2021. május 15., szombat

Vakcina, vacuna – de mi köze az oltásnak a tehenekhez?

Egy évvel ezelőtt még csak a karanténról beszélhettünk a koronavírus-világjárvány kapcsán, de szerencsére most már rendelkezésre áll a védőoltás is, újabb szóval, a vakcina. Lehet, hogy annyira nem is új ez a szó, mindenesetre nem emlékszem a gyerekkoromból, hogy bárki is így hívta volna (idegen szakkifejezés lévén a történeti-etimológiai szótárakban sajnos nem szerepel).

Hegyoldalon legelésző tehenek (Forrás: Pixabay.com)

Akárcsak a karantén, számunkra a vakcina szó alakja sem mond különösebben semmit, de valószínűleg ugyanígy van ezzel az átlagos angol anyanyelvű is, ahol vaccine, francia jövevényszóval. Sokkal könnyebb helyzetben vannak viszont az újlatin nyelveken beszélők, természetesen. A spanyol ajkúak számára például teljesen egyértelmű, hogy a vacuna ’védőoltás’ a vaca (< lat. VACCA) ’tehén’ szóval van összefüggésben: ez ugyanis nem más, mint a belőle képzett melléknév, a vacuno, -na ’marha-, tehén-’ (pl. res vacuna ’marhahús’) főnevesült nőnemű alakja.

Ezzel el is jutottunk az alapkérdéshez, hogy mégis mi köze lehet a védőoltásnak a marhához. Nos az, hogy az oltás feltalálója, Edward Jenner (1749–1823) angol sebész és tudós tehénhimlővírust használt a kísérletéhez, amellyel bebizonyosodott, hogy akit megfertőztek vele, már nem kaphatja el a veszélyes fekete himlőt. A tehénhimlő pedig latinul variola vaccina – spanyolul viruela vacuna –,* ahonnan a vaccina, ill. vacuna melléknév ’védőoltás’ jelentésű főnévként önállósult. Ebből képezték aztán a vakcinál (to vaccinate; vacunar) és vakcinálás (vaccination; vacunación) szavakat is.


* A beszélt/középkori latin variŏ́la ’himlő’ forrása a varius ’tarka, foltos, sokszínű, különféle stb.’ melléknév (innen művelt úton a spanyol vario, -a, -os, -as is). A spanyol viruela a VARIŎLA természetes folytatója (~ > *vairŏla > veruela > viruela).

2021. május 8., szombat

Az arabok és a spanyol: három elterjedt tévhit

Az Ibériai-félszigeten majdnem 800 évig tartó arab uralom kapcsán sokakban felmerült már, hogy a spanyoloknak ma arabul „kellene” beszélniük. A muzulmán hódítók 711-ben kötöttek ki a mai Gibraltár közelében a berber származású Táriq ibn Zijád vezetésével, akiről a terület később a nevét is kapta (arabul Dzsebel el-Táriq, azaz ’Táriq sziklája’), szétverték a Nyugati-gót Királyságot, s egészen 1492-ig, Granada visszafoglalásáig a félszigeten maradtak.

A spanyolok ma mégsem arabul beszélnek – sőt, a szókincset ért hatásokon kívül semmilyen más nyoma nincs ennek a sémi nyelvnek a félszigeti nyelvváltozatokban. Az alábbiakban három ismert tévhit és cáfolatuk olvasható a spanyol és az arab nyelv kapcsolatáról.

