2019. május 4., szombat

Mi a gond a „hagyományos” idegennyelv-oktatással?

Mindenekelőtt szeretném már a legelején tisztázni, hogy semmi esetre sem akarok okosabbnak tűnni egy nyelvtanárnál, mert nem is az én kompetenciám – feltételezem, hogy ők is tisztességgel szerezték meg a diplomájukat a tevékenységük gyakorlásához. Ez az írás inkább egy vélemény a kialakult rendszerről (amivel persze nem muszáj egyetérteni), kizárólag a tapasztalataimra alapozva.

Mit értek „hagyományos” nyelvoktatás alatt? Részben már érintettem ezt korábban: azt az írásalapú, „egy sztenderd”-központú tanítási módszerek összességét, ahogy tanítottak még mindenkit az én korosztályomból, illetve feltételezem, hogy ugyanezen módszerekre épül nagyrészt ma is a nyelvtanítás legalább a közoktatásban (fordítás, szótárazás, nyelvtanozás, meg az „Írj egy mondatot ezzel a szóval!” és társai). Persze ez nyelvenként eltérhet. Mi a probléma az írott nyelvi normára épülő oktatással? Hát ugye, elsősorban az, hogy az anyanyelvi beszélők nem születnek írástudónak, és a modern nyelvtudomány is a beszélt nyelvvel foglalkozik leginkább, hiszen ez az, amit az ember születése után természetes úton elsajátít a környezetétől. És itt álljunk meg egy kicsit. Beszélni minden egészséges ember tud (mindegy, melyik nyelven a ma élő több mint 5000 közül), ebben talán egyetért mindenki. Az írás viszont tanult dolog, és nem is minden nyelvnek van íráshagyománya vagy írott változata.


Oké, de mi is ezzel a baj? Nem lenne semmi, ha a beszélt és az írott nyelv azonos lenne. Csak éppen nem az. Nagyon nem. Sőt, mondhatni, két – stílusában, szabályaiban – teljesen eltérő nyelvváltozat.* Gondoljunk bele, hogy egyáltalán nem úgy beszélgetünk otthon a családtagjainkkal vagy a haverokkal sörözés közben, és nem is úgy kérjük a menüt egy étteremben, mint ahogy egy tévébemondó olvassa fel a híreket. A probléma egyrészt az, hogy az idegennyelv-oktatás az utóbbival foglalkozik csak, a másik pedig, ennek következményeként, hogy az írott nyelvi normák alapján alkot értékítéletet a beszélt nyelv jellemzőiről. Vagyis pl. ami az írott nyelvben nem létezik – nyilván nem írunk le mindent, amit egyébként szinte naponta kimondunk, mert nem része az írott nyelvnek –, az helytelen.

Vagy mondjuk attól, hogy egy adott beszédhangot a helyesírási szabályok szerint más betű vagy betűkapcsolat jelöl elülső („magas”: [e], [i]), mint hátul képzett („mély”: [a], [o], [u]) magánhangzók előtt, még nem válik egy ige rendhagyóvá (egyébként is csak az iskolában tanulja meg a gyerek, mikor, mit, hogyan kell leírni). De mit mond ilyenkor a hagyományos nyelvoktatás? Azt, hogy „szabálytalan, mert másképp írják le” – ez a baj! Vagy amikor az el agua kifejezésben hímneműnek nevezik a névelőt, mert írásban alakilag egybeesik azzal – ez a baj! (Ha úgy kellene leírni, hogy el’agua, vajon akkor is így magyaráznák? Persze ez nem is annyira a beszélt–írott nyelv kérdése, hanem szimplán hülyeség...) És még számos hasonló, ami félrevezeti a tanulókat (nem is beszélve arról, amikor olyan példamondatok vannak nyelvkönyvekben, amelyeket egy anyanyelvi beszélő sosem ejtene ki a száján).

Sokat beszélgettem ezekről a kérdésekről nyelvtanárokkal – vegyes reakciókkal. Voltak, akik elismerték, hogy ez létező probléma. Mások megsértődtek és kirúgtak az oldalukról, mert szerintük kétségbe vonom a tudásukat (természetesen nem tehetnek arról, hogy mit/hogyan tanítottak nekik az egyetemen). A legérdekesebb az, amikor azzal jönnek, hogy „de a tanulónak így egyszerűbb” vagy „a tanuló csak így érti meg” stb. Nem, nem igaz! Mindent el lehet magyarázni úgy is, hogy a tanulót ne vezesse félre az egyszerűsítés. Semmivel sem nehezebb megérteni, ha azt mondom, hogy „ez az ige szabályos, csak a hangjelölési konvenciók miatt a helyesírása váltakozik”, vagy „ez a névelő is nőnemű, csak az ilyen szavak előtt azonos alakú a hímneművel”, és így tovább. Mi ebben az „akadémiai szint”, aminek megértéséhez esetleg doktori címre lenne szükség? (Kaptam ám ilyen kifogást is.) De a legnagyobb baj magával a hozzáállással van, hogy a nyelvoktatás egyáltalán nem veszi figyelembe a nyelvtudomány álláspontját, és a nyelvtanárok sokszor el is hiszik, hogy a kettő teljesen független egymástól. Pedig ez sem igaz. A nyelvoktatásnak pontosan a nyelvtudomány megállapításaira kellene épülnie!

