2015. november 7., szombat

A germánok megmutatják az irányt!

Spanyol szélrózsa (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)
Miután megtárgyaltuk az évszakok újlatin elnevezéseinek eredetét, cikksorozatunk második részében az égtájakkal foglalkozunk, amihez az ötlet szintén olvasónktól, Tamástól származik. Ez a téma nemcsak azért érdekes, mert minden égtájnak legalább két elnevezése létezik az újlatin nyelvekben, hanem azért is, mert ezek szinte kivétel nélkül jövevényszavak. Méghozzá az egyik, a hétköznapi használatú, mindegyikben ugyanabból a germán, közelebbről angolszász (óangol) szóból ered (francia közvetítéssel), míg a többi – már nem oly meglepő módon – latin átvétel. De jobban tesszük, ha máris útnak indulunk a felfedezésükre!

Elsőként észak felé vesszük az irányt. A portugál-galiciai és spanyol norte, katalán, francia, olasz és román nord, továbbá okcitán nòrd a francián keresztül az angolszász norþ* [norθ] szóra vezethető vissza, melynek végső forrása egy indoeurópai *ner- (’lent’ vagy ’bal’ – ti. a felkelő napnak szemből nézve balra van észak) tő. Latin eredetű megfelelői, például a spanyol által képviselt septentrión, a latin SEPTENTRIŌ, -ŌNES (tkp. ’hét ökör’) jelentésű főnévből jön, amely a Kis Medve csillagképet alkotó hét csillagra utal, melyek legfényesebbike az északi sarkcsillag. Ez a főnév, valamint a belőle képzett septentrional ’északi’ melléknév azonban csak a tudományos nyelvben fordulnak elő. Főleg természeti jelenségekkel kapcsolatos (rögzült) kifejezésekben szintén használatos melléknévként a boreal, boreale, boréal (pl. sp. aurora boreal ’északi fény’), amely a görög eredetű latin BÓRĔAS (< gör. Βορέᾱς, Boréās) ’északi szél’ – vö. sp. bóreas (uaz.) – főnévből képzett BOREĀLIS, -E(M) átvétele. A spanyolban létezik továbbá a norte szóból képzett norteño, -ña ’északi’ melléknév is, amelyet többnyire országrészekkel összefüggésben használnak.

Aurora boreal – északi fény – Alaszkában (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Északról dél felé folytatjuk utunkat. A portugál sul, galiciai és spanyol sur (összetételben inkább sud-), illetve katalán, okcitán, francia, olasz és román sud francia közvetítéssel az angolszász sūþ [szūθ] szóból származik. Ennek őse egy feltételezett germán *sunþrą [szunθrã], melynek töve valószínűleg azonos a ’nap’ jelentésű angol sun-nal; jelentése talán ’a napos oldal’. A latin eredetű megfelelők között a latin MERĪDIES (< *MEDĪDIES) ’a nap fele, dél’ mintájára alkotott belső képzésű szavakat találjuk, így pl. a spanyol mediodía vagy az olasz mezzogiorno, amelyek eredetileg (a beszélt nyelvben kizárólag) a napszakot jelölik, ahogy a magyarban. A latin szó közvetlen megfelelői például a spanyol meridión (irodalmi) vagy az olasz meridione; ezek elvonással keletkezhettek a meridional, meridionale (< lat. MERIDIONĀLIS) ’déli’ melléknévből a septentrión, settentrione stb. mintájára, és szintén csak a tudományos nyelvre jellemzőek. Melléknévként használatos még az austral, australe (lásd a keletnél!), illetve a spanyolban a sur-ból képzett sureño, -ña is, leginkább adott országrészre való utaláskor.

Aurora austral – ami itt most nem ’keleti’, hanem ’déli fény’-t jelent...

Vágjunk neki keletnek! A köznapi nyelvben itt is a francia közvetítésű germán jövevényszavakat találjuk, így a spanyol este, a katalán, francia, olasz és román est, okcitán èst, valamint a portugál-galiciai leste, ahol a szókezdő l- a francia határozott névelőt őrzi (< fr. l’est). A francia est pedig az óangol ēast átvétele, végső forrása pedig egy germán *austrą, egy indoeurópai *aus- (másféle átírásban *heus-) ’keleti’ tőből. Ugyaninnen jön a latin AUSTER ’déli szél’, illetve AUSTRĀLIS, -E(M) ’déli’, továbbá AURŌRA ’hajnali fény’ is, amelyek az újlatin nyelvekbe is átkerültek hasonló jelentésekben.