A granadai Alhambra. A név forrása az arab al-hamrá (الْحَمْرَاء), jelentése ’a vörös [erőd]’. (Forrás: Pixabay.com)
  1. Az Ibériai-félszigeten 700 éven át arabok uralkodtak. Hogy lehet az, hogy ma nem az arab minden spanyol anyanyelve? ✦ Egyrészt érdemes tudni, hogy a félszigeten ma beszélt újlatin nyelvek mindegyike az északi peremvidékekről származik, ahová az arabok – pontosabban mórok – nagyon el sem jutottak, uralmuk sem tartott ott sokáig. Másrészt az, hogy történik-e nyelvcsere, nem attól függ, hogy mennyi ideig volt jelen adott népcsoport egy területen: sokkal inkább a kulturális motiváltságnak van jelentősége. Ráadásul a félszigetet megszálló észak-afrikai muzulmánok az ott lévő (akkor épp a gót birodalomhoz tartozó) romanizált népesség többmilliós lélekszámához képest nagyon kevesen, még százezren sem voltak, s valójában alig volt közöttük arab (többnyire csak a vezetőik). Habár az arab volt a „hivatalos nyelv”, a lakosság a mindennapi érintkezésben továbbra is saját (új)latin nyelvjárásait használta. Ezek összefoglaló elnevezése a mozarab („arabizált [latin]”), amelynek emlékei arab ábécével írt versekből maradtak ránk. Ez az ódélspanyol dialektuscsoport nagyon közel állt a régi aragóniai és kasztíliai nyelvjárásokhoz, amelyek aztán a többi északi nyelvjárással együtt a Reconquista során kiszorították.
  2. A spanyol szókincs tizedét arab szavak alkotják. ✦ Ez így nem igaz. A Reconquista idején a területet a muzulmánoktól visszahódító, északról érkező kasztíliaiak valóban sok arab szót átvettek a mozarab nyelvjárások közvetítésével, de ezek többsége az arab uralom fokozatos visszaszorításával hamar el is tűnt (Bölcs Alfonz idején számos latin jövevényszót honosítottak meg a pótlásukra). Eleve problémás ezt számokban kifejezni, hiszen egy nyelv szókincsének mérete nem határozható meg és állandó változásban is van. A 10% így is elég nagy túlzás. A köznyelvben a spanyol sem használ sokkal több arab jövevényszót, mint más európai nyelvek (a mindennapi szókincs több mint 95%-a latin eredetű), gyakoriságuk a germán jövevényszavakéval mérhető össze. Amiért mégis úgy tűnhet, hogy a spanyolban rengeteg az arab jövevényszó, az az, hogy az arab al-, a- névelővel együtt vették át őket, jellegzetes hangzást kölcsönözve e szavaknak: pl. algodón ’pamut’ (vö. angol cotton), almacén ’raktár’, amely etimológiailag a magazin szó megfelelője, azúcar ’cukor’ (ld. angol sugar) stb.
  3. A spanyol torokhang (írásban j vagy e, i előtt g) az arabból származik. ✦ Tévedés. A mai spanyol [ch] hangnemzetközi fonetikai átírásban [x] – nyelvtörténeti időben mérve modern fejlemény, a 17. század előtt nem létezett. A korábbi zöngétlen palatális réshang „hátrébb csúszásából” adódott, amelyet ugyanakkor az óspanyol [s] és [zs] hangok egybeesése eredményezett. A változást belső szerkezeti okokra vezetik vissza. A 15. századi spanyolban még meglévő magyar [s]-szerű mássalhangzó ejtése túl közel volt az s betűvel jelölt lágy [sz] hangéhoz, ami sok félreértést okozott volna. Azért, hogy ez ne történjen meg, ezt az [s] hangot a beszélők egyre hátrébb képezték, míg végül a mai veláris [ch] lett belőle. Természetesen az arab jövevényszavakban lévő mai j [ch] is egy régebbi [s] vagy [zs] hangból származik, semmi köze az arab torokhangokhoz (amelyeket egyébként a spanyol néma h-val, olykor f-fel vett át).
Az arab uralom hatása legfőképpen az építészetben mutatkozik meg. (Forrás: Pixabay.com)

Ha valaki szeretne kicsit jobban elmélyedni a témában, ebben a negyedórás angol nyelvű videóban bővebben is kifejtésre kerül a spanyol és portugál nyelveket ért arab hatás, rövid történelmi ismertetéssel és valós szókincsbeli példákkal.

2021. április 24., szombat

Spanyol számnevek és használatuk

A számnevek a névszók egyik csoportja. Négy fajtájuk létezik: tőszámnevek (egy, kettő, három stb.), sorszámnevek (első, második, harmadik stb.), törtszámnevek (pl. fél, harmad, negyed), valamint szorzószámnevek (pl. kétszeres, háromszoros). Ezeket a spanyolban is ugyanígy megkülönböztetik. A beszélt nyelvben kiterjedt használata azonban csak a tőszámneveknek van, a többinek csak az első néhány alakja használatos. A sorszámnevek a tizedik felett szinte kizárólag az írott és a sajtónyelvben fordulnak elő, a százas sorszámneveket pedig az átlagos beszélők nem is ismerik.

Az alábbiakban a spanyol számnevek (los numerales¹) alakjairól, használatáról és szükség szerint a helyesírásáról is szót ejtünk. A cikk négy részre tagolódik a fenti számnévtípusok szerint. Mindegyik egy táblázatos összefoglalóval kezdődik, amely alatt a számnevek alakjára, használatára és helyesírására vonatkozó kiegészítő információkat találjuk.

