2020. november 7., szombat

Az egykori Inka Birodalom nyelve: a kecsua

(Forrás: Wikimedia Commons, CC)
A kecsua (saját nevén: Runasimi, írásban szintén Runa Simi, tkp. ’az emberek nyelve’, vagy Qhichwa simi) a világ legnagyobb lélekszámú indián nyelve a dél-amerikai Andok vidékén, összesen mintegy 8 millió anyanyelvi beszélővel Ecuadorban, Peruban, Bolíviában és Argentína északi részén. Neve spanyolul és angolul is quechua; a spanyol quichua és angol Kichwa az Ecuadorban beszélt változatra utal.

A mai kecsua nem egységes, hanem ún. makronyelv, vagy modernebb értelemben inkább nyelvcsalád. A régi kecsua nyelv a feltételezések szerint az 5–8. század között kezdett nyelvjárásokra bomlani, klasszikus formája az Inka Birodalom hivatalos és közvetítőnyelve volt. Ma beszélt változatait két fő nyelvjáráscsoportba sorolják:
  • kecsua I. – központi nyelvjáráscsoport (Peru középső része, a térképen pirossal), valamint
  • kecsua II. – szélső nyelvjárások (Ecuador, Peru északi és déli részei, Bolívia, Argentína északi része),
amelyek további alcsoportokra tagolódnak (ld. a térképen). Az I. és II. főcsoportok nyelvjárásai nem érthetőek kölcsönösen. A klasszikus kecsua a II. főcsoport déli csoportjába (II–C) tartozott; hasonló nyelvjárást beszélnek ma is Peru déli részén és Bolíviában. Legnagyobb presztízzsel a cuzcói változat rendelkezik, a cikk is ezt veszi alapul. A kecsua a spanyol mellett hivatalos nyelv Bolíviában, regionálisan hivatalos státusza van Ecuadorban és Peruban.

A kecsua más indián nyelvekkel, nyelvcsaládokkal való rokonsága vitatott. Egyes szerzők az ajmarával együtt a kecsumara nyelvcsaládba sorolják (sőt, vannak, akik egy andoki–egyenlítői makronyelvcsaládot feltételeznek, amelybe számos másik dél-amerikai indián nyelvcsalád beletartozna), mindazonáltal más kutatók úgy vélik, hogy az ajmara és a kecsua hasonlósága (szinte azonos hangkészlet, feltűnő alaktani párhuzamok és alapszókincsbeli egyezések stb.) nem egy közös alapnyelvre, hanem nagyon hosszú idő óta fennálló intenzív kontaktusokra vezethető vissza.

Hangtan és írás

A kecsua három magánhangzó-fonémával rendelkezik: /a/, /i/, /u/, amelyeket a spanyol alapú latin betűs helyesírásban is az a, i, u betűkkel jelölnek. Az /i/ és az /u/ magánhangzók az uvuláris mássalhangzók (torokhangok) környezetében nyíltabban – inkább [e] és [o] hangokként – ejtődnek (ilyenkor az e és o betűkkel is jelölhetik őket). A magánhangzók nem különböztetnek meg hosszúságot.

A Machu Picchu – ’Öreg hegy’ kecsua nyelven – inka romváros Peru déli részén (Forrás: Pixabay.com)

