2015. május 25., hétfő

Gilipollas – Gil y pollas?

Mostanában nagyon divatossá vált kifejezés Spanyolországban a gilipollas (ragozhatatlan melléknév és főnév), amelyet filmekben is gyakran hallhatunk – jelentését talán nem kell túlmagyarázni: ’hülye, bolond, seggfej’.

Egy elterjedt városi legenda szerint a szó keletkezése egy 16–17. században élt madridi arisztokratához, Baltasar Gil Imón de la Mota ügyvédhez köthető, akinek volt két csúnya lánya, és gyakran mutatkozott velük Madrid utcáin. Amikor pedig az emberek meglátták őket, azt mondták: „Allá va don Gil y [sus] pollas” – vagyis ’Ott megy Gil úr és csirkéi’. Hogy az utóbbiból mennyi igaz, azt sajnos nem tudjuk.

Az viszont biztos, hogy a kifejezés csak a 20. század második felében jelenik meg először, és Spanyolországon kívül máshol nem ismert, tehát az eredetéről szóló legendának sajnos nem sok köze van a valós etimológiához. A szó első tagja, a vele azonos jelentésű gilí ugyanis a spanyolországi cigányság nyelvéből, a calóból származik: forrása a jil ’friss’ – más cigány nyelvjárásokban šil, shil [sil] ’hideg’ (főnév) – szóból képzett jili ’ártatlan’. (Itt kell megjegyeznünk, hogy sok forrás állításával ellentétben a caló nem a romani nyelv egy változata, mint például a magyarországi romák nyelve, hanem egy spanyol alapú argónyelv cigány eredetű szavakkal. A szó szoros értelmében vett cigány nyelvet Spanyolországban már nem beszélik.) A második elem valóban a polla ’nőstény csirke’ szóból ered, azonban itt sem csúnya lányról van szó, hanem ennek a spanyol argóban van egy olyan jelentése is, hogy ’pöcs’. Vagyis a gilipollas szó szerinti fordítása ’hülye pöcs’ lenne.

Felhasznált források

2015. május 18., hétfő

Poder, saber vagy conocer?

A spanyolban három olyan ige is van, amely ismeretet, képességet fejez ki: a poder (< beszélt latin PŎTĒRE < klasszikus latin PŎTĔSSE), a saber (< lat. SAPĒRE) és a conocer (< lat. COGNŌSCERE). De vajon mikor melyiket használjuk? (Az igék első említésekor zárójelben a kijelentő mód jelen idejű és egyszerű befejezett múlt idejű, egyes szám első személyű alakját adjuk meg.)

Kezdjük a legutóbbival, hiszen az a legegyszerűbb: a conocer (conozco, conocí) jelentése alapvetően ’ismer, megismer’. Vagyis akkor használjuk ezt az igét, amikor magyarul is az ismer ige illik legjobban a szövegkörnyezetbe: ¿Conoces esta película? ’Ismered ezt a filmet?’ No conozco a esa muchacha. ’Nem ismerem azt a lányt.’ Érdekesség viszont, hogy a conocer azon spanyol igék egyike, amely külön tagadóigével (’nem ismer’) is rendelkezik: desconocer. Vagyis azt, hogy ’Nem ismerem azt a filmet’, kétféleképpen is mondhatjuk: No conozco esa película vagy Desconozco esa película. (Bár az utóbbi inkább csak a választékos nyelvre jellemző.)

—¿Tú conoces este maravilloso lugar? —No, no dónde está, pero puedo averiguarlo.

A saber (sé, supe; subj. sepa) igét akkor használjuk, amikor a ’tud’ jelentéstartalma ’(szellemi) ismerettel rendelkezik’ valamiről: pl. ¿Sabes quién fue el director de esta película? ’Tudod, ki volt a rendezője ennek a filmnek?’; No lo sé ’Nem tudom’; Su nombre lo sé, pero no lo conozco ’A nevét (azt) tudom, de nem ismerem őt’. (Azok számára, akik angolul tanultak először, okozhat némi nehézséget, hogy az angolban a conocer és a saber megfelelője is a to know ige: I know his name, but I don’t know him – lásd a lenti táblázatot!) A saber főnévként is használatos ’tudás’ jelentésben, innen származik a sabio, -bia ’bölcs, okos’ jelentésű melléknév is. (Elvben létezik a saber igének is tagadóigéje, az ignorar ’nem tud [valamiről]’ – amely történetileg a conocer-rel áll kapcsolatban –, de a mindennapi nyelvben ezt inkább ’ignorál’, azaz ’nem vesz róla tudomást, semmibe vesz’ jelentésben használják.)

