2010. december 12., vasárnap

Spanyol: a latin legelterjedtebb leszármazottja

Az újlatin nyelveket több mint 800 millióan beszélik világszerte. A legfontosabbak közülük, a beszélők száma szerinti csökkenő sorrendben: spanyol, portugál, francia, olasz, román, katalán (ezeken kívül persze még létezik több kisebb, regionális nyelv, valamint sokkal több átmeneti dialektus). A spanyol, melyet anyanyelvként a legtöbben – kb. 450 millióan – használnak a Földön, egyúttal a világ nyelveinek beszélők szerinti rangsorában is előkelő helyen szerepel: becslések szerint a kínai (mandarin) után a második helyen áll. 21 ország (de facto) hivatalos és használt nyelve, ezen kívül az USA-ban is közel 40 millió lakos használja anyanyelvként. Szintén megtalálható Afrikában (Egyenlítői-Guinea), és maradtak még, bár egyre csökkenő számban, az egykori délkelet-ázsiai spanyol gyarmaton, a Fülöp-szigeteken is spanyol nyelvű családok, ahol egy spanyol alapú keveréknyelv is kialakult.

A spanyol nyelvet kasztíliainak is nevezik (castellano), mivel ebből az újlatin nyelvjárásból alakult ki, s máig inkább ezt az elnevezést részesítik előnyben Spanyolországban, megkülönböztetve az ottani egyéb regionális nyelvektől és nyelvjárásoktól. Érdekesség, hogy a spanyol anyanyelvű beszélők mindössze 10%-a él az anyaországban. A legnépesebb hispán ország Mexikó, több mint 100 millió anyanyelvi beszélővel, itt található a világ legnépesebb spanyol nyelvű városa s egyben fővárosa is, a 20 millió főt számláló Mexikóváros (Ciudad de México).

Máig működő római kori színház az extramadurai Méridában

A spanyol az ókori római tartomány, Hispania északi peremének középső részén kialakult latin nyelvjárások folytatása, viszonylag archaikus szókinccsel és alaktannal, viszont a többi közeli rokon nyelvhez képest újító mássalhangzórendszerrel. A nyelv elnevezésespanyol, español, espagnol, spagnolo stb. – a középkori latin HĬSPANĬOLUS (beszélt latin ispaniolu), azaz ’hispaniai [latin nyelvjárás]’ névre vezethető vissza; a spanyolba a provanszál espaignol, míg a magyarba az északolasz (valószínűleg velencei) spagnol alak által került. Az ország elnevezése, az España (néhány klasszikus szerzőnél: Hespaña) pedig a latin HĬSPĀNĬA folytatása (a latin H már a klasszikus korra elnémult).

A spanyol hangtanilag sajátosan eltér a legismertebb újlatin nyelvektől. A latin szókezdő F- magánhangzó előtt h-vá alakult a szókincs legalsó rétegében, melyet ma már nem ejtenek: lat. FABULĀRI ’beszél(get)’ > hablar, FÁCERE ’csinál’ > hacer, FERĪRE ’megsebesít’ > herir, FURŌNE ’görény’ > hurón. A hagyományos, ma már egyre inkább vitatott elmélet szerint ez a változás az Ibériai-félsziget egyik őshonos nyelve (talán a baszk vagy ahhoz hasonló) hatására jött létre, amelyben nem volt [f] hang. Ez a hangváltozás azonban teljesen általános és megfigyelhető más kisebb újlatin nyelvváltozatokban is, ezért valószínűbb, hogy egyszerű gyengülésről van szó. Szintén jellegzetes tulajdonság a spanyolban a latin szókezdő PL-, ritkábban a CL- és FL- lágy [l] ([ʎ], [lʲ]) hanggá válása (ma a legtöbb nyelvjárásban [gy]-szerűen ejtve, az y-nal azonos módon), amelyet írásban az ll- szókezdet jelez: CLAMĀRE ’hív’ > llamar, PLUVĬA ’eső’ > lluvia, FLAMMA ’láng’ > llama. Hasonló jelenség figyelhető meg több olaszországi nyelvjárásban is, viszont az irodalmi olasz nyelv a spanyollal ellentétben a szókezdő zárhangot megőrizte, míg az L- félhangzóvá vált: CLAMĀRE > chiamare [kjaˈmaːre]. A többi nyugati újlatin nyelvhez hasonlóan a spanyolban zöngésültek és gyengültek a magánhangzók közötti rövid zöngétlen zárhangok [p, t, k]: pl. APOTHĒCA > bodega; ugyanakkor a hosszú párjaik [pː, tː, kː] leegyszerűsödtek (a két jelenség együtt értelmezendő): CAPPA > capa, CATTU > gato, VACCA > vaca. Szintén a nyugati újlatin nyelvekkel közös vonás a szó végi latin -S megőrzése, amely az olaszban és a románban eltűnt: pl. lat. DĔUS ’Isten’, MAGIS ’inkább’, SEX ’hat’, TRĒS ’három’, VIVĪMUS ’élünk’ > sp. Dios, más/mas, seis, tres, vivimos, de ol. Dio, mai/ma, sei, tre, viviamo, rom. Zeu, mai, (şase), trei.

