2015. május 2., szombat

Csak az a helyes, amit Madridban mondanak?
A „sztenderd” és a „semleges” – español estándar vs. español neutral

A Spanyol Birodalom zászlaja (Forrás: Commons, GFDL/CC)
Mint már olvashattunk róla, az idegennyelv-oktatásban a nyelvek sztenderd változatát tanítják. Ebben így első olvasatra nincs is semmi különös. Na de mi is az a sztenderd? A legegyszerűbben úgy lehetne ezt meghatározni, hogy egy adott nyelvterület művelt beszélőinek, az úgymond „elit közösség” közmédia által is képviselt – részben mesterségesen is alakított – nyelvváltozata, amelyen az írott nyelv is alapszik.

Azonban ezzel van egy kis probléma. Míg ez egészen jól működhet egy viszonylag kis nyelvterületen, mint például a magyar nyelv esetében, egy olyan nagy kiterjedésű területen, mint ahol a spanyolt vagy az angolt beszélik, elképzelhetetlen, hogy csak egyetlen sztenderd nyelvváltozat létezzen. Tételezzük fel például, hogy az egyetlen sztenderd változat a Spanyolország középső és északi részén beszélt nyelvjárásokon alapuló spanyol nyelvváltozat lenne. Elég nehéz volna elhinni, hogy egy mexikói vagy egy dél-amerikai is követné ezt a nyelvváltozatot, amely számára majdhogynem nevetségesen hangzik a sajátos kiejtése miatt. De természetesen ez fordítva is igaz: egy madridi beszélő sem kezdene el önszántából úgy beszélni, mint egy latin-amerikai, csak azért, mert ők vannak többségben. Az ilyen hatalmas, több földrészre kiterjedő területen beszélt nyelvek esetében ezért szükségszerű, hogy ne csak egyetlen sztenderd változat létezzen: a spanyolnál gyakorlatilag megvan majdnem minden országnak, illetve nagyobb nyelvjárási területnek a maga „sztenderdje” (a „sztenderd” itt most nem csak a kiejtésre értendő, hanem minden másra).

Madridi panoráma a San Isidro parkból (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Ami viszont valóban nehéz kérdés, az annak megítélése, hogy mi tartozik egyáltalán egy „sztenderd” nyelvváltozathoz – hiszen ezek a változatok is valamelyik nyelvjáráson alapulnak (tudományos alapon minden nyelvváltozat nyelvjárás, és minden nyelvváltozat egyenrangú). Például a spanyolországi sztenderdhez hozzátartozik az ún. leísmo (a részes esetű le, les névmás használata férfiakra tárgyesetben, a lo, los helyett), de már nem tartozik hozzá a Kasztíliában elterjedt laísmo (a tárgyesetű la, las névmás használata részes esetben nőkre, a le, les helyