2016. március 19., szombat

¡Ya lo sabremos todo!

Rendszeres olvasónk és kérdezőnk, Zsolt ismét nagyon érdekes kérdést tett fel, amely bizony a spanyol grammatikusokat is foglalkoztatja. Így szól (szerkesztve, kiemelések tőlem):
A todo-val miért kell mindig együtt használni a lo-t? Pl. Carlos lo sabe todo. Vagy: Tendrán que saberlo todo.
A todo ’minden’, semlegesnemű, valamint ragozott alakjai, a todo, toda ’egész, teljes’ és todos, todas ’mindenki’, illetve ’mindegyik, minden, az összes’ (< lat. TŌTUS, -A, -UM, -OS, -AS) hím- és nőnemű univerzális kvantorok (a hagyományos nyelvtanban „általános névmások”), amelyek valóban némileg eltérően viselkednek a többi hasonló szóval szemben – például határozott névelővel bevezetett névszói szerkezetek előtt is állhatnak.

Az univerzális mindenség...

Mindez azért tűnhet számunkra furcsának, mert ahogy nincs *este el día, *aquellas las noches, *muchos los hombres stb., azt gondolnánk, hogy az efféle szerkezetekben a névelő felesleges – hiszen ezek a névmásféleségek általában már önmagukban is ellátják a determináns szerepét is. Éppen ezért a todo, -a, -os, -as alakokat predeterminánsnak (predeterminante) is nevezik a spanyol nyelvtanok. Azonban ez nemcsak a spanyolra, hanem valamennyi újlatin nyelvre jellemző jelenség (vö. ol. tutte le ragazze, fr. toutes les filles, kat. totes les noies, rom. toate(le) fetele stb. ’minden lány’).

Az NGLE szerint ugyanezzel van összefüggésben az olvasónk kérdésében megfigyelhető használat is, amelynek megértéséhez nézzük meg az alábbi három egyszerű mondatot:
(a) Leyó todo el libro. ’Elolvasta az egész könyvet.’
(b) Leyó todo ello. ’Elolvasta mindazt ~ az egészet.’
(c) Lo leyó todo. ’Elolvasta mindet. ~ Elolvasott mindent.’
Az (a) példában a mondat tárgya egy határozott névszói szerkezet, az el libro ’a könyv(et)’, amelyet a todo kvantor módosít. A (b) mondatban a határozott névszói szerkezet szerepét a semlegesnemű ello ’az(t), ő(t)’ névmás tölti be. Mind az el libro, mind az ello helyettesíthető tehát egy tárgyas névmással, amely a hím- vagy semlegesnemű lo ’azt, őt’ lesz: így jutunk el a (c) mondathoz. A látszat ellenére tehát nem a tárgy „felesleges” megduplázásáról van szó, hiszen mint láthattuk, a tárgyesetű lo névmás nem a todo szerepét ismétli meg, hanem a mondatból elhagyott teljes névszói szerkezetet helyettesíti, amelyet az utóbbi módosít.

Ennyi mindent jelent a todo... (Forrás: El Mexicano)

A todo tehát abból a szempontból is kivételes, hogy az egyetlen olyan kvantor, amely – az egyes szám első és második személy kivételével – névmások előtt is állhat (todo aquello ’mindaz’, todas ellas ’mindnyájuk [nők]’, todos nosotros ’mindnyájunk’ stb.), ami másokkal szintén nem lehetséges (nem létezeik pl. *poco esto, *muchas ellas, *tantos nosotros). Vagyis nincs mit tenni, ez egy ilyen különleges „állatfajta” a spanyolban! :-)

Felhasznált irodalom

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2016. március 12., szombat

Egy nagyon színes cikk

Állandó nyelvész lektorunk és olvasónk, László ötlete alapján – az évszakok és az égtájak után – most a színekkel foglalkozunk. Pontosabban a színek elnevezésével és azok eredetével, természetesen az újlatin nyelvek vonatkozásában. Mivel rengeteg szín létezik, e keretek közt sajnos nem térhetünk ki mindegyikre – így maradunk a legalapvetőbb színeknél, amelyek már a kezdő nyelvtanulóknak sem ismeretlenek. Ezek pedig a fehér, a fekete, a kék, a sárga, a vörös és a zöld.

Szép, színes táj...

Külön érdekesség, hogy egyedül ’zöld’ származik minden itt tárgyalt újlatin nyelven ugyanabból a latin szóból, a többi esetében kicsit színesebb a kép – ha már egyszer színekről beszélünk –, a ’fehér’ és a ’kék’ pedig majdnem mindegyikben jövevényszó. Talán azzal magyarázható ez (de ez csak merő spekuláció), hogy a zöld a természetben is leggyakrabban előforduló szín.

