Ma három, a spanyol kiejtést érintő fontos nyelvjárási jelenséggel foglalkozunk, amelyek közül az első kettőt igazság szerint már nem is lehet „nyelvjárási”-nak nevezni, hiszen – ha nyelvtörténeti szempontból azok is – éppen az ellenkezőjük képviseli a kisebbséget a beszélők számához viszonyítva. Megnézzük, mit is takarnak pontosan az olyan bűvös fogalmak, mint
yeísmo, a
seseo és a
ceceo, amelyekkel bizonyára már minden spanyolul tanuló vagy tudó találkozhatott, és esetleg mégsem teljesen világos a számukra. Előrebocsátom, hogy a bejegyzésnek nem tudományos igényű fonetikai leírás a célja, hanem a szóban forgó jelenségek közérthető ismertetése.
A yeísmo
A
yeísmo jelentése magyarul kb. ’j-zés’. Így hívják azt, amikor a beszélők az
ll betűvel jelölt fonémát, amely eredetileg egy hosszabban ejtett lágyított
l – IPA [ʎ] – hangnak felel meg (mintha egyszerre ejtenénk az [l] és a [j] hangokat, vagyis a szájpadlás legmagasabb pontján képzett „lágy
l”; a magyaros átírásban általában [lj] vagy [ly] – én a [lʲ] jelölést fogom használni), az
y betűvel jelölt hangnak megfelelően, vagyis nagyjából [j]-nek ejtik – ugyanazokkal az ejtésváltozatokkal, amellyel az utóbbit ejtik, ami lehet [j]~[gyʲ]~[dzs]~[zs]~[s]. Az ilyen beszélőt spanyolul a
yeísta, vagyis a ’j-ző’ jelzővel illetik. Hogy teljes legyen a sor, említésre érdemes még, hogy a
ll/y [zs]-ként vagy [s]-ként történő ejtése (Argentínában, Uruguayban stb.) a
zheísmo [zseíszmo] ’zs-zés’, illetve a
sheísmo [seíszmo] ’s-ezés’.
A
yeísták tehát nem tesznek a kiejtésben különbséget az
ll és az
y betűkkel jelölt mássalhangzók között, így képtelenek megkülönböztetni olyan szavakat, mint pl.
🔊pollo (< lat.
PŬLLU) ’csirke’ és
🔊poyo (< lat.
PODIUM) ’kőpad’: mindkettőt kb. [pojjo]-nak ejtik, míg a megkülönböztető nyelvváltozatot használóknál az első kiejtése kb. [pollʲo], mint hallható a felvételen.
 |
A yeísmo Spanyolországban. Szürke: yeísta területek; halvány rózsaszín: yeísmo és megkülönböztetés is jelen van; sötét rózsaszín: megkülönböztető ejtést használó területek (Forrás: Wikimedia Commons, CC/közkincs) |
A
yeísmo a mai spanyolban általánosan elterjedt és egyre inkább terjedőben lévő jelenség, melynek központjai a városok; a megkülönböztető ejtést használó területek jóval kisebbek. Megkülönböztető ejtést használnak még Spanyolországban főleg a Madridtól északra fekvő területeken
(a fenti térképen sötét rózsaszínnel jelölve), de előfordulnak megkülönböztető térségek a déli országrészben is (főleg a falvakban, az idősebb beszélőknél), továbbá
Dél-Amerikában, leginkább Bolívia és Paraguay területén. Mexikó és Közép-Amerika azonban, beleértve a Karib-tengeri szigeteket, teljes mértékben
yeísta, de már Kolumbiában is csak az idős generáció őrzi a különbséget a térképen jelölt területen.
 |
Megkülönböztetés (rózsaszín) és yeísmo (zöld) Spanyol-Amerikában (Forrás: Wikimedia Commons, CC/közkincs) |
Említést érdemel még a nagyon ritka
lleísmo (kb. ’lj-zés’) nevű jelenség is, amely épp a
yeísmo ellenkezője, vagyis az etimológiailag
y betűvel jelölt hang [lʲ]-nek ejtése. Ez egy hiperkorrekció, amely értelemszerűen a megkülönböztetést még használó területeken fordul elő. Ilyen pl. az
arroyo ’patak’ szó [arrollʲo]-nak ejtése Bolíviában (talán az
arrollar ’elsodor’ ige hatására), de történetileg ugyanilyen hiperkorrekció a mai
Mallorca név is a latin
MAIŌRĬCA ’nagyobbik [sziget]’ kifejezésből az etimológiai
Mayorga ~
Mayorca helyett.
