![]() |
(Forrás: Wikimedia Commons, CC) |
A mai kecsua nem egységes, hanem ún. makronyelv, vagy modernebb értelemben inkább nyelvcsalád. A régi kecsua nyelv a feltételezések szerint az 5–8. század között kezdett nyelvjárásokra bomlani, klasszikus formája az Inka Birodalom hivatalos és közvetítőnyelve volt. Ma beszélt változatait két fő nyelvjáráscsoportba sorolják:
- kecsua I. – központi nyelvjáráscsoport (Peru középső része, a térképen pirossal), valamint
- kecsua II. – szélső nyelvjárások (Ecuador, Peru északi és déli részei, Bolívia, Argentína északi része),
A kecsua más indián nyelvekkel, nyelvcsaládokkal való rokonsága vitatott. Egyes szerzők az ajmarával együtt a kecsumara nyelvcsaládba sorolják (sőt, vannak, akik egy andoki–egyenlítői makronyelvcsaládot feltételeznek, amelybe számos másik dél-amerikai indián nyelvcsalád beletartozna), mindazonáltal más kutatók úgy vélik, hogy az ajmara és a kecsua hasonlósága (szinte azonos hangkészlet, feltűnő alaktani párhuzamok és alapszókincsbeli egyezések stb.) nem egy közös alapnyelvre, hanem nagyon hosszú idő óta fennálló intenzív kontaktusokra vezethető vissza.
Hangtan és írás
A kecsua három magánhangzó-fonémával rendelkezik: /a/, /i/, /u/, amelyeket a spanyol alapú latin betűs helyesírásban is az a, i, u betűkkel jelölnek. Az /i/ és az /u/ magánhangzók az uvuláris mássalhangzók (torokhangok) környezetében nyíltabban – inkább [e] és [o] hangokként – ejtődnek (ilyenkor az e és o betűkkel is jelölhetik őket). A magánhangzók nem különböztetnek meg hosszúságot.![]() |
A Machu Picchu – ’Öreg hegy’ kecsua nyelven – inka romváros Peru déli részén (Forrás: Pixabay.com) |
Ami a mássalhangzókat illeti, a kecsuából hiányoznak a zöngés zárhangok, a [b], [d], [g], viszont három sor zöngétlen felpattanó zárhanggal (és egy zár-rés hanggal) rendelkezik, mindegyikük lehet ugyanis hehezetes és ejektív is, az alábbiak szerint (magyaros átírásban):
- zöngétlen zárhangsor: /p/, /t/, /k/, /q/, /cs/ – írásban: p, t, k, q és ch;
- zöngétlen hehezett zárhangsor: /pʰ/, /tʰ/, /kʰ/, /qʰ/ és /csʰ/ – írásban: ph, th, kh, qh és chh;
- zöngétlen ejektív zárhangsor: /p’/, /t’/, /k’/, /q’/ és /cs’/ – írásban: p’, t’, k’, q’ és ch’.
Az egyes változatok hangkészlete a fentiektől eltérhet (a középső és az északi nyelvjárásokban nincsenek meg az ejektív, ill. hehezetes zárhangok; különbségek lehetnek a torokhangok ejtésében stb.), továbbá a spanyol jövevényszavakban a felsoroltakon kívül egyéb hangok is előfordulhatnak.
A hangsúly kötött, néhány véghangsúlyos szó kivételével – amit ilyenkor ékezettel jelölnek – mindig az utolsó előtti szótagra esik. Ez ugyanúgy igaz a toldalékolt alakokra, valamint az eredetileg eltérő hangsúlyozású spanyol jövevényszavakra is (pl. sp. teléfono → tiliphunu [tiliphúnu] ’telefon’).
Nyelvtani jellemzők
A kecsua a nyelvek többségéhez hasonlóan agglutináló, vagyis a nyelvtani viszonyítást legfőképpen a szótőhöz egymás után ragasztott toldalékokkal fejezi ki, ahogy a magyar is. A névszóragozásban 16–19 esetet különböztetnek meg. Nyelvtani nem és határozott névelő nincs; a határozatlan névelő sok nyelvhez hasonlóan az ’egy’ jelentésű számnévből (huk) származik. A természetes nemeket a qhari ’férfi’ és warmi ’nő’ főnevekkel lehet kifejezni. A többes szám jele -kuna; a birtoklást személyragokkal fejezik ki. A jelzői szerkezetekben a melléknév mindig a főnév előtt áll és nincs számbeli egyeztetés. Néhány példa a névszóragozásra az alábbi ábrán látható.![]() |
A ’ház’ főnév néhány esete (nom., acc., gen., dat., loc.), pár példa jelzővel is (Forrás: El Mexicano) |
Többes szám első személyben inkluzív és exkluzív alakokat is megkülönböztet, vagyis ’mi (beleértve téged)’ és ’mi (nélküled)’. Ennek megfelelően a személyes névmások: ñuqa ’én’, qam ’te’, pay ’ő’; ñuqanchik ’mi, veled együtt’ / ñuqayku ’mi, nélküled’, qamkuna ’ti’ és paykuna ’ők’. A birtokos személyragok: -y, -yki, -n, -nchik/-yku, -ykichik, -nku (pl. wasi ’(a) ház’, wasiy ’az én házam’, wasinku ’az ő házuk’), majdnem azonosak az igei személyragokkal (-ni, -nki, -n, -nchik/-yku, -nkichik, -nku).
Az igeidőket és módokat a személyragok elé (pl. az egyik múlt idő: -rqa-) vagy után (pl. óhajtó: -man) tett ragok jelölik. A főnévi igenév végződése -y, pl. niy vagy ñiy ’beszélni, mondani’:
- jelen idő: ñini, ñinki, ñin, ñinchik / ñiyku, ñinkichik, ñinku;
- múlt idő: ñirqani, ñirqanki, ñirqan, ñirqanchik / ñirqaniku, ñirqankichik, ñirqanku.
Kecsua–spanyol nyelvű rap Bolíviából
Az általános szórend az alany–tárgy–ige sorrendet követi (nemzetközi jelöléssel: SOV), ami szintén a legjellemzőbb az agglutináló nyelvek között. A kecsua szókészletre nagy hatást gyakorolt a spanyol: szókincsének mintegy 30%-a spanyol jövevényszó. Természetesen a spanyol is átvett szavakat a kecsuából, ilyen pl. a llama ’láma’ vagy a papas ’krumpli’ (többes számban) is.
Felhasznált források
- Adelaar, Willem F. H.; Muysken, Pieter C. (2004): The Languages of the Andes, Cambridge
- Fodor István (1999, főszerk.): A világ nyelvei, Akadémiai Kiadó, Budapest
- Wikipédia angol és spanyol nyelven
- Wikiszótár angol nyelven (Wiktionary)