2016. augusztus 27., szombat

Globális spanyol klímakérdés

Arról már volt szó, hogyan kérdezzük meg spanyolul, hogy mennyi az idő, és ezzel általában nem is szokott probléma lenni – bárhol megkérdezzük, minden bizonnyal azt a választ fogjuk kapni rá, hogy hány óra van, és nem azt például, hogy „fúj a szél”. Ám annál kacifántosabb a helyzet, ha az időjárásra lennénk kíváncsiak (amiről érintőlegesen szintén szóltunk az említett cikkben). Tévedés lenne ugyanis azt hinni, hogy a leghétköznapibb kérdések/kifejezések mindenhol azonosak még egy ekkora területen, közel félmilliárd ember által használt nyelv esetében is.


Ez olyannyira nem igaz, hogy az egyik legnagyobb nyelvi közösségi oldal, a WordReference.com spanyol fórumán érdekes és tanulságos vita kerekedett arról, hogy mennyire értelmes egyáltalán a ¿Qué tiempo hace? mondat, amellyel elvileg az aktuális időjárásra kérdezünk. A témát egy angol anyanyelvű, amerikai spanyoltanár indította, ami azért elég erős jelzés arra nézve, hogy a dolog korántsem annyira egyértelmű, mint ahogy a „nagy könyvekben” le van írva.

Ugyebár mindannyian úgy tanuljuk/tanultuk, hogy a magyar Milyen idő van? kérdésnek ez az egyetlen megfelelője létezik – a magyar–spanyol szótárakban is kizárólag ez szerepel. Ez teljesen rendben is van addig, amíg valaki csak Spanyolországig utazik. Aki viszont nem éri be Európával vagy mondjuk a Kanári-szigetekkel, és éppen El Salvadorba vagy Mexikóba vágyik, azt nagy meglepetés érheti, amikor magát jól felkészült spanyolosnak tartva szembesül vele, hogy ott ezt a kérdést nem értik.


Abba most ne menjünk bele, hogy a spanyolok szerint (akik mindig is nagy nyelvvédők hírében álltak) mi helyes és mi nem, mert ez könnyen úgy sülhet el, mint a jól ismert „bagoly mondja verébnek...” hasonlat, ha szerintük „helytelen”, ha egy 100 milliós ország anyanyelvi beszélői másképp fejeznek ki valamit, mint ők. Egy biztos: a jelek szerint míg Spanyolországban és talán Dél-Amerika nagyobb részén valóban a ¿Qué tiempo hace? a bevett kérdés az időjárás állapotára, Közép-Amerikában és Mexikóban ezt nem (így/erre) használják. A legjobb esetben ezért ott csak azok értik meg, akik tudják, hogy máshol ezt így szokás megkérdezni; rosszabb esetben félreértik és esetleg megmondják, hány óra van; a legrosszabb esetben pedig visszakérdeznek, mert fogalmuk sincs, pontosan mit is szeretnénk tudni.

A ¿Qué tiempo hace? egyébként azért érthető félre ezeken a területeken, mert a qué kérdő névmással az hacer mint személytelen ige időtartamot vagy eltelt időt is kifejez: ¿Qué [Cuánto] tiempo hace que nos conocemos? ’Mennyi ideje ismerjük egymást?’. A legérdekesebb az egészben csak az, hogy a kérdéstől eltekintve az időjárási jelenségek megnevezésére ugyanúgy az hacer igét használják: hace sol ’süt a nap’, hace frío ’hideg van’ stb.


Vajon hogyan kérdezik meg ezt Mexikóban?

Mitévők legyünk? Nyilván feltehetnénk félreérthetetlenül a kérdést úgy is, hogy ¿Cuáles son las condiciones meteorológicas actuales?, de félő, hogy ezen inkább mosolyognának, hiszen egy ilyet azért nem szoktak csak úgy spontán elereszteni, legfeljebb időjárás-jelentésben vagy tudományos konferencián. Ami tehát a mindennapi nyelvet illeti, az egyik javaslat a ¿Cómo está el tiempo? ’Milyen [most] az idő?’ – használják így Dél-Amerikában is, és ez a legáltalánosabb Közép-Amerikában.

