2012. március 24.

Digui-m’ho en català, si us plau! – A „tiltott” nyelvről

A katalán nyelvterület (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)
A katalánról már volt szó korábban, de akkor csak arról, hogy sajnálatos módon nagyon sokáig csak egy „tiltott nyelvjárás”-ként kezelték, nyilvános használatáért Francisco Franco diktatúrája idején (1936–1975) pénzbüntetés is járt. Szerencsére már nem ilyen időket élünk, így itt az alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjünk ezzel a közel 12 millió ember által beszélt újlatin nyelvvel, amely nem mellesleg egy európai miniállam, Andorra hivatalos nyelve is.

Az okcitánnal (régebbi nevén provanszállal) közeli rokonságban álló, azzal dialektuskontinuumot alkotó katalán nyelvet (català vagy llengua catalana), melyet Valenciában és a Baleár-szigeteken neveznek valenciainak (valencià), illetve baleárinak (balear) is, hagyományosan és földrajzi alapon az iberoromán nyelvek keleti csoportjába sorolták, ám nyelvtörténetileg valójában leginkább a galloromán nyelvekhez (francia, rétoromán, északolasz nyelvváltozatok) áll közel, bár kétségtelenül mutat egyezéseket az iberoromán nyelvekkel is, leginkább a portugállal. Éppen ezért ma már célszerűbb testvérnyelvével, az okcitánnal együtt a gallo- és az iberoromán nyelvek közötti egyfajta átmenetnek tekinteni (megjegyzendő, hogy az okcitán bizonyos változatai között már önmagában is lehetnek akkora különbségek, hogy akár önálló nyelvekről is beszélhetnénk, mint pl. a gascogne-i).

Barcelona, a katalán főváros (Forrás: Pixabay.com)

A katalánt Spanyolországban használják a legtöbben, mintegy 10 millióan Katalónia (Catalunya), Valencia (València) és a Baleár-szigetek (les Illes Balears) autonóm közösségekben. Mindháromban regionálisan hivatalos nyelv, ahol kétnyelvűségben él a spanyollal. A nyelvjárások között nincsenek lényeges különbségek, a nyelv háromféle elnevezésének a három autonóm közösségben nem tudományos okai vannak. Két fő nyelvjáráscsoporttal rendelkezik: nyugatival (valenciai) és keletivel; az utóbbi a központit – melyen a barcelonai irodalmi nyelv is alapszik – és a Baleár-szigeteki nyelvjárásokat (ibizai, mallorcai és menorcai) foglalja magába. Szintén a katalán egy archaikus változata él az Olaszországhoz tartozó Szardínia sziget Alghero városában is, az alguerès.

Nézzük meg, hogy miről is ismerhető fel ez a nyelv, és milyen alapvető eltérések vannak a spanyoltól. Írásban nem hiszem, hogy bárkinek nehézséget okozna a spanyoltól megkülönböztetnie, hiszen már ránézésre is inkább a franciára hasonlít (a galiciai vagy a portugál spanyoltól való megkülönböztetése már több gondot okozhat az egyszerűbb szövegekben). A lényegesebb különbségek az alábbiak (az átírásban az [ə] a semleges központi magánhangzót, a „svát” jelöli, mint pl. az angol about a-ja):

A barcelonai tengerpart naplementekor (Forrás: Pixabay.com)
  • Akárcsak a galloromán nyelvekben, a katalánban az -a kivételével lekoptak a beszélt latinban még ejtett szó végi magánhangzók. Így az első, ami feltűnhet, hogy nagyon sok szó végén, amely a spanyolban magánhangzóra végződik, a katalánban mássalhangzót találunk: spanyol año, katalán any [ány] ’év’ (< lat. ANNU); spanyol todo, katalán tot ’minden’ (< lat. TŌTU); spanyol noche, katalán nit ’éj’ (< lat. NŎCTE) stb. Viszont: spanyol tierra, katalán terra [terrə] ’föld’ (< lat. TĔRRA).
  • A latin nyílt Ĕ és Ŏ magánhangzók nem alakultak kettőshangzókká (ie, ill. ue ~ uo ~ oa), ahogyan a spanyolban, olaszban, franciában, románban és bizonyos okcitán változatokban (pl. lat. FŎCU ’tűz’ > kat. foc, port., gal. fogo, szárd fogu, de: sp. fuego, ol. fuoco, fr. feu, okc. nyelvjárási fuòc ~ fuec ~ huec).
  • A katalánban a spanyollal ellentétben megvannak a zöngés „sziszegőhangok”, a [z] (-s-, z), [zs] (j, ge, gi), [dz] (-tz-, -ts-), [dzs] (-tg-, -tj-), pl. casa [kázə] ’ház’, jo [zso] ’én’, realitzar [rəəlidzá] ’megvalósít’, viatge [bi̯ádzsə ~ vi̯ádzse] ’utazás’ (vö. sp. casa [kásza], yo [gyo], realizar [realiszár], viaje [bi̯áche]), de szó elején a [zs] is sokszor [dzs]-ként valósul meg, pl. Jordi [(d)zsordi] ’György’.
  • A latin szókezdő L- palatalizálódott, ahogy az aszturleóniban (pl. lat. LĬNGUA > llengua [lʲengwə] ’nyelv’, LATĪNE > llatí [lʲətí] ’latin [nyelv]’ – vö. sp. lengua, latín).
  • A latin -NE szótag (spanyol -n) lekopott, így a spanyolban -n végződésű (véghangsúlyos) szavak a katalánban magánhangzóra végződnek egyes számban (lat. CANTIŌNE > kat. cançó [kənszó], sp. canción), viszont az n megjelenik a többes számú alakban (CANTIŌNES > kat. cançons [kənszonsz], sp. canciones).
  • A szó- és szótagvégi [l] „kemény” (velarizált) [ɫ], mint az angolban és a portugálban.

A katalán nyelvjárások (Forrás: Wikimedia Commons, CC)
Térjünk rá röviden a magánhangzókra. Hangsúlyos szótagban minden nyelvjárásban hét magánhangzó van: (IPA) [a], [e], [ɛ], [i], [o], [ɔ], [u], ahol az [ɛ] és az [ɔ] az [e] és az [o] nyíltabban ejtett változatai (e magánhangzók hangsúlyjelölése: à, é, è, í, ó, ò, ú – vagyis a nyílt magánhangzók hangsúlyát következetesen mindig tompa, a zártakét éles ékezettel jelölik). Hangsúlytalan helyzetben a legtöbb nyelvjárásban viszont csak három magánhangzó létezik: az [ə], amelyet írásban az a, e betűk jelölhetnek; az [i] i, valamint az [u] o, u. A nyugati (valenciai) változatban hangsúlytalan helyzetben is öt magánhangzót – [a], [e], [i], [o], [u] – használnak, vagyis e nyelvjárás hangsúlytalan szótagban is őrzi az [a] és [e], illetve az [o] és [u] hangok közötti különbséget.

A hangsúlyt nem jelölik másodéles szóban, ha annak végződése magánhangzó, magánhangzó+s, vagy -en, -in, valamint véghangsúlyos szavakban minden egyéb végződés esetén. Az összes többi esetben a szóhangsúlyt a fent említett módon a megfelelő – „éles” (zárt magánhangzón) vagy „tompa” (nyílt magánhangzón) – ékezet jelzi. Az egy szótagú szavak hangsúlyjelölése jelentések megkülönböztetésére szolgál, pl. mes [mesz] ’hónap’ és més [mész] ’inkább, több(é)’ (< lat. MAGIS, vö. sp. más).