A latin eredetű megfelelők használata itt már jóval elterjedtebb, mint az ’észak’ és ’dél’ esetében (ahol egyáltalán nem részei a beszélt nyelvnek), ami talán annak köszönhető, hogy tágabb jelentéstartalommal (’keleti világ’) bír: a portugál-galiciai, spanyol és olasz oriente, katalán, francia (régies) és román orient a latin ORIENS, -ENTE(M) ’felkelő [nap]’ szóból származik, amely az ORĪRI ’ered, feltűnik, születik stb.’ ige folyamatos melléknévi igeneve (ugyanezen ige származéka az ’eredet’ jelentésű spanyol origen, angol origin, magyar szaknyelvi origó ’0’ stb. főnevek, illetve az originál(t) ’eredeti’ melléknév is). A melléknévi forma az oriental, illetve olasz és nőnemű francia orientale, amely a latin ORIENTĀLIS, -E(M) kölcsönzése. Továbbá ’kelet’ jelentésben használatos még a Mediterráneumban a portugál-galiciai, spanyol és olasz levante, katalán llevant, francia levant, amely a latin LEVĀRE ’felemel, elvesz, elvisz’ folyamatos melléknévi igenevéből származik (ugyaninnen a régi spanyol levar, ma llevar(se) ’(el)visz, hord’, illetve levantar(se) ’felemel, felkel(t)’ igék is).


Nemzeti időjárás-jelentés Mexikóból – füleljük ki az égtájakat!

A végső úti célunk nyugat, amely látszólag változatosabb képet mutat. Ez csupán abból adódik, hogy az egyes újlatin nyelvek másképp kezelték a számukra fonotaktikailag idegen szókezdő [w] hangot. A portugál-galiciai és spanyol oeste, katalán oest, okcitán oèst, francia ouest, olasz ovest és román vest már nagyon könnyű felismerni, hogy az angolszász west szóból származnak. Ez pedig egy germán *westrą alakra mutat vissza, amely a latin VĔSPER ’este’ főnévvel rokon, és feltehetően egy utóbbihoz hasonló jelentésű indoeurópai tőről fakad.

A latin megfelelők között találjuk a portugál-galiciai, spanyol és olasz occidente, katalán, okcitán, francia és román occident főneveket, amelyek a latin OCCIDENS, -ENTE(M) ’napnyugta’ átvételei. E latin szó az OCCÍDĔRE ’leesik, lenyugszik’ ige folyamatos melléknévi igeneve, amely az OB- ’felé’ igekötő és a CÁDĔRE ’esik’ (vö. sp. caer) összetétele. Ahogy a ’kelet’ esetében is, ez utóbbi főnév tágabb értelemben a ’nyugati világ’ jelentésben is használatos. Melléknévi alakja, az occidental, olasz és nőnemű francia occidentale, a latin OCCIDENTĀLIS, -E(M) szóból ered. A Mediterráneumban szintén használják ’nyugat’ jelentésben a portugál poente, galiciai poñente, spanyol poniente, katalán ponent, olasz ponente stb. szavakat, amelyek a latin PŌNĔRE ’(le)tesz’ folyamatos melléknévi igeneve, a PONĔNTE(M) folytatói (ti. ezt az igét használják a  naplementére – vö. sp. se pone el sol ’lemegy a nap’).

Összefoglalva tehát megállapítható, hogy az újlatin nyelvekben az égtájakat angolszász jövevényszavakkal illetik a mindennapi életben, míg a latinból kölcsönzött megfelelők – a ’kelet(i)’ és a ’nyugat(i)’ kivételével – inkább csak az írott és a tudományos nyelvre korlátozódnak.

Felhasznált források

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.
__________
* Más források eltérő átírásaiban a ð és th is ugyanazt a [θ] réshangot jelöli az angolszász szavak végén.