2012. október 13., szombat

A spanyol picante és a magyar pikáns

Egy korábbi témában a galiciai bico ’csőr’, illetve ’csók’ jelentésű szó eredetéről volt szó, és azt is megtudhattuk, hogy ezzel a szóval rokon a spanyolban a pico ’csőr’, amelyet a DRAE a kelta eredetű latin BECCUS ’csőr’ főnévből származtat. A DRAE szerint az utóbbiból származik a spanyol picar ’csíp’ ige is, melynek folyamatos melléknévi igeneve a picante ’csípős, erős, pikáns’.

Ez nagyon azt sejteti, hogy akkor az azonos jelentésű – átvitt értelemben is használt – magyar pikáns melléknév valamiféle kapcsolatban állhat a spanyol picante szóval. Bár a magyarban természetesen nem lehet spanyol jövevényszó (a spanyol eredetű szavaink nem származhatnak közvetlenül a spanyolból, hiszen soha nem kerültünk velük történelmi kapcsolatba), ám ettől még nem kizárt, hogy valahol mégiscsak megvan a kapcsolódási pont. Ez a gyanú vezetett engem is arra, hogy kicsit tovább nyomozgassak – érdemes volt, mert nem várt rejtélyre bukkantam!

Az etimológiai szótár szerint a magyar pikáns német jövevényszó, a németbe pedig a francia piquant melléknévből került (a szóvégi -s a magyarban latinosítás eredménye). A francia piquant ugyanakkor az ófrancia a piquer [piké] ’szúr, csíp’ igéből származik, amely a hasonló jelentésű spanyol picarral lenne kapcsolatban. Ez idáig rendben is van, a dolog izgalmasabb része csak most következik.

Lo verdaderamente picante... Az igazán pikáns...

Az angol Wikiszótár szerint az ófrancia piquer egy vulgáris latin *pikkare alakból származik, amely germán eredetű (< frank *pikkōn < ősgermán *pikōnan, innen az angol to pick is), és végső soron egy indoeurópai alapnyelvi *beu- tőre vezethető vissza. Azonban átkattintva a francia Wikiszótárra, máris szembesülünk az első ellentmondással: e szerint ugyanis a piquer ige a pic ’harkály’ főnévből származik, amelynek forrása a latin PĪCUS ’harkály’ (nőnemű alakja pedig a PĪCA ’szarka’), ez utóbbi további eredetére nézve viszont nincs megbízható adat.

A második ellentmondás, hogy a franciában megvan ugyanakkor a bec ’csőr’ főnév, amely a latin BECCUS (< gall beccos) folytatója (egyébként ugyaninnen származik az angol beak is). Vagyis azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a franciában mint forrásnyelvben a pic, piquer, piquant szócsaládnak semmi köze a ’csőr’ jelentésű bec szóhoz, ebből következően a spanyol pico, picar, picante szócsaládhoz sem – hacsak a DRAE etimológiája nem hibádzik.

De van-e okunk azt feltételezni, hogy a DRAE etimológiája téves? Ami mindenképpen gyanús a spanyol pico latin BECCUS alakból való származtatásnál, az a [b] > [p] változás. A spanyolban (és az újlatin nyelvekben általában) ugyanis nem igazán van példa arra, hogy egy zöngés zárhang elzöngétlenedik – éppen az ellenkezője szokott előfordulni, vagyis rendszerint a zöngétlen zárhang zöngésül, de szó elején ez is rendkívül ritka. A DRAE etimológiája mellett tehát egyedül a ’csőr’ jelentése szólhat, amely azonban éppúgy kialakulhatott volna egy ’csíp, szúr’ jelentésű előzményből.

Hogy mi az igazság, azt kideríteni sajnos nem lehet további források hiányában, de az eddigieket összefoglalva az alábbiak állapíthatóak meg:
  • adott egy ókelta eredetű latin BECCUS ’csőr’, egy germán eredetű vulgáris latin *pikkare ’csíp, szúr’, valamint egy latin PICUS ’harkály’;
  • a latin PICUS és a gall beccos további eredetére nincs adat, a *pikkare igét pedig az ősgermánon keresztül egy indoeurópai *beu- tőből származtatják;
  • mindhárom szó hangalakja és jelentése is hasonló, így hatással is lehettek egymásra.
Ezek után az olvasókra bízom, hogy mindebből milyen végkövetkeztetést vonnak le...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászóláshoz Google-fiók vagy regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a megjegyzésedre való visszautalás megkönnyítése érdekében a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Köszönjük az együttműködést.