A mássalhangzók közül – a fentebb már említetteken kívül – a spanyoléhoz hasonlóan valósul meg a b(/v) [b ~ β], a g [g ~ γ] és a d [d ~ ð] ejtése, de a valenciai és baleári változatokban a spanyollal ellentétben [b]–[v]-megkülönböztetéssel. Az [sz] (IPA [s]) hangot írásban jelölheti a c (e, i előtt), a ç (a, o, u előtt és a szó végén), az s (kivétel magánhangzók között) és magánhangzók között az -ss-; a [z] hangot a z, valamint magánhangzók között az -s- (ez a szó végi -s-re is igaz, ha magánhangzóval kezdődő szó követi). A magyar [s] (IPA [ʃ]) hangot az x, a [cs]-t (IPA [ʧ]) pedig a tx, ill. szó végén az -ig betűkapcsolat jelöli. A választékos beszédben előfordulnak hosszú mássalhangzók is, amelyeket vagy a betű megkettőzésével (pl. immortal [immurtáɫ] ’halhatatlan’), vagy pedig a mássalhangzó előtti t-vel (pl. bitllet [billʲet] ’jegy’, setmana [szəmmánə] ’hét [időegység]’) jelöli a helyesírás. A hosszú [ll] hangot két l közé tett lebegőponttal (l·l) jelölik a [lʲ] (IPA [ʎ]) hangot jelölő ll digráftól való megkülönböztetés céljából (pl. paral·lel [pərəlleɫ] ’párhuzamos’). Az egy szótagú szavak kivételével a szó végi -r nem hangzik (pl. arribar [ərrivá] ’érkezik’); szintén nem ejtik általában a mássalhangzócsoportra végződő szavak második hangját, kivétel, ha ez s (pl. transport [trənszpor] ’közlekedés’, camp [kám] ’mező’, gent [zsén] ’emberek’, illetve transports [trənszporsz], camps [kámsz], fins [finsz] ’-ig’ – kivételek pl. cinc [szink] ’öt’, aquest [əket] ’ez’, hímnemű mutató névmás).

A különleges építészeti motívumairól híres Güell-park (ejtsd: [gwejl]) Barcelonában, amely Antoni Gaudí tervei alapján készült Eusebi Güell iparmágnás megrendelésére (Forrás: Pixabay.com)

Nyelvtörténeti érdekesség, hogy a nyugati újlatin [c] ~ [dz] (magánhangzók között) a katalánban [u̯]-vá alakult (pl. lat. PLACET [pláce(d)] > kat. plau ’tetszik’, CANTATIS > *cantats [kantác] > kat. canteu [kənteu̯] ’énekeltek’). E szokatlan hangváltozás körülményei nem teljesen tisztázottak, feltételezhető azonban, hogy első lépésként egy ([c] >) [dz] > *[ð] változás következett be, majd egy neutralizációs folyamat révén a *[ð] is a szótag végi *[-β] > [-u̯] mintáját követhette.

Ami a nyelvtant illeti, inkább az érdekességeket emelném ki, minthogy belemenjek a részletekbe (alapjában véve nem különbözik az „átlagos” újlatin nyelvekétől). A legszembetűnőbb különlegesség, hogy a hangsúlytalan személyes névmások (amelyek tárgy- vagy részes esetűek lehetnek, ahogy a spanyolban) négyféle alakváltozattal is rendelkezhetnek helyzetüktől függően (em, ’m, me, m’; et, ’t, te, t’; es, ’s, se, s’ stb.). A többes szám jele -s, viszont az -a-ra végződő szavak többes számában az a helyén e-t találunk (ez a beszédben – a valenciai kivételével – nem jelent különbséget): la casa [lə kázə] ’a ház’ → les cases [ləsz kázəsz] ’a házak’. Az -s-re végződő véghangsúlyos szavakhoz többes számban -os [-usz] járul (nem pedig -es, ahogy a spanyolban): mes [mesz] ’hónap’ → mesos [mezusz] ’hónapok’ (< lat. MĒNSE, -ĒS – vö. sp. mes, meses).

