Precipitaciones és tormenta eléctrica

Ebben a barátságtalan, hideg, esős időben épp ideális téma az időjárás! Biztos többen is jártak már úgy a spanyolosok közül, hogy nézték valamely spanyol nyelvű csatornán az időjárás-jelentést, és elég furcsa szavakat hallottak, szerették volna megérteni, miről is hablatyolnak: lehet-e a strandra menni, vagy sem. A spanyol–magyar szótárakkal sajnos ismét nem megyünk sokra, mert hajlamosak a fogalmakat összemosni, vagy egyáltalán fel sem tüntetik a meteorológiában használt jelentésüket – pl. a borrasca sem ’(szél-/hó-) vihar’, ahogy a szótárban szerepel, mint látni fogjuk.

Supercelda / Szupercella (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A helyzeten viszont könnyű segíteni – íme a leggyakoribb szakkifejezések betűrendben, melyeket spanyol időjárás-jelentésekben hallhatunk! (A főnevek neme csak ott van jelölve, ahol a végződésből nem állapítható meg egyértelműen: m. = masculino, hímnemű, és f. = femenino, nőnemű.)

• aguanieve, f. (< agua < lat. AQUA + nieve) – ’havaseső’
• anticiclón, m. (< gör. ἀντι- + κυκλῶν) – ’anticiklon, magas légnyomású képződmény’
• bochorno (< lat. VULTURNU ’délkeleti szél’) – ’fülledt, kellemetlen meleg’
• borrasca (< lat. BORRAS, BOREAS ’É-i szél’) – ’ciklon, alacsony légnyomású képződmény’
• bruma (< lat. BRUMA ’téli napforduló’) – ’köd (porrészecskékkel)’ (főleg a tenger felett)
• calima vagy calina (< lat. CALIGINE, a bruma hatására) – ’pára (porrészecskékkel)’
• calma, f. (< lat. CAUMA < gör. καῦμα) – ’szélcsend’
• cielo (< lat. CÆLU) – ’égbolt’ (→ cubierto, despejado, nublado, semidespejado)
• chubasco (< port. chuva ’eső’, vö. lluvia) – ’zápor erős széllel’
• cubierto (< cubrir, lat. COOPERIRE, COOPERTU) – ’borult, borús’
• débil (< lat. DEBILE) – ’csekély, enyhe, gyenge’ (→ lluvia, viento)
• despejado (< port. despejar) – ’derült’
• frente, m. (< régi fruente < lat. FRŎNTE) – ’front’
• fuerte (< lat. FŎRTE) – ’erős, viharos’ (→ lluvia, viento)
• llovizna (< llover < lat. PLOVERE, PLUERE) – ’szitáló eső, szemerkélés, ködszitálás’
• lluvia (< lat. PLUVIA) – ’eső’
• moderado (< moderar < lat. MODERARI) – ’mérsékelt’ (→ lluvia, viento)
• neblina (< niebla) – ’vízpára, párásság’
• niebla (< lat. NĔBULA) – ’köd’ (90% páratartalom felett)
• nieve, f. (< hisp. lat. *NĔVE < lat. NIVE) – ’hó’
• nube, f. (< lat. NUBE) – ’felhő’
• nublado (< nublar < lat. NUBILARE) vagy nuboso (< nube) – ’felhős’
• poniente (< lat. PONĔNTE) – ’nyugati szél’
• precipitación, -ones (< lat. PRÆCIPITATIO, -ONES) – ’csapadék’ (inkább többesben)
• racha vagy ráfaga (de viento) – ’széllökés’
• semidespejado (< semi- < lat. SEMI- + despejado) – ’derült, felhőkkel’
• soleado (< solear < sol < lat. SOL) – ’napos’
• tormenta (< lat. TORMENTA) vagy tormenta eléctrica – ’zivatar’
• viento (< lat. VĔNTU) – ’szél’

A leísmo, a laísmo és a loísmo a spanyolban

A spanyol személyes névmásokról már volt szó több témában is korábban, azonban csak érintőlegesen tértem ki három fontos nyelvjárási jelenségre, amelyek viszont sokszor megzavarhatják a nyelvtanulók „tisztánlátását”. Ezekről lesz szó a mai témában.

