2016. január 23., szombat

Gómez, López, Martínez, Rodríguez
Honnan származik -ez a családnévképző?

Selena Gómez, apai ágon mexikói származású
amerikai színész-popénekesnő
Spanyol nyelvterületen eléggé gyakoriak az ´-ez [-esz] végződésű, eredetileg keresztnévből származó vezetéknevek. Ám ahhoz még spanyolul sem kell tudni, hogy ilyenekkel találkozzunk, hiszen számos, spanyol vagy latin-amerikai felmenőjű híresség is visel hasonló neveket az Egyesült Államokban, noha már nem is beszéli szülei vagy nagyszülei nyelvét – elég, ha csak Jennifer López, vagy a legújabb generáció egyik nagy kedvence, Selena Gómez nevét említjük. (Angol nyelvterületen a spanyol eredetű nevekről rendszerint elhagyják az ékezetet, a cikkben viszont a pontosság kedvéért így használjuk.)

Könnyű felismerni, hogy ezekben a nevekben az -ez vagy -z valamiféle képző – nevezzük a továbbiakban családnévképzőnek. Talán meglepő, de bármennyire is elterjedt ez a vezetéknévtípus, végződésének eredete bizonytalan – a szakirodalom is csak a sötétben tapogatózik. E bizonytalanság egyik oka, hogy annyira általános és rövid végződés, hogy bárhonnan származhatna – sőt, lehetséges, hogy eredetileg nem is egyetlen, hanem akár több eltérő eredetű végződés analógiás egybeeséséről van szó. A másik pedig, hogy e nevek írásban a 9. században, még középkori latinul íródott szerződésekben bukkannak fel először a latin nevek mellett, de már a ma használatos vagy attól alig eltérő formában (pl. az egyik legkorábbi, 818-ból származó szerződésben már szerepel a Gomez, olyan nevekkel együtt, mint Petro Roderiquiz, Maria Veremudiz stb.); közvetlen előzményük, pontos kialakulásuk nem kellőképpen dokumentált. Mindezt szem előtt tartva alapvetően kétféle származtatási elmélet létezik: egy támogatottabb és valószínűbb, valamint egy kevésbé népszerű. Ezeket vesszük szemügyre a továbbiakban (persze csak a képen látható hölgy után).

A Bermuda szigetcsoport Juan de Bermúdez spanyol felfedezőről kapta nevét. A vezetéknév a Bermudo/Vermudo
keresztnév származéka, amely a szvév Veremund-ból ered. (A kép forrása: Wikimedia Commons, közkincs)

Kezdjük az elfogadottabbal. Középkori dokumentumokból úgy tűnik, a képző egyik lehetséges forrása egyes ´-(I)CUS (-ECUS, -ACUS stb.) végű latin(osított) nevek birtokos esetének ´-(I)CI (-ECI, -ACI stb.) végződése (ez nyomon követhető pl. a lat. DIDACUS : DIDACI > Didaz > Díaz név fejlődésén, de a 10. század elejéről egy Gomeci alak is dokumentált). Tekintve, hogy e családnévképzési forma főleg germán – nyugati gót – eredetű nevekre jellemző, analógiás elterjedésében szerepet játszhatott a gót nevek birtokos esetű -ikis, -ins végződése is (pl. Hroþareikis [< hroþs ’hírnév’ + reiks ’erős, hatalmas’] ?> Roderiquiz > Rodríguez; *Gumins [< guma ’férfi’, vö. lat. HOMO] ?> Gumiz > Gómez). Más források a latin -IS birtokos végződésre vezetik vissza, amely viszont önmagában nehezen indokolható (vegyük figyelembe, hogy a középkori spanyolban a -z a [c] hangot jelölte!) – ti. a latin -IS eredménye a spanyolban -es, ami jól látszik pl. a hét napjainál: MARTIS > martes, MĔRCURIS > miércoles, IŎVIS > jueves stb.; illetve igealakok végződésén is: PARTIS > partes. Röviden tehát latin-germán eredetű birtokoseset-maradvány jöhet szóba, melynek fejlődési sora ´-(I)CI > ´-(i)z > ´-(e)z lehetett – elterjedésének körülményei azonban tisztázatlanok és a középkor homályába vésznek.*


A gót a legrégebbről ismert germán nyelv volt, saját, görög-latin alapú ábécével rendelkezett.
A 9. századra nagyrészt kihalt, de krími dialektusa egészen a 18. századig fennmaradt.