Egy másik lehetőség pedig a ¿Cómo está el clima? ’Milyen [most] az időjárás?’, amely a Mexikóban szokásos fordulat (a fenti videón el is hangzik a felvezetőben, ha jól fülelünk); a clima tehát ott nem csak ’éghajlat’, hanem ’időjárás’ jelentésben – és még időjárás-jelentésben ;-) – is használatos. (A ¿Cómo es el clima? viszont azt jelenti, hogy milyen az éghajlata egy földrajzi területnek.)

Sőt, van még egy harmadik lehetőség is, a ¿Cuál es el clima? – ezt viszont mindig ki kell egészítenünk azzal, hogy mikor, ugyanis ez a kérdés vonatkozhat az éghajlatra és az időjárásra egyaránt: pl. ¿Cuál es el clima para hoy/mañana? ’Milyen idő van/várható mára/holnapra?’

Aki nem szeret olvasni, elég, ha ennyit megjegyez... (Forrás: El Mexicano)

A spanyolok persze ebbe is belekötnek, hiszen a clima főnév náluk kizárólag ’éghajlat, klíma’ jelentésben él – de ne is törődjünk vele. Tudomásul kell venni, hogy nem mindenhol beszélnek egyformán az emberek, még a jóval kisebb területű hazánkban sem. És ezzel nincs is semmi probléma. Ha azt szeretnénk, hogy megértsenek minket ott, ahova megyünk, vagy akikkel kapcsolatba kerülünk, a tankönyvekben és szótárakban leírtakon túl ezekre a helyzetekre is fel kell készülni.

2016. augusztus 20., szombat

Egy kísérlet tanulságai

Korábban már olvashattunk arról, hogy a hangsúlyos szótagi (eredetileg rövid) latin nyílt [o] – IPA [ɔ] – a spanyolban ue [u̯ɛ] kettőshangzóként folytatódott, és hogy ez a változás feltehetően milyen okokra vezethető vissza. Ezzel kapcsolatosan merült fel egy érdekes fonetikai kísérlet ötlete, amely azt hivatott igazolni, hogy ez fordítva is működhet. A nyelvészek megnyugtatására előrebocsátom, hogy nem egy laboratóriumi körülmények között végzett, minden tudományos elvárást kielégítő kísérletről van szó (ez nem is volt cél, és e keretek között kivitelezhetetlen), hanem tényleg csak egy gondolatébresztő ötletről.

Az ún. percepciós fonetika a beszélt nyelvet nem a hangképzés (artikuláció), hanem a hallás, a beszédhangok érzékelése (percepció), tehát a hallgató oldaláról közelíti meg: vagyis az ember az anyanyelv (vagy akár egy idegen nyelv) megtanulása során miként hallja a környezetében lévő beszélők által képzett hangokat. A hangváltozásoknak többek között az is az egyik oka, hogy a nyelv generációkon keresztül történő átadása során „nem halljuk tökéletesen” a beszédhangok képzési mozzanatait, ezért nem tudjuk pontosan ugyanúgy ejteni őket, ahogy az előző generációk.

A kép csak illusztráció (Forrás: El Mexicano / Fondox / Wikimedia Commons, Apache Lincense)

A kísérletben részt vevőknek az volt a feladata, hogy az első benyomásukra hagyatkozva írjanak le kiejtés szerint egy hallott spanyol szót, amely hangsúlyos szótagi ue diftongust tartalmazott (természetesen a résztvevők ezt nem tudták előre). Fontos volt, hogy lehetőleg olyanok vegyenek részt a vizsgálatban, akik nem tanultak spanyolul, azaz ne tudják, hogy a szó hogy van leírva – a legideálisabb nyilván az lett volna, ha még azt sem tudják, milyen nyelvű szót hallanak. (A résztvevők mindegyike magyar anyanyelvű volt.)

A kísérleti alanyok egyik része a muerte [ˈmu̯ɛr.te] ’halál’, másik része pedig a fuerte [ˈfu̯ɛr.te] ’erős’ szót kapta (a szóválasztás egyébként teljesen véletlenszerűen történt, így a jelentésüknek a kísérlet szempontjából semmi jelentősége nem volt), három-három, különböző területekről származó anyanyelvi beszélőtől. Az eredmények az alábbiakban foglalhatóak össze.

Mindjárt az első érdekesség, hogy azok közül, akiknek a muerte szó jutott, csak azok hallották bele a [u̯ɛ] kettőshangzót, akik – nagy valószínűséggel – ismerték az írásmódját és a jelentését, tehát már találkoztak vele előtte. Mindenki más vagy (nyílt) [o]-t vagy [oa]~[u̯a]-t, illetve [oe]-t vélt hallani a diftongus helyén. Ebből a szempontból erre a szóra nagyjából azonos eredmények születtek.