Áttekintés

Mint tudjuk, a spanyol személyes névmások (pronombres personales) négy esettel (caso) rendelkeznek, alany- (nominativo), tárgy- (acusativo), részes (dativo), valamint elöljárós (melyet neveznek határozói vagy függő esetnek is, spanyolul caso preposicional vagy oblicuo). Ezek közül az alany- és az elöljárós esetűek az ún. hangsúlyos névmások (pronombres tónicos), a csak igével használatos részes és tárgyesetűek pedig a hangsúlytalan névmások (pronombres átonos). Az utóbbiakra a pronombres clíticos elnevezést is használják a szakirodalomban (a clítico jelentése ’tapadó-’, illetve ’simulószó’, továbbá összetételben proclítico, ha az igét megelőzi, és enclítico, ha hátulról tapad hozzá).

Az esetek szám és személy szerinti eloszlása azonban nem túl „logikus” – elöljárós esete pl. csak az egyes szám első és második személyű, valamint a visszaható névmásnak van (a többinél megegyezik az alanyesettel), a tárgy- és a részeshatározó eset pedig csak harmadik személyben különbözik egymástól, és szintén csak a harmadik személyben van megkülönböztetett visszaható névmás is (amely viszont az egyes és a többes számban azonos). Ugyanez a helyzet a nemek vonatkozásában is: az alanyesetű névmások az egyes szám első és második személyű alakok kivételével megkülönböztetik a nemeket, a tárgyesetű névmások csak a harmadik személyben, a részes és az elöljárós esetűek – beleértve a visszahatókat is – pedig egyáltalán nem.

De hogy nyelvjárási jelenségekről beszélhessünk egyáltalán, tekintsük át gyorsan a művelt vagy „sztenderd” norma szerinti személyes névmásokat a harmadik személy vonatkozásában. Alanyesetben, egyes számban ezek az él, ella, ello (< lat. nom. ĬLLE, ĬLLA, ĬLLUD), többes számban ellos, ellas (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); tárgyesetben, egyes számban a lo, la, lo (< lat. acc. ĬLLUM, ĬLLAM, ĬLLUD), többes számban los, las (< lat. acc. ĬLLOS, ĬLLAS); részes esetben pedig a le, les (< lat. dat. ĬLLI, ĬLLIS). (Ez majdnem teljesen megfelel a latin esetrendszernek azzal a különbséggel, hogy a spanyol alanyesetű többes szám is a latin tárgyesetűből származik.) A sztenderd spanyol köznyelvben használt tárgy- és részeshatározó esetű névmásokat az alábbi táblázat foglalja össze.

(Forrás: El Mexicano)

Nyilván egyszerű dolgunk lenne, ha ez mindenhol így is lenne, a nyelv azonban folyamatosan változik. A latinban még mindkét számban és mindhárom személyben megkülönböztették a részes és a tárgyesetet egymástól. A spanyolban ez azért nincs így, mert az első és második személyű latin tárgyesetű névmásokból (MĒ, TĒ / NŌS, VŌS) lettek a részes esetűek is (me, te / nos, os), míg a latin egyes számú részes esetű (MIHI, TIBI), valamint a visszaható részes névmásból (SIBI) a spanyolban az elöljárós esetűek (mí, ti, sí) lettek (a többes számú részes esetű latin NŌBIS és VŌBIS eltűnt, azaz valószínűleg egybeesett az alany- és tárgyesetű NŌS, VŌS alakokkal).

Látjuk tehát, hogy latin > spanyol átalakulásnál az első és második személyű névmások elvesztették a tárgy- és a részes eset eredeti megkülönböztetését, csak a harmadik személyekben tartották meg azt, az esetrendszer kissé átalakult. A mai spanyol nyelvjárásokban ez az átalakulás pedig folytatódik, kiterjedve a harmadik személyű névmásokra is, ami a leísmo, laísmo és loísmo elnevezésű jelenségeket eredményezi. A továbbiakban arról lesz szó, hogy mit is jelentenek ezek egészen pontosan, és mennyire elfogadottak a művelt köznyelvben.