Valencia (València) – a helyi változat szerinti ejtése: [valenszia] (Forrás: Pixabay.com)

Végül nézzünk meg egy-egy példát az igeragozásra (kijelentő mód jelen időben):
  • ésser [észə] ’lenni’: sóc [szok], ets, és, som, sou, són;
  • cantar [kəntá] ’énekelni’: canto [kántu], cantes [kántəsz], canta [kántə], cantem [kəntem], canteu [kənteu̯], canten [kántən].
A tőszámnevek 1-től 10-ig:
u(n)/una, dos/dues, tres, quatre, cinc, sis, set, vuit, nou, deu.
Példaszöveg kiejtéssel (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának első cikkelye):
Tots els éssers humans neixen lliures i iguals en dignitat i en drets. Són dotats de raó i de consciència, i han de comportar-se fraternalment els uns amb els altres.
Befejezésül egy katalán dallal búcsúzunk, melynek szövege a „videó” alatt olvasható. Az egeret a sorok fölé helyezve a spanyol fordítás is láthatóvá válik buborékban.



Boig per tu

En la terra humida escric
Nena, estic boig per tu
Em passo els dies esperant la nit
Com et puc estimar
Si de mi estàs tan lluny
Servil i acabat, boig per tu

Sé molt bé que des d’aquest bar
Jo no puc arribar on ets tu
Però dins la meva copa veig
Reflexada la teva llum
Me la beuré
Servil i acabat, boig per tu

Quan no hi siguis al matí
Les llàgrimes es perdran
Entre la pluja que caurà avui
Em quedaré atrapat
Ebri d’aquesta llum
Servil i acabat, boig per tu

18 megjegyzés

  1. Gratulálok egyes mehhikóiaknak, akiknek nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne menjenek bele a nagy kedvencükbe, a nyelvtanba }-:þ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt nem ez volt cél, meg különben sem tudtam volna mélyebben belemenni, mivel annyira én sem ismerem a katalánt. ;)

      Törlés
  2. Spanyol kiejtéssel beszélt/énekelt okszitán:)

    Jake

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem tudom, mert nekem hangzásra inkább az okcitán – a sztenderd lengadoci – hasonlít jobban a spanyolra, mint a katalán (ne abból indulj ki, ahogy azok beszélik, akiknek a francia az első anyanyelvük, ők francia akcentussal beszélnek): hallgasd meg (ugyanaz a példamondat okcitánul, ami a cikk végén szerepel).

      Törlés
    2. És az okcitán hangtanilag is a spanyolhoz áll közelebb...

      Törlés
  3. Pocos idiomas, dialectos, o lo que ellos se creen que es, me parecen más feos que este, si bien es verdad que no puedo ser imparcial, sinceramente nos/me hace daño al oído.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bueno, pero puede que los catalanes que lo tienen como primera lengua, piensen lo mismo sobre el español o el andaluz...

      Törlés
  4. Engem a katalán sok tekintetben a galloitáliai nyelvekre emlékeztet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az okcitánnal együtt leginkább a galloitáliai nyelvekhez (még inkább a rétorománhoz) áll a legközelebb, területileg is. Ezek mind nyelvjáráskontinuumot alkotnak kelet felé (katalán – okcitán – rétoromán – galloitáliai), annyi csak az eltérés, hogy a galloitáliai nyelvekre erősen hatott az olasz, így azokban pl. már olaszosan képzik a többes számot. Míg nyugat felé a katalán és a spanyol között lenne az aragóniai, amelyet a "modern" nyelvészek külön nyelvnek, a hagyományos nyelvészek (beleértve a RAE-t is) csak egy történelmi spanyol nyelvjárásnak tartanak.