Ami a mássalhangzókat illeti, a kecsuából hiányoznak a zöngés zárhangok, a [b], [d], [g], viszont három sor zöngétlen felpattanó zárhanggal (és egy zár-rés hanggal) rendelkezik, mindegyikük lehet ugyanis hehezetes és ejektív is, az alábbiak szerint (magyaros átírásban):
  1. zöngétlen zárhangsor: /p/, /t/, /k/, /q/, /cs/ – írásban: p, t, k, q és ch;
  2. zöngétlen hehezett zárhangsor: /pʰ/, /tʰ/, /kʰ/, /qʰ/ és /csʰ/ – írásban: ph, th, kh, qh és chh;
  3. zöngétlen ejektív zárhangsor: /p’/, /t’/, /k’/, /q’/ és /cs’/ – írásban: p’, t’, k’, q’ és ch’.
A /k/ és a /q/ – az utóbbi uvuláris [k] hang, amely a [k]-nál hátrébb, mélyen a torokban képzett – szótag végén, illetve nyelvjárástól függően megvalósulhat réshangként is. Az ún. ejektív zárhangok olyan mássalhangzók, melyek ejtését közvetlenül egy gégezár-felpattanás követi (magyarán egy rövid „szünettel” kell ejteni őket – ez a videón jól hallatszik). Az előzőeken kívül a kecsuában megtalálhatóak az /m/, /n/, /l/, /ɾ/, a lágy /lʲ/ és /ny/, az /sz/, /s/ és /h/ réshangok, továbbá két félmássalhangzó, a /w/ és /j/. Ezeket írásban, ebben a sorrendben, az m, n, l, r, ll, ñ, s, sh, h, w és y betűk jelölik. Az r [ɾ] a spanyollal ellentétben nem pergetett, hanem legyintő- vagy zöngés réshang.


Az egyes változatok hangkészlete a fentiektől eltérhet (a középső és az északi nyelvjárásokban nincsenek meg az ejektív, ill. hehezetes zárhangok; különbségek lehetnek a torokhangok ejtésében stb.), továbbá a spanyol jövevényszavakban a felsoroltakon kívül egyéb hangok is előfordulhatnak.

A hangsúly kötött, néhány véghangsúlyos szó kivételével – amit ilyenkor ékezettel jelölnek – mindig az utolsó előtti szótagra esik. Ez ugyanúgy igaz a toldalékolt alakokra, valamint az eredetileg eltérő hangsúlyozású spanyol jövevényszavakra is (pl. sp. teléfonotiliphunu [tiliphúnu] ’telefon’).

Nyelvtani jellemzők

A kecsua a nyelvek többségéhez hasonlóan agglutináló, vagyis a nyelvtani viszonyítást legfőképpen a szótőhöz egymás után ragasztott toldalékokkal fejezi ki, ahogy a magyar is. A névszóragozásban 16–19 esetet különböztetnek meg. Nyelvtani nem és határozott névelő nincs; a határozatlan névelő sok nyelvhez hasonlóan az ’egy’ jelentésű számnévből (huk) származik. A természetes nemeket a qhari ’férfi’ és warmi ’nő’ főnevekkel lehet kifejezni. A többes szám jele -kuna; a birtoklást személyragokkal fejezik ki. A jelzői szerkezetekben a melléknév mindig a főnév előtt áll és nincs számbeli egyeztetés. Néhány példa a névszóragozásra az alábbi ábrán látható.

A ’ház’ főnév néhány esete (nom., acc., gen., dat., loc.), pár példa jelzővel is (Forrás: El Mexicano)

Többes szám első személyben inkluzív és exkluzív alakokat is megkülönböztet, vagyis ’mi (beleértve téged)’ és ’mi (nélküled)’. Ennek megfelelően a személyes névmások: ñuqa ’én’, qam ’te’, pay ’ő’; ñuqanchik ’mi, veled együtt’ / ñuqayku ’mi, nélküled’, qamkuna ’ti’ és paykuna ’ők’. A birtokos személyragok: -y, -yki, -n, -nchik/-yku, -ykichik, -nku (pl. wasi ’(a) ház’, wasiy ’az én házam’, wasinku ’az ő házuk’), majdnem azonosak az igei személyragokkal (-ni, -nki, -n, -nchik/-yku, -nkichik, -nku).

Az igeidőket és módokat a személyragok elé (pl. az egyik múlt idő: -rqa-) vagy után (pl. óhajtó: -man) tett ragok jelölik. A főnévi igenév végződése -y, pl. niy vagy ñiy ’beszélni, mondani’:
  • jelen idő: ñini, ñinki, ñin, ñinchik / ñiyku, ñinkichik, ñinku;
  • múlt idő: ñirqani, ñirqanki, ñirqan, ñirqanchik / ñirqaniku, ñirqankichik, ñirqanku.