A leísmo

A leísmo (magyarul kb. ’le-zés’) a legelterjedtebb a három közül, és a részes esetű le, les névmás használatát jelenti tárgyesetben is, a sztenderd nyelvbeli lo(s), la(s) helyett. A leísmo Spanyolországban és Latin-Amerikában is általánosan elterjedt, azonban más-más jelentéssel.

• Spanyolországban hímnemben használják a le(s) névmást tárgyesetben a lo(s) helyett, abban az esetben, ha személyről van szó: —¿Conoces a José? —No, no le conozco. ’Ismered Josét? – Nem, nem ismerem őt’; de: —¿Conoces estos libros? —Sí, los conozco. ’Ismered ezeket a könyveket? – Igen, ismerem azokat’. (Nőnemben személyekre és dolgokra is a la(s) névmás használatos tárgyesetben a művelt nyelvben: —¿Conoces a María / esta novela? —Sí, la conozco. / —No, no la conozco. ’Ismered Maríát / ezt a regényt? – Igen, ismerem őt/azt. / Nem, nem ismerem őt/azt.’) A jelenség oka egyes szakemberek szerint az, hogy a beszélők nemcsak a nemek, hanem a személyek és a dolgok megkülönböztetésére is törekszenek.

(Forrás: El Mexicano)

• A Latin-Amerikában előforduló leísmo a magázással, vagyis az usted(es) névmás használatával van összefüggésben. Ez az ún. leísmo de cortesía, és nemre való tekintet nélkül használják: A usted le respeto. / A ustedes les respeto. ’Önt tisztelem. / Önöket tisztelem.’ Harmadik személyről szólva, valamint tegezés esetén is a norma szerinti tárgyesetű névmásokat használják: lo/la quiero ’szeretem őt’, los/las quiero ’szeretem őket / szeretlek titeket’.

(Forrás: El Mexicano)

A fent tárgyalt spanyolországi leísmo – hímnemben és személyre – és a latin-amerikai leísmo de cortesía a művelt köznyelvben ma már teljesen elfogadott. A leísmo összes többi esete – kivéve a bizonyos igékkel használt speciális eseteket, amikor szemantikailag sem különböztethető meg egyértelműen a tárgyeset a részes esettől – nem számít helyesnek a művelt normában.

A leísmo egy nagyon speciális, de általánosan elterjedt esete a se névmással alkotott személytelen mondatokban fordul elő: pl. Se le considera el mejor actor de su tiempo ’A maga idejének legjobb színészeként tartják számon’. Bár a spanyol nyelvtanok a jelenség e típusának eredetével nem foglalkoznak, annyi bizonyos, hogy már a kezdetektől fogva a részes névmással alkották az ilyen kifejezéseket. Vélelmezhetően az ennek az oka, hogy a személytelen szerkezet eredete a szenvedő kifejezésekben gyökerezik, amelyeknek nem volt tárgyuk.

Ugyanakkor a leísmo – bármelyik típusáról is legyen szó – nem érvényesül, ha a tárgyas névmás egy részes esetűvel áll együtt: pl. No me lo puedo quitar [a él] de la cabeza (nem pedig No me *le puedo quitar de la cabeza) ’Nem bírom őt kiverni a fejemből’.

A laísmo és a loísmo

A laísmo (kb. ’la-zás’) és a loísmo (kb. ’lo-zás’) a leísmo nevű jelenséggel ellentétben az etimológiailag tárgyesetű la(s), lo(s) névmások „antietimologikus” használatát jelenti (nőnemben, illetve hímnemben) részes esetben, az annak megfelelő le(s) helyett. Mindkettő tájszólási jellemző, és a művelt köznyelvben helytelennek számítanak.

