2015. október 10., szombat

Un espíritu extraño – avagy egy különös lélek

Olvasónk a spanyol nyelvvel ismerkedik – ami igazán szép dolog tőle – és máris feltűnt neki valami nagyon furcsa. Norbert észrevétele és kérdése így szól (kiemelés tőlem):
Eléggé ismerkedő szinten vagyok még a spanyollal, viszont nemrég feltűnt egy szó, ami nekem nagyon nem tűnt spanyolosnak, viszont elég gyakran használt, ez pedig az espíritu. Sokkal inkább tippelném egy román szónak. Tudnál segíteni a szó etimológiájával kapcsolatban?
Norbert nagyon jó megfigyelő. Azért tűnhet neki szokatlannak ez a szó, mert a spanyolban valóban nagyon ritkák a hangsúlytalan [u] végződésű szavak: a releváns köznyelvi találatok között mindössze három, az espíritu (hímnemű) ’lélek, szellem’, az ímpetu (hímnemű) ’hév, lendület’ és a tribu (nőnemű) ’törzs [népcsoport]’ főnevek említhetőek – ezeket talán mindenhol használják és értik is. (A hangsúlyos [u]-ra végződő szavak már jóval többen vannak, és hogy miért, a későbbiekből ez is kiderül.)

Az Espíritu Santo, vagyis a Szentlélek egyfajta ábrázolása

Az espíritu tényleg elég gyakori szó. Hogy miért épp a románhoz – és nem a latinhoz – hasonlítana, az más kérdés, de persze a román is újlatin nyelv, így természetesen ahhoz is hasonlítható. Bár Norbert kérdése a szó etimológiájával kapcsolatos, amelynek forrása nyilván teljesen egyértelmű, hogy a latin SPĪRĬTUStárgyesetben SPĪRĬTU(M) –, sokkal érdekesebb az, hogy miért maradt meg ebben a latinos formában, [u]-val a végén, illetve hogyan is hangzana „spanyolos(abb)an”.

A szó a 13. század első felében tűnik fel – először spiritu formában (1200), ami azonban a hangzását nem befolyásolta – és már az alakjából is látszik, hogy művelt latin átvétel. Az pedig, hogy ennyire latinos maradt, azzal magyarázható, hogy vallási eredetű! Az ilyen szavak ugyanis, bármennyire is régiek, szeretnek nagyon hűek maradni az eredeti latin alakjukhoz (vagyis még a nép ajkán sem torzulnak el annyira), éppen ezért eleve egy nagyon speciális réteget képviselnek az újlatin nyelvek szókincsében. Az espíritu azért is kivételes, mert még a művelt eredetű szavak is szoktak annyira alkalmazkodni a spanyol hangrendszerhez, hogy -o végződést vesznek fel. A több szótagú latin szavak hangsúlytalan -U(M) és -I végződése ugyanis (hosszúságától függetlenül) -o és -e lett a spanyolban – ezért van az is, hogy az -u és -i végű spanyol szavak általában véghangsúlyosak.

Néhány jellemző példa a szó végi [i] és [u] alakulására (Forrás: El Mexicano)

És akkor lássuk a legizgalmasabb kérdést, vagyis mi történt volna akkor, ha az espíritu nem vallási eredetű lenne, és bejárta volna a maga útját az utca népének ajkán! Először is, mint a fentiekből már kiderült, végződése természetesen -o lenne. A legtöbb újlatin nyelvre (az irodalmi olasz és a román kivételével) jellemző az is, hogy a magánhangzók közti egyszerű zárhangok zöngésülnek, tehát a -t- helyett -d-t várnánk. Sőt, azt is tudjuk, hogy a harmadéles szavak utolsó előtti hangsúlytalan magánhangzója – főleg az [i] és az [u] – szeret kiesni, amikor csak lehet. A hangsúlyos hosszú [i]-vel van a legkevesebb probléma: ez ugyanis változatlan marad (a szókezdő sp- előtti magánhangzó-betoldásról és okairól pedig már volt szó). Mindezt összegezve tehát megállapíthatjuk, hogy a latin SPĪRĬTU(M) a nép ajkán („spanyolosan”) *espirdo lett volna!

