2017. június 10., szombat

Kína és China, avagy miért nem „kinológus” a sinológus

Kelet-Ázsia legnagyobb országát talán nem kell bemutatni, amely egyúttal a világ legtöbb beszélővel rendelkező nyelvváltozatának is otthont ad. Nevét azonban egyes nyelvekben, mint például a magyarban, a finnben (Kiina), a horvátban (Kina) vagy a románban (China) [k]-val mondják, míg másokban, ahogy az angolban (China), a spanyolban (China) és az olaszban (Cina) [cs]-vel. Határeset a német, amelyben a China valakinek [kʰína], másnak [chʲína], sőt, [sína] és [csína] is lehet.

Ebben idáig nem is lenne semmi különös, hiszen jól ismert és meglehetősen általános az elöl képzett magánhangzók előtti [k] > [cs] hangváltozás, az ún. palatalizáció, így feltételezhetnénk, hogy a mai nyelvek egy része egy olyan nyelvből vette át az országnevet, amely a [k]-t megőrizte [i] előtt is, más nyelvek pedig egy olyanból, amelyben ez [cs]-vé lágyult. Csak hogy itt valami egészen másról van szó.


Kezdjük ott, hogy a név modern formájában, az ország megjelölésére csupán a 16. században terjedt el, és a régi nyelvekből semmilyen hasonló nem ismert, amelyik [k] hanggal kezdődne. Szintén gyanús lehet az ógörög Σῖναι [színaj] és a kései latin Sīnæ [színe] megnevezés – innen származik a tudományos kifejezések sino- előtagja is, úgymint sinológia ’kínai nyelvvel és kultúrával foglalkozó tudomány’ –, amelyet valószínűleg az arab aṣ-ṣīn ’a kíniaiak’ közvetített e nyelvekbe. Ez eredetileg a Kelet-Ázsiában lévő népekre utalt, akiket ma dél-kínaiakként azonosítanánk. Végső forrása feltehetően ugyanaz lehetett, mint a modern változaté – ez utóbbi eredetét fogjuk megnézni a továbbiakban.


A különböző forrásokból annyi bizonyos, hogy Európába valamelyik indoiráni nyelv (hindi, szanszkrit vagy perzsa) közvetítette, és abban is megegyeznek az utalások, hogy az eredeti alak Cīna [csína] lehetett. (Kiinduló forrása bizonytalan. Az egyik legelterjedtebb feltételezés szerint egy Csin – nemzetközi átírásban Qin, kínai ejtése: [ʦʲʰin] – dinasztia neve volt.) Ez aztán a középkori portugálba China alakban került, [csína] ejtéssel. A középkori olaszok ezt nem tudhatták, amikor az írott formát mit sem sejtve átvették a portugálból, így a régi olaszban, ahol e, i előtt a ch éppen a [k] hangot jelölte (ahogy ma is), [kína] olvasatúvá vált. Persze az olaszok utána rájöttek erre és korrigálták a helyesírást az eredeti ejtésnek megfelelően – így jutunk el a mai olasz Cina alakhoz –, de már késő volt: addigra néhány nyelv, köztük a magyar is, átvette a régi olaszból a [k]-val ejtett változatot.


Vagyis röviden, e hangalaki kettősség oka pusztán írásbeli eredetű, méghozzá az a fránya ch tehet mindenről, amely a portugálban és az olaszban eltérő mássalhangzókat jelölt. Így ma azokban a nyelvekben mondják [k]-val az ország nevét, amelyekbe a régi olasz közvetítette (valószínű, hogy ugyanezért lett a Σῖναι-ból is egyszer csak Κίνα az újgörögben), míg azokban [cs]-vel vagy hasonló palatális mássalhangzóval, melyekbe a portugálból került.

Ha szeretnél ismerkedni a kínai nyelvvel is, próbáld ki a magyar fejlesztésű CHDICT kínai–magyar nyílt online szótárat!

Felhasznált források

  • Harper, Douglas (2001–2017): Online Etymology Dictionary (www.etymonline.com)
  • RAE, ASALE (2014): Diccionario de la lengua española, 23.ª edición (dle.rae.es)
  • Wikiszótár különböző nyelvű változatai (www.wiktionary.org)
Köszönet a lektorálásért Dr. Kálmán László nyelvésznek.

7 megjegyzés:

  1. Na, ez érdekes volt!
    Japánban használatos a 支那 [sina](シナ) név is, bár ma már inkább pejoratívnak számít (vö. tót, oláh), de régebbi (szak)könyvekben (is) ez teljesen megszokott elnevezés volt. Utánanéztem a Japán Nyelv Nagyszótárában (日本国語大辞典), amely szerint ez valószínűleg a cikkben is említett 秦 [ʦʲʰin] név nyugatra került alakjának kínai írásos átírása, amely így Nyugatról visszakerült a Távol-Keletre. Japánban az Edo-korban kezdett elterjedni, a szótár szerint [csína] (チイナ) olvasata is volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon érdekesek ezek az oda-vissza kölcsönzések, amikor az egyik nyelvből elterjed egy név, egy másik átveszi más alakban, majd a forrásnyelv visszaveszi a megváltozott alakot – nyilvánvaló, hogy ez történt az újgörögben is. (A görög Wikiszótár szerint a Κίνα a kései latin Sina-ból jön, amiben egyből két logikai bukfenc is van: egyrészt miért venné át a görög az [sz]-t [k]-val, másrészt a kései latinba is az ógörögből került [sz]-szel, vagyis az újgörög semmiképpen sem vehette a latinból.)

      Törlés
    2. Arról lehet tudni valamit, hogy a Cathay / Kitai / Cataya név mennyire elterjedt a latin nyelvekben?
      (Ez a kitaj népnévre megy vissza, majd Észak-Kínát is jelölhette, és ilyen jelentésben került át Európába, bár Kína mongol neve is erre megy vissza)

      Törlés
    3. Hát a Wikipedia szerint megvannak a megfelelői, de hogy használják-e, azt nem tudom, nem hinném, hogy nagyon elterjedt lenne. (Végül is bármelyik nép nevét tudják mondani valahogy, ha akarják.) :)

      Törlés
    4. Megnéztem a 21. századi spanyol korpuszban (CORPES) is, összesen 16 találatot hoz a névre. (Ha érdekel a részletes előfordulási statisztika, meg tudod nézni a zárójelben lévő linkre kattintva: beírod a Forma mezőbe, hogy Catay, majd az Estadística gombra kattintva kiadja régió, ország, műfaj, év stb. szerint.)

      Törlés
  2. Lehetne Kína, Csína, sőt Csungkuó is.

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.