A laísmo – részes esetben a la(s) használata le(s) helyett nőnemben – a középkorból származó, ó-kasztíliai eredetű népnyelvi jelenség, és ma is jobbára csak Kasztília középső és északnyugati részén elterjedt az igénytelen nyelvhasználatban: Yo *la di un beso a Josefa ’Adtam egy csókot/puszit Josefának’ – helyesen: Yo le di un beso a Josefa; vagy például Cuando abrió la Marcelina, *la dijeron: ¿Vive aquí Marcelina Domínguez? ’Amikor kinyitotta [az ajtót] a Marcelina, azt mondták neki: Itt él Marcelina Domínguez?’ – helyesen: le dijeron. A nyelvjárási laísmo oka, hogy – a tárgyesettel párhuzamban – a beszélők részes esetben is törekszenek a nemek megkülönböztetésére (ha visszaemlékszünk egy korábbi témára, egyes számban az olasz is megkülönbözteti a nemeket részes esetben – a latin dativus-ban viszont nem volt nem szerinti megkülönböztetés).

(Forrás: El Mexicano)

A loísmo, vagyis hímnemben a tárgyesetű lo használata részes esetben a le helyett, szintén a középkori Kasztíliából származó, erősen tájszólási jelenség, és korántsem annyira elterjedt, mint a laísmo: *Los dije que no se movieran de aquí ’Mondtam nekik, hogy ne mozduljanak el innen’ – helyesen: Les dije que no se movieran de aquí.

Mivel a laísmo és a loísmo a középkori kasztíliaiból nem került be a déli (andalúziai) nyelvjárásokba, a Kanári-szigeteken, valamint Spanyol-Amerikában nem terjedtek el ezek a jelenségek.

Összefoglalás

A leísmo, laísmo és loísmo olyan nyelvjárási jelenségek, amelyekben a harmadik személyű névmások tárgy- és a részeshatározó esete közötti különbség eltűnik a nemek, valamint a személyek és a dolgok megkülönböztetése javára.

A leísmo a részes esetű le(s) névmás használatát jelenti tárgyesetben (a lo(s), la(s) helyett), a laísmo és a loísmo pedig a tárgyesetű la(s), lo(s) névmások tájszólási használata részes esetben (a le(s) helyett, vagy csak nőnemben, vagy hímnemben is).

A leísmo a művelt normában a cikkben leírt esetekben teljesen elfogadott, azonban a laísmo és a loísmo tájszólási jelenségek, az iskolázott beszélők kerülik őket.

Nyelvi logika, avagy a fagyi visszanyal?

A felszólító módról szóló témánál érdekes vita alakult ki: olvasónk nem értette, miért használnak eltérő igemódot spanyolul a ’Megvegyem neked?’ és az ’Akarod, hogy énekeljek neked?’ jelentésű mondatoknál, amikor a magyarban mindkét esetben felszólító módot használunk.* Szerinte „a magyart jobban lehet árnyalni”, mert mi olyat is képesek vagyunk mondani (pontosabban kérdezni), hogy „énekeljek?”. E téma rávilágít a vita tanulságaira, és megpróbáljuk kideríteni, hogy is van ez az egész, hogyan gondolkozik egy magyar és egy spanyol anyanyelvű.

A leíró nyelvészek szerint a nyelveknek nincs logikája – ez általánosságban igaz is, hiszen a nyelvek valójában önkényesek. Ez annyit jelent, hogy például nincs arra magyarázat, hogy egy szó miért éppen azt jelenti, amit jelent, vagy miért nincs egy olyan fogalomra külön szó egy nyelvben, amelyre egy másikban van. De akár azzal is példálózhatnánk, hogy ha spanyolul conmigo a ’velem’, akkor miért nem *sinmigo a ’nélkülem’, vagy megfordítva, miért nem *con mí a ’velem’, stb. Ezekre a „miért”-ekre nincs tudományos válasz – csak annyit mondhatunk, hogy a nyelvi szokás ezt így alakította ki. Ebből a szempontból valóban nincs a nyelvekben semmilyen logika.

