2015. szeptember 12., szombat

Miért guion és truhan? Talán megváltozott a kiejtésük?

A Spanyol Királyi Akadémia (RAE) 2010-ben helyesírási reformokat vezetett be, amelyeket sokan nem néztek jó szemmel. Így például a reform előtt még „lehetett” guión-t (’forgatókönyv’, ’kötőjel’ stb.) és truhán-t (’gazember’) írni, 2010 után viszont már csak guion-t és truhan-t „lehet”, vagyis ezentúl a guión és truhán alakok helytelennek számítanak az akadémiai szabályozás szerint. De mi értelme volt ennek az egésznek? Megváltozott e szavak kiejtése?

Természetesen nem. Mint tudjuk, a helyesírás konvencionális szabályok összessége, és ezek a szabályok éppúgy változhatnak: a kérdés mindig az, hogy mit jelöljünk és mit ne. Egy korábbi cikkben már összefoglaltam, hogy a hangsúlyjelölés hogyan változott az idők során (és milyen reformokon ment keresztül, amióta a spanyol helyesírás akadémiailag szabályozva van), így ezt itt nem részletezném újból. Na de akkor miért volt szükség erre a változtatásra?

Ő a bűnös mindenben!

Éppen az a kérdés, hogy szükség volt-e rá egyáltalán – bár ez nézőpont kérdése. Az egész tudniillik onnan indul, hogy a három nyíltabb magánhangzó – [a], [e], [o] – mellett lévő hangsúlyos [i]-t és [u]-t már elég régóta – a közbeiktatott néma h kezelésének rendezésétől (1959) eltekintve már az 1741-es első akadémiai helyesírás óta – következetesen jelöli a helyesírás: día ’nap’, reí ’nevettem’, prohíbe ’(meg)tilt’, continúa ’folytat’, Raúl, búho ’bagoly’. Természetesen ez is csak megegyezés kérdése, mely szerint így azt is jelölik, hogy az [i] vagy [u] szótagalkotó, hiszen hangsúlyos, tehát nem kettőshangzó félhangzójaként viselkedik. Ebből pedig a szabályozás szellemisége értelmében az következne, hogy azokban a két egymás melletti magánhangzót (itt most szándékosan nem írok „két szótagú”-t) tartalmazó szavakban, amelyekben az [i] vagy [u] nem hangsúlyos, mint a /gión/ és /truán/ is, értelemszerűen csak a másik magánhangzó lehet hangsúlyos, ezért annak külön jelölése felesleges.

Így változott a két szó helyesírása az idők során... (Forrás: El Mexicano)

Eddig úgy tűnik, mintha az akadémia ezzel megszüntetett volna egy helyesírási következetlenséget – valamit, ami eddig is felesleges volt. Valójában azonban semmilyen következetlenséget nem szüntettek meg. E szabályozás kiindulási alapja ugyanis az a konvenció, amelyet már az 1999-es helyesírás is lefektetett, mely szerint a helyesírás szempontjából minden olyan magánhangzócsoport, amelynek az egyik eleme hangsúlytalan [i] vagy [u], az kettőshangzó. A probléma csupán az, hogy ez nem mindig tükrözi a valós kiejtést.

Az igaz, hogy kettőshangzót egy másik magánhangzóval csak hangsúlytalan [i] és [u] alkothat, ebből viszont nem következik az, hogy a hangsúlytalan [i] vagy [u] és egy másik magánhangzó kapcsolata minden esetben kettőshangzó lenne. Vagyis a korábbi, „megengedőbb” szabályozás ennek ellenére még lehetővé tette a beszélőknek, hogy amennyiben két szótagban ejtik a /gión/, /truán/ szavakat, akkor guión-t és truhán-t írjanak, megfelelve azon – szintén nagyon régi – általános hangsúlyjelölési szabálynak, miszerint a több szótagú, -n végződésű véghangsúlyos szavak ékezettel írandóak.

Az akadémia plenárisülés-terme (salón de plenos) – itt hozzák az ilyen „fontos” döntéseket...