      Törlés
  5. "A latin nyílt Ĕ és Ŏ magánhangzók nem alakultak kettőshangzókká (ie, illetve ue~uo~oa), ahogyan a spanyolban, olaszban, franciában, románban és az okcitánban (pl. lat. FOCU ’tűz’ > kat. foc, port., gal. fogo, szárd fogu, de: sp. fuego, ol. fuoco, fr. feu, okc. fuòc/fuec/huec)."

    Azt szeretnem kerdezni, hogy a francia "feu"-ben van kettoshangzo? Az nem [fø] ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai franciában természetesen már nem kettőshangzó, de történetileg az volt. Bár elég régen írtam a cikket, és a feu éppen rossz példa, mivel a franciában igazából nincs már összefüggés a latin O hosszúsága és a mostani ejtés között: sokszor a hosszú O is kettőshangzó lett eredetileg (HŌRA > heure), de sokszor a rövid nem (PŎRTU > port).

      Törlés
    2. Koszonom! Az is erdekelne, hogy ez a kettoshangzova alakulas milyen hangtani kornyezetben kovetkezett be. Csak mert mar olvastam a hangsuly szereperol is, maskor viszont a maganhangzo hosszusagarol, viszont a latinban meg e ketto egymastol fuggetlen volt, azert nem igazan vagyok biztos benne. El tudnad magyarazni nekem egy kicsit reszletesebben?

      Törlés
    3. Lesz erről egy teljes cikk augusztusban, de általában hangsúlyos helyzetben alakul az E és O kettőshangzóvá, ha az rövid volt a latinban. Igazából viszont nem a hosszúság ("rövidség") volt a meghatározó, hanem az, hogy a rövid hangok nyíltabbak voltak, és amikor eltűnt a hosszúsági megkülönböztetés, ami megmaradt belőle, az a nyíltság lett, vagyis igazából a kettőshangzóvá válást az magyarázza, hogy nyíltabb volt a magánhangzó az eredetileg hosszú [e]-nél és [o]-nál. A spanyolban minden ilyen helyzetben bekövetkezett a diftongizáció (kivétel [cs] előtt), az olaszban viszont csak nyílt szótagban (a franciában meg össze-vissza keveredett mindent).

      Törlés
    4. Kozonom, az jo, hogy lesz errol cikk, a hangtan nagyon erdekel csak nem igazan ertek hozza.

      Juliusban meg nem lesznek uj cikkek?

      Törlés
    5. Jelenlegi terveim szerint augusztus 10-ével indulunk újra.

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Nem tudom értelmezni a hozzászólásaidat, de ha az elnevezés eredetére gondolsz, akkor az ismeretlen, mindenesetre többféle elmélet létezik (egyesek egy feltételezett helynévből vezetik le, mások valamilyen népnévből):

      a) *Gotholandia ’Gótföld’ > *Gotalonia > Catalonia;
      b) *Gotho-Alania ’Gót-Alánia’ > *Gotolania > Catalonia;
      c) Lacetani > *Catelani > Catalani/Catalanes;
      d) Catalauni, ókori kelta népcsoport a mai Belgium területén.

      Ezek közül az a) és b) fonetikailag eléggé problémás (bár a névfejlődés sokszor rendhagyó és nem ritka a hiperkorrekció sem, vö. lat. MAIORICA ’Nagyobbik sziget’ > Mallorca, ami szabályosan *Mayorga kellene, hogy legyen), a c) még abszurdabb, így a legvalószínűbb a d), amelynél viszont az szorulna egy kis magyarázatra, hogy miért éppen egy belga területről neveztek volna el egy keleti spanyol régiót (de még ezzel együtt sem annyira problémás, mint az első három, mert nem kevés példa van arra, amikor egy régi nép neve később más távolabbi nép/népek nevévé válik).

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztrálni vagy belépni nem szükséges, de a hozzászólók megkülönböztethetősége érdekében ajánlott valamilyen becenév megadása a „Név/URL-cím” profil kiválasztásával (az URL kitöltése nem kötelező).