Kecsua–spanyol nyelvű rap Bolíviából

Az általános szórend az alany–tárgy–ige sorrendet követi (nemzetközi jelöléssel: SOV), ami szintén a legjellemzőbb az agglutináló nyelvek között. A kecsua szókészletre nagy hatást gyakorolt a spanyol: szókincsének mintegy 30%-a spanyol jövevényszó. Természetesen a spanyol is átvett szavakat a kecsuából, ilyen pl. a llama ’láma’ vagy a papas ’krumpli’ (többes számban) is.

Felhasznált források

2020. október 17., szombat

Az üzlet nem hobbi! – Ocio és negocio

A spanyol ocio szót bizonyára mindenki ismeri, aki beszéli a nyelvet, hiszen eléggé hétköznapi, de hogy a spanyolul nem tudók számára is világos legyen, jelentése ’szabadidő, tétlenség’, illetve modern értelemben leginkább ’hobbi, szabadidős tevékenység’; 15. századi latin jövevényszó (< ōtium ’pihenés, szabadidő, tétlenség’; ld. még ol. ozio és port. ócio – hasonló jelentésekkel).

A negocio ’elfoglaltság, (üzleti) tevékenység, vállalkozás’ még ennél is sokkal régebbi, 13. századi latin átvétel (< negōtium ’elfoglaltság, kötelesség, ügy’), és bár elsőre talán nem is gondolnánk (hiszen a -cio névszói végződés egyébként is gyakori), az előző szóval áll etimológiailag kapcsolatban.

Mujer de negocios – Üzletasszony (A kép illusztráció. Forrás: Pixabay.com)

A rendelkezésre álló források szerint a latin negōtium az ōtium fosztóképzős alakja lehetett eredetileg, és azt feltételezik, hogy a *NEC ŌTIUM, azaz ’nem tétlenkedés’ – innen pedig: ’elfoglaltság’ – kifejezésből vonódott össze. (A nec a klasszikus nyelvben ’sem, nem is’ jelentéssel bírt, innen > sp. ni és ning-.) Ugyanakkor megválaszolatlanul marad az a kérdés, hogy miért nem az *in|ōtium formát választották erre a rómaiak, amely elterjedtebb képzési mód volt.

Felhasznált források

  • Coromines, J.(1961): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3.ª ed., 388, 396.
  • De Vaan, M. (2008): Etymological Dictionary of Latin and the other Italic Languages, 437.
  • Dr. Finály Henrik (1884): A latin nyelv szótára, Franklin Társulat, Budapest
  • RAE–ASALE (2014): Diccionario de la lengua española, 23.ª ed. [ocio, negocio]
  • Ocio – Wikipédia spanyol nyelven

2020. október 3., szombat

Magyar füge és spanyol higo

Kissé gyanús volt nekem már régóta ez a két szó, noha csak egyetlen mássalhangzó, a [g] közös bennük a magyarban és a spanyolban. Persze mondhatnánk még, hogy ezen kívül mindkettő két szótagú, de a két szótagú szavak annyira általánosak minden nyelvben, hogy ez semmit sem tenne hozzá a gyanakvásunkhoz. Ám nézzünk inkább a kulisszák mögé!

Kezdjük a spanyollal. Az higo ’füge’ az azonos jelentésű latin FĪCU(M) – a FĪCUS vagy FĪCUM tárgyesetének – folytatója, a spanyolban teljesen szokványos, magánhangzó előtti [f] > [h] > ∅ gyengüléssel (erről részletesen a Wikipédiában lehet olvasni).

(Forrás: Pixabay.com)

A magyar füge viszont 14. századi olasz jövevényszó, de nem a tulajdonképpeni olaszból, mert az fico, hanem egy északolasz nyelvváltozatból származik, méghozzá egy többes számú (nőnemű) fighe [fíge] alakváltozatból, amelynek természetesen szintén a latin FĪCUS ~ FĪCUM a végső forrása (ez a latinban valószínűleg kétnemű főnév volt). S hogy mennyire régi az átvétel, azt jól jelzi az [i] > [ü] hangváltozás (labializáció) – talán ezért sem érezzük ezt ma már idegen szónak.