Az odáig teljesen érthető, hogy az olyan szavak, mint a dio ’adott’, fue ’volt’, fui ’voltam’, vio ’látott’ stb. már az 1959-es akadémiai ajánlás szerint is ékezet nélkül írandóak, hiszen ezeknél egyértelmű, hogy egy szótagúak – a beszélők többsége mindig is így ejtette őket. A 2010-től érvényes szabályozásból azonban már nem derül ki a „megengedő szabály” végleges eltörlése miatt, hogy az olyan szavak, mint a guion, truhan, crie ’neveltem’, hui ’menekültem’ stb., a spanyol ajkúak jelentős részénél két szótagúak. A RAE azzal érvel ezen egyszerűsítés mellett, hogy „a hangsúlyjelzés szabályrendszerének nem szerepe annak jelölése, hogy egy magánhangzó-kapcsolatot egy szótagban, vagy külön szótagokban artikulálnak-e” [Ortografía II. 3.2. j), 218. o. – 2010]. Ez viszont máris ellentmond annak a több évszázados konvenciónak, miszerint a hangsúlyos [i] és [u] ékezettel írandó másik magánhangzó környezetében – hiszen végső soron ilyenkor is csupán azt jelölik, például a día szóban, hogy az [i] amellett, hogy hangsúlyos, külön szótaghoz tartozik.

Néhány jellegzetes példa a kérdést érintő szabályozás változására (Forrás: El Mexicano)

Összegzésként tehát megállapítható, hogy a spanyol akadémiai helyesírás semmivel sem lett következetesebb e szempontból, hiszen nem jelöli, hogy a hangsúlytalan [i]/[u] és egy másik magánhangzó kapcsolata a valóságban egy, vagy két szótagban ejtődik-e. Habár a spanyol irodalomból számos példa van a szótagalkotó hangsúlytalan [i]/[u] trémával való jelzésére (pl. rüido [ru.i.do] ’zaj’, traïdor [tra.i.dor] ’csaló’ stb.), mint a franciában és a katalánban, ám ez a spanyolban később nem terjedt el. Ami nagy kár, mert nem lett volna haszontalan megoldás egy jelenleg nem szabályozott helyesírási kérdés rendezésében.

Felhasznált irodalom

  • RAE (1959): Nuevas normas de prosodia y ortografía (sajtóközlemény).
  • RAE (1999): Ortografía de la lengua española, p. 46. Espasa, Madrid.
  • RAE, ASALE (2010): Ortografía de la lengua española, pp. 218, 226–227. Espasa, Madrid.

4 megjegyzés

A hozzászóláshoz regisztráció vagy bejelentkezés nem szükséges, de kérjük, hogy használj valamilyen tetszőleges becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával (az URL-cím kitöltése opcionális). Amennyiben nem a konkrét témához kívánsz hozzászólni, akkor a Kapcsolat oldalra írj. Köszönjük az együttműködést.

  1. Szerintem is kár volt eltörölni ezt a szabályt. Lehet az anyanyelvi beszélők tudják mi hány szótagos, de a többiek nem. Ha meg kétféle kiejtés is van, akkor meg kéne engedni mindkét írásmódot, akkor is, ha nincs értelmi megkülönböztetés. Persze bezavarna, ha a szó írója két szótagosnak jelölné a szót egy régebbi helyesírás alapján, közben meg egy szótagosnak használja, de hát "ilyen ez a popszakma", ilyeneken mindig lehet "verziózni".

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is ezt mondom. De még a francia vagy katalán módszer sem lenne rossz, hogy a szótagalkotó hangsúlytalan magánhangzón jeleznék ezt trémával.

      Törlés
  2. Egészen precízen hogy lehet eldönteni, hogy valaki egy vagy két szótaggal ejt valamit? Úgy értem, nem “érzésre” meg “úgy hallom” alapon, hanem tudományosan?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg meg lehet pontosan mérni a magánhangzók hosszúságát spektrogramon, de ez nyilván a hétköznapi gyakorlatban nem működik. Egyszerűbb abból kiindulni, hogy a spanyol szótagmértékes nyelv, vagyis a szótagok hosszúsága azonos. Tehát ha egy szótag kettőshangzót tartalmaz, akkor is elvben ugyanolyan hosszú, mint amelyikben egyszerű magánhangzó van. Ebből az is következik megfordítva, hogy ha két egymás melletti magánhangzó azonos hosszúságú (amit azért lehet hallani), akkor az két szótag. Konkrétan pl. a guion esetében viszonylag egyszerű eldönteni, hogy valaki [gjon]-t mond-e, vagy [gion]-t, de a legtöbben az utóbbit mondják. A Forvón pl. csak ilyet hallani, de pl. a guiones a mexikói beszélőnél itt már [gjones].

      A másik módszer, a dalokból. Külön szótagokhoz tartozó magánhangzókat ugyanis össze lehet vonni egy szótagba, ha a szótagszám úgy kívánja, natív kettőshangzót viszont nem lehet megbontani. Egy egyszerű példával élve, a bueno-ban natív kettőshangzó van, tehát ez nem lehet bontani, ezért ez a szó két szótagú. Ha egy dalban mégis három szótagban kell ezt kiénekelni, akkor sem *[bu-e-no], hanem [bu̯e-e-no].

      Törlés