A másik csoportban, akik a fuerte szót kapták, már változatosabb volt a kép. Itt már többen hallottak a hangsúlyos szótagban [ɛ] hangot, illetve [u̯ɛ] diftongust, de szintén legalább fele arányban voltak, akik [o]-t hallottak (a három közül legalább egy beszélőnél), és érkezett egy olyan megoldás is, aki a [u̯ɛ] helyén [ö]-t is hallott. S bár nem a mássalhangzók érzékelése képezte a vizsgálat tárgyát, meglepő és érdekes, hogy az alanyok közül feltűnően sokan [kv-] ~ [hv-] ~ [pv-] hangoknak hallották a szókezdő [fu̯-] csoportot (bár ez valószínűleg a felvétel minőségének köszönhető), valamint az is, hogy a [t]-t elég sokan hallották [d]-nek ebben a szóban.

Sokan meg tudták állapítani azt is, hogy a szavak végén zárt [e] hallható: ezt magyar é-nek írták át. Az alábbiakban minden kedves olvasó meghallgathatja a kísérletben is felhasznált három-három felvételt (zárójelben a beszélő származásával) és eldöntheti maga is, hogy pontosan mit hall.

(Kolumbia) (Mexikó)
(Spanyolország, Kanári-szigetek) (Spanyolország, Valencia)
(Spanyolország, Madrid) (Kolumbia)

Összegezve az eddigieket, a kísérlet eredményeiből kétféle tanulság vonható le. Az egyik, hogy az íráskép, illetőleg a szó előzetes ismerete egyértelműen befolyásolja azt, hogy milyen hangokat „hallunk bele”. A másik pedig, hogy a [u̯ɛ] diftongus simán hallható (nyíló) [o]-szerűen, vagyis pontosan annak, ami a gyökereiben volt is: e két hang között tehát elég nagy a fonetikai „átjárhatóság”.

A kérdés már csak az, hogy a ue kezdetben valóban csak egy nyíló [o]-t volt-e hivatott jelölni (és csak később, az írásbeliség hatására kezdték el [u̯ɛ]-nek is ejteni); vagy pedig a nyíló [o]-ba az adott latin nyelvjárás beszélői valóban a [u̯ɛ] diftongust „hallották bele”, és ezért rögzült így az íráshagyományban.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani minden kedves ismerősnek és kollégának, aki részt vett a kísérletben és ezzel hozzájárult e cikk megszületéséhez.

2016. augusztus 6., szombat

Ha segundo, akkor miért secundaria?

A baezai egyetem régi épülete ma középiskolának ad helyet.
(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)
Olvasónk nagyon jól felismerte, hogy a(z escuela) secundaria ’középiskola’ kifejezés etimológiailag a segundo ’második’ szóval van összefüggésben.1 De akkor miért nem *segundaria? Hiszen tényleg így lenne a leglogikusabb. Nos, ez egyáltalán nem egyedi eset a spanyolban: egy eléggé gyakori szókincsbeli-hangtani jelenséggel állunk szemben, amelyről érdemes több szót is ejteni.

Az efféle váltakozásoknak alapvetően két oka lehetséges. Az egyik, hogy az egyazon tőről fakadó szavak más-más utakon kerülnek a latinból a spanyolba. Ilyenkor a jelenség hasonló a szóhasadással létrejött duplikátumokhoz, a különbség csupán, hogy a duplikátumok ugyanannak a latin szónak a kétféle (ritkán többféle) eredményei a spanyolban, itt viszont csak a tő eredete azonos. A tőduplikátumok is úgy keletkeznek, hogy az egyik alak a beszédből „öröklődik át”, a másik pedig az írott nyelvből honosodik meg: az utóbbiak tehát valójában latin jövevényszavak, s esetükben csak a végződést igazítják a spanyol szavak megszokott hangalakjához, de nem zajlanak le a beszédre egyébként jellemző hangváltozások. (Van persze egy köztes kategória is, az ún. „félművelt” eredetű szavak, spanyolul semicultismos: ezek ugyan a beszélt nyelvből öröklődnek, de mivel mindvégig a művelt vagy vallási nyelvhasználathoz tartoztak, kevésbé távolodtak el a latin hangalaktól.)