Tőszámnevek (numerales cardinales)
(0) cero
(1) uno (un, una)
(2) dos
(3) tres
(4) cuatro
(5) cinco
(6) seis
(7) siete
(8) ocho
(9) nueve
(10) diez
(11) once
(12) doce
(13) trece
(14) catorce
(15) quince
(16) dieciséis
(17) diecisiete
(18) dieciocho
(19) diecinueve
(20) veinte
(21) veintiuno (-ún, -una)
(22) veintidós
(23) veintitrés
(24) veinticuatro
(25) veinticinco
(26) veintiséis
(27) veintisiete
(28) veintiocho
(29) veintinueve
(30) treinta
(31) treinta y uno (un, una)
(40) cuarenta
(50) cincuenta
(60) sesenta
(70) setenta
(80) ochenta
(90) noventa
(100) cien, ciento
(101) ciento uno (un, una)
(132) ciento treinta y dos
(200) doscientos (-as)
(300) trescientos (-as)
(400) cuatrocientos (-as)
(500) quinientos (-as)
(600) seiscientos (-as)
(700) setecientos (-as)
(800) ochocientos (-as)
(900) novecientos (-as)
(1000) mil
(1001) mil uno (un, una)
(1500) mil quinientos (-as)
(1995) mil novecientos noventa y cinco
(2000) dos mil
(100 000) cien mil
(1 000 000) un millón (de)
(2 000 000) dos millones (de)
(1000 000 000) un millardo² (de)
(1000 000 000 000) un billón (de)

A spanyol tőszámnevek tizenötig, valamint a kerek tízesek, továbbá a ’100’, az ’500’ és az ’1000’ közvetlenül a latinból származnak (a tárgyesetű alakból, ha az eltérő, pl. ŪNU(M), DŬŌS, QUĪNGĔNTOS); 16 és 19 között, illetve a többi tőszámnév már belső összetételű. Érdekesség, hogy a doce ’12’ és trece ’13’ látszólag olyan, mintha a dos és tres számnevekhez az -s helyett hozzáadtuk volna a -ce szótagot. Valójában ez a szótag a hangsúlytalan latin ´-DĔCI(M) – beszédben [dece] – ’tizen-’ utótag rövidülése (DŬÓDĔCIM > *dódece > [dodze] > doce, TRÉDĔCIM > *trédece > [tredze] > trece stb.).

A számokat harmincig egybeírják, harminc felett a tízesek és egyesek közé y kötőszót tesznek, pl. cuarenta y cinco ’45’ (de: doscientos cinco ’205’). A gyors beszédben ezeket is általában egyben mondják ki: [kwarentiszinko]. A treinta ’30’ ejtése némelyik beszélőnél [trenta] (főleg az összetett számnevekben). A tőszámnevek főnévként és melléknévként is használatosak.

Números y matemáticas – Számok és matematika (Forrás: Pixabay.com)

Némi bonyodalmat csak az ’1’ számnév használata okozhat, mert ez az egyetlen, amelyik rendelkezik rövidült és nőnemű alakkal is. A rövidült alakot (un, veintiún) hímnemű névszó, ill. közvetlenül hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnév előtt használják: pl. cuarenta y un mil ’31 ezer’, un libro ’egy könyv’, ill. un arma ’egy fegyver’, veintiún almas ’21 lélek’; a nőnemű alakot természetesen nőnemű névszói szerkezetben: pl. treinta y una mil toneladas ’31 ezer tonna’, una parte ’egy rész’. (Az un, una melléknévi alakok azonosak a határozatlan névelővel, de itt hangsúlyosak.) A teljes uno alak csak önálló számnév, összetett számnév utolsó tagja lehet, vagy hímnemű főnév után állhat: pl. sesenta y uno ’61’, número uno ’első számú’. Az uno használatos még „általános alanyként” is, magyarul kb. ’az ember’: pl. Uno pensaría que la vida es perfecta ’Az ember azt gondolná, hogy az élet tökéletes’.


(Melyik szám van elírva a táblán?)

