2016. július 23., szombat

Miért nincs a spanyolban áll és ül jelentésű ige?

Kezdhetnénk megint azzal a szokásos szöveggel, hogy nincs értelme ilyesmin lovagolni, hiszen minden nyelven ki lehet fejezni bármit – hol egyszerűbben, hol körülményesebben, a lényeg úgyis az, hogy megértsék a mondanivalónkat. A mai témánk ugyanakkor a történeti-jelentéstani háttere miatt érdekes.

Azoknak, akik tanultak vagy beszélnek angolul (bizonyára az olvasók többsége), teljesen kézenfekvőnek tűnhet, hogy egy nyelvben kell lennie ’áll’ (to stand) és ’ül’ (to sit) jelentésű igéknek, hiszen ezek legalább annyira alapvető kifejezések, mint mondjuk az ’eszik’ vagy a ’megy’ – gondolhatnánk. Ám amikor valaki elkezd ismerkedni a spanyollal, azzal a furcsasággal szembesülhet, hogy ebben a nyelvben bizony nincsenek olyan igék, amelyek konkrétan ezeket jelentenék – vannak viszont olyanok, amelyek a velük kapcsolatos cselekvést, állapotváltozást fejezik ki: levantar(se) ’felkel [feláll, felül]’, sentarse ’leül’, parar(se) ’leáll, megáll’ (bár az amerikai spanyolban ennek van ’áll’ jelentése is) stb.

Hol áll ez a palota?

Ha pedig konkrétan azt szeretnénk mondani, hogy valaki ’áll’ vagy ’ül’, akkor az estar de/en pie (szó szerint: ’lábon van’), illetve az estar sentado, -da (szó szerint: ’le van ülve’) körülírásokkal tehetjük meg. De visszatérve az eredeti felvetésünkre, miért is nincs ezekre külön ige, ha egyszer tényleg annyira általános „cselekvéseknek” tűnnek? A válasz – ha hisszük, ha nem – az, hogy éppen ezért nincs! Ugyanis már elődeink – vagyis a spanyolok elődei – is úgy voltak ezzel, hogy annyira általános igék, hogy aztán olyan sok mindenre kezdték el őket használni, míg a végén az eredeti jelentésük teljesen „elhalványult”. De mely igékről is van szó?

Az bizonyára nem okoz meglepetést, hogy az egyik az estar, a latin STĀREáll’ folytatója, amelyet már a latinban is rengetegféle értelemben használtak: többek között ’vesztegel’, ’valahol/valakivel van’, ’jó/rossz kedve van’ stb. Történetileg ugyanebből a tőből származnak (reduplikációval) a -sistir végű igék is: pl. asistir ’jelen van’, consistir ’áll valamiből’ (vö. constar), desistir ’eláll [valamitől], felhagy [valamivel]’, existir ’létezik’ (eredetileg: ’előáll’), insistir ’kitart [valami mellett], ragaszkodik [valamihez]’, persistir ’hosszan tart, kitart’, resistir ’ellenáll’ stb.

Az igazi meglepetés azonban a ser, melynek esete egy picit bonyolultabb. Maga a főnévi igenév (amely egy régebbi seer alakból vonódott össze) és a belőle képzett igeidők (jövő: seré, condicional: sería), az igenevek (participio: sido és gerundio: siendo), továbbá a kötőmód jelen ideje (sea) a latin SEDĒREül’ igéből származik (ugyanennek egy *SEDENTĀRE változatából jön a sentar is), amely szintén már a latinban is jelentette azt, hogy ’tartózkodik, van’. Az összes többi alakja a latin ESSE (beszélt latin *ÉSSĔRE) ’van’ igéből ered – vagyis e két ige paradigmája valószínűleg már a kései latinban egyesült Hispániában.

Están sentadas, porque se han sentado.

Röviden összefoglalva tehát, valamikor régen létezett a latinban ’áll’ és ’ül’ jelentésű ige, amelyeket annyira általános jelentésekben is használtak, hogy specifikus jelentéstartalmukat mára elvesztették, és mindinkább a ’van’ különböző árnyalatait kezdték kifejezni – ezt tükrözi a mai spanyol használat. Ha belegondolunk, tulajdonképpen elég ritkán is van arra szükség, hogy az áll és ül igéket a szó szoros értelmükben használjuk – ha pedig éppen e testhelyzetek kifejezése a cél, akkor bőven megteszi a körülírás is. Már csak hab a tortán, hogy ’fekszik’ ige létezik ugyan (yacer), de azt sem használják, csak az irodalmi nyelvben, és ott is csak átvitt értelemben – ’hever’, illetve ’nyugszik [halott]’, továbbá (főleg a jogi nyelvben) ’hál valakivel’ jelentésben. Úgy tűnik tehát, hogy a spanyol anyanyelvűeknek ilyen igékre egyszerűen nincs is szükségük...