A gyanú tehát beigazolódott, itt is a latin a kapcsolódási pont! Érdemes még tudni, hogy a spanyol higo csak a késői fügét jelenti, amely a közönséges fügefák (higueras comunes) termése. A kétszer termő fügefák (higueras brevales vagy breveras) első termésére – amely nagyobb is – egy másik szó használatos, a breva. Ennek forrása pedig a latin [FĪCUS] BĬFĔRA (> *bévera > bebra > breva), melynek jelentése ’kétszer termő [füge]’ volt. S ha valaki még inkább be akar nézni a kulisszák mögé, jegyezze meg, hogy az higo jelentése a népnyelvben/szlengben lehet ’buksza’ [női nemi szerv] is.

Felhasznált források

2020. szeptember 19., szombat

Szótárajánló: magyar–spanyol Csevegő

Nemrég volt szó a Lingea kiválóan használható ingyenes online szótárairól, most pedig az elsők között lehettem, aki hozzájutott a nagy múltú nemzetközi szakkiadó legújabb spanyol nyelvi kötetéhez, amely az igencsak hiánypótló magyar–spanyol Csevegő. De pontosan milyen jellegű kiadvány ez?

A Csevegő egy kifejezésszótár, amelyben a szokványos, tematikus felépítésű társalgási nyelvkönyvekkel ellentétben a címszavak (kulcsszavak) betűrendben szerepelnek. Ami nagyon fontos. Mondhatnánk, hogy a szintén kiváló Hablando en plata – Magyarán szólva című Grimm-kiadvány megfordított párja, amely a magyar kifejezések spanyol megfelelőjét adja meg a társalgásban használatos szófordulatokkal, szövegkörnyezetbe helyezve.

Ugye mindenkinek ismerős az a probléma, amikor valamit mondani akarunk idegen nyelven, de a hagyományos szótár ebben nem sokat segít? A szokványos nyomtatott szótárak ugyanis csak a szavak nyersfordításait sorolják fel, amelyek ráadásul sajnos sokszor már elavultak, régiesek vagy túl hivatalosak, irodalmiak (még a legújabb kiadásúak esetében is), így egyáltalán nem biztos, hogy a talált fordítás helytálló lesz adott szövegkörnyezetben (meg egyáltalán megérti-e belőle egy spanyol anyanyelvű, hogy mit szeretnénk mondani). A Csevegő pontosan ezt a hiányosságot szünteti meg.

A 431 oldalas kötet 1300 kulcsszót tartalmaz az alapszókincsből, 10.000 példamondattal és aktuális szófordulattal, a végén pedig egy rövid hagyományos spanyol–magyar szótári rész is található Név- és tárgymutató cím alatt. Felépítése rendkívül egyszerű, átlátható. A fedlap belső oldalán egyből a szócikkek szerkezetének leírását találjuk, majd a szokásos belső címoldal, kiadásra vonatkozó adatok, rövid kéthasábos Előszó és a mindössze tizenegy tételből álló rövidítésjegyzék után máris a szótári rész következik.

(Forrás: El Mexicano)

A szócikkek fejlécében (sötétkék csíkban) a magyar kulcsszó szerepel. Közvetlenül alatta (világoskék csíkban) ennek nyers spanyol fordítása(i), ami igazából nem is lényeges, inkább csak pluszinformáció, mert az érdemi rész az alatta lévő a kifejezésjegyzék. A szócikk törzsében a magyar kulcsszót szövegkörnyezetekbe helyezve, valós fordulatokban, kifejezésekben találjuk, a szótár pedig a teljes fordulatok, kifejezések spanyol megfelelőjét adja meg, ami az egésznek a lelke. A magyar kulcsszó nyersfordítása nem is feltétlenül szerepel a spanyol hasábban, de pontosan ez a lényeg, amit már sokszor elmondtam: nem fordításra van szükség, ha beszélnünk kell, hanem a bevett anyanyelvi fordulatok használatára az adott szituációban.