S most jön az a rész, hogy miért is éreztem szükségét annak, hogy mindezt leírjam. Azért, mert saját magamon tapasztaltam (tapasztalom) meg az évek, évtizedek során a hagyományos nyelvoktatás hátrányait. Attól, hogy az ember tud két idegen nyelven írni-olvasni, fordítani, hivatalos leveleket megfogalmazni vagy lexikoncikkeket létrehozni, és még el is tud beszélgetni – erősen korlátozott, művelt szókinccsel, ezt azért tegyük hozzá – külföldiekkel, még nem jelenti azt, hogy tudja ezeket a nyelveket a való életben használni (mert nem tudja). Mert a beszélt nyelvet – amire a gyakorlatban és a munkaerőpiacon szükség lenne – nem tanítják. Vajon miért tűnhet úgy egy idegen anyanyelvű számára, amikor az ő nyelvén beszélünk (legalábbis megpróbálunk), mintha egy írott szöveget olvasnánk fel? Ezen kellene elgondolkodni mindenkinek.

Mit javasolnék? Azt, hogy a fordításra, mondatalkotásra épülő nyelvoktatást el kellene felejteni, mert a nyelvek a valóságban nem így működnek. Amikor egy nyelvet valós életkörülmények között kell használnunk, nem lefordítani kell, amit mondani akarunk, hanem zsigerből tudni azt, hogy az anyanyelvi beszélő az adott helyzetben mit szokott mondani. (Még ha nyelvtanilag hibátlanul le is tudunk valamit fordítani, lehetséges, hogy az idegen anyanyelvű számára semmi értelme nem lesz, egész egyszerűen azért, mert nem úgy, vagy egyáltalán nem azt szokták olyankor mondani.) Természetesen nem azt állítom, hogy az írott nyelv ismerete nem fontos (de, nagyon is az), azonban a beszélt nyelvet nem helyettesíti – vagyis nem helyette, hanem mellette mint pluszt kellene tanítani. Az írott nyelvet is lehet persze a beszédben használni, de attól az még nem a beszélt nyelv.

__________
* Az írott és a beszélt nyelv közötti lényeges eltéréseket nem szemléltetheti jobban bármi másnál a latin és az újlatin nyelvek viszonya: az utóbbiak valójában a latin nyelv – melyet csak írásból ismerünk! – anyanyelvként beszélt változatainak mai formái, amelyeket utólagosan – a késő középkortól kezdve – sztenderdizáltak és kidolgozták az írott nyelvi normáikat. Természetesen ezek a változatok már az ókorban is léteztek, és már akkor is nagyon eltértek az általunk ismert latintól, de hiszen éppen azért voltak beszélt nyelvi változatok, mert nem őket használták írásban.

8 megjegyzés:

  1. Szia.Nagyon tetszett az írásod.Szerinted, hogy lehet beszélt nyelvet tanulni, tanítani?Mivel lehet "zsigerbőlÍ" megtanulni, tudni, hogy adott szituációkban mi lehet az anyanyelvi válasza?Nyilván nem mindenkinek áll módjában hónapokat,éveket kint tölteni az adott országban, ami a legjobb módszer lenne. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nyilván, sajnos ez nem adatik meg a legtöbbünknek (én sem éltem anyanyelvi környezetben). Nincs más megoldás, mint anyanyelvi videókat, filmeket nézni, szövegeket olvasni, általuk összeállított tananyagokból tanulni/tanítani.