Viszont vannak megfigyelhető szabályszerűségek, amelyek az anyanyelvi beszélőknek logikusnak tűnhetnek (valójában ezt értjük egy „nyelv logikája” alatt), de csak a saját anyanyelvükben. Egy spanyol ajkúnak teljesen természetes és „logikus”, hogy pl. egy főnév hím- vagy nőnemű, és el sem tudja képzelni, hogy létezhetnek olyan nyelvek, amelyekben nincsenek nyelvtani nemek. Egy magyar éppen fordítva gondolkodik: mivel anyanyelvünkben nincsenek nemek, nem értjük, hogy egy másik nyelven hogy lehet pl. egy ’asztal’ hímnemű vagy épp nőnemű (ez persze azért van, mert az elnevezés miatt biológiai nemekre asszociálunk, pedig valójában csak névszóragozási típusokról van szó). Hasonló kérdéseket fogunk tárgyalni a téma hátralévő részében is.

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

Mint tudjuk, a spanyolban a felszólító mód (imperativo) nem használatos egyes szám első személyben. Ennek az igemódnak egyébként is csupán két önálló alakja létezik, az egyes és a többes szám második személyű (és az utóbbit is csak az európai spanyolban használják), a többit a kötőmódból (subjuntivo) kölcsönzi. De akkor ez azt jelenti, hogy a kötőmódnak sincs egyes szám első személyű alakja? Természetesen van, csak nem használják felszólító módként: nincs pl. *¡cante (yo)! Sőt, ami még meglepőbb (magyar logikával), hogy még kötőmódként sem használják, ha

1. a főmondat alanya is egyes szám első személyű, és
2. a cselekvés tudatos, vagyis az alany szándékától függ.

Nem szokás tehát spanyolul olyasmit mondani, mint pl. Espero que (yo) pueda hacerlo ’Remélem, hogy meg tudom csinálni’ (nem helytelen, csak erőltetett). Ha valaki mégis bizonytalanságot akar kifejezni saját magára nézve, akkor rendszerint főnévi igenevet használnak: Espero poder hacerlo, szó szerint ’Remélem tudni megcsinálni’. Ha a mellékmondat alanya nem egyes szám első személyű, akkor természetesen már a kötőmód használatos – mondhatnánk úgy is, hogy mások cselekvésében lehetünk bizonytalanok: Espero que (él/ella) pueda hacerlo ’Remélem, hogy (ő) meg tudja csinálni’.

És akkor milyen esetekben lehet, illetve kell mégis a kötőmódot használni egyes szám első személyben? A fenti szabályokból levezetve akkor, ha

1. a főmondat alanya nem egyes szám első személyű, vagy
2. a cselekvés nem tudatos vagy nem előrelátható – „nem (csak) tőlem függ” a megvalósulása.

Például abban a mondatban, hogy Pedro quiere que (yo) le preste un poquito de dinero ’Péter azt akarja/szeretné, hogy (én) adjak kölcsön neki egy kis pénzt’, a főmondat alanya Péter, vagyis a mellékmondatban a kötőmód által kifejezett cselekvés (’adjak’) nem az én szándékomat fejezi ki, hanem Péter akaratát (tehát nem biztos, hogy én kölcsön adok neki).

Egy másik példa a kötőmód egyes szám első személyű használatára Lucía Pérez egyik dalának első két sora: Siempre [estás] junto a mí como mi sombra / Sombra que me sigue donde [yo] vaya ’Mindig mellettem [vagy], mint az árnyékom / Árnyék, mely követ, bármerre is járok’. Bár a főmondat alanya itt sem egyes szám első személyű, ebben az esetben a kötőmód használatát inkább a 2. pont indokolja: a cselekvés nem előrelátható (a jövőre is utal, és nem is tudhatom ebben a pillanatban, hogy mikor merre fogok járni, de ez nem is fontos információ).

Na és mi van az olyan kérdésekkel, mint pl. az Énekeljek neked? Bár alakilag felszólító mód szerepel a magyar mondatban, valójában nem az, hiszen nem szólítjuk fel magunkat semmire, hanem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a másik szeretné-e, hogy énekeljünk neki. A spanyolban ilyenkor – amennyiben nincs főmondat és mellékmondat – egyszerű kijelentő módot használunk: ¿Te canto? Ha viszont ezt indirekt kérdéssé alakítjuk és megjelenik a főmondati alany, már a kötőmódot használjuk: ¿Quieres que te cante? ’Akarod, hogy énekeljek neked?’ Persze előfordulhat a következő párbeszéd is: —¿Qué quiere de ti Pedro? —Que le cante. ’Mit akar tőled Péter? – Hogy énekeljek neki.’