A Csevegő éppen ezt nyújtja, ezért is páratlan és hiánypótló munka. Hasábjaiban a fent leírtakon túl kiegészítő, orientáló, a helyes szóhasználatot elősegítő információk is helyet kaptak, amelyek világoskék alapon szerepelnek némelyik szócikk végén (ilyen pl. az olvidar és olvidarse igék használatának magyarázata az elfelejt szócikknél, vagy a razón és verdad főnevek közötti jelentéskülönbség szemléltetése az igazság szócikknél). Mindez alig 3500 forintért, ami meglehetősen barátságos ár a sokszor öt számjegyű összegbe kerülő, de gyakorlati szempontból használhatatlan hagyományos szótárak összehasonlításában. Minden kezdő és haladó nyelvtanuló könyvespolcán ott a helye.

Szponzorált tartalom

2020. szeptember 12., szombat

10 latin–spanyol szópár, amelyek egész mást jelentenek

Gyakran felmerül a kérdés: vajon mennyire segíti a klasszikus latin egy újlatin nyelv megtanulását? Erről megoszlanak a vélemények. Bár ezek a nyelvek a latin modern nyelvjárásai, figyelembe kell venni, hogy nem a klasszikus latinból származnak – annál is inkább, mert az egy kimunkált irodalmi nyelv volt, amelyet igazából sosem beszélt az utca népe (úgy, ahogy „kellett volna”) – és a szavak jelentése egyébként is az, ami talán a leggyorsabban változik az élő nyelvben.

Latin felirat Pompeiiben (Forrás: Pixabay.com)