A ’100’ számnévnek van egy rövid (cien) és egy teljes alakja (ciento) is. A rövid alakot használják az ezresek előtt (cien mil, cien millones stb.), névszó előtt (los cien mejores libros ’a 100 legjobb könyv’) és általában önálló számnévként is, de mindig a teljes alak használatos az egyes és tízes számnevekkel alkotott többi összetételben (ciento uno, ciento cincuenta). Százalékszám kifejezésénél a ’100%’ esetén mindkét alak használatos: cien(to) por cien(to); a többi százalékos kifejezésben többnyire a teljes alakot használják: treinta por ciento ’30%’. 200-tól a százasok rendelkeznek nőnemű melléknévi alakkal is, pl. trescientas cincuenta personas ’350 személy’.

Az ’1000’ számnév többes számban változatlan: tres mil ’3000’, cien mil ’százezer’, ciento cincuenta mil ’150 ezer’ stb. (Létezik a többes számú miles alak, de nem mint számnév, hanem főnévi értelemben ’ezrek’ jelentéssel, pl. miles de personas ’emberek ezrei’.) A milliós számnevek már csak főnevek lehetnek, ezért a jelzett főnévhez de elöljárószóval kapcsolódnak: pl. tres millones de habitantes ’hárommillió lakos’. A számnevek után az ’1’ (un, una) kivételével a névszók többes számban állnak, beleértve a nullát is (pl. cero puntos ’nulla pont’).

Sorszámnevek (numerales ordinales)
(1.) primero (-er), -era
(2.) segundo, -da
(3.) tercero (-er), -era
(4.) cuarto, -ta
(5.) quinto, -ta
(6.) sexto, -ta
(7.) séptimo, -ma
(8.) octavo, -va
(9.) noveno, -na
(10.) décimo, -ma
(11.) undécimo, -ma; decimoprimero (-er), -era
(12.) duodécimo, -ma; decimosegundo, -da
(13.) decimotercero (-er), -era
(14.) decimocuarto, -ta
(15.) decimoquinto, -ta
(16.) decimosexto, -ta
(17.) decimoséptimo, -ma
(18.) decimoctavo, -va
(19.) decimonoveno, -na
(20.) vigésimo, -ma
(21.) vigesimoprimero (-er), -era
(30.) trigésimo, -ma
(31.) trigésimo primero (-er), -era
(40.) cuadragésimo, -ma
(50.) quincuagésimo, -ma
(60.) sexagésimo, -ma
(70.) septuagésimo, -ma
(80.) octogésimo, -ma
(90.) nonagésimo, -ma
(100.) centésimo, -ma
(101.) centésimo primero (-er), -era
(200.) ducentésimo, -ma
(300.) tricentésimo, -ma
(400.) cuadringentésimo, -ma
(500.) quingentésimo, -ma
(600.) sexcentésimo, -ma
(700.) septingentésimo, -ma
(800.) octingentésimo, -ma
(900.) noningentésimo, -ma
(1000.) milésimo, -ma
(2000.) dosmilésimo, -ma
(1 000 000.) millonésimo, -ma

A sorszámnevek közül a beszédben csak az első néhányat használják. Ezt jól mutatja az eredetük is: az ’ötödik’ (quinto) felett szinte kivétel nélkül művelt latin jövevényszavak, a ’huszadik’ (vigésimo) felett pedig sok beszélő egyáltalán nem ismeri őket. A ’11.’ és ’12.’ rendelkezik egy-egy, a latinból közvetlenül átvett, valamint egy összetett módon képzett alakkal is. A tercero és a noveno régi, mára kikopott alakváltozatai a tercio és a nono, amelyek összetett sorszámnevekben az írott és a választékos sajtónyelvben még előfordulhatnak (pl. decimonono ’19.’, vigesimotercio ’23.’). A tercio ezen kívül csak törtszámnévként használatos (’harmad’), amelyekre később visszatérünk.

Az ’első’ és a ’harmadik’ rendelkezik egy rövid alakkal is (primer, tercer), amelyet általában hímnemű névszó előtt, de bizonyos területeken – pl. Mexikóban – nőnemben is használnak: el primer libro ’az első könyv’, la tercera (~ tercer) persona ’a harmadik személy’. Ugyanez igaz a velük alkotott összetett sorszámnevekre is. Az összetett sorszámnevek a 11. és a 30. között írhatóak és mondhatóak egy szóban és külön is, pl. decimoprimero vagy décimo primero. Az utóbbi esetben mindkét tagot egyeztetik nemben és számban az utána álló főnévvel, pl. la décima primera casa (vagy decimoprimera casa) ’a 11. ház’. A harmincadik felett a tízes és egyes sorszámnévi tagokat különírjuk, pl. trigésimo quinto ’35.’. Az ezer és a millió sorszámnévi többszöröseit megint egybeírjuk: dosmilésimo ’kétezredik’, cienmilésimo ’százezredik’, tresmillonésimo ’hárommilliomodik’ stb.