Eddig csak az egyes szám első személyű alakról beszéltünk. A dolog pikantériája azonban az, hogy a spanyolban egyáltalán nem teszünk fel direkt kérdést felszólító vagy kötőmódú igealakkal, nem csak az első, hanem egyik nyelvtani személyben sem. Ha tehát valamilyen cselekvés szükségességére irányul a kérdés, akkor vagy igei körülírást, vagy indirekt kérdést használnak: ¿Qué debe(ría) hacer? ’Mit kell(ene) tennie?’ ¿Hacia dónde tenemos que ir? ’Merre kell mennünk?’ ¿Qué quieres que hagamos? ’Mit szeretnél, hogy csináljunk?’ stb.

---

* Megjegyzendő, hogy az iskolai nyelvtan szerinti felszólító mód valójában felszólító-kötőmód, a magyarban ugyanis a kettő alaktanilag egybeesik. Egyedül az igekötős igék esetében, bizonyos mondattípusoknál jelentkezik a különbség: pl. Menj be! (felszólító mód) és Azt akarom, hogy bemenj (kötőmód). Az olyan mondatokban, mint az Énekeljek neked? vagy Merre menjünk? stb., az igealak nem felszólító módú, de igazából nem is kötőmódú.

Hamis barátok az olasz és a spanyol között

Volt már szó spanyol és magyar, valamint angol és spanyol közötti hamis barátokról, most pedig következzék az olasz és a spanyol! Emlékeztetőül, hamis barátoknak nevezzük az olyan szavakat, amelyek nagyon hasonlóan – esetleg azonosan – hangzanak két nyelven, azonban jelentésük eltérő, vagy más szövegkörnyezetben (is) használják őket, ezért könnyen megtéveszthetik azokat, akik a két nyelvet tanulják.

A hamis barátok eredete lehet azonos – ilyenkor csak a jelentésük távolodott el egymástól – és lehet eltérő is, ekkor természetesen csak véletlen egybeesésről van szó. Tekintettel arra, hogy a nyelvekben a szavak jelentése a legképlékenyebb, és leginkább az van kitéve a változásoknak az idők során, bizony még két közeli rokon nyelv esetében is adódhatnak jószerivel hamis barátok az egyazon tőről fakadó szavak között, s így van ez az olasz és a spanyol esetén is.

Természetesen lehetetlen vállalkozás lenne a két nyelv között létező összes hamis barátot felsorolni, így a teljesség igénye nélkül lássunk néhányat az érdekesebbek közül. (A felsorolásnál először az olasz, utána a hasonló spanyol szó szerepel.)

Avere és haber

Mindkét szó eredete a latin HABĒRE ’birtokol, neki van’. Az olaszban és a spanyolban használják segédigeként is az összetett igeidők képzésére, azonban az olasz őrzi az eredeti latin jelentését is. Az óspanyolban még használták szintén birtoklás kifejezésére is, azonban e szerepét fokozatosan átvette a hasonló jelentésű tener (< lat. TENĒRE ’tart, fog’) ige. Személytelen, tárgyas igeként viszont a spanyol haber létezést, előfordulást fejezi ki. Nem tévesztendő össze tehát az olasz hai ’neked van’ és a spanyol hay ’létezik/léteznek, előfordul(nak)’! Az előbbi spanyol megfelelője a tienes, az utóbbi olaszul pedig c’è [cse] (egyes szám) és ci sono (többes szám).