2016. július 9., szombat

Nem kétlem, csak nem tudom

(Forrás: filmaffinity)
Lelkes olvasónk – nevezzük őt Botondnak – gyakorlás céljából a La usurpadora (’A bitorló nő’ – Magyarországon Paula és Paulina-ként* ismert) című mexikói sorozatot nézi spanyolul, és feljegyez belőle minden olyan kifejezést, amely számára valamiért különös. Így tett most is, amikor az egyik idősebb női szereplőtől az alábbi mondat hangzott el a sorozat 48. részében (kiemelések tőlem):
No dudo que Verónica sea una buena muchacha, pero no puede compararse con Paulina.
’Nem kétlem, hogy Verónica rendes lány, de nem hasonlítható össze Paulinával.’
Ami Botondnak feltűnt ebben a mondatban, az az, hogy a beszélő azt állítja, nem kételkedik valamiben, ugyanakkor kötőmódot használ arra, amiben „nem kételkedik” (a kötőmód pedig, mint tudjuk, bizonytalanságot, kétséget, kívánságot, illetve nem tényszerű, nem megvalósuló eseményt fejez ki). Tehát akkor mégiscsak kételkedik? Hogy is van ez? Bizony, úgy is felfoghatjuk, hogy itt a nyelvtan „leleplezi” a beszélőt, hogy nem mond igazat! Azaz hiába állítja, hogy nem kételkedik, azért azt érezteti, hogy ő mégis bizonytalan.

Az iskolai nyelvórán ugye azt tanítják, hogy a ’nem hiszem’, ’kétlem’, ’nem biztos, hogy...’ stb. típusú kifejezéseknél kötőmódot „kell” használni, hiszen ezek a kifejezések bizonytalanságot fejeznek ki: pl. No creo que venga ’nem hiszem, hogy eljön’, Dudo (de) que sea esa la mejor solución ’Kétlem, hogy ez lenne a legjobb megoldás’, No es seguro que pierdan ’Nem biztos, hogy veszítenek’ stb. – ez idáig tiszta sor. Azt is tanítják, hogy az ezzel ellentétes jelentésű kifejezésekben pedig kijelentő módot „kell” használni, mivel akkor mindenki teljesen biztos a dolgában: Creo que viene ’Azt hiszem, hogy jön’, No dudo (de) que es esa la mejor solución ’Nem kétlem, hogy ez a legjobb megoldás’, Es seguro que pierden ’Biztos, hogy veszítenek’. Na hát ez az, ami nem teljesen igaz.


Az idézett mondat 6:08 körül hangzik el.

Vizsgáljuk meg alaposabban az előző három példamondat közül a középsőt, amely mint már sejthető, kéftéleképpen is helyes: (a) No dudo (de) que es esa la mejor solución vagy (b) No dudo (de) que sea esa la mejor solución. Bár magyarra mindkettőt fordíthatjuk ugyanúgy, a két mondat közötti különbség a beszélő saját meggyőződésében rejlik. Az (a) esetében a közlő ismeri az adott megoldást, és saját meggyőződése alapján az a legjobb. Ezzel szemben a (b) mondatban a beszélőnek nincs közvetlen tapasztalata arról, tehát nem kezeli tényként, viszont elhiszi, mert mondjuk megbízható forrásból származik az állítás.

Ugyanez az eset áll fenn a sorozatban elhangzó mondatnál is: a szereplő azért használ kötőmódot, mert Verónicát valószínűleg nem ismeri a történet szerint, nincs vele személyes kapcsolatban, így nem tudhatja, milyen lány valójában, de elhiszi annak, aki állította. Az ehhez hasonló kifejezésekben tehát, amikor valaki nem saját tapasztalatból ismeri a valóságot – vagy azért, mert nem győződött meg személyesen az igazságról, vagy pedig nem is lehet róla meggyőződni – és csak egy elhangzott információra reagál, a kötőmódot használják.

Tipikusan megfigyelhető ez akkor is, amikor valakinek a véleményére reagálunk: pl. —Me gusta mucho la canción que me mandaste. —Me alegra que te guste. ~ Me alegro (de) que te guste. ’Nagyon tetszik a dal, amit küldtél nekem. – Örülök, hogy tetszik.’ A kötőmód itt is azt fejezi ki, hogy a válaszoló nem tud személyesen meggyőződni az igazságról, vagyis arról, hogy az illető tényleg azt érzi vagy gondolja-e, amit állít, tehát nem lehet róla közvetlen tapasztalata.

__________
* Ez már csak azért is vicces, mert eredeti nyelven Paola és Paulina nevű női szereplők vannak a sorozatban.