Nincs, de mégis van: a participio activo

A befejezett vagy szenvedő melléknévi igenevet (participio pasivo) a spanyolosok jól ismerik. Lőrinc nevű olvasónk azonban ismét érdekes kérdéssel keresett meg a Facebookon, amely így szól:

A participio activóról mit kell tudni, azon túl, hogy nem használják? Pl. mindegyik levezethető-e a gerundióból (pl. cantando → cantante) vagy vannak kivételes alakok?

A válasz a kérdés második részére egyszerűbb, amely mindenekelőtt pontosításra szorul: a participio activo (magyarul hagyományosan „folyamatos” vagy „jelen idejű” melléknévi igenévnek nevezik) nem vezethető le olyan értelemben a gerundióból, hogy nem abból származik, hiszen ez a kettő a latinban is eltérő igealak volt. Az viszont igaz, hogy alaktanilag a participio activo töve sok esetben megjósolható a gerundio alapján: pl. dormir ’alszik’ → durmiendo ’alvással’ és durmiente ’alvó’ vagy pl. herir ’sért’ → hiriendo ’sértve, sértéssel’ és hiriente ’sértő’. És bizony vannak rendhagyó képzésű alakok is, pl. obedecer ’engedelmeskedik’ → obediente (és nem *obedeciente) ’engedelmeskedő’ vagy pl. convencer ’meggyőz’ → convincente (nem pedig *convencente vagy *convenciente) ’meggyőző’.

S most következzék a kérdés érdemi része, egyáltalán mit kell tudni a participio activóról. A leíró nyelvész természetesen azt mondaná, hogy „valami vagy létezik egy nyelvben, vagy sem”, a valóság azonban nem ennyire egyszerű. Hagyományosan a particpio activo (vagy participio de presente) az igének az -ante (I. ragozás: pl. amar → amante), illetve az -ente vagy -iente (II–III. ragozás: hogy mikor melyik, az megjósolhatatlan, sőt, néhány igénél mindkét alak létezik, amelyek használata a szövegkörnyezettől is függhet, pl. ascender → ascendente ~ ascendiente) végződésű személytelen alakja, amely a magyar folyamatos melléknévi igenévvel fordítható.

A középkori spanyolban ez az igealak még meglehetősen produktív volt: Vos santa sodes e temiente a Dios ’Ti szent vagytok és Istenfélő’ (San Vicente Ferrer, Sermones); Ya passava el agradable mayo, mostrante las flores, e venía el infernable junio con grandes calores ’Már múlott a kellemes, virágokat mutató május, s jött a pokoli június nagy melegekkel’ (Santillana, Triumphete). Az igei használatot az előbbi példákban jól mutatja, hogy a középkori spanyolban a participio activónak lehetett alanyi és tárgyi bővítménye is, amiért teljesen illeszkedett az igerendszerbe (tulajdonképpen minden olyan bővítményt megengedett, amely bármely más igalak bővítménye is lehetett, hiszen éppen ez különbözteti meg az igeneveket az egyéb névszóktól).

Aterriza procedente de España... (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

A mai spanyolban azonban a participio activo mint kategória nem létezik, pontosan azért, mert a fenti példákban bemutatott igei használata erősen visszaszorult, nem lehet például tárgyi bővítménye: nem mondhatjuk azt, hogy *trayentes las flores ’virágokat hozók’. A másik dolog, amiért ez a mai nyelvben már nem számít igealaknak, az, hogy nem is minden igéből képezhető – a példában szereplő *trayente sem létezik a mai nyelvben. (Az efféle használatát részben a gerundio vette át: [ellos] trayendo las flores, pl. ’a virágokat hozva [ők]’.)

Mégsem mondhatjuk azonban, hogy a participio activo nyom nélkül eltűnt, hiszen számos igéből képezhető, azonban a mai rendszerbe ezek már önálló melléknévként – vagy főnévként – illeszkednek: amante de literatura ’irodalmat szerető’, cantante de ópera ’operaénekes’ stb. (ugyanakkor nincs olyan, hogy *amar de literatura vagy *cantar de ópera, innen látszik, hogy nem igenévi használatról van szó). Sőt, azt sem lehet mondani, hogy az igei használata végleg eltűnt, mivel bizonyos igék és (lexikalizált) kifejezések esetében máig él, úgymint distante varios kilómetros de la ciudad ’a várostól több kilométerre lévő’ (szó szerint: ’a várostól több kilométert tartó’), vagy például a no obstante ’ennek ellenére, mégis’ kifejezésben. (De szintén a participio activo rögzült alakjai a durante és a mediante elöljárószók.)

Továbbá igeszerűnek tekinthető a használata a következő példákban: Este domingo llegó el actor a México, procedente de Nueva York ’Most vasárnap megérkezett a színész Mexikóba, New Yorkból jövet’ (szó szerint: ’... New Yorkból jövő’; vö. procede de Nueva York ’New Yorkból jön’); Incautan en Perú y España droga proveniente de Colombia ’Peruban és Spanyolországban Kolumbiából származó drogot foglalnak le’ (vö. proviene de Colomnbia ’Kolumbiából származik’). (Mindamellett megjegyzendő, hogy a mai nyelvtan szerint ezekben az esetekben a procedente és a proveniente éppúgy elemezhető melléknévként is.)

Összegzésként azt lehet tehát mondani Lőrinc kérdésére, hogy bár a participio activo mint igei kategória a mai spanyolban már nem létezik (ezért a szótárak, ragozási táblázatok fel sem tüntetik az igeragozásnál), viszont használata melléknévként és főnévként nagyon is él, és nyomokban még az egykori igei funkciója is fellelhető.

S végül mint érdekesség, megjegyzendő, hogy az újlatin nyelvek közül egyedül az olasz őrizte meg a folyamatos melléknévi igenevet és a gerundiumot is az igerendszerben. A kettő közül a románban, a portugálban, az okcitánban és a szárdban a spanyolhoz hasonlóan csak a gerundium létezik, a katalánban és a franciában pedig csak a folyamatos melléknévi igenév, amelybe a gerundium történetileg „beleolvadt” – többek között a szóvégi magánhangzó lekopása következtében.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.