2021. január 2., szombat

Spanyol fonológia – egy kicsit másképp

A cikk a szerző véleményét tükrözi és nem mindenben követi az elterjedt vélekedéseket, elemzéseket. A cikkben a pontosság kedvéért a nemzetközi fonetikai ábécé (IPA) jeleit használjuk, melyek magyarázata itt található.

Fonetikai átírás – illusztráció (Forrás: Pixabay.com/El Mexicano)
Sokszor beszéltünk már spanyol hangtanról, de leginkább csak felületesen a kiejtésről, illetve bizonyos mássalhangzók nyelvjárási-történeti kérdéseivel foglalkoztunk részletesebben. A spanyol hangtanról szóló oktatási vagy ismeretterjesztő anyagok nem túl változatosak, szinte mindenhol ugyanazt találjuk, mintha mindez több évtizede kőbevésett és megdönthetetlen lenne. Sajnos ezen az NGLE 2011-ben megjelent Fonética y fonología kötete sem segít, amely túlzott részletességgel tárgyal igazából lényegtelen kérdéseket, de csak felszínesen foglalkozik magával a rendszerrel.

Amit én fontosnak tartanék, de ezt a területet – tudomásom szerint – még nem találták fel, azt úgy hívnák, hogy összehasonlító fonológia, és azzal lenne hivatott foglalkozni, hogy az egyes nyelvek nagyon hasonló hangjai között mik az eltérések. Ma ezzel nem nagyon foglalkoznak, pedig megkönnyítené az idegen nyelvek tanulását, hogy ne legyen akcentusunk az anyanyelvünk miatt. Elég csak pl. az /ɲ/ hangra gondolni, amely megvan a magyarban (ny) és a spanyolban (ñ) is, de arról sehol sem szólnak a nyelvkönyvek egy árva szót sem, hogy a spanyol ñ inkább a magyar nny-nek (vagy nyj-nek) feleltethető meg a kiejtésben, és nem egy egyszerű rövid ny-nek. A spanyol nyelvű források nyilván azért nem szólnak erről, mert fogalmuk sincs, milyen a magyar ny, az angolban meg egyáltalán nincs ilyen hang. Vagyis mivel nincs „mihez képest”, nincs is miről beszélni, a tanuló pedig szépen félre van vezetve a kiejtés leírásánál. (Hasonló problémával egyébként már foglalkoztam a spanyol [rr] hang megtévesztő fonetikai átírási gyakorlatáról szóló témában.) Ennek szellemében itt megpróbálom összefoglalni a spanyol beszédhangok rendszerét úgy, ahogy én látom, nem elveszve a részletekben. A cikkben a semleges köznyelvi kiejtést vettem alapul. Amiről külön részletező cikk volt, azt a szövegben meghivatkozom. A helyesírással nem foglalkozom, a hang–betű-megfeleltetési táblázat itt megtekinthető.

A magánhangzók (Las vocales)

Valamennyi spanyol nyelvváltozat öt magánhangzó-fonémát különböztet meg (szögletes zárójelben a fő ejtésváltozatok – allofónok – jelölésével): /a/, /e/ [e, ɛ], /i/ [i, j], /o/ [o, ɔ] és /u/ [u, w]. Az /a/ középállású, talán kissé zártabb, mint a magyar á, de nem annyira, mint az a. Az /e/ a magyar é-nél nyíltabb, de az e-nél zártabb hang (magyaros [æ] a spanyolban nincs, legfeljebb az /a/ ejtésváltozataként palatális környezetben). Az /e/ nyíltabban, [ɛ]-ként ejtődik az [r], [x] hangok környezetében, továbbá zárt szótagban [l] és [r] előtt, valamint az ei, ie, ue diftongusokban is. Az /o/ kétféle ejtése közül az [ɔ] nyílt magyar o-nak felel meg (mint pl. a posta szóban). A nagyon zárt, magyaros [o] bizonyos nyelvjárásokban fordul csak elő. Az /i/ és az /u/ hangsúlytalan helyzetben félhangzóként [j, w] is megvalósulhat, azonban fonológiailag ilyenkor is magánhangzóként viselkedik (tehát [i̯, u̯]). A félhangzós [i̯, u̯] + másik magánhangzó kombinációi kettős- és hármashangzókat alkotnak.


A hónapok spanyolul. Figyeljük meg a magánhangzók és kettőshangzók ejtését!