A spanyol szavak ránézésre sokszor nagyon hasonlítanak a latin szavakra, ezért egy klasszikus latin szöveget meglátva elsőre úgy tűnhet, hogy majdnem mindent értünk belőle (még ha nem is ismerjük a ragozásokat). A valóságban azonban az okozza a legnagyobb problémát, hogy az ismerősnek vélt latin szavak általában még mást jelentettek (vagy nem pontosan ugyanazt), mint a spanyolban. Ezekből állítottunk össze egy rövid listát! (Az első helyen a latin, másodikként a spanyol alak szerepel.)
  1. alma és alma. Rögtön egy kakukktojással kezdünk, hiszen ez a két szó történetileg sem azonos: latinul egy nőnemű melléknév, jelentése ’tápláló’ vagy ’jótékony’, és a spanyol alimento főnévvel rokonítható. A spanyol ’lélek’ szó latin megfelelője és forrása az ánima (amely a spanyol választékos nyelvben is létezik mint művelt eredetű duplikátum).
  2. casa és casa. Majdnem mindegyik újlatin nyelvben megtalálható ez a szó, ugyanabban a jelentésben. Azonban jó, ha tudjuk, hogy a klasszikus latinban ez ’kunyhó, viskó’ jelentéssel bírt. A ’ház’ igazán latinul dŏmus volt, amelynek egyedül a szárdban van folytatója (domo – a határozói esetből), de a művelt eredetű doméstico ’házi’ melléknévben is ez köszön vissza.
  3. contestāri és contestar. Egyszerűnek tűnik, ugye? Pedig a latin ige nem azt jelenti, amit a spanyol alapján várnánk, hanem azt, hogy ’tanúskodni hív’. A ’válaszol’ latinul respondēre, amely ugyanúgy használatos a spanyolban is (responder) a contestar szinonimájaként. Az utóbbi mai jelentése a jogi nyelvben alakult ki (’tanúskodik > [kérdésre] megerősít > felel, válaszol’).
  4. mirāri és mirar. A csábító hasonlóság ellenére ne feledjük: a latin ige még azt jelentette, hogy ’bámul, (meg)csodál, csodálkozik’, melynek a spanyol admirar a valós párja. A ’néz’ latinul spectāre volt, ezt a tövet találjuk a művelt eredetű espectador ’néző’ szóban is.
  5. parāre és parar. Gondolhatnánk, egy olyan gyakori ige, mint a ’megáll’, biztos ugyanazt jelentette már latinul is. Nagyot tévednénk, mert a latin ige jelentése ’(el-/fel-)készül’, tehát a preparar(se) megfelelője! A spanyol jelentés az ’elkészül, készen áll > (vmilyen) helyzetbe kerül, elhelyezkedik > megáll’ átvitelen keresztül alakult ki, és Latin-Amerikában máig használják ’áll (vki vhol)’ értelemben. A latinban igazából nem volt pontosan ’megáll’ jelentésű ige.
  6. persōna és persona. Szintén megtalálható a többi újlatin nyelvben is, ’személy’ jelentéssel. Ám a klasszikus latinban még ’álarc’ értelemben használták, majd innen (színházi) ’szerep(lő), személyiség’ lett, tehát a valódi spanyol párja a personaje. A személyre nem létezett a klasszikus nyelvben külön szó, ebben az értelemben is az homo ’ember’ volt használatos.
  7. quǽrere és querer. Tény, hogy a latin igének is volt olyan jelentése, hogy ’akar, kíván, szüksége van (vmire)’, de elsősorban azt jelentette, hogy ’keres’ vagy ’kérdez’ (innen a művelt eredetű cuestión ’kérdés’ szó is). Az ’akar’ latin megfelelője a klasszikus nyelvben a velle volt (beszélt nyelvi változata a *volēre), a ’szeret’ pedig az amāre.
  8. reālis és real. Ezek csak „keresztben hamis barátok”, mert a spanyol alaknak két latin szó is megfelel, de közülük csak a ’valós(ágos)’-t jelenti a reālis. A ’királyi’ latin megfelelője a regālis, amely a hangváltozások miatt a spanyolban egybeesett az előbbivel.
  9. salīre és salir. Az egyik leggyakrabban használt spanyol ige, amely a ’kimegy/kijön’ mellett modern értelemben ’szórakozni megy, jár (vkivel)’ jelentéssel is bír. Pedig latinul azt jelentette, hogy ’ugrik’! Mai spanyol használata a ’kiugrik’ átmeneten keresztül jött létre. Érdekesség, hogy ugyanide tartozik a saltāre ’táncol’ > saltar ’ugrál’ is, amely a salīre gyakorítóképzős alakja volt. A ’kimegy’ viszont latinul exīre volt, amely még megvolt az óspanyolban is exir formában.
  10. vale és vale. Mindkét nyelven sajátos és gyakori kifejezés, amely ugyanabból az igéből (valēre – valer) származik. De míg latinul ez felszólító módú alak, amelyet búcsúzáskor mondtak (kb. ’minden jót [neked], élj boldogan’ és hasonló jelentésekben), addig spanyolul kijelentő módban van és azt jelenti, hogy ’oké, rendben’.
Mindez csupán egy kis ízelítő volt, nyilván lehetne még rengeteg hasonló példát találni. Ha esetleg tudsz te is ilyet, kedves Olvasó, hozzászólásban folytathatod ezt a listát! További spanyol szavak különös eredetéről ebben a cikkben írtunk.

Római színház romjai Méridában, Extramadura (Forrás: Pixabay.com)

S végül még valami. Miért is van az, hogy a latin -us, -is végződésű szavak a spanyolban -o, -e (vagy mássalhangzó) végződésűek? Sokan azt gondolják, hogy a spanyolban „lekoptak ezek a végződések”, ami így ebben a formában nem igaz. Valójában az az oka, hogy a névszók nem a klasszikus latin alanyesetű alakból jönnek. A beszélt nyelvben ugyanis sokkal gyakrabban fordultak elő határozói vagy tárgyesetben – mivel ezek voltak az elöljárószók vonzatai is –, ami már magánhangzóra végződött egyes számban (-o, -u vagy -e). Ezért az újlatin nyelvek névszói is ezt az alakot vitték tovább, a klasszikus latin névszóragozás lényeges leegyszerűsítésével.

Felhasznált források

  • Dr. Finály Henrik (1884): A latin nyelv szótára. Franklin Társulat, Budapest
  • Coromines, Joan (1961): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3. kiadás
  • Wiktionary (angol nyelvű változat)