A sorszámnevek helyett jóval elterjedtebb a tőszámnevek használata. Például az el día undécimo vagy el decimoprimer día helyett sokkal inkább azt szokás mondani, hogy el día once ’a 11. nap’; hasonlóképpen pl. az ’50. születésnap’ pedig el cincuenta cumpleaños.

Törtszámnevek (numerales fraccionarios)
(1/2) mitad, medio; media (parte)
(1/3) tercio; tercera (parte)
(1/4) cuarto; cuarta (parte)
(1/5) quinto; quinta (parte)
(1/6) sexto; sexta (parte)
(1/7) séptimo; séptima (parte)
(1/8) octavo; octava (parte)
(1/9) noveno; novena (parte)
(1/10) décimo / décima
(1/11) onceavo; onceava (parte)
(1/12) doceavo; doceava (parte)
(1/13) treceavo; treceava (parte)
(1/14) catorceavo; catorceava (parte)
(1/20) veinteavo; veinteava (parte)
(1/30) treintavo; treintava (parte)
(1/56) cincuentaiseisavo; ~ -va (parte)
(1/100) centésimo / centésima
(1/1000) milésimo / milésima

A törtszámnevek (hívják őket így is: números partitivos) mindegyike rendelkezik egy önálló főnévi, továbbá egy nőnemű melléknévi alakkal a ’rész’ szó jelzőjeként. A mitad (< lat. MEDIETĀTE(M) szóból) ’fél, közép’ nőnemű főnév, a ’tized’, ’század’, ’ezred’ stb. használatos hím- és nőnemben is.

A törtszámnevek a negyedtől a tizedig, valamint a ’század’, ’ezred’, ’milliomod’ és többszöröseik megegyeznek a sorszámnevekkel. Tizenegyedtől kezdődően a tőszámnévhez hozzáadott -avo, -ava toldalékkal képzik őket (az eredeti -a végződés kiesik), és az egészet egybeírják függetlenül a hosszúságától: pl. (un) seiscientosveinticincoavo ’1/625’. (Ez a képzési mód az újlatin nyelvek közül csak a spanyolra és a portugálra jellemző, vélhetően az octavo ’nyolcad(ik)’ számnév mintájára terjedt el.) Az így képzett törtszámnevekben az egyeseket a tízesektől elválasztó y kötőszó i-re változik írásban. Az ’1/11’, az ’1/12’ és a kerek tizedek helyett használható törtszámnévként a sorszámnévi alak is (undécimo, duodécimo, ill. vigésimo, trigésimo stb.).

A sors fintora, hogy mivel az eredeti sorszámneveket a tizedik fölött sok beszélő nem ismeri, elterjedt szokás azok helyett is az -avo, -ava végződésű törtszámnevek használata, mintsem fordítva. Így pl. az onceavo (a decimoprimero vagy undécimo helyett) a beszélt nyelvben jelenthet ’tizenegyedik’-et is. A nyelvművelők ezt a fajta használatot hibásnak és kerülendőnek tartják.

Szorzószámnevek (numerales multiplicativos)
(×2) doble / duplo, -pla
(×3) triple / triplo, -pla
(×4) cuádruple / cuádruplo, -pla
(×5) quíntuple / quíntuplo, -pla
(×6) séxtuple / séxtuplo, -pla
(×7) séptuple / séptuplo, -pla
(×8) óctuple / óctuplo, -pla
(×9) nónuplo, -pla
(×10) décuplo, -pla
(×11) undécuplo, -pla
(×12) duodécuplo, -pla
(×13) terciodécuplo, -pla

(×100) céntuplo, -pla

A szorzószámneveknek csak a kétszerestől a tizenháromszorosig, illetve a százszorosnak van spanyol megfelelője. A nyolcszorosig mindegyik rendelkezik egy -e végű változatlan, valamint egy nem szerint egyeztetett -o és -a végű alakkal is; a kilencszerestől kezdődően már csak kétalakúak. Ezeket a számneveket a doble ’dupla, kétszeres’, a triple ’háromszoros, tripla’ és a cuádruple ’négyszeres’ alakok kivételével gyakorlatilag egyáltalán nem használják és még írásban is alig fordulnak elő.

