¡Hasta la etimología! – Egy fura elöljáró vitatott eredete

A homonim asta (< lat. hasta) jelentése ’zászlórúd’

Még a spanyolul nem tudók is gyakran hallhatják filmekben az ¡Hasta la vista! kifejezést, amely magyarul a „Viszlát!”-nak felelne meg. Bár valójában a spanyol anyanyelvűek legfeljebb tréfából szokták ezt így mondani búcsúzáskor (az egyébként szokásos ¡Hasta luego! helyett), a kifejezés az hasta elöljárószó miatt érdekes. Jelentése ’-ig’, illetve ’sőt, még’ (pl. Hasta tú la conoces ’Még te is ismered őt’), az utána álló időhatározóval pedig ’az addigi viszontlátásra’: pl. hasta mañana ’a holnapi viszontlátásra, hasta la próxima [vez] ’a legközelebbi viszontlátásra’, hasta el lunes ’a hétfői viszontlátásra’ stb.

Tisztázva a jelentését, felmerülhet a kérdés, hogy honnan származik, ugyanis más újlatin nyelvekben nem találunk hozzá hasonlót (kérdés, hogy a portugál até kapcsolatban van-e vele, ami külön megérne egy témát). A hagyományos etimológiai magyarázatok szerint a szó eredete az arab ḥattā ’még’ (a középkori spanyol irodalomban előfordul még adta, fasta, fata alakokban is) – így ez lenne az egyetlen olyan arab jövevényszó a spanyolban, amely nyelvtani funkciót tölt be. A legtöbben azért is támogatják ezt a feltételezést, mert az arab szó pontosan ugyanolyan értelemben használatos, mint a spanyol hasta. Néhányan azonban ezt az etimológiát vitatják. Az alábbiakban megnézzük, mit lehet tudni a kérdésről.

Rögtön az első furcsaság: hogy került bele az -s-? Erre a DRAE azt a magyarázatot adja, hogy a latin AD ISTA ’eddig’ kifejezés hatására. Vannak viszont, akik úgy gondolják, hogy eleve ebből a latin kifejezésből származik az hasta. Ekkor viszont az a kérdés, hogy hogyan került a h az elejére. Ez a betű ugyanis, bár a mai spanyolban nincs hangértéke, azt jelzi, hogy valaha ott egy kiejtett mássalhangzó állt. Valóban, a középkori spanyol irodalomban a szó főként fasta alakban fordul elő, de az egyik legrégebbi dokumentálása a 945-ből származó, még vulgáris latin nyelvű De Castrillo de Siero című földbirtoklási szerződésben található adta. A dolgunkat nehezíti, hogy az arab [ḥ] hangot (a magyar h-nál erősebb hehezet, de nem zörejes, mint a spanyol j) is f-fel írták át a középkori spanyolban – mivel a latin eredetű f kiejtése is az [f] ~ [h] között ingadozott valahol, amely mindig is jellemző volt a spanyolra (ezt bizonyítja, hogy sok szóban később el is tűnt), vö. FACERE > hacer, FĔSTA > fiesta –, így nem tudni, hogy ez az f- latin vagy arab eredetű-e. Az adta alak inkább az arab eredetet erősíti, ha feltesszük, hogy a -dt- csupán a hosszú [tt] hangot jelöli (bár furcsa, hogy itt semmi nem jelöli az arab szókezdő mássalhangzót). Egy másik magyarázat (pl. Coromines 1961: 293) szerint az -st- az eredeti arab [tt] „elhasonulása”. Ebben az esetben hiperkorrekciót kell feltételeznünk. Az andalúziai spanyolban ugyanis (ahol az arab befolyás a legerősebb volt, így vélhetően onnan terjedt el ez a szó is) az -st- csoport kb. [tt]-nek hangzik, így az északi művelt beszélők az -st- kapcsolatot láthatták bele.

A fasta > hasta eredetére nézve létezik egy alternatív etimológiai magyarázat is, amely az arab eredetet tagadja. Ez a hipotézis az hacia (< FACIE AD) ’felé’ elöljárószó eredetével állít párhuzamot, és azt mondja ki, hogy a fasta nem más, mint a *faz(e) ta fejleménye (a [ʦ] > s tekintetében vö. lat. *AMĪCITĀTE > amistad). A faz itt szintén a latin FACIE ’arccal’ szóra vezethető vissza (a faz szó egyébként a mai spanyolban is létezik ’arc’ jelentéssel), a ta viszont egy kis magyarázatra szorul: ez a latin INTRA ’benne’ rövidült alakja lenne, amelyet más újlatin nyelvváltozatokban is megtalálunk különböző formákban (olasz tra, délolasz nta, aragóniai enta, ta stb.). Bár ez a feltételezés inkább jelentéstanilag problémás.

Valószínű tehát, hogy a dolog kicsit bonyolultabb, és nem is eredeztethető a szó csak az egyik vagy csak a másik nyelvből (már ha elfogadjuk a latin hatást). Sokkal inkább az történhetett, hogy a feltételezett latin alak(ok) és az arab ḥattā hatottak egymásra (azt persze nem lehet megmondani, hogy az elsődleges arab forrásra hatott a latin, vagy a latin forrásra az arab), így valójában – ahogy a DRAE-ben is szerepel – inkább arab-latin „hibrid” etimológiáról lehet szó.

Felhasznált források

• Coromines, Joan (1961): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3.ª ed., 293.
• Real Academia Española: Corpus diacrónico del español (CORDE)
• RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española (DRAE)
• Viaro, Mário Eduardo (2004): A third hypothesis for the etymology of Portuguese “até”