Mind az öt magánhangzó előfordulhat hangsúlyos és hangsúlytalan helyzetben is, ami a hangszínüket a a legtöbb változatban nem befolyásolja. A magánhangzók hosszúságának nincs fonológiai szempontból jelentősége a spanyolban. A hangsúlyos magánhangzó a spontán beszédben általában valamennyire megnyúlik (de ez a megnyúlás sosem egyenértékű a magyar hosszú magánhangzókéval), leginkább nyílt szótagban és a szó végén, érzelmi töltetű beszédben jobban. (Azonban ez bizonyos változatokra vagy beszélőkre egyáltalán nem jellemző, pl. az Ibériai-félsziget északi középső és keleti részén – talán a baszk nyelv hatása miatt, amelyben a hangsúly sem megkülönböztető.) Ha viszont a szavakat önmagukban mondják ki, akkor ez a megnyúlás inkább csak a két szótagú szavak hangsúlyos magánhangzójánál figyelhető meg nyílt szótagban, míg a kettőnél több szótagú szavak minden magánhangzója rövid marad. (Persze ez is relatív: a lassabb beszédben a spanyol magánhangzók hosszabbak a mi rövid magánhangzóinknál, de rövidebbek a magyar hosszú magánhangzóknál.)

Fontos különbség a magyarhoz képest, hogy a magánhangzókat a spontán, természetes beszédben a szóhatárokon összevonják. A jelenség neve spanyolul sinalefa, részletesen írtam róla.

A mássalhangzók (Las consonantes)

A spanyolban nyelvjárástól függően 16–18 mássalhangzó-fonéma van, amelyek – a legtöbb változatban meglévő fontosabb allofónokkal együtt – az alábbi táblázatban szerepelnek:

Mássalhangzó-fonémák és főbb allofónok (Forrás: El Mexicano)

A szögletes zárójelben lévő allofónok (ejtésváltozatok) a fonémák jelentésmegkülönböztetésre nem képes, hangkörnyezettől (fonológiai kontextus) függő megvalósulásai. A [β], [ð], [ɣ] a /b/, /d/, /g/ allofónjai „gyenge” helyzetben, lényegében mindig ezeket ejtik a mondatkezdet és az [mb], [ld], [nd], [ŋg] hangzócsoportok kivételével. A /ʝ/ fonéma „erős” helyzetben, vagyis mondatkezdetnél és mássalhangzó után [ɟʝ]-ként (magyar gy és dzs között) valósul meg (pl. yo, adyacente, inyección, conllevar stb.), magánhangzók között viszont többnyire [jː] (pl. mayo, playa). Az [ŋ] (mint a hang szó n-je) számos spanyolországi és latin-amerikai változatban az /n/ fonéma szó végi megvalósulása is.

Az általában /ʧ/-vel átírt hang helyett én a /ʧʲ/ jelölést alkalmaztam, ugyanis a ch-val jelölt spanyol mássalhangzó nem pontosan felel meg a magyar cs-nek. A spanyolban ez enyhén palatalizált és ajakcsücsörítés nélküli, így kissé a magyar ty-re vagy – sok ibériai beszélőnél – c-re is hasonlít. Ugyanez igaz az /ɲʲ/-re is választékos kiejtésben (ld. még a hosszú mássalhangzók tárgyalásánál).

Az /r/ hosszúsága magánhangzók között kontrasztos (ezt a fővonalas spanyol fonológia két eltérő fonémának tekinti, én nem – az érveimet lásd később), ilyenkor a rövid /r/ megvalósulása a spontán beszédben egyperdületű [ɾ] (ld. carro és caro). Szókezdeten és /l/, /n/, /s/ után viszont csak a többperdületű [r] fordul elő (pl. alrededor, enredar, sonreír), és a sztenderdközeli változatokban szótag végén is ez a jellemző (pl. cortar, perla).

Csak az Ibériai-félszigeti változatokban fordul elő a dentális /θ/ fonéma, a /ʎ/ pedig a legtöbb mai változatban egybeesett a /ʝ/-vel, mely jelenség yeísmo néven ismert. (A sztenderd spanyolországi és latin-amerikai változatok közötti további eltéréseket, valamint a délspanyol tájszólások jellemzőit lásd a hivatkozott cikkekben.) Az alábbi lecsupaszított táblázatban csak a fonémák szerepelnek.

Az „ideális” spanyol mássalhangzók (fonémák). (Forrás: El Mexicano)

Röviden a mássalhangzó-fonémák eloszlásáról. Szótő elején bármelyik fonéma előfordulhat (az /ɾ/ kivételével, ha ezt hagyományosan fonémának tekintjük, illetve az /ɲ/ csak néhány, főleg idegen eredetű vagy hangutánzó szóban). Szótag végén az /l/, /n/, /r/, /s/ a leggyakoribbak, palatálisok – /ʧʲ/, /ʝ/, /ʎ/, /ɲʲ/ – és /x/ nem megengedett, szó végén (az idegen szavakkal nem számolva) viszont csak /d/ [ð~∅], /l/, /n/ [n~ŋ], /r/ [ɾ~r], /s/ és – az ibériai változatokban – /θ/ állhat. Néhány jövevény- vagy hangutánzószóban előfordul még a /x/ [ɣ~∅] is szó végén (pl. reloj).