      Engem pl. sokszor megkérnek ismerősök, hogy fordítsak le nekik spanyolra valamit. Mindig szoktam őket figyelmeztetni, hogy vannak tipikus magyar mondatok, fordulatok, amelyeket nem lehet lefordítani, mert ők ilyeneket nem mondanak, ez csak nálunk szokás (pl. amikor három soron keresztül magyarázkodunk egy levél elején valakinek, hogy elnézést kérünk, hogy zavarjuk – egyszerűen nem szokás a spanyolban, nevetségesen hangzana). Szoktam javasolni ilyenkor, hogy mit szoktak ők mondani, pl. sokkal rövidebben, más kifejezésekkel stb. stb.
      Szintén nagyon jó a Google: mielőtt bármit is megfogalmaznék spanyolul, mindig rákeresek, hogy létezik-e egyáltalán az a kifejezés/mondat, ahogy én azt megfogalmaznám. Ha begépelem és 0 találat van rá, akkor olyan nincs, tehát másképp kell megfogalmaznom (erre írtam, hogy hiába jó nyelvtanilag és hiába vannak benne létező szavak, ha úgy nem mondják). És a tapasztalatom alapján 10-ből 9 esetben nem jó az, ahogy én mondanám a tudásom alapján. Lehet, hogy megértenék, mit akarok, de lehet, hogy nem, mert nem azokat a szavakat használnám, amit ők.

      Törlés
    2. Így van, ahogy El Mexicano írja. Sok anyanyelvi hanganyagot kell hallgatni, és sokat kell a célnyelven olvasni. Sok filmet, internetes videót nézni, ott figyelni, hogy az adott szituációban mit mondanak az anyanyelviek, milyen mondatokat és szerkezeteket használnak, az a te megoldásodtól, magyar nyelvi intuíciódtól, ahogy te mondanád magadtól, miben tér el. Nem szabad úgy nyelvet tanulni, hogy kigondolod magyarul mit akarsz mondani, és azt lefordítod szavanként a célnyelvre. Az nem idegen nyelvű szöveg lesz, hanem magyar szöveg idegen nyelvi szavakkal álcázva, amolyan rejtjelezett, transzliterált magyar. Pl. ha elnézést akarsz kérni, akkor nem szabad lefordítani, hogy elnézést + kérek, mert annak az adott célnyelven vagy nem lesz értelme (Hunglish lesz vagy hasonló) vagy az anyanyelviek félre fogják érteni, és azt hiszik, hogy tőlük akarod azt, hogy kérjenek ők tőled elnézést. A célnyelven az anyanyelvűek általában olyan szerkezeteket használnak, ami már logikájában sem felel meg a magyarnak, vagy olyan átvitt értelmű, hogy le sem fordítható szavanként.

      A külföldön élés nem sokat jelent, azt kell mondjam. Már a 4. éve élek Angliában, és alig segít valamit. Amit tudok angolul, az mind magamtól tanultam, főleg filmekből, internetes videókból, a kint élés szinte semmit nem mozdít elő a nyelvi fejlődésben. Jó, valami nagyon keveset, meg nyújt egy kevés rutint, gyakorlatot, de elég kicsit számít csak. Arról ne is álmodjon senki, hogy majd kimegy a célnyelv országába, és akkor ott majd „ráragad” a nyelv, ez csak mítosz. Nem ragad rá. Ha itthon nem tud valaki nyelvet megtanulni rendesen beszélni, kint sem fog, hacsak nem tesz tudatos tanulási erőfeszítést, nem teszi bele a kemény munkát. Továbbra is filmekből, netes videókból tanulom a legtöbbet, de pont ez benne a poén, hogy ezt meg már akkor is csináltam, amikor még otthon éltem, ehhez nem kell külföldre elmenni. Persze ez nem ért meglepetésként, emigránsok és poliglottok blogjain már korábban is olvastam erről, hogy önmagában a kintélés nem sokat fejleszt a nyelvtudáson.

      Törlés
    3. Önmagában persze, hogy nem elég, hogy anyanyelvi környezetben élsz, ha nem szólsz senkihez, vagy egyáltalán nem is a célnyelv anyanyelvi beszélőivel vagy körülvéve. Nyilván kell hozzá a motiváció is. Én pl. ismertem olyan külföldit, aki csak 5 éve élt Magyarországon és majdnem anyanyelvi szinten megtanult magyarul, és olyat is ismertem, aki 10 év alatt sem tudott rendesen megtanulni. Ha pl. valaki a családdal megy ki és csak velük beszél napi szinten, a saját anyanyelvén, akkor ugyanott van, mintha itthon lenne. Szóval ez szerintem leginkább motiváció kérdése és hogy mennyire jársz társaságba.

