A szavak jelentése nem következik automatikusan a hangalakjukból (a hangutánzó szavak kivételével, persze): e kettős tagolódás – vagyis a hangalak és a jelentés – jellemzően független egymástól (ezt nevezik a nyelvészek a „nyelvi jelek önkényességének”). Létezik viszont egy spanyol szó, amelynek hangalakjában van valami, amire maga a jelentése utal.
Mint korábban szó volt róla, a spanyol helyesírás nem jelöli azt az esetet, amikor a hangsúlytalan [i] vagy [u] és egy másik magánhangzó kapcsolata nem kettőshangzóként, hanem hiátussal ejtődik (a helyesírás szempontjából az ilyen magánhangzó-kombinációk minden esetben diftongusnak minősülnek), és véletlenül(?) pont ez a szó is ilyen, legalábbis a választékos beszédben. (Tekintettel arra, hogy művelt eredetű, az is érdekes kérdés lenne, hogy vajon nem a jelentése miatt van-e így.) De nyilván nem ez az egyetlen „kivétel”: kettőshangzót ejtünk pl. a cambiar ’cserél, változtat/változik’ igében, de hiátussal ejtődik az enviar ’küld’: [kam.bi̯ár] vs. [em.bi.ár] – és még rengeteg hasonló szópárt fel lehetne sorolni. (Az átírásokban az ékezet a hangsúlyt jelöli.)
Ezzel a problémával egyébként sem az anyanyelvi, sem az idegennyelv-oktatási hagyomány nem foglalkozik (ez is egyfajta hiátus!), egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Figyeljük csak meg például az alábbi oktatóvideón (4:50-től), ahogy a spanyol lány jól kimagyarázza, hogy a veintiún [bei̯n.ti.ún] ’huszonegy’ jelentésű szóban „két kettőshangzó van” és ezért „két szótagú”, sőt, még hozzá is teszi, hogy „bár furcsán hangzik”, miután kényszerből megpróbál ott is diftongust ejteni, ahol nincs, és a spontán beszédben valószínűleg soha nem ejtené úgy.
Többek között ebből is látszik, hogy miért nem jó a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) egyre merevebb helyesírási-fonológiai szemlélete, amely bizonyos kérdésekben – mint ebben is – az egyszerűbb szabályozás érdekében inkább nélkülözi a valós beszéd változatosságát, félrevezető magyarázkodásba kényszerítve ezzel a nyelv művelőit.
Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
* Valójában itt a kötőszó eredeti e (< lat. et) alakjának megőrzéséről van szó, amely gyengülés következtében vált [i]-vé a többi helyzetben, valószínűleg először magánhangzóval kezdődő szavak előtt.
Ez a szó pedig nem más, mint az hiato,melynek jelentése ’hiátus’, azaz ’hangrés’. Így nevezik a spanyolban azt, amikor két egymás melletti magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik, vagyis nem alkotnak kettőshangzót. És az -ia- ebben a szóban bizony nem kettőshangzó: ha szótagolni szeretnénk, hi-a-to [i.á.to] lenne. (Vigyázat! Ez nem ugyanaz, mint a helyesírási elválasztás, amelyre szigorúbb megkötések érvényesek.) Onnan is látszik, hogy itt az [i] nem félhangzó, hogy az y ’és’ kötőszó e alakot ölt előtte az erőltetett hangzás elkerülése érdekében, pl. a diptongos e hiatos ’kettőshangzók és hiátusok’ kifejezésben (vö. pl. tigre y hiena ’tigris és hiéna’, ahol az utóbbiban kettőshangzót találunk).*
 |
| Egy másfajta hiátus... Un hiato de otro tipo... |
Mint korábban szó volt róla, a spanyol helyesírás nem jelöli azt az esetet, amikor a hangsúlytalan [i] vagy [u] és egy másik magánhangzó kapcsolata nem kettőshangzóként, hanem hiátussal ejtődik (a helyesírás szempontjából az ilyen magánhangzó-kombinációk minden esetben diftongusnak minősülnek), és véletlenül(?) pont ez a szó is ilyen, legalábbis a választékos beszédben. (Tekintettel arra, hogy művelt eredetű, az is érdekes kérdés lenne, hogy vajon nem a jelentése miatt van-e így.) De nyilván nem ez az egyetlen „kivétel”: kettőshangzót ejtünk pl. a cambiar ’cserél, változtat/változik’ igében, de hiátussal ejtődik az enviar ’küld’: [kam.bi̯ár] vs. [em.bi.ár] – és még rengeteg hasonló szópárt fel lehetne sorolni. (Az átírásokban az ékezet a hangsúlyt jelöli.)
Ezzel a problémával egyébként sem az anyanyelvi, sem az idegennyelv-oktatási hagyomány nem foglalkozik (ez is egyfajta hiátus!), egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Figyeljük csak meg például az alábbi oktatóvideón (4:50-től), ahogy a spanyol lány jól kimagyarázza, hogy a veintiún [bei̯n.ti.ún] ’huszonegy’ jelentésű szóban „két kettőshangzó van” és ezért „két szótagú”, sőt, még hozzá is teszi, hogy „bár furcsán hangzik”, miután kényszerből megpróbál ott is diftongust ejteni, ahol nincs, és a spontán beszédben valószínűleg soha nem ejtené úgy.
Többek között ebből is látszik, hogy miért nem jó a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) egyre merevebb helyesírási-fonológiai szemlélete, amely bizonyos kérdésekben – mint ebben is – az egyszerűbb szabályozás érdekében inkább nélkülözi a valós beszéd változatosságát, félrevezető magyarázkodásba kényszerítve ezzel a nyelv művelőit.
Az észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
* Valójában itt a kötőszó eredeti e (< lat. et) alakjának megőrzéséről van szó, amely gyengülés következtében vált [i]-vé a többi helyzetben, valószínűleg először magánhangzóval kezdődő szavak előtt.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése
Kérlek, hogy ne kommentelj névtelenül! Ha többen is névtelenül szólnak hozzá, nem lehet a kommentelőket megkülönböztetni egymástól. Használhatod a Google-fiókod, vagy megadhatsz egy tetszőleges becenevet a „Név/URL-cím” kiválasztásával (az URL kitöltése nem kötelező). Köszönöm a megértést!