Van azonban ennek az igének egy olyan jelentése is, amelyet kevesen tudnak. Méghozzá az, hogy ’[valaminek valamilyen] íze van’ (innen jön a sabor ’íz’ főnév is) – ebben az esetben személytelen és tárgyatlan: Esta sopa sabe deliciosa ’Ez a leves finom ízű’. Amennyiben a bővítménye főnév (amilyen ízű valami), azt az a elöljárószó vezeti be: sabe a sal ’sóízű’. Átvitt értelemben pedig, főleg a választékos nyelvben, még azt is jelentheti, hogy ’tetszik’ (tehát a gustar szinonimájaként használatos): Ya no me sabe el día ’Már nem tetszik nekem [ez] a nap’. S hogy miért ez a furcsa jelentésmegosztás? Nos, ez már így volt a latinban is. Elsősorban azt jelentette az ige, hogy ’íze van’ vagy ’ízlik’. Átvitt értelemben viszont ’érzékel’, ’érzéke van valamihez’, ’ért hozzá’ jelentésekben is használták, és végül ezeken keresztül jött létre a mai ’tud’ jelentés.

(Forrás: El Mexicano)

A poder (puedo, pude) ige jelentése olyan értelemben ’tud’, hogy ’bír’, azaz ’képes’ valamire, továbbá ugyanezzel fejezhető ki valaminek a lehetősége is, amelyre a magyarban a -hat/-het toldalék szolgál: pl. No puedo mirar esta película ’Nem nézhetem meg ezt a filmet ~ Nem tudom~bírom megnézni ezt a filmet’. Többnyire segédigeként használják (az angolban a can, illetve to be able to igéknek feleltethető meg), azonban használható önállóan is ’bír, képes rá’ jelentésben: pl. No puedo más ’Nem bírom tovább’, ¡Tú sí puedes! ’Te igenis képes vagy rá!’. A poder főnévi jelentése egyébként ’hatalom’, ’erő’, és ugyaninnen jön a potencia ’teljesítmény’ főnév is.

Végül lássunk két olyan példamondatot, amely a három igét egyesíti! Sabe cómo hacerlo, pero por algún motivo no puede, cuyas razones desconoce. ’Tudja, hogy kell megcsinálni, de valamiért nem bírja, aminek az okait nem ismeri.’ —¿Tú conoces este maravilloso lugar? —No, no dónde está, pero puedo averiguarlo. ’Te ismered ezt a csodálatos helyet? – Nem, nem tudom, hol van, de ki tudom deríteni ~ kideríthetem.’ (Természetesen létezik olyan szituáció, amelynél a conocer és a saber is használható, ahogy a magyarban is van, amikor az ismer és a tud ige is megállja a helyét ugyanabban a szövegkörnyezetben: pl. No conozco los detalles de lo sucedido ~ No los detalles de lo sucedido ’Nem ismerem a történtek részleteit ~ Nem tudom a történtek részleteit’. Leginkább ilyen esetekben használják tagadáskor a desconocer és az ignorar igéket is.)

2015. május 2., szombat

Csak az a helyes, amit Madridban mondanak?
A „sztenderd” és a „semleges” – español estándar vs. español neutral

A Spanyol Birodalom zászlaja (Forrás: Commons, GFDL/CC)
Mint már olvashattunk róla, az idegennyelv-oktatásban a nyelvek sztenderd változatát tanítják. Ebben így első olvasatra nincs is semmi különös. Na de mi is az a sztenderd? A legegyszerűbben úgy lehetne ezt meghatározni, hogy egy adott nyelvterület művelt beszélőinek, az úgymond „elit közösség” közmédia által is képviselt – részben mesterségesen is alakított – nyelvváltozata, amelyen az írott nyelv is alapszik.

Azonban ezzel van egy kis probléma. Míg ez egészen jól működhet egy viszonylag kis nyelvterületen, mint például a magyar nyelv esetében, egy olyan nagy kiterjedésű területen, mint ahol a spanyolt vagy az angolt beszélik, elképzelhetetlen, hogy csak egyetlen sztenderd nyelvváltozat létezzen. Tételezzük fel például, hogy az egyetlen sztenderd változat a Spanyolország középső és északi részén beszélt nyelvjárásokon alapuló spanyol nyelvváltozat lenne. Elég nehéz volna elhinni, hogy egy mexikói vagy egy dél-amerikai is követné ezt a nyelvváltozatot, amely számára majdhogynem nevetségesen hangzik a sajátos kiejtése miatt. De természetesen ez fordítva is igaz: egy madridi beszélő sem kezdene el önszántából úgy beszélni, mint egy latin-amerikai, csak azért, mert ők vannak többségben. Az ilyen hatalmas, több földrészre kiterjedő területen beszélt nyelvek esetében ezért szükségszerű, hogy ne csak egyetlen sztenderd változat létezzen: a spanyolnál gyakorlatilag megvan majdnem minden országnak, illetve nagyobb nyelvjárási területnek a maga „sztenderdje” (a „sztenderd” itt most nem csak a kiejtésre értendő, hanem minden másra).