Burro

Ez a szó olaszul ’vaj’-at jelent, spanyolul viszont ’szamár’. Az alaki egyezés véletlen egybeesés: az olasz szó forrása a görög eredetű latin BUTYRUM (< gör. βούτῡρον) azonos jelentésben; a spanyol burro pedig a borrico ’szamár’ rövidülése, amely a latin BURRĪCU(M) ’kis termetű (vöröses) ló’ folytatója. Ez utóbbi a BURRUS ~ BYRRUS ’vöröses’ képzős alakja, melynek végső forrása a görög πυρρός [pürrósz] ’lángvörös’, a πῦρ [pűr] ’tűz’ szóból. A ’vaj’ spanyolul mantequilla, a manteca ’állati/növényi zsír’ kicsinyítőképzős alakja (eredete ismeretlen); a ’szamár’ olaszul pedig asino, a latin ÁSINU(M) főnévből (vö. sp. asno).

Kutyából nem lesz szalonna Szamárból nem lesz vaj... (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Cercare, cerca és acercar, cerca

Ezek a szavak a latin CĬRCO ’körüljár’, illetve CĬRCA ’körül, közel’ szócsaládból származnak. Az olasz cercare jelentése ’keres, kutat’, illetve cerca ’keresés’, a spanyolban viszont az acercar ’(meg)közelít’, a cerca pedig ’közel’, továbbá cerca de ’körül(belül), megközelítőleg’. A ’keres, kutat’ jelentésnek a spanyolban a bizonytalan, de indoeurópai eredetű buscar, a ’(meg)közelít’, ill. ’közel’ jelentéseknek az olaszban pedig az avvicinare, vicino szavak felelnek meg, a lat. VICĪNUS ’szomszéd(os)’ melléknévből.

Chièdere és querer

Mindkét szó forrása a latin QUÆRERE ’keres, kíván, törekszik’. Az olasz chièdere [kjedere] azonban ’kér’, a spanyol querer [kerer] pedig ’akar, szeret(ne)’ jelentésben él tovább. Ugyanehhez a szócsaládhoz tartozik az átvitt értelmű olasz questione, spanyol cuestión mint ’kérdés, probléma’. A ’kér’ jelentésnek a spanyolban a pedir (< lat. PETERE ’kér’), az ’akar, szeret(ne)’ igének pedig az olaszban a volere (< népi lat. VOLERE < lat. VELLE ’akar’) felel meg.

Contestare és contestar

Az ige forrása a latin CONTESTĀRI ’tanúsít’. Mai jelentése viszont az olaszban ’vitat, kétségbe von’, illetve ’támad’, a spanyolban pedig ’válaszol, felel (kérdésre)’, a responder (< lat. RESPONDERE) szinonimája. A ’válaszol, felel’ olasz megfelelője csak a rispondere

Domandare, domanda és demandar, demanda

Ezek a szavak a latin DEMANDĀRE ’rábíz, utasít’ igéből származnak, az olaszban azonban elsősorban a ’kérdez’, illetve ’kérdés’ jelentést vették fel. Ezzel szemben a spanyolban az ’igényel’ vagy ’beperel’, illetve ’igénylés, kérelem’, továbbá ’beadvány, (bírósági) kereset’ jelentésben honosodtak meg (ezeket szintén jelenti az olasz domandare és domanda). A ’kérdez’ és ’kérdés’ jelentéseknek a spanyolban a preguntar (< népi lat. PRÆCUNCTĀRE < lat. percontari, percunctari), pregunta szavak felelnek meg.

Guadagnare és guadañar, guadaña

Mindkét nyelvben germán átvétel, a kikövetkeztetett gót vagy ősgermán tő a *waithô ’mező’. Az olasz guadagnare [gwadanyáre] jelentése ’nyer, keres (pénzt)’, a spanyol guadañar igéé viszont ’(le)kaszál’ (a guadaña ’kasza’ főnévből). Ez utóbbi jelentésnek az olaszban a falciare [falcsáre] ige felel meg (a falce [fálcse] ’kasza’ főnévből, melynek forrása az azonos jelentésű latin FALX, FALCEM), míg a spanyolban a ’nyer, keres’ jelentésnek a ganar, a gót *ganan ’sóvárog’ igéből, amely az ősgermán *ginôn alakra vezethető vissza. Jelentését valószínűleg befolyásolta a germán *waithanjan ’(le)arat’, vö. *waithô (lásd még: portugál ganhar, katalán guanyar).