Buenos Aires, Argentína

A spanyolban a 16–17. században lezajlott továbbá egy hangváltozás, amely miatt fonetikailag még inkább eltávolodott a többi újlatin nyelvtől. Ennek során eltűntek a zöngés sziszegőhangok: a [z] és [ʣ] hangokból [s] (sz) lett a nyelvterület legnagyobb részén, a [ʃ] (s) és [ʒ] (zs) pedig hátul képzett [x] (ch) hanggá alakult, mint amilyet a doh, pech szavakban ejtünk. Az eredeti [ʦ]~[ʣ] és [s]~[z] hangok között csak Spanyolországban maradt fenn a különbség (Andalúzia nyugati részét kivéve) oly formában, hogy ott a középkori [ʦ]~[ʣ] folytatását ma az angol th [θ] hanghoz hasonlóan ejtik, míg máshol szintén sz hanggá alakult (pl. a graciasköszönöm’ szó ejtése Spanyolországban megközelítőleg „gráthiász”, míg máshol „grásziász”, vö. lat. GRĀTIAS).

Alaktanilag a spanyol konzervatívnak tekinthető (még az olaszhoz képest is), legfőképpen az igeragozás, valamint a névmásoknál és a határozott névelőnél a semlegesnem megőrzése tekintetében. Jól szemléltethető ez a latin CANTĀRE ’énekel’ ige ragozásával a kijelentő mód jelen idejében, illetve az ESSE (beszélt latin *ESSERE) létige ragozásával jelen és múlt időben:

LatinSpanyolLatinSpanyolLatinSpanyol
CANTĀREcantarlétige jelen idejelétige múlt ideje
CANTOcantoSŬMsoyFUĪfui
CANTAScantasESeres / sosFUISTIfuiste
CANTATcantaESTesFUĬTfue
CANTĀMUScantamosSŬMUSsomosFUIMUSfuimos
CANTĀTIScantáisESTISsoisFUISTISfuisteis
CANTANTcantanSŬNTsonFUĒRUNTfueron
Megjegyzés: Az E/2. személyű eres az eredetileg jövő idejű latin eris folytatása – az E/3. személyű es alakkal való egybeesést elkerülendő –, a sos történetileg a sois összevonása, mely utóbbi a somos mintáját követi.

A spanyolban a többes számot -s vagy -es hozzáadásával képzik, amely a latinban az a- és o-tövű névszóknál a tárgyesetű, a többi deklinációban az alany- és tárgyesetű többes szám jele volt (az olasz viszont minden szóra a latin a- és o-tövű szavak alanyesetének magánhangzós többes számát vitte tovább, amit talán a szó végi -s korai lekopása is indokolt). Így pl. a lat. CASA ’ház’ jelentésű a-tövű szó többes száma alanyesetben CASÆ volt, tárgyesetben pedig CASAS: ebből a sp. casas és az ol. case; míg pl. a latin CANTIŌ ’ének’ többes száma alany- és tárgyesetben is CANTIŌNES (ez tehát valójában egy n-tövű szó az alanyesetű -N lekopásával) volt, így a sp. canción / canciones, de ol. canzone / canzoni.

A nyelvjárások tekintetében a hatalmas nyelvterület ellenére sincsenek nagyobb különbségek a spanyol nyelvjárások között, mint a jóval kisebb területen beszélt magyar nyelv változatai között. A nyelvjárások legfőképpen kiejtésben és a helyi szókincsben különböznek egymástól. A hagyományos spanyol dialektológia két fő csoportra osztja őket egy kiejtésbeli kritérium, a szó és szótag végi [s] hang viselkedése alapján. Az északi vagy magasföldi nyelvjárásokban az [s]-t minden helyzetben tisztán artikulálják; míg a déli vagy alföldi típusú nyelvjárásokban a sziszegőhang szó és szótag végén hehezetté gyengül vagy kiesik. Így pl. a los niños ’a gyerekek’ megvalósulása az északi nyelvjárásokban kb. „losz ninnyosz”, míg a déliekben kb. „loʰ ninnyo(ʰ)” vagy „lonninnyo”.

A Függetlenség-emlékmű felhőkarcolókkal a háttérben, Mexikóváros

Jellemzően északi nyelvjárásokat beszélnek Spanyolország középső és északi részein, Mexikóban, Ecuadorban, Peruban és Közép-Kolumbiában, míg többnyire déli tájszólásokat használnak Spanyolország déli felén (Andalúzia, Extremadura és Murcia), a Kanári-szigeteken, az Antillákon (Kuba, Puerto Rico, Dominikai Köztársaság), a dél-amerikai partok mentén, valamint Venezuelában és Dél-Amerika déli részén (Argentína, Chile, Paraguay, Uruguay). A déli tájszólásokat máig sokan a műveletlenséggel kapcsolják össze, megbélyegzettségük miatt az iskolázott beszélők igyekeznek inkább az északi nyelvjárásokra épülő sztenderd változatokat használni, s ezeket használják a médiában is. A nyelvjárásbeli különbségek részben a benépesítők származására, részben az őslakosokkal való nyelvi kontaktusokra vezethetőek vissza. A nemzetközi sztenderd változat(ok)hoz legközelebb álló nyelvjárást Mexikóban beszélik, így Hispano-Amerika művelt spanyol nyelvhasználata is a közép-mexikói nyelvjáráson alapul; továbbá az ország meghatározó szórakoztatóipari szerepe miatt is ez a legelterjedtebb spanyol nyelvjárás napjainkban.

Zárásként pedig egy érdekesség! A szeretlek talán minden nyelvben a legszebb szavak közé tartozik. Nos, ez a kifejezés máig pontosan ugyanúgy hangzik spanyolul is, mint azt a rómaiak mondták több mint kétezer évvel ezelőtt: 🔊Te amo.

Nincsenek megjegyzések

Megjegyzés küldése

A hozzászóláshoz regisztrálni vagy belépni nem szükséges, de a hozzászólók megkülönböztethetősége érdekében ajánlott valamilyen becenév megadása a „Név/URL-cím” profil kiválasztásával (az URL kitöltése nem kötelező).