Végezetül zárjuk ezt a témát egy feladattal, amelyben próbára teheted a tudásod. Írd le hozzászólásban az alábbi három számot spanyolul!
A)   2 345 678          B)   9876.            C)   3/64


¹A numeral (< número ’szám’) eredetileg ’szám- [számokkal kapcsolatos]’ jelentésű melléknév, főnévként az adjetivo numeral ’számmelléknév’ vagy sustantivo numeral ’számfőnév’ kifejezésből önállósult. Magyarul ’számnév’-nek fordítjuk.
²Nem keverendő a millar főnévvel, melynek jelentése ’ezernyi [mennyiség]’, pl. un millar de vacunas ’ezernyi oltás’.

2021. április 10., szombat

Tudják-e a beszélők minden spanyol szó nemét?

Nekünk, akik egy indoeurópai nyelvet idegen nyelvként tanulunk az iskolában vagy tanfolyamon, teljesen természetes, hogy azt is megtanuljuk, melyik szó milyen nemű – hiszen benne van a tankönyvben vagy utána tudunk nézni a szótárban. A hagyományos nyelvoktatásban eleve a névelővel együtt szokás a spanyol főneveket tanítani, mert abból a legtöbb esetben kiderül a nemük is – de azért nem mindig, lásd pl. el ave ’a madár’, amely nőnemű!

Jó, persze mondhatnánk, hogy a spanyol (olasz, német stb.) anyanyelvű gyerek is ugyanígy megtanulja az iskolában a nyelvtanórán. De mint tudjuk, az anyanyelvi beszélők mégsem az iskolában, könyvből és szótárból tanulják meg a nyelvüket, hanem természetes módon sajátítják el a szüleiktől és elsősorban a környezetüktől, amelyben élnek, és hacsak valaki nem tanár vagy nyelvész, sokszor egyáltalán nincs tisztában még a nyelvtani elnevezésekkel sem.

Milyen nemű? Tudja a fene...

Az anyanyelvi beszélők mégis tudják, hogy pl. a ’kéz’ olaszul és spanyolul la mano és nem *il/*el mano (pedig -o végződésű), azt is tudják, hogy a ’nap’ (időegység) spanyolul el día és nem *la día (pedig -a végződésű), sőt, még azt is tudják, hogy la tarde ’délután/este’ vagy la noche ’éjszaka’, amikor a végződés nem jelöli a főnév nemét. De valóban tudják a beszélők, hogy ezek a szavak milyen neműek? Tényleg az jár a fejükben, amikor kimondják, hogy la mano derecha, hogy a mano főnév nőnemű, mert nőnemű volt a latinban is? A válasz az, hogy természetesen nem.
Az anyanyelvi beszélőknek alapból fogalmuk sincs, hogy a szavak milyen neműek,
egyszerűen azt tanulják meg, hogy a főnevek milyen szóalakokkal együtt szoktak kifejezéseket alkotni. S mivel senki sem hall olyat, miközben gyerekként megtanulja az anyanyelvét, hogy pl. *el mano vagy *la día, ezért tudja, hogy ezeket úgy mondják, hogy la mano és el día. Olyat sem hall, hogy *buenos noches (mi azért hallhatjuk ezt olyan filmekben, ahol a (szinkron)színészek nem tudnak spanyolul), ezért tudja, hogy az buenas noches (’jó éjszakát’), mert mindenki így mondja körülötte. Az anyanyelvi beszélők valójában ilyen rögzült minták alapján használják a nyelvüket.

Az acrópolis főnév nőnemű – elvileg. És gyakorlatilag?

Na most ez mindaddig nagyon szépen és hibátlanul működik, amíg nem találkoznak egy ritkán használt szóval vagy kifejezéssel. Ilyen esetben bizony sokan elvétik a szó nemét, ha a végződés nem utal rá, mivel azt csak ritkán (vagy egyáltalán nem) hallják a beszédben. Például viszonylag gyakran hallani azt, hogy la crisis ’a válság’, de a szintén nőnemű acrópolis szinte soha nem fordul elő a beszédben, ezért sokaknál *el acrópolis (a hímnem a spanyolban a jelöletlen). Az idegen, azelőtt még nem hallott szavak nemét is ez alapján „lövik be” a beszélők átvételkor: ha nem hangsúlytalan -a végződésű a szó, akkor általában hímnemű lesz. (A tévesztés egy speciális típusa a leginkább Spanyolországban elterjedt *todo el agua, ahol a rendhagyó névelő kavar be – erről külön cikkben volt szó.)


