2016. március 12., szombat

Egy nagyon színes cikk

Állandó nyelvész lektorunk és olvasónk, László ötlete alapján – az évszakok és az égtájak után – most a színekkel foglalkozunk. Pontosabban a színek elnevezésével és azok eredetével, természetesen az újlatin nyelvek vonatkozásában. Mivel rengeteg szín létezik, e keretek közt sajnos nem térhetünk ki mindegyikre – így maradunk a legalapvetőbb színeknél, amelyek már a kezdő nyelvtanulóknak sem ismeretlenek. Ezek pedig a fehér, a fekete, a kék, a sárga, a vörös és a zöld.

Szép, színes táj...

Külön érdekesség, hogy egyedül ’zöld’ származik minden itt tárgyalt újlatin nyelven ugyanabból a latin szóból, a többi esetében kicsit színesebb a kép – ha már egyszer színekről beszélünk –, a ’fehér’ és a ’kék’ pedig majdnem mindegyikben jövevényszó. Talán azzal magyarázható ez (de ez csak merő spekuláció), hogy a zöld a természetben is leggyakrabban előforduló szín.

Kezdjük a feketével. A spanyol negro, olasz nero, katalán negre, francia noir és román negru a latin NĬGER (nőnemben NĬGRA, semlegesnemben NĬGRUM) tárgyesete, a NĬGRU(M) folytatója, melynek végső forrása bizonytalan – valószínűleg az ’este’ jelentésű indoeurópai *nókwts tővel függ össze. Egyedül a portugál különcködik a feketével, amely preto, és etimológiája is meglepő: ez ugyanis a – spanyolul is hasonló – apretar ’szorít’ ige származéka, amely a latin APPECTORĀRE (> *apetrar > apretar) ’kebléhez szorít’ igére vezethető vissza. Az már rejtély, pontosan hogyan lett ebből ’fekete’ – portugálos olvasóink talán tudnak majd ebben segíteni. (Ugyanez a forrása a spanyol prieto, -ta ’szoros, szűk’ melléknévnek is: talán innen ’sűrű, sötét’, ami némileg magyarázná a mai portugál jelentést.)

A fekete és a fehér általában együtt szerepelnek mindenhol, így a fehér lesz a következő „áldozatunk”, amely a román kivételével mindenhol germán jövevényszó: a spanyol blanco, portugál branco, olasz bianco, katalán és francia blanc egy germán *blank tőből jön, végső forrása pedig egy indoeurópai *bhleg- ’ragyog’ tő. Az újlatin nyelvekbe feltehetően egy beszélt latin *blancus alak közvetítette. A román alb ugyanakkor a latin ALBUS, -U(M) folytatója, melynek forrása az azonos jelentésű indoeurópai *albʰos lenne. Érdekesség, hogy a latin szó spanyol folytatója, az alba, az irodalmi/költői nyelvben ’hajnal’ jelentésben él tovább.

A természet színei...

Folytassuk a természet színeivel, melyek közül az egyik leggyakoribb a zöld. Vele van egyúttal a legegyszerűbb dolgunk is, hiszen a spanyol, portugál, olasz és román verde, katalán verd és francia vert mind a latin VĬRIDIS, -E(M) folytatói. Ez pedig a VIRĒRE, VĬREO ’zöldell, növekszik’ ige származéka, amely egy hasonló jelentésű indoeurópai tőről fakad, a növények növekedésére utalva.

A vörös szintén gyakori természeti szín, és a portugál – már megint – kivételével a latin RŬSSUS, -U(M) (sp., ol., rom.) vagy RŬBEUS, -U(M) (kat., fr.) folytatóit találjuk meg rá az újlatin nyelvekben, méghozzá a spanyol rojo, olasz rosso, katalán roig [rocs], francia rouge (amit mindannyian ismerünk, hiszen innen jön a rúzs szavunk), valamint a román roşu formájában. A latin RŬSSUS és RŬBEUS is végső soron ugyanarra az indoeurópai *hrewdʰ- (vö. ang. red) tőre megy vissza, de a két alak szétválása még az alapnyelvben történt. (A RŬBEU(M) spanyol folytatója egyébként a rubio, -bia, amely ’szőke’ jelentésben él tovább.) A portugál vermelho viszont a beszélt latin *VERMĬCLU, ez a pedig a klasszikus latin VERMĬCULUS ’férgecske’ szóból származik. A jelentést az magyarázza, hogy így nevezték a népi latinban azt a rovart, amelyből a vörös festéket készítették. (Ugyinnen a spanyol bermejo, -ja ’vöröses’ melléknév is.)