Aki arat, keres... (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Guardare és guardar

Szintén germán jövevényszó, az ősgermán *wardôn ’figyel’ igéből. Az olaszban a ’néz’, a spanyolban viszont az ’őriz’ jelentésben honosodott meg. A szócsaládhoz tartozik még mindkét nyelvben a guardia ’őr(ség)’, továbbá az olasz sguardo ’tekintet’. A ’néz’ jelentésnek a spanyolban a mirar felel meg, amely a latin MIRARI ’bámul, csodál’ igéből származik.

Luogo és luego

Az olasz luogo főnév, jelentése ’hely’, forrása a latin LŎCU(M), azonos jelentésben. A spanyol luego ennek határozóesetű LŎCO ’helyén/idejében’ alakjára vezethető vissza, innen a mai spanyol jelentése: ’aztán, majd’ (határozószó), illetve ebből jelentésátvitellel ’tehát’ (kötőszó). A ’hely’ spanyolul lugar (< régi logar < lat. LOCĀLE), az ’aztán, majd’ olasz megfelelője pedig poi (< lat. PŎST, vö. sp. pues).

Se, si

Ezek a szavak mindkét nyelvben léteznek, és könnyű is a jelentéseiket összekeverni. Az olasz se lehet egyrészt személyes névmás, a si ’magát, magának; magukat, maguknak; ők egymást, ők egymásnak’ alakváltozata másik hangsúlytalan személyes névmás előtt, a latin SĒ, SIBI ’magát, magának’ folytatásaként; másrészt jelentheti a ’ha’ kötőszót is, az azonos jelentésű latin SĪ szócskából. A spanyolban a névmás mindig se, a ’ha’ kötőszó pedig si.

Tenere és tener

Az ige forrása a latin TENĒRE, amely egyaránt jelentette azt, hogy ’tart, fog [kézben]’, és azt is, hogy ’tart, birtokol’. Az olaszban viszont csak az elsőt jelenti, míg a spanyolban birtoklóigévé vált. Az általános birtoklást az olaszban az avere fejezi ki.

Tra és tras

Az olasz tra forrása a latin INTRA és TRANS elöljárószók, ennek megfelelően jelentése ’között’ vagy ’múlva’. A spanyol tras csak a latin TRANS folytatása, jelentése ’után’ (inkább időben és átvitt értelemben, mint helyben). A ’között’ jelentésnek a spanyolban entre (< lat. ĬNTER) felel meg, az ’után’ jelentésnek pedig az olaszban dopo (< lat. DE POST, vö. sp. después).

Vicino és vecino

Mint fentebb említettem, ezek a szavak a latin VICĪNUS ’szomszéd(os)’ szóból származnak, és ugyanezt ma is jelentik olaszul és spanyolul. Határozószóként azonban az olasz vicino (a) azt is jelenti, hogy ’közel’, pl. vicino a te ’közel hozzád’, amit viszont spanyolul nem. A ’közel’ spanyol megfelelője a cerca (de), vagyis a vicino a te spanyolul cerca de ti, és nem *vecino a ti.

Voglio és voy

Bár igealakokról van szó, a gyakori használat miatt érdemes ezt a párost említeni. Az olasz voglio jelentése ’akarok’, a volere (< lat. VOLERE, VOLO) igéből, a spanyol voy (< lat. VADO, VADERE) viszont az ir (< lat. ĪRE) alakja, jelentése ’megyek’, illetve – a jövő idejű cselekvés, szándék jelzésére – ’fogok’. Az ’akarok’ spanyolul quiero, a ’megyek’ olaszul vado. A voglio cantare spanyol megfelelője tehát nem voy a cantar, hanem quiero cantar ’énekelni akarok’; a voy a dormir ’aludni megyek’ pedig olaszul vado a dormire lesz.

Mindez persze csak ízelítő volt – az alábbi ábrán további szópárokat találunk!

(Forrás: Olasz, spanyol nyelv / El Mexicano)