Viva mi nido hermoso, cálido y tierno, de estirpe andaluz – helyesen: estirpe andaluza. A nemtévesztés nem annyira ritka az előadó-művészetben és az irodalomban sem.

Érdekes azonban, hogy van élettelen dolgoknak is olyasmije, mint a természetes nem, és pl. ha rámutatnak, a megfelelő névmást használják, akkor is, ha magát a főnevet nem is mondják ki. Erre valószínűleg az a magyarázat, hogy hozzáképzelik azt a főnevet, amivel az adott dologra utalni szoktak.

A közreműködésért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2021. március 13., szombat

Latin facere > spanyol hacer – hová tűnt az [f]?

Bizonyára sokaknak feltűnt már, hogy a spanyolban néma h- áll számos olyan szó elején, amelyek megfelelői a közeli rokon nyelvekben és a latinban f-fel kezdődnek: pl. lat. FACERE > ol. fare, fr. faire, port. fazer, rom. face, de sp. hacer ’csinál’. Ez a jelenség, amely élesen elkülöníti a legelterjedtebb újlatin nyelvet nagyobb testvéreitől (bár nem kizárólagos az itáliai ágon belül), az egyik legérdekesebb és legtöbb vitát kiváltó kérdés volt a nyelvtörténészek körében.¹

Az [f] ~ [h] > ∅ változás – kezdetben csak ingadozás – a szájhagyomány útján örökölt alapvető szókincset érintette magánhangzók előtt, kivéve a [u̯e], [u̯i] kettőshangzókat és megmaradó [n] után: pl. FĔRRU > hierro ’vas’, FĪLIU > hijo ’fia’, FORMĪCA > hormiga ’hangya’, FŪMU > humo ’füst’, de: FŎRTE > fuerte ’erős’, FUĪ > fui ’voltam’, FRŎNTE (> fruente) > frente ’homlok’, INFĬRMU > enfermo ’beteg’ stb. Ugyanez a változás figyelhető meg általában magánhangzók között is, de néhány szóban az [f]-ből [β] („laza v”) lett: pl. *AFFOCĀRE (offocāre) > ahogar ’(meg)fojt’ (~ se ’megfullad’), SUFFŪMĀRE (> sofumar) > sahumar ’füstöl [illatosít]’, de: PROFECTU > provecho ’haszon’ (ugyaninnen származik a magyar profit is, a német közvetítésével), RÁPHANU (gör. > lat.) > rábano ’retek’.

Van néhány kivétel(?) is, amely megőrizte az [f]-et magánhangzó előtt: pl. falla ’tévesztés’, falso ’hamis’, falta ’hiány, hiba’, fe ’hit, bizalom’, feo ’csúnya’, fiar ’bízik’, fiel ’hű’, fiero ’vad’, firme ’szilárd’, valamint ezek származékai.² Külön említést érdemel a szókezdő FL- csoport, amelynek háromféle kimenetele is van a spanyolban: pl. FLŌRE > flor ’virág’, FLŬXU > flojo ’laza, lusta’, FLÁCCIDU > lacio ’gyenge, lágy, omlós’ és FLAMMA > llama ’láng’ – bár ez alapján úgy tűnhet, hogy az [f] itt inkább megmarad, a nagyon kevés releváns alak miatt valójában nem lehet tudni, melyik lenne közülük a legtermészetesebb eredmény (de kevésbé valószínű, hogy az [f] megtartása).

FORMŌSU > hermoso ’gyönyörű’ (Forrás: Pixabay.com)

A jelenséget, mint ismeretes, a hagyományos romanisztikai irodalomban a baszk (vagy valamilyen hasonló ókori nyelv) hatásának tulajdonítják, azzal magyarázva, hogy mivel a baszkban (vagy elődjében/rokonában) nem volt meg az [f] hang, az (új)latin-baszk kétnyelvű beszélők azt hehezettel „helyettesítették”.³ Persze erre nincs semmilyen meggyőző bizonyíték, ahogy az ellenkezőjére sem (ez általában jellemző a szubsztrátum-hipotézisekre), éppen ezért az okok felesleges keresése helyett inkább a természetes nyelvi folyamatok oldaláról érdemes megközelíteni a kérdést.

