2017. október 21., szombat

10 meglepő adat spanyol igékről és ragozásukról

Sok szó esett már a spanyol igeragozásról, amely a tanulók egyik rémálma. Nem is csoda: nyugodtan mondhatjuk, hogy igeragozás nélkül nem is lenne túl izgalmas megtanulni spanyolul. Csakhogy a spanyolban szinte minden az ige köré épül, az a mondat központi eleme, egyetlen mondat sem maradhat nélküle, ugyebár. Az alábbi listán ezért igyekeztünk összeszedni néhány érdekes adatot a spanyol igékről, igeidőkről, amelyekből kiderül, mi teszi olyan bonyolulttá, egyúttal izgalmas kihívássá az igeragozás megtanulását.

Az igére épül... (A málagai katedrális. Forrás: Pixabay.com, CC0)

1. Szabályos és rendhagyó igék

A spanyolban kb. 11 000 ige van, amelyek közül kb. 1100 rendhagyó, vagyis a 10%-uk. Ez önmagában nem sok ugyan, de sajnos a mindennapi életben használt igék többsége éppen rendhagyó. A leggyakoribb szabálytalanság a tőbeli magánhangzóhangsúlytól függő – váltakozása (o ~ ue, e ~ ie vagy e ~ i). Szerencsére az erősen rendhagyó, több eltérő tövet használó (ún. szuppletív) igéből mindössze kettő van: a ser (soy, fui, sido) létige és az ir (voy, fui, ido) ’megy’ ige.

2. Igeidők, igemódok

A spanyol akadémiai nyelvtan három igemódot (kijelentő, kötő- és felszólító mód) és öt igenevet (infinitivo, infinitivo compuesto, gerundio, gerundio compuesto és participio) tart számon. Mindösszesen 17 igeidő létezik: ebből 10 a kijelentő (indicativo), 6 a kötőmódban (subjuntivo) van – amelyek közül kettőnek (imperfecto és pluscuamperfecto) kétféle ragozása is lehetséges (amara/amase, illetve hubiera/hubiese amado) –, egy pedig a felszólító mód állító ragozása (a tiltás a kötőmód jelen idejével történik). Persze ma már nem mindegyiket használják: a kijelentő mód közvetlen régmúltja (hube amado), valamint a kötőmód két jövő ideje (amare és hubiere amado) mára kiveszett a beszédből (irodalmi művekben természetesen még előfordulhatnak).

3. Mindkét befejezett múlt idő elevenen él

Az újlatin nyelvek közül egyedül a spanyolban maradt fenn máig a kétféle befejezett múlt idő: az egyszerű (amé) és az összetett (he amado). Az előbbi a jelenhez nem kapcsolódó, az utóbbi a jelennel összefüggő események kifejezésére szolgál. A portugálban már csak az egyszerű, a franciában, az olaszban és a románban pedig csak az összetett múlt idő használatos. (Az összetett múlt idő valójában, eredetét tekintve, befejezett jelen idő volt.)

4. A létige múlt ideje egy őskövület

A spanyol a többi újlatin nyelvhez képest szinte változatlan alakban őrizte meg a latin létige, az esse (sum) befejezett múltjának ragozását, amely latinul így hangzott: fui, fuisti, fuit, fuimus, fuistis, fuerunt; spanyolul pedig így hangzik: fui, fuiste, fue, fuimos, fuisteis, fueron. A hasonlóság már ránézésre is tagadhatatlanul szembetűnő.

5. A ’megy’ és a ’van’ befejezett múltja megegyezik

Tulajdonképpen a létige múlt idejét használják a ’megy’ (ir) ige egyszerű múltjaként is. Hasonló ez ahhoz, ahogy magyarul is sokszor mondjuk: „elmegyünk valahova”, de „voltunk valahol”. Hogy éppen melyik igéről van szó a kettő közül, az a szövegkörnyezetből viszonylag egyszerűen kitalálható (pl. fui al médico ’orvoshoz mentem’ és fui médico ’orvos lettem/voltam’).