Kezdjük a feketével. A spanyol negro, olasz nero, katalán negre, francia noir és román negru a latin NĬGER (nőnemben NĬGRA, semlegesnemben NĬGRUM) tárgyesete, a NĬGRU(M) folytatója, melynek végső forrása bizonytalan – valószínűleg az ’este’ jelentésű indoeurópai *nókwts tővel függ össze. Egyedül a portugál különcködik a feketével, amely preto, és etimológiája is meglepő: ez ugyanis a – spanyolul is hasonló – apretar ’szorít’ ige származéka, amely a latin APPECTORĀRE (> *apetrar > apretar) ’kebléhez szorít’ igére vezethető vissza. Az már rejtély, pontosan hogyan lett ebből ’fekete’ – portugálos olvasóink talán tudnak majd ebben segíteni. (Ugyanez a forrása a spanyol prieto, -ta ’szoros, szűk’ melléknévnek is: talán innen ’sűrű, sötét’, ami némileg magyarázná a mai portugál jelentést.)

A fekete és a fehér általában együtt szerepelnek mindenhol, így a fehér lesz a következő „áldozatunk”, amely a román kivételével mindenhol germán jövevényszó: a spanyol blanco, portugál branco, olasz bianco, katalán és francia blanc egy germán *blank tőből jön, végső forrása pedig egy indoeurópai *bhleg- ’ragyog’ tő. Az újlatin nyelvekbe feltehetően egy beszélt latin *blancus alak közvetítette. A román alb ugyanakkor a latin ALBUS, -U(M) folytatója, melynek forrása az azonos jelentésű indoeurópai *albʰos lenne. Érdekesség, hogy a latin szó spanyol folytatója, az alba, az irodalmi/költői nyelvben ’hajnal’ jelentésben él tovább.

A természet színei...

Folytassuk a természet színeivel, melyek közül az egyik leggyakoribb a zöld. Vele van egyúttal a legegyszerűbb dolgunk is, hiszen a spanyol, portugál, olasz és román verde, katalán verd és francia vert mind a latin VĬRIDIS, -E(M) folytatói. Ez pedig a VIRĒRE, VĬREO ’zöldell, növekszik’ ige származéka, amely egy hasonló jelentésű indoeurópai tőről fakad, a növények növekedésére utalva.

A vörös szintén gyakori természeti szín, és a portugál – már megint – kivételével a latin RŬSSUS, -U(M) (sp., ol., rom.) vagy RŬBEUS, -U(M) (kat., fr.) folytatóit találjuk meg rá az újlatin nyelvekben, méghozzá a spanyol rojo, olasz rosso, katalán roig [rocs], francia rouge (amit mindannyian ismerünk, hiszen innen jön a rúzs szavunk), valamint a román roşu formájában. A latin RŬSSUS és RŬBEUS is végső soron ugyanarra az indoeurópai *hrewdʰ- (vö. ang. red) tőre megy vissza, de a két alak szétválása még az alapnyelvben történt. (A RŬBEU(M) spanyol folytatója egyébként a rubio, -bia, amely ’szőke’ jelentésben él tovább.) A portugál vermelho viszont a beszélt latin *VERMĬCLU, ez a pedig a klasszikus latin VERMĬCULUS ’férgecske’ szóból származik. A jelentést az magyarázza, hogy így nevezték a népi latinban azt a rovart, amelyből a vörös festéket készítették. (Ugyinnen a spanyol bermejo, -ja ’vöröses’ melléknév is.)

Bár a sárga is megtalálható a természetben, ez már változatosabb képet mutat. A szóban forgó újlatin nyelvek három csoportra oszlanak ebből a szempontból: az elsőt a spanyol amarillo és a portugál amarelo képviseli, amelyek a hispániai latin AMARĔLLU(M) ’sárgás, sápadt’ folytatói, ez pedig a latin AMĀRUS ’keserű’ (vö. sp. amargo, -ga) kicsinyítő képzős származéka. A második csoportba az olasz giallo, francia jaune és román galben tartoznak, amelyek a latin GÁLBĬNUS, -U(M) leszármazottai; ennek forrása egy indoeurópai *gʰelhwos (vö. ang. yellow) szó. (Az olasz giallo közvetlenül a régi francia jalne átvétele, ez magyarázza a szókezdő [dzs] hangot a várt [g] helyett – a franciában ugyanis a palatalizáció nemcsak [e] és [i], hanem [a] előtt is végbement.) A harmadik csoportot a katalán önmagában képviseli a groc alakkal, amely a latin CRŎCUM ’sáfrány’ szóból származik.