A seseo és a ceceo
A
seseo, vagyis az ’sz-ezés’ vagy ’sziszegés’ azt jelenti, amikor a
ce,
ci csoportokban lévő
c, illetve a
z betűvel jelölt hangot úgy ejtik, mint az
s betűvel jelöltet, vagyis kb. magyar [sz]-nek. Az ilyen beszélők tehát nem képesek megkülönböztetni egymástól az olyan szavakat, mint pl. a
ciento ’száz’ és a
siento ’érzek’, vagy a
casa ’ház’ és a
caza ’vadászat’, mert mindkettőt úgy ejtik, hogy [szjento], illetve [kászá]. Akik megkülönböztető ejtést használnak, azok viszont a
🔊ciento és
🔊caza szavakban egy olyan mássalhangzót ejtenek, mint az angol
th a
thing szóban (a nyelvet a felső fogsor aljához érintve ejtett „pösze sz”, fonetikai jele a kis theta: [θ]), kb. [thjento], [káthá].
Ez esetben megkülönböztető ejtésről csakis Spanyolországban beszélhetünk (ahol ez a legelterjedtebb), azon belül is csak az Ibériai-félszigeten, hiszen a Kanári-szigeteken és egész Latin-Amerikában a nem megkülönböztető kiejtést használják. A
seseo tehát sokkal elterjedtebb jelenség, ezért kissé furcsa is, hogy a nem megkülönböztető ejtést nevezték el valahogy, amikor egyértelműen a megkülönböztetés a kisebbségi – hogy mégis így van, annak nyelvtörténeti okai vannak (lásd lentebb).
A
seseo kapcsán gyakori az a téves megállapítás, miszerint a kasztíliai megkülönböztető kiejtés, illetve a [θ] hang „Latin-Amerikában eltűnt”. Ebből annyi igaz, hogy a megkülönböztetés valamilyen formában eltűnt, de nem úgy, ahogy az ilyen szerzők gondolják. Dióhéjban, a középkori spanyolig kell visszamennünk, ahol a
c,
ç,
z betűk eredetileg a magyar [c] ~ [dz] hangokat jelölték, míg az
s a lágy [sz]-t, amelyet a nyelvhegy megemelésével ejtettek, ahogy ma is Spanyolországban. A [c] ~ [dz] aztán szintén magyar [sz]-szé egyszerűsödött, amelyet viszont alig lehetett megkülönböztetni az
s betűvel jelölt [sz]-től. Innentől pedig kettévált a változás útja: északon, Kasztíliában a különbség felerősödött, a beszélők úgymond „eltúlozták” a [c] ~ [dz] hangok egyszerűsödéséből származó [sz] kiejtését, így ezeken a területeken „pösze sz” lett belőle; délen, Andalúziában és a Kanári-szigeteken, valamint Latin-Amerikában pedig elhalványult az egyébként is alig hallható különbség a kétféle [sz] hang között, és eggyé váltak (e hangváltozásokról részletesen
itt írtunk).
A megkülönböztetés tehát valóban eltűnt, de a
középkori spanyolhoz képest. A mai megkülönböztető és nem megkülönböztető nyelvváltozatok
ebből a szempontból egyidősek, vagyis a modern spanyol „pöszézés” vagy „selypítés” Spanyolországban semmivel sem régebbi vagy „helyesebb”, mint a többségi változatok egyféle [sz] hangja: az eltérő változás párhuzamosan történt a 15–17. században. Sőt, figyelembe véve, hogy a régies
ladino nyelvjárás, valamint a szomszédos
újlatin nyelvek, mint a
portugál, a
katalán vagy a francia esetében sincs ilyenfajta megkülönböztetés a sziszegőhangoknál, éppen azt lehet mondani, hogy
valójában a seseo lenne az eredeti állapot a spanyolban is, és a [θ] hang megjelenése az újítás, amely egyébként is nagyon ritka a világ nyelveiben.
Spanyolország európai területének legnagyobb részén ma a megkülönböztető ejtést használják; nem megkülönböztető térségek egyedül Andalúziában fordulnak elő (ld. a térképet). A nem megkülönböztető ejtésnél azonban nemcsak a
seseo figyelhető meg (a térképen zölddel jelölve, bár Almeríában ma már a megkülönböztetés a többségi ejtésmód), hanem létezik az ún.
ceceo is, ami azt jelenti, hogy az
s betűvel jelölt hangot is úgy ejtik, ahogy a megkülönböztetést használók a
z-t és a
c-t
e,
i előtt. Az ilyen beszélők tehát a
casa és a
caza szavak ejtését szintén „semlegesítik”, csak a [θ] hang javára, vagyis az ő nyelvváltozatukban nincs a magyar [sz]-hez hasonló mássalhangzó.
A
ceceo Andalúzia legdélebbi területein (a térképen pirossal jelölve), leginkább az iskolázatlan rétegek nyelvváltozatában elterjedt, és máig erősen megbélyegzett, tájszólási jellemző. Elterjedtsége Latin-Amerikában igen korlátozott. A műveltebb spanyol beszélők, akik anyanyelvként
ceceo-s nyelvváltozatot használnak, törekszenek áttérni a
seseo-ra vagy a megkülönböztető ejtésre.
A cikkben elhelyezett lejátszható hangfájlok a Forvo online kiejtésszótár oldaláról származnak.