Vannak azonban vezetéknevek, amelyekben csak látszólag találjuk ezt a végződést, valójában egyedi esetek. A Flórez például valószínűleg a Flores (’Virág’) hibásan rögzített változatából ered (mivel a spanyol s és z a legtöbb nyelvjárásban ma ugyanazt a hangot jelöli), s ugyanide tartozik a Cortez, amely nyilván a Cortés (’Udvarias’) rosszul rögzült változata (persze nem Hernán Cortés sokszor *Cortez-nek írt nevében, ahol csupán egy elterjedt tévedés). Az Ibáñez pedig bizonyosan nem más, mint a latin IOHANNES torzulása valamilyen úton-módon (bár sok forrás az Iván + -ez névképzést látja benne, ebben az esetben az -n- > -ñ- változást kellene megmagyarázni).

A kevésbé támogatott elmélet – mily meglepőbaszk hatásnak tulajdonítja, mint oly sok minden mást, ami bizonytalan. A baszkban valóban létezik egy -z [-sz] toldalék, amely mássalhangzó után -ez [-esz] alakot ölt: egyfajta eszköz-/módhatározórag, nagyjából a magyar ’-ul/-ül’ toldaléknak vagy az ’által’ névutónak felel meg; ez viszont sehogy sem jön össze a családnévképzéssel. A középkori baszkban ellenben volt egy hely- és családnevekben használatos -i(t)z képző, amelynek ma néhány névben van nyoma, de semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy valaha annyira elterjedt lett volna, hogy a spanyolba bekerüljön. (Inkább az a valószínűbb, hogy a baszk végződés is ugyanabból a bizonytalan forrásból való kölcsönzés, mint a spanyol -(e)z.*) De mivel semmi sem biztos, így ki sem zárható teljesen (például a leggyakoribb spanyol vezetéknév, a García éppen baszk eredetű).


Mit tettél, López? (A név forrása a régi Lope keresztnév, a latin LŬPUS ’Farkas’ névből)

Említést érdemel még, hogy egyes források azon állításával ellentétben, miszerint „hasonló családnévképzési mód nem fordul elő más újlatin nyelvekben” (és ugye „ezért is csak baszk eredetű lehet”), ezzel teljesen analóg sok olasz vezetéknév -i végződése, amely szintén a latin birtokos eset maradványa: pl. PAULUS FĪLIUS PETRI ’Pál, Péter fia’ > ol. Paolo Pieri.

Befejezésül pedig következzen egy témába vágó és nagyon találó szóvicc, melynek szerzője bizonyára jól ismerte a spanyol nevek hangzását: Hogy hívják a spanyol zsebtolvajt? – Lopez de Futaztán!

A cikk megírásához segítséget nyújtottak: Dr. Kálmán László nyelvész, LvT (gót adatok), Jesús Rodríguez Ramos és Prof. Dr. Giampaolo Salvi nyelvtörténész (olasz adatok). A spanyol adatokhoz használt adatbázis: RAE CORDE.

__________
* Számos kérdést vet fel, hogy miért éppen a latin -ecus, -icus stb. végződések birtokos esete terjedhetett el a népnyelvben a vezetéknevek képzésére, amikor nem ez volt a jellemző végződése a hispániai latin személyneveknek, és a germán jelenlét sem volt annyira jelentős. Egyes nyelvtörténészek ezért úgy vélik, hogy sokkal régebbi, talán ókelta településnevek hatásáról lehetett szó a helyi (új)latin változatokban, s ugyanez kerülhetett a baszkba is az -itz, -iz, -z toldalékok formájában. Az is elképzelhető, hogy ezek eredetileg helymelléknevek végződései voltak.