6. Négy különböző ’van’ ige

A spanyolban külön igék szolgálnak az „állandó tulajdonság” (ser), az állapot/eredmény, helyzet, elhelyezkedés (estar: estoy, estuve, estado), az adott helyen való előfordulás, létezés (haber, személytelen: hay, hubo, habido), valamint a birtoklás (tener: tengo, tuve, tenido) kifejezésére – ráadásul mindegyik rendhagyó. Külön nehézséget okoz a ser és az estar helyes használata, melyek között a különbség csak nagyon ideális esetben írható le a fentiek szerint – a gyakorlatban sajnos meg kell tanulni, hogy melyik melléknévvel melyik ige használatos. És ha ez még nem lenne elég, van egy ötödik ige is, amely konkrétan azt jelenti, hogy ’létezik’ (existir: existo, existí, existido), de ez legalább, szerencsére, teljesen szabályos.

En esta foto hay edificios y coches. Estamos en Madrid, que es la capital de España. (Forrás: Pixabay.com, CC0)

7. Spanyolországon kívül nincs többes szám második személy

Mondhatnánk úgy is, hogy a latin-amerikai spanyolban többes számban „csak magázás létezik”. Persze ez azért túlzott egyszerűsítés; nyilván arról van szó, hogy bár nyelvtanilag a többes szám harmadik személyt használják, valójában ez fejezi ki a tegezést és a magázást egyaránt. A sors iróniája, hogy a latinban – és általában a régi nyelvekben – magázás egyáltalán nem létezett; mai formájában csak a 16. század környékén alakult ki.

8. Sok igeidőben az egyes szám első és harmadik személy látszólag megegyezik

Azért, mert ezeknek az alakoknak a végéről lekoptak az eredeti személyragok (pl. amaba ’szerettem’ vagy ’szeretett’). A latinban még egyes szám első személyben -m, harmadik személyben pedig -t volt a végükön. Azonban az -m végződés már a klasszikus latinban sem jelölt semmilyen hangot a beszédben (így idővel írásban is elhagyták); a -t sokkal később kopott le (persze nem mindenhol: még fel-felbukkan a franciában egyes igealakok végén, de csak akkor ejtik, ha magánhangzóval kezdődő szó követi; illetve az elszigetelt és régies szárd nyelv is őrzi, gyenge [d]-nek ejtve).

9. Élettelen dolgokat nem szerethetünk, csak „tetszhetnek”

A spanyolban két ige is van, amellyel szeretetet fejezhetünk ki, az amar (amo, amé, amado) és a querer (quiero, quise, querido). Ám az utóbbi kizárólag emberre értve jelenti azt, hogy ’szeret’, dolgok esetében ’akar, kér, kíván, szeretne’. Az amar használható dolgokra is ’szeret’ jelentésben, de az túl nyálasan hangzik. Vagyis dolgokat nem igazán szerethetünk spanyolul, azok csak ’tetszhetnek’: erre szolgál a gustar(le) ige. Tehát pl. a „Szeretek úszni” mondat spanyolul úgy hangzik, hogy Me gusta nadar, ami szó szerint annyit tesz: ’Nekem tetszik az úszás’.

10. Nincsenek testhelyzeteket leíró igék

Bizony, a spanyolban nincsenek külön igék arra, hogy ’áll’, ’ül’ vagy ’fekszik’ – ezeket csak körülírásokkal lehet kifejezni. Léteznek viszont igék arra a mozzanatra, amelyek e testhelyzeteket eredményezik: levantarse ’felkel (feláll, felül)’, detenerse vagy pararse ’megáll’, sentarse ’leül’ és acostarse ’lefekszik’. Ez valószínűleg azért alakult így, mert a legritkább esetben volt szükség a latinban arra, hogy konkrét testhelyzeteket fejezzenek ki, ezért az ilyen igék jelentése megváltozott.

2 megjegyzés:

  1. Kedves El Mexicano! Tök jó volt olvasni ezt a cikket! Egy valamit viszont régóta nem értek és eddig még nem kérdeztem meg senkitől: miért tekintik a nyelvészek/nyelvtanárok a tőhangváltós igéket, vagy akár a kizárólag helyesírási szempontból speciális igéket rendhagyónak?