A történeti adatok egyértelműen arra mutatnak, hogy a spanyolban az [f] és a [h] ugyanannak a beszédhangnak (fonémának) az eltérő megvalósulásai voltak már a kezdetektől (talán a műveltebb rétegek ejtették [f]-nek, a köznép pedig [h]-nak), amelyet a középkori irodalomban mindaddig az f jelölt, amíg azt valahogyan ejtették a presztízzsel rendelkező változatokban. Néhány délspanyol tájszólás ma is őrzi egyes szavakban a latin F-ből származó h- ejtését (pl. a Kanári-szigeteken), illetve van pár lexikalizált alak is – többek között a jól ismert joder (< lat. FŬTUERE) szitokszó.

FLŌRES > flores ’virágok’ – a vitás esetek egyike... (Forrás: Pixabay.com)

Figyelembe kell vennünk azt a körülményt is, hogy a latinban az [f] eleve kivételes hangnak számított: néhány – főként görög – jövevényszó kivételével csak tövek elején fordult elő, ráadásul zöngés párja sem volt (a spanyolban sem alakult ki), mindez hajlamossá tette az ingadozásra. Ezzel szemben azokban a születő újlatin változatokban, melyekben a kései latin [β] réshang [v]-vé szilárdult, az utóbbi megléte akadályozhatta ezt a változást. Felmerült az is, hogy a latinban az F-fel jelölt mássalhangzó nem ajak-fog (labiodentális) réshang, hanem csak a két ajakkal képzett [φ] („laza f”) volt eredetileg és a konzervatívabb nyelvjárásokban, amelyből éppoly könnyen lesz [f], mint [h]. Bár a többségi álláspont szerint a latin F az [f] hangot jelölte, továbbra sem lehetünk biztosak ebben, ahogy az imént említett latin V folytatója is [v] a legtöbb újlatin nyelvben, amikor jól tudjuk, hogy a latinban nem volt ilyen hang.

A spanyollal egyébként a közeli gascogne-i nyelv(járás) – lásd a videón! – is osztozik e jelenségen, ám azt sokkal következetesebben kifejlesztve (minden helyzetben h-t találunk az f- helyén az örökölt szavakban, amelyet ma is ejtenek), továbbá szintén jellemző rá az ún. betacizmus, vagyis a kései latin [b] és [β] hangok megkülönböztető voltának eltűnése és a labiodentális [v] hang hiánya.


Összegzésképpen elmondható, hogy – akár volt ebben szerepe a nyelvi kölcsönhatásoknak, akár nem – az ilyen változások teljesen természetes folyamatok, az [f] ~ [φ] ~ [h] hangok ugyanis akusztikailag nagyon hasonlóak, így sok olyan beszélt nyelvben, ahol ez nem okoz jelentéskülönbséget, egymás alternatíváiként vannak jelen. Erre a legjobb példa, hogy a későbbi nagy számú latin jövevényszóval megerősített /f/ fonéma ejtése ma is ugyanígy ingadozik bizonyos spanyol tájszólásokban az [f] ~ [φ], illetve [φ] ~ [h] ejtésváltozatok között.

Köszönet az észrevételekért Dr. Kálmán László nyelvésznek.


¹Részletesebben ld. „F → h” hangváltozás a spanyol nyelvben (Wikipédia)
²Coromines [1961:BDELC] – itt a teljes lista. A felsorolt szavak közül néhány már elavult, vagy csak az írott/szaknyelvben használatos (ez esetben nem szorulna magyarázatra az [f] megtartása). A ma is használt alakoknál felmerülhet, hogy korai átvételek egy másik nyelvjárásból, vagy részben művelt eredetűek.
³Az elmélet arra épít, hogy 1) a korabeli baszkban nem volt [f] hang, 2) volt viszont [h] hang, ezért 3) a latin [f]-et, mivel számukra hasonlóan hangzott, [h]-nak ejtették a kétnyelvű beszélők, akiknek a baszk volt az eredeti anyanyelvük. Jelenlegi ismereteink szerint a szintén nem indoeurópai ibérben nem volt sem [f], sem [h], s ugyanez igaz az indoeurópai hispano-kelta változatokra is (vö. a katalán és a galiciai-portugál minden helyzetben megőrizték a latin [f]-et).
A [h] artikuláció későbbi eltűnése talán a 16–17. században lezajlott réshang-újrarendeződéssel lehet összefüggésben, mely során a korábbi palatális [ʃ] ~ [ç] hang veláris [x]-vá vált.
Az itáliai ágon megtalálható még egyes észak- és dél-olaszországi nyelvjárásokban (Lombardia, Calabria), a nuorói szárd változatban, néhány román nyelvjárásban, továbbá a latin ókori ikernyelvében, a faliszkusziban is.