Végezetül megemlítendő, hogy a nem vallási, illetve „hétköznapibb” értelemben használt ’lélek’ jelentésű szó az alma. Természetesen ez is latin eredetű, méghozzá az ÁNĬMA (> *anma > alma) a forrása, és ez már a nép ajkán alakult – művelt eredetű duplikátumai az ánima, ánimo.


Ferenc pápa a Szentlélekben való hitről beszél (Forrás: Romereports.com)


Felhasznált források

10 megjegyzés:

  1. Bár nem ismerem az újlatin nyelveket, de nekem is valamiért románosnak tűnt :)

    Egyébként a SPĪRĬTU és az ÁNĬMA illetve leszármazottai jezsuita közvetítéssel még Japánba is eljutott. A Diego Collado által írt Modvs Confitendi & examinandi poenitentem Iaponenſem formula ſuamet Lingua Iaponica-ban (1632) is megtalálhatóak ezek a szavak, a könyv modern kiadásának jegyzetei szerint:

    anima アニマ [anima]

    espiritu スピリツ [szupiricu]

    spiritu スピリツ [szupiricu]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nagyon érdekes, köszi az adatot! Ahogy látom, a japán mindkettőt ugyanúgy mondja és írja át.

      Románosnak legfeljebb az -u végződés miatt tűnhet, de csak felszínen: a románban ugyanis éppen lekopik a szó végi -u (a nevek kivételével), és az eufonikus magánhangzó betoldása sem jellemző /sC-/ előtt, így románul spirit lenne (lehet, hogy létezik is ilyen szó, nem néztem utána). :)

      Törlés
    2. A román wiki szerint tényleg spirit lesz :))

      A Modvs Confitendi stb jegyzetei szerint a jezsuiták először a buddhista terminológiát használták a keresztény hittételek magyarázatákor, de ez félreértéséket eredményezett, így maradtak az eredeti latin stb kifejezéseknél. Pl még ilyen szavak fordulnak elő a könyvben:

      iglesia イゲレシア [igeresia], virgen ビルゼン [biruzsen], gracia ガラサ [garasza], hostia オスチア [oszucsia] etc.

      Törlés
    3. Úgy látszik, a spanyolnak nagy befolyása lehetett abban a térségben, ti. az iglesia is spanyol (< lat. ecclesia). :)

      Törlés
    4. Aztán persze ezek a szavak szépen kikoptak a nyelvből, hiszen csak egy szűk körben voltak használatosak, de a korabeli jezsuiták japán nyelvvel kapcsolatos dolgai máig hálás kutatási témának számítanak :)

      Jut eszembe, az itteni Nemzeti Múzeumban láttam egy olyan latin nyelvű szöveget, amit a hiragana szótagírással jegyeztek le anno.

      Törlés
    5. A legjobb bizonyíték arra, amit a nyelvészek mondanak, hogyaz írás nem "tartozik" semmilyen nyelvhez, azaz bármilyen nyelvet lehet bármilyen írással írni elvileg. :) (A középkori mozarab is tkp. arab betűkkel írt vulgáris latin volt.)

      Törlés
    6. Volt egy időszakom, amikor a magyart arab betűkkel írtam :)

      A mozarabról asszem írtál is régebben.

      Törlés
    7. Érdekes probléma mindenesetre a magánhangzók jelölése. Az arab írás ugye három magánhangzót képes jelölni (a, i, u), viszont ezzel írják a perzsát is, amelyben 6 fonémikus magánhangzó van, illetve régen a törököt is arab írással írták, amelyben még ennél is több. Egy arab ismerőst egyszer poénból megkértem még régen, hogy írja át latin betűkkel egy perzsa dal szövegét. Ő mondta, hogy ugyan nem ért egy szót sem belőle (mivel a perzsa indoeurópai nyelv), de elolvasni el tudja, így megpróbálta átírni. Hát elég érdekes volt, pl. az /e/-t is az a-nak megfelelő jellel írják, az /o/-t pedig azzal, ami az arabban az /u-w/ hangnak felel meg.

      Törlés
    8. Az arab írásnak van egy olyan változata is, amellyel a kínai nyelv egyik változatát jegyezték le, de ha jól emlékszem, a zenei hangsúlyokat nem jelölték :)

      Törlés
    9. Hát végül is, magyarul is lahatna írni csak hárum magánhangzút használva, ís ha huzzá lannínk szukva ahhaz az írásmúdhuz, ugyanúgy magírtanínk igymást. :)))

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.