Bár a sárga is megtalálható a természetben, ez már változatosabb képet mutat. A szóban forgó újlatin nyelvek három csoportra oszlanak ebből a szempontból: az elsőt a spanyol amarillo és a portugál amarelo képviseli, amelyek a hispániai latin AMARĔLLU(M) ’sárgás, sápadt’ folytatói, ez pedig a latin AMĀRUS ’keserű’ (vö. sp. amargo, -ga) kicsinyítő képzős származéka. A második csoportba az olasz giallo, francia jaune és román galben tartoznak, amelyek a latin GÁLBĬNUS, -U(M) leszármazottai; ennek forrása egy indoeurópai *gʰelhwos (vö. ang. yellow) szó. (Az olasz giallo közvetlenül a régi francia jalne átvétele, ez magyarázza a szókezdő [dzs] hangot a várt [g] helyett – a franciában ugyanis a palatalizáció nemcsak [e] és [i], hanem [a] előtt is végbement.) A harmadik csoportot a katalán önmagában képviseli a groc alakkal, amely a latin CRŎCUM ’sáfrány’ szóból származik.

Nagy részletességű kép színes háromdimenziós kockákról (Forrás: Fondos7.net)

A végére maradt a kék, melynek etimológiájára nézve – a sárgához hasonlóan – ugyancsak három eltérő megoldást választottak az egyes újlatin nyelvek. A spanyol és portugál azul elég hosszú utat járt be Hispániáig, tudniillik ez a perzsa lâjvard [lódzsvárd] ’lazúrkő’ kölcsönzése az arab لَازُوَرْد (lāzuward) közvetítésével. Bár ugyanez bekerült az olaszba is azzurro formában – főleg az ég színére használva –, a szokványos alak a blu, amely, akárcsak a katalán blau és a francia bleu, germán jövevényszó (vö. ang. blue), végső forrása pedig egy indoeurópai *bʰlehuos vagy *bʰlewas ’világos színű’ tő. Ezennel a román az, amelyik egyedül maradt az albastru-val, melyet egy latin beszélt nyelvi *ALBASTRU(M) (talán ’fehéres, világos’) alakból eredeztetnek, ez pedig az ALBUS ’fehér’ (ld. fentebb) származéka; feltehetően eredetileg szintén az ég színére utaltak vele. (A megtévesztő hasonlóság ellenére ez valószínűleg nincs összefüggésben a magyar alabástrom-mal; az utóbbi a lat. ALABASTRUM átvétele.)

Nagyon úgy néz ki egyébként, hogy a beszélt latinban eredetileg nem is létezett külön szó a ’kék’ színre; a klasszikus latin CÆRULEUS (< CÆLUM ’égbolt’) jelentése is inkább ’égszínű’. (Az alábbi táblázatban összegezzük az eddig leírtakat.)

Összefoglalás (Forrás: El Mexicano)

Végezetül arra az érdekes megállapításra juthatunk, hogy az itt tárgyalt nyelvek közül egyedül a románban latin eredetű az összes színnév. Ez azért is különös, mert éppen a román az az újlatin nyelv, melynek szókincse összességében a legtöbb „idegen” (vagyis nem latin-görög) eredetű elemet tartalmazza – nyilván a nyelvterület földrajzi elhelyezkedéséből adódóan –, másfelől viszont máig eredeti jelentésükben őriz olyan latin szavakat is, amelyeknek a többi újlatin nyelvben vagy nyomuk sincs, vagy ma már egészen más jelentésben használatosak (és pontosan ilyen az alb ’fehér’ is).

4 megjegyzés:

  1. Tényleg színes cikk, nem árulsz zsákbamacskát. A színes kockás háttérkép nagyon állat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem túl fantáziadús a cím, de más nem jutott eszembe. :)

      Törlés
  2. Köszi ezért a cikkért, főleg a sárga az, ami kicsit zűrös volt nekem.

    Amin kicsit meglepődtem, tök egyértelműnek gondoltam korábban, hogy a vörösnek a rózsához van etimológiai köze (rossa/rosa), erre kiderül, hogy az utóbbi a görög rhodonból jön, és valószínűleg semmi köze a rubeushoz...

    A prieto elvileg jelent sötét színűt is a spanyolban, pl. itt: http://es.thefreedictionary.com/prieto
    Ill. a ladinóban preto a fekete, de az persze lehet simán portugál jövevényszó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, ráadásul a rosa is félművelt latin átvétel, mivel szabályosan – a spanyolban legalábbis – *ruesa kellene, hogy legyen (< lat. RŎSA).

      A prieto, -ta szócikknél hozza is a ’sötét színű’ jelentést a DRAE (4. jelentés).

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.