Nagy részletességű kép színes háromdimenziós kockákról (Forrás: Fondos7.net)

A végére maradt a kék, melynek etimológiájára nézve – a sárgához hasonlóan – ugyancsak három eltérő megoldást választottak az egyes újlatin nyelvek. A spanyol és portugál azul elég hosszú utat járt be Hispániáig, tudniillik ez a perzsa lâjvard [lódzsvárd] ’lazúrkő’ kölcsönzése az arab لَازُوَرْد (lāzuward) közvetítésével. Bár ugyanez bekerült az olaszba is azzurro formában – főleg az ég színére használva –, a szokványos alak a blu, amely, akárcsak a katalán blau és a francia bleu, germán jövevényszó (vö. ang. blue), végső forrása pedig egy indoeurópai *bʰlehuos vagy *bʰlewas ’világos színű’ tő. Ezennel a román az, amelyik egyedül maradt az albastru-val, melyet egy latin beszélt nyelvi *ALBASTRU(M) (talán ’fehéres, világos’) alakból eredeztetnek, ez pedig az ALBUS ’fehér’ (ld. fentebb) származéka; feltehetően eredetileg szintén az ég színére utaltak vele. (A megtévesztő hasonlóság ellenére ez valószínűleg nincs összefüggésben a magyar alabástrom-mal; az utóbbi a lat. ALABASTRUM átvétele.)

Nagyon úgy néz ki egyébként, hogy a beszélt latinban eredetileg nem is létezett külön szó a ’kék’ színre; a klasszikus latin CÆRULEUS (< CÆLUM ’égbolt’) jelentése is inkább ’égszínű’. (Az alábbi táblázatban összegezzük az eddig leírtakat.)

Összefoglalás (Forrás: El Mexicano)

Végezetül arra az érdekes megállapításra juthatunk, hogy az itt tárgyalt nyelvek közül egyedül a románban latin eredetű az összes színnév. Ez azért is különös, mert éppen a román az az újlatin nyelv, melynek szókincse összességében a legtöbb „idegen” (vagyis nem latin-görög) eredetű elemet tartalmazza – nyilván a nyelvterület földrajzi elhelyezkedéséből adódóan –, másfelől viszont máig eredeti jelentésükben őriz olyan latin szavakat is, amelyeknek a többi újlatin nyelvben vagy nyomuk sincs, vagy ma már egészen más jelentésben használatosak (és pontosan ilyen az alb ’fehér’ is).

2016. március 6., vasárnap

Szótárajánló: Hablando en plata – Magyarán szólva

(Forrás: Grimm Kiadó)
2015-ben jelent meg Agócs Károly szerkesztésében az Hablando en plata – Magyarán szólva címet viselő spanyol–magyar kifejezés-, szólás- és közmondásszótár a Grimm Kiadó gondozásában, amely egyetlen spanyolos könyvespolcáról sem hiányozhat.
Hiánypótló kiadványunk kifejezések, állandó szókapcsolatok, szólások és közmondások gazdag tárházát kínálja a felhasználóknak. Köztudomású, hogy egy nyelv magas fokú elsajátításának és színvonalas használatának egyik nehézsége éppen ezekben a lexikai elemekben rejlik, hiszen jelentésük általában nem következtethető ki az őket alkotó szavakból, ugyanakkor nagymértékben gazdagítják, színesítik, árnyalják a nyelvezetet; a nyelv „savát-borsát” jelentik, egy ide illő metaforikus kifejezéssel élve. [...]
– áll a könyv hátsó borítóján található rövid ismertetőben, amely kiválóan és tömören összefoglalja a kiadvány célját. És valóban: a szótártól tényleg azt kapjuk, amit ez alapján várnánk, és amire minden, a spanyolt idegen nyelvként tanulónak/használónak szüksége lehet. Külön értékelendő, hogy nem kizárólag a Spanyolországban használt nyelvre összpontosít, hanem éppúgy megtalálhatóak benne valamennyi spanyol nyelvű országban használt kifejezések.

A 462 oldalas kiadvány felépítése logikus, könnyen kezelhető, a kifejezések értelmezését helyenként lábjegyzetek is segítik. Mindjárt a belső borítón a szótár használatának vázlatos bemutatása található, majd a címlap utáni magyar és spanyol nyelvű rövid előszót rövidítés- és forrásjegyzék követi két oldalban; ezután következik maga a szótári rész, amelyben több mint 30 000 szócikk található.

Mintaoldal (Forrás: El Mexicano)

Fontos kiemelni, hogy a szótár valóban a mindennapi életben használt spanyol kifejezéseket (pl. igei szerkezeteket, szókapcsolatokat), köznyelvi fordulatokat (beleértve pl. a káromkodásokat is), szólásokat és közmondásokat tartalmaz, vagyis mintha egy hagyományos kéziszótár szócikkein belüli kifejezésanyagot bontottuk volna ki és tettük volna betűrendbe – így még azzal sem kell bajlódnunk, hogy adott kifejezés jelentését melyik szónál keressük, ami a hagyományos szótárak használatánál sok időt elvehet. A mű hitelességét növeli, hogy négy anyanyelvi konzulens – Carolina Pérez López, Francisco Pellicer Ramírez, Luis Sánchez Fernández és Magda Noszticzius – is részt vett az összeállításában.

Ebbe a szótárba egyszerűen nem lehet belekötni – remek munka, így a szerzőknek csak gratulálni tudunk, az ötletért és magáért a kiadványért is. Magyarán szólva, csak ajánlani tudom minden spanyolosnak.