16 megjegyzés:

  1. Nagyon érdekes téma ismét, gondolom a Sánchez meg Sanchís típusú családnévváltozatot is egy tőről fakadnak.

    Van még elemezni való ebben a témában, ugyanis a legtöbb ilyen -ez végződés keresztnévből ered: Gonzalo - González, Rodrigo - Rodríguez, Sancho - Sánchez. Az kizárható, hogy a jelentése Gonzalo fia, Rodrigo fia legyen, valami úton-módon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)

      „[...] gondolom a Sánchez meg Sanchís típusú családnévváltozatot is egy tőről fakadnak.”

      Persze, a Sancho (< lat. Sanctius) származéka (*Sanctici > Sancheci > Sánchez). Szabályosan a Sanctius > *Sanzo lenne, a [cs] valószínűleg a becézéssel van összefüggésben (vö. a Vicente becézése Chente, a Franciscóé Pancho stb. – ezek tkp. a gyereknyelvi vagy azt utánzó formákból jönnek).

      „Van még elemezni való ebben a témában, ugyanis a legtöbb ilyen -ez végződés keresztnévből ered: Gonzalo - González, Rodrigo - Rodríguez, Sancho - Sánchez.”

      Ez már az első mondatban benne van. :) (Gonzalo < Gundesalvo < gót. Gundisalvus kb. ’elszánt harcos’.)

      Az kizárható, hogy a jelentése Gonzalo fia, Rodrigo fia legyen, valami úton-módon?

      Nem, hiszen pontosan erről van szó. A családnévképző lényegében ezt jelenti. (Bár igaz, hogy nincs benne így kifejezetten a cikkben, de gondoltam, hogy ez teljesen egyértelmű lesz.)

      Törlés
  2. A "keresztnévből vezetéknév"-vel kapcsolatosan akkor ez analóg az angollal (Williams, Richards.....), nemde? (Leszámítva persze a végződés itt csak egy 's'.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, és gondolom az angolban is ugyanúgy a birtokos esetből jön. Nagyon sok nyelvben van ezzel analóg példa, csak az eredetük nem biztos, hogy hasonló. A szláv nyelvekben pl. az -ić [-ityʲ], -ич [-ics] felel meg ugyanennek (és mintha azt olvastam volna valahol, hogy kicsinyítő képzőből származik).

      Törlés
  3. Én El Mexicanez helyében megemlítettem volna, az spanyol eredetű -ez-es amerikai vezetéknevekről nem csak a hangsúlyékezetet hagyják le, hanem a végét is [z]-vel mondják, meg pl. a Hernandez elejét [ˌhɚː]-nek ejtik. A kedvencem mégis a britek /ˌdɒn ˈkwɪks.ət/-je a Don Quixote-re, persze az amerikaiak már normásibban mondják /ˌdɑːn.kɪ ˈhoʊ.teɪ/-nek, igaz az amerikai angolról egyébként is elmondható, hogy az idegen neveket és idegen eredetű szavakat eredetihez közelebbi kiejtéssel ejtik, míg a brit angol teljesen elangolosítva mondja ki az íráskép alapján.

    Vakerolós voltam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na hát arról, hogy mit hol és hogy mondanak rosszul, regényeket lehetne írni. :)

      Angoléktól még elnézem, mert az angolban a -Vs is /-Vz/, de természetesen a magyarok is rosszul mondják.

      Törlés
    2. Jajj, tényleg, a klasszikus gutyierez, azt talán nem is lehet überelni spanyol terén, bár a don kwékszöt is mindenképp ott van szorosan mögötte. Pedig a spanyol még egy relatíve elég fonémikus írású nyelv. Persze klasszikusok mindig is voltak, lásd [z]orró.

      Vakerolós

      Törlés
  4. Üdv!
    Rég jártam erre, de most visszaolvastam pár évet :) .