A másik ok pusztán hangtani, vagyis a beszélt nyelven belüli: ugyanaz a hang többféleképpen is megváltozhat a környezetétől függően. Erre nagyon jó példa bizonyos rendhagyó igék ragozása, amelyek éppen azért lettek rendhagyóak, mert hangalakjuk a természetes fonetikai változásokat, nem pedig a szabályos ragozási mintákat követte. Így például a saber ’tud’ ige bizonyos alakjaiban /b/-t (sabe ’tudja’, sabía ’tudta’, sabrá ’tudni fogja’ stb.), míg másokban /p/-t találunk (supo ’megtudta’, sepa ’hogy tudja’, supiera ’ha tudná’ stb.). Bármelyik is legyen az ok a fentiek közül, a leggyakoribbak a zöngésségi váltakozások: /b/~/p/ (pl. abertura és apertura), /g/~/k/ (ld. segundo és secundario), /d/~/t/ (pl. Ecuador, de ecuatoriano);2 vagy az egyéb gyengülésekkel összefüggőek, pl. az /f/ ~ ([h] >) ∅ ~ /b/ [β], mint amit a fecha ’dátum’, de: hecho ’tett’, illetve provecho ’haszon’ szavakban találunk (melyek töve végső soron ugyanabból a latin FÁCĔRE ’csinál’ igéből származik).

Gimnázium Valenciában (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Térjünk vissza konkrétan olvasónk észrevételére. A segundo, -a : secundario, -a páros esetében egyértelműen az első okkal állunk szemben: a segundo a latinból örökölt alak (< SECŬNDUM, vö. según ’szerint, miszerint’, amely ugyanebből rövidült), a secundario, -a pedig művelt eredetű átvétel, ezért nem zöngésült a [k]. (Érdekesség, hogy ennek szabályosan folytatódott vagy képzett duplikátuma a segundero, -ra melléknév ’második termésből származó [gyümölcs]’ jelentéssel.) Maga a szóbokor a seguir (sigo, seguí, seguido; < lat. SĔQUĪ) ’követ(kezik)’ igéből származik; tulajdonképpen azért is rendhagyó sok nyelvben a ’második’ jelentésű melléknév, mert nem a ’kettő’ számnévből, hanem egy ’következő’ jelentésű szóból ered (az angol second természetesen a francián keresztüli latin átvétel).

A segundo alakot illetően magyarázatra szorul még az [u]. A latinban ugyanis ez rövid magánhangzó volt, ami azt jelenti, hogy [o]-t kellene várnunk a helyén: *segondo (vö. ol. secondo). Nazális mássalhangzók – [m], [n], [ŋ] – és [l] előtt azonban számos példa van a zárt szótagi rövid [u] megőrzésére;3 valószínűleg ez már a magában a latinban is ingadozott (pl. ŬNDA > onda ’hullám’, de ŬNGLA > uña ’köröm’, *ŬNCTĀRE > untar ’ken’, PŬGNU [pũŋnu] > puño ’ököl’, illetve *CŬLMINE > cumbre ’csúcs’, DŬLCE > dulce ’édes’, MŬLTU > mucho/muy ’sok/nagyon’ stb. – a MŬNDU > mundo ’világ’ ugyanakkor nem túl releváns, mert részben művelt eredetű).

(Forrás: El Mexicano)

Felhasznált források

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
__________
1 Az escuela secundaria az általános kifejezés bármilyen fajta középiskolára. A magyar ’szakközépiskola’ megfelelője leginkább az escuela secundaria técnica, míg a ’gimnázium’ spanyolul instituto de educación/enseñanza secundaria (’középfokú oktatási intézet’), gyakori rövidítéssel csak IES.
2 A zöngésségi váltakozás fonémaszinten értendő, mivel fonetikailag a spanyol zárhangok nem csak zöngétlen–zöngés párokat alkotnak, hanem az esetek többségében zöngétlen zárhang <=> zöngés közelítőhang szembenállás figyelhető meg (tehát [p]–[β], [t]–[ð], [k]–[ɣ]), amely a természetes gyengülés folyamatából adódik.
3 A magánhangzók egyrészt hajlamosak záródni az orrhangok előtt (ugyanez megfigyelhető a portugálban és a románban is), másrészt a szótagzáró [l] a latinban velarizált (köznapi nyelven „kemény” vagy „sötét”: [ɫ]) volt – mindez az [u] megnyílása ellen dolgozott.