Madridi panoráma a San Isidro parkból (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Ami viszont valóban nehéz kérdés, az annak megítélése, hogy mi tartozik egyáltalán egy „sztenderd” nyelvváltozathoz – hiszen ezek a változatok is valamelyik nyelvjáráson alapulnak (tudományos alapon minden nyelvváltozat nyelvjárás, és minden nyelvváltozat egyenrangú). Például a spanyolországi sztenderdhez hozzátartozik az ún. leísmo (a részes esetű le, les névmás használata férfiakra tárgyesetben, a lo, los helyett), de már nem tartozik hozzá a Kasztíliában elterjedt laísmo (a tárgyesetű la, las névmás használata részes esetben nőkre, a le, les helyett) – pedig nyelvtörténetileg mindkettő ugyanolyan nyelvjárási sajátosság, amely nem része a többi nyelvváltozatnak. Vagy például a sok vitát kiváltott mi más grande amigo kifejezés, amely egyes vélemények szerint „nem része a sztenderdnek”, pedig nagyon is része – inkább a mindennapi, hétköznapi nyelvnek nem (gyakori) része.

S itt kapcsolódik be az idegennyelv-oktatás: sajnos mindmáig elterjedt az az elavult és téves nézet, mely szerint a spanyol nyelv egyetlen sztenderd változata a spanyolországi kasztíliai sztenderd változat. Ebből az is következik e felfogás szerint, hogy csak azt lehet tanítani. Ám ami még ennél is rosszabb, hogy a nem spanyolországi változatokat ezért hajlamosak „hibás”-nak, „helytelen”-nek megbélyegezni, és esetleg kedvezőtlen elbírálásban részesíteni a nyelvvizsgán. Figyelmen kívül hagyják ezzel azt a tényt, hogy a spanyolországi változatokat csupán az összes anyanyelvi beszélő kevesebb mint 10%-a használja, valamint azt is, hogy bizony e nyelvváltozat különbözik leginkább az összes többitől, vagyis globálisan és szinkrón megközelítésben a „legkevésbé sztenderd” a többi változat közül. (E tévedésnek valószínűleg az az alapja, hogy sokan úgy gondolják, amit az anyaországban beszélnek, az az „eredeti”. Csakhogy a nyelvek időben is változnak, és egyáltalán nem biztos, hogy egy „helyben maradt” változat a mai állapotában közelebb áll a korábbi közös nyelvállapothoz, mint egy másik, amelyet ma távolabb beszélnek – ilyen összefüggés nem létezik.)

A 8 fő nyelvjárási régióhoz 3 nemzetközi sztenderd tartozik. (Forrás: El Mexicano)

A fent vázolt problémákat lenne hivatott részben áthidalni az ún. español neutral vagy español neutro, azaz a „semleges spanyol”, mondhatni, a „sztenderdek sztenderdje”. Mi lenne ez pontosan? Azt hiszem, az eddigiekből nem nehéz kitalálni: az español estándarral, vagyis a sztenderd spanyol változatokkal szemben az español neutral egy olyan, „nemzetközibb” spanyol média-nyelvváltozat, amely mentes a regionális elemektől, vagyis azoktól, amelyek csak az adott szűkebb területen (országban) vannak jelen. Természetesen ilyen a valóságban nem létezhet, már csak azért sem, mert egy-egy nemzeti nyelvváltozat – mint amilyen például az imént említett spanyolországi – jobban eltávolodott a többitől, mint azok egymástól.

Éppen ezért a nemzetközi piacon – a filmiparban, popzenében stb. – a „semleges spanyol”-nak is legalább kettő, de inkább három alapvető változata van: a spanyolországi sztenderd önmagában az egyik, a másik a Río de la Plata vidéki nyelvjárásra (rioplatense) épülő nagyobb sztenderd (Argentína, Paraguay, Uruguay), s végül a többi spanyol nyelvű ország „nagysztenderdje”, amely a mexikói sztenderden alapszik – a spanyol dialektológiában az utóbbit tartják egyébként a „legsemlegesebbnek”. Érdekesség, hogy egy időben a nemzetközileg ismert spanyol énekesek is inkább ehhez a változathoz igazodtak (lásd pl. seseo), talán mert a spanyolországi [θ]–[s]-megkülönböztető változatot túl sajátosnak tartották.


A „Río de la Plata-i sztenderd” – nem része a [sz] szótag végi gyengülése, de a [zs]-zés igen.

Zárszóként, úgy gondolom, hogy a nyelvoktatásban is valami hasonló módszert kellene alkalmazni, és nem egyetlen, ráadásul a mai viszonylatban kisebbségi nyelvváltozatot a többi fölé emelni, hanem kiegyensúlyozottan kitérni legalább a fenti három nagyobb területi nyelvváltozat sajátosságaira. Ehhez persze elég magas szinten kellene szemléletet váltani, ami sajnos nem biztos, hogy a közeljövőben bekövetkezik, ha az eddigi évtizedek során sem változott semmi ezen a téren.

Általánosságban pedig arról, hogy egyáltalán miért nem jó egyetlen (sztenderd) nyelvváltozatot előnyben részesíteni mint egyedüli követendő normát, részletesen a Nyelv és Tudomány hírportálon olvashatunk Jánk István cikkében – de a szerző nyelvi ideológiákról szóló cikksorozatának többi részét is csak ajánlani tudom.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.