    Szerintem az, hogy egy ige rendhagyó-e vagy sem, teljesen relatív. Mondhatnánk például azt is, hogy vannak az –AR illetve az –ER végű igék, minden más rendhagyó (így többek között az összes –IR végű). Így a 11.000 igéből mindjárt nem 1.100 lenne rendhagyó, hanem mondjuk 3.500. Mondhatnánk azt is, hogy csak az –AR végű igék a rendesek, minden más rendhagyó, akkor már 7.000 rendhagyó lenne. De ettől csak még több diák rémülne meg. Ezzel szemben, ha viszont azt mondjuk, hogy van –AR, -ER, -IR végű ige, és ezeken belül vannak tőhangváltósak és nem tőhangváltósak, akkor az annyit tesz, hogy nem háromféle ragozást tanulunk meg az elején, hanem mondjuk hatot (de szerintem mind a hat elég logikus és begyakorolható) és még azt kell tudnunk, hogy az adott ige tőhangváltós/diftongálódó-e vagy sem. És akkor nagyon sok hétköznapi ige máris nem lenne rendhagyó (pl. acordar, almorzar, cerrar, comenzar, empezar, contar, pensar, llover, morir, mover, nevar, pedir, volver, dormir, entender, preferir, sentir, sentar, és még hosszasan lehetne sorolni). És ha ehhez még hozzávesszük, hogy vannak bizonyos könnyen megtanulható helyesírási szabályok, és hogy a spanyol szereti fonetikusan leírni a szavakat, akkor az abrazar (abraCe), alcanzar (alcanCe), llegar (llegUe), aparcar (aparQUe), averiguar (averigÜe), coger (coJo), convencer (convenZo), dirigir (diriJo), proteger (proteJo), seguir (siGo, sigUes), stb. stb. is azonnal „rendessé” válik.

    Ez csak egy saját elgondolás és nem is vagyok spanyol tanár – a spanyol nyelv iránt érdeklődő nyelvtanuló viszont igen –, de szerintem könnyíteni lehetne a diákok lelkén, ha azt mondanánk, hogy a 11.000 igéből valójában csak 80 ténylegesen rendhagyó van (saccoltam) – mint pl. a ser, ir, tener, saber stb. – és nem 1.100. Nekem legalábbis ez a megközelítés hasznosnak bizonyult.

    Szabi


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szabi! Köszönöm az értékes hozzászólást, tökéletesen jól látod a dolgokat. Az, hogy a nyelvtanírók mit hogyan neveznek vagy minek tekintenek, nagy részben teljesen önkényes döntés kérdése. (És valóban úgy van, ahogy írod, hogy az -er végű igék között talán több a rendhagyó, mint a szabályos.) A legnagyobb probléma a magyarországi nyelvoktatással az, hogy az írott nyelvből indulunk ki, pedig az írott nyelv nem a természetes anyanyelv része, azt az anyanyelvi beszélők is csak az iskolában tanulják meg (ha ez nem így lenne, mindenki költőnek vagy újságírónak születne). A hangjelölés miatti helyesírási váltakozásoktól természetesen nem lesz egy ige rendhagyó, ha mégis így tanítják, az elég nagy baj, de hát ez is az előbb leírtakból következik.

      Egyébként ha a cikkben a behivatkozott linkre kattintasz, a rendhagyó igékről szóló cikkben részletesen is kifejtem ezt a problémát, hogy egyáltalán mi alapján mondhatjuk valamiről, hogy rendhagyó.

      Annál is inkább érdekes ez, mert igazából a tőhangzóváltó igék is csak annyit jelentenek, hogy a latinban rövid volt az -e- vagy -o-, és ezekből lett hangsúlyos szótagban -ie- és -ue-, vagyis úgy is fel lehet fogni, hogy a ie és ue az e és o változatai, ahogy pl. a magyarban az a és á, e és é. :)

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.