    Ha jól értem, az állítás az, hogy a Didacus (> Diego) birtokos változatából (Didaci>Díaz) és hasonlókból vonódott el ez az apanévképző, amit aztán csak simán a nevekhez tapasztottak.
    Mert ugye ha pl. a Roderico is direktben átesett volna ezen, akkor az eredmény nem Rodríguez lenne, hanem mondjuk Rodrez. Azt nem értem, hogy mi köze ehhez a germán szálnak. A germán -s (minden bizonnyal [sz] vagy [z]) apanévképzőből hogy lett volna [c]?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, alapvetően arról van szó, hogy valószínűleg itt többféle eredetű végződés hatott egymásra, és a latin (?) szál sokkal régebbi lehet (ezért feltételezik sokan, hogy már a latinban is korábbi, talán kelta helynevek vagy esetleg helymelléknevek -- vö. pl. ibérico -- hatása ez a végződés), viszont az elterjedésére lehettek hatással a germán nevek. De ezt csak abból feltételezik, hogy leginkább germán eredetű apaneveket képeznek így.

      Ahogy írod, a Roderici közvetlen folytatója valóban Rodriz > Ruiz; na most ez alapján, a Roderico, Rodrigo névhez valószínűleg analogiával hozzátették az -ez képzőt a Hroþareikis hatására.

      De mindez csak puszta feltételezés, mivel senki sem tud semmit. :)

      Törlés
    2. Jahogy a Ruíz, gondolhattam volna :)

      Törlés
    3. Bezony, ugye a Cid (Rodrigo Díaz de Vivar) beceneve is Ruy volt. :)

      Reagálva még a hangtani részére is, amit az előbb elfelejtettem, hogy a latin /sz/ ejtése nem egészen olyan volt, mint a germánban, hanem inkább olyan, mint a spanyolban, ezért elképzelhető, hogy germán kemény [sz]-t ők [c]-nek hallották, de ez csak az én tippem. (Pl. a baszk a legősibb latin szavakat, amelyek végén /sz/ volt, [c]-vel vette át: CORPUS > gorputza, de aztán már [s]-sel.)

      Törlés
  5. Kedves Mexicano!

    A portugálban is kialakult ez így, mert látok leírva Rodrigues, Marques, Dias neveket portugál vagy brazil személyeknél. Szerintem a brazilok "-esz"-nek ejtik, a portugálok meg "-es, -is, -üs-nek." Érdekes, hogy a portugáloknál nincs hangsúly jelölés. Mit tudsz erről?

    Bazs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bazs! Feltehetően a portugál is a spanyoltól vette át ezt a szokást. A hangsúlyt azért nem jelölik az ilyen portugál nevekben, mert írásban -s-re végződnek és másodélesek. Ha a spanyolban is -s lenne a végződés, ott sem kellene a hangsúlyt jelölni, a konvenció szerint, ld. pl. Flores, viszont Flórez. Valószínű, hogy a portugál épp az egyszerűség kedvéért ír -s-t a szó végére, ugyanis a portugálban ugyanúgy hangzik szó végén és magánhangzók között az s és a z is, tehát teljesen mindegy, hogy melyiket írják a kettő közül. A spanyolban, legalábbis a félsziget nagy részén viszont eltérő hangokat jelöl ez a két betű minden helyzetben, tehát ők nem tehetnék meg, hogy -s-t írjanak a -z helyett. :)

      Törlés
    2. Háát, számomra a z végződésű szavak lisszaboni kiejtéssel ízes magyaros zs-nek szóltak. Stadiu d Luzs.

      Törlés
    3. Biztos, hogy vannak nyelvjárási különbségek, eleve az s/zs-zés késői fejlemény a portugálban, ebből a szempontból az európai újítóbb. Egy spanyol ismerősöm szerint meg pl. az északi portugálban spanyolosan, pöszén ejtik a z-t. :) Mondjuk a galiciaiban is így ejtik, lényegében az is egy északi portugál változat, csak saját helyesírással.

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.