      Törlés
  2. Nem tudom, ki hogy tanít, de én a beszélt nyelvet is mindig tanítom, persze nekem könnyű, mert 1. kint éltem és tudom, 2. egyéni vagy kiscsoportos oktatásban ez megoldható. De amilyen nyelvórákra én járok, ott is mindig külön vesszük, hogy mit hogy írunk és mit hogy mondunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazából nem is a kiejtés és az írás közötti különbségekről szól ez, hanem az írott (azaz formális) és a beszélt nyelvről, a kettőt egész nyugodtan lehetne két külön nyelvnek tekinteni. :)

      Törlés
  3. Szia! Régóta olvasom a blogodat, de az elméleti / etimológiai témákhoz nem tudtam hozzászólni.
    Szerintem 3 külön témáról írtál, amiket érdemes lehet szétszedni. Az egyik az írott-beszélt kettősség, amit én inkább informális-formálisnak neveznék. Ha megnézzük a KER szinteket, A1-től B1-ig szinte minden informális. Írni SMS-t, rövid e-mailt kell, gyakorlatilag a hétköznapi, beszélt nyelv regiszterében. B2-nél fele-fele, utána tolódik a formális irányába, C2 szinten pedig már csak formális nyelv van. A DELE nyelvvizsgán felkészülési idő után egy jól felépített, kidolgozott előadást kell tartani, az írott vázlat felhasználásával. Ha belegondolunk, ebben egyébként semmi életszerűtlen nincs, munkahelyen, egyetemen mindennapos nyelvhasználati módról van szó. Ahogy megyünk előre a szinteken, úgy kell a különböző stílusokkal ismerkedni, és az újabb nyelvkönyvek szerintem ennek meg is felelnek.
    Más kérdés, hogy egynyelvű vagy kétnyelvű legyen-e az oktatás. Nekem az a meglátásom, hogy ez csoportfüggő. Az egynyelvű, kommunikatív oktatás nem mindenkinek jön be. (Mondom ezt úgy, hogy én magam csak egynyelvű anyagokból tanulok.) A tanárképzés viszont nem ad egy rugalmasan használható módszertani repertoárt, azt nem mondja meg, mi van, ha nem működik a módszer, ezért marad a fordítás-nyelvtanozás, ami ráadásul könnyen jó jegyekre konvertálható, ezért biztos támpontot és megnyugvást ad. Az olyan programok sikere, mint az Assimil, a Duolingo vagy a Glossika, nekem azt mutatja, hogy erre a módszerre akkor is komoly igény van tanulói részről is, ha egyértelműek a hátrányai.
    És megint más kérdés, hogy kell-e nyelvtani magyarázatokat adni, és azokat le kell-e egyszerűsíteni. Meg kell-e minden kérdésnél magyarázni, hogy miért úgy van, akkor is, ha a magyarázat nem segíti a megértést vagy a használatot?
    Én egyébként a Difusión kiadványokat tudom ajánlani mindenkinek, aki vállalja az egynyelvűséget. https://campus.difusion.com/dashboard
    Én ezekből tanultam autodidakta módon, eddig még nem bizonyult életszerűtlennek a nyelvhasználatom. Évi 6000 Ft-ért az összes könyvük, hanganyaguk, videójuk elérhető. Sok feladat interatív, tehát kijavítja a megoldásaidat. Vannak kisjátékfilmek is feladatlapokkal. Nem kell rögtön előfizetni, e-mailes regisztrációval már lehet nézelődni. Spamet én egy darabot se kaptam. Netflix (szinkronos nem, csak eredeti spanyol, spanyol felirattal vagy anélkül), rtve.es jó mellé, youtube csatornák közül Spanish with Vicente, Spanish from Spain. A nevükből nem látszik, de ezek is egynyelvű spanyolok. Nagyon jók a DELE felkészítők, nem csak nyelvvizsgázóknak. Főleg a Cronómetro C1-C2.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bea!

      Köszönöm a konstruktív visszajelzést. Teljesen jogos, amit írsz, én is gondolkoztam rajta, hogy inkább „formális/informális nyelv”-nek írjam-e, de aztán ez valahogy elsikkadt.

      Kezdőszinten én is mindenképp kétnyelvű oktatást javasolnék (emlékszem, hogy én is mennyire ki voltam akadva a legelső spanyolórán, amikor bejött a – magyar anyanyelvű – tanár és nem szólalt meg magyarul egyáltalán), a teljesen anyanyelvű oktatás a legelején nem jó, ugyanakkor az sem, ha a tanár egyáltalán nem beszél hozzánk a tanult nyelven és mindent magyarul mond (angolból pl. így tanultam 2 évig, meg is látszik).

      Ami a nyelvtani magyarázatokat illeti, az inkább plusz, akit érdekel, hogy jobban megértse a nyelvhasználatot, utána tud nézni (többek közt ezt a célt szolgálja a blog is)...

      Törlés

A hozzászóláshoz Google-fiók vagy regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a megjegyzésedre való visszautalás megkönnyítése érdekében a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával (az URL-cím kitöltése opcionális). Köszönjük az együttműködést.