Bonthatatlan kapcsolatot alkotnak a /pl/, /bl/, /kl/, /gl/, /fl/ és /pr/, /br/, /tr/, /dr/, /kr/, /gr/, /fr/ csoportok, így ezek első hangja nem szótag végén van, hanem szótagkezdő (tehát pl. az obligar /o.bli.ˈgar/ és obtener /ob.te.ˈner/ alakokban a /b/ nem ugyanahhoz a szótaghoz tartozik).

Hosszú mássalhangzók, gemináták

A spanyolban bizonyos mássalhangzók a megvalósulásukat tekintve lehetnek hosszúak is. Ezen belül meg lehet különböztetni geminátákat, amelyekben szótaghatár van, valamint „nehéz mássalhangzókat”, amelyek a hagyományos spanyol fonológia szerint a szótag elején állnak, de mégis úgy viselkednek, mintha dupla mássalhangzók lennének (nem vagyok benne biztos, hogy van-e értelme egyáltalán a kettő megkülönböztetésének, mert a szótagolás is részben konvencionális). Az alábbi spanyol mássalhangzókat és hangzócsoportokat tekintem hosszúnak vagy nehéznek (példákkal):

[bb](szótaghatáron)obvio, subbético, subvención
[mm](az /nm/ lehetséges ejtése szótaghatáron)enmendar, inmenso, inmune
[nn](szótaghatáron)connubio, innato, perenne
[rr](magánhangzók közt kontrasztos az [r]-rel)carro, perro, tierra
[jː](a /ʝ/ megvalósulása magánhangzók közt)mayo, playa, Sevilla
[ʎː](csak az ll–y-megkülönböztető változatokban)botella, pollo, Sevilla, silla
[ɲː] ~ [ɲʲ](főleg hangsúlyos magánhangzó után)año, español, mañana, niño

Történetileg ilyen volt a /ʧʲ/ is magánhangzók között, azonban a beszélők többsége ma már röviden ejti. A hosszúság persze relatív, ezt a beszéd sebességéhez kell mérni. A spanyolt általában gyorsabban beszélik, mint a magyart vagy az olaszt, ezért a hosszú mássalhangzók is rövidebbnek tűnhetnek. (Az imént leírtak részben saját megfigyeléseken alapulnak – figyelembe véve a hasonló magyar mássalhangzókat – és nem feltétlenül jellemzőek mindegyik spanyol nyelvjárásra vagy beszélőre.)

Az r problémája

A spanyol fonológiai hagyomány két fonémaszintű pergőhangot tart számon: /ɾ/ (vibrante simple) és /r/ (vibrante múltiple). A fonéma elméleti kategória. Lehet egy „idealizált” beszédhang (a valóságban többféle ejtéssel, bizonyos határok között) vagy bármilyen más hangtani tulajdonság (pl. hosszúság), amely a szavakon belül jelentések megkülönböztetésére képes. A spanyol fonológusok azzal érvelnek a két eltérő fonéma létezése mellett, hogy (1) magánhangzók között töveken belül is képesek jelentések megkülönböztetésére (ez igaz), valamint (2) szótő elején és [l], [n], [s] után („fortis pozícióban”) csak az /r/ fonéma fordul elő. A (2) érv véleményem szerint viszont nem az /r/ megléte mellett szól, hanem inkább /ɾ/ fonéma nem létezése mellett – figyelembe véve, hogy szótag végén is általában többperdületű [r] realizálódik. Ráadásul ha szigorúan az ejtést nézzük, akkor a magánhangzók közötti szembenállás fonetikai szinten [ɾ]–[rː] és nem [ɾ]–[r] jellegű (amiről szintén nem szólnak a források): pero [peˑɾo] vs. perro [pɛrro]; az -rr- pedig a hangsúlymintákat tekintve gemináta. Én ez alapján azt állítom, hogy a spanyolban csak /r/ fonéma létezik, melynek hosszúsága fonémikus magánhangzók között.

Ha tehát eltekintünk a mainstream fonémabesorolástól és csak a létező beszédhangokra koncentrálunk, akkor a következőképpen alakul a kép. A spanyolban van [r], [rr] és [ɾ]. Szókezdő helyzetben és [l], [n], [s] után kizárólag az [r] fordul elő, amely 2-3 perdületű (pl. rato, alrededor, sonreír); szótag végén (pl. cortar) is inkább az [r] jellemző, mint az [ɾ] (nem kontrasztos); és egyedül szótövekben magánhangzók között jelenhet meg [ɾ] (caro, pero, hiero) és [rr] (carro, perro, hierro) is, amely 3-4 perdületű.

A mátrix vízszintesen olvasandó: a kék cellák mássalhangzói a sárga cellák „+”-szal jelölt mássalhangzóival alkothatnak kapcsolatot szavakon belül, a „++” jelzésűekkel pedig szó- és szótagkezdőek is lehetnek. A /θ/ kizárólag a Pireneusi-félszigeten fordul elő. Az utolsó három sor értelmezése: #C- = szókezdő lehet; -C$ = szótag végén állhat; -C# = szó végén állhat; * = csak egyetlen, de gyakori alakban szerepel (reloj). A táblázat a köznyelv szempontjából releváns szavak alapján készült. Nem vettem figyelembe az alig vagy csak speciális kontextusban használt (idegen, hangutánzó, tudományos, szak- stb.) szavakban, tulajdonnevekben előforduló mássalhangzó-kapcsolatokat. (Forrás: El Mexicano)

A szótag és a hangsúly

A spanyol szótag lehet zárt vagy nehéz, illetve nyílt vagy könnyű. Zárt szótag a mássalhangzóra végződő szótag (pl. can.tar, pac.to), nehéznek minősül továbbá az, amelyik kettős- vagy hármashangzót tartalmaz (pl. bueno, caricia) vagy hosszú/nehéz mássalhangzó követi (pl. tierra, botella, playa, cariño). A legbonyolultabb szótagszerkezet a CCVCC (pl. transporte) vagy CCDC (pl. cliente), ahol C = mássalhangzó (consonante), V = magánhangzó (vocal), D = kettőshangzó (diptongo). (A szavakban lehetséges mássalhangzó-kapcsolatokat ld. a fenti ábrán.)

A spanyolban minden tőszónak saját – általában a latinból örökölt – hangsúlya van (lexikális hangsúly), amely az utolsó három szótag valamelyikére eshet, amit az ún. „három szótagos ablak” törvénye (ventana de las tres sílabas) ír le. Ez alapján különbséget teszünk véghangsúlyos (pl. ca, español, hablar, verdad), másodéles (pl. cintura, cil, libros, mañana) és harmadéles (pl. éramos, huérfano, potico, bana) szavak között. Statisztikailag a másodéles szavak a leggyakoribbak, a harmadélesek pedig a legritkábbak (nagy részük művelt eredetű).

Másodéles vagy véghangsúlyos bármelyik spanyol szó lehet. Nem lehet azonban harmadéles az olyan – kettőnél több szótagú – szó, amelynek utolsó vagy utolsó előtti szótagja nehéz (vagyis az ilyen szavak kizárólag másodélesek vagy véghangsúlyosak lehetnek). Elméletileg akad néhány kivétel, ám ezek vagy ritka/idegen helységnevek (pl. Frómista, Cáparra, Ámsterdam) vagy gyakorlatilag alig használt, művelt eredetű, választékos, ill. tudományos szavak (pl. altílocuo).


Rövid oktatóvideó a spanyol szókincs eredetéről, a végén rengeteg példával

A spanyol nyelvtanok a fentieken kívül megkülönböztetnek még negyed- és ötödéles szavakat is (összefoglaló néven sobresdrújulas), ám ezek valójában több szótőből álló, konvencionálisan egybeírt kifejezések vagy mondatok, alaktanilag tehát nem szavak.

A szó végi mássalhangzókat a spanyolban – a magyarral ellentétben – átszótagolják, amikor csak lehetséges, vagyis ha a következő szó magánhangzóval kezdődik. Ennek megfelelően pl. az un helado ejtése nem *[un.e.ˈlaˑ.ðɔ], ahogy a magyar szokás szerint mondanánk, hanem [u.ne.ˈlaˑ.ðɔ].

Záró gondolat

Nos, lehet, hogy kissé hosszúra és szárazra sikeredett ez az írás, de talán gondolatébresztő. Én ezt elsősorban nem fonológiai szakembereknek szántam, hanem olyan érdeklődőknek, nyelvtanulóknak, esetleg tanároknak, akik szeretnének egy kicsit jobban elmélyedni kevésbé tárgyalt spanyol hangtani kérdésekben. Ez a téma a szövegben meghivatkozott részletező cikkekkel együtt teljes csak, így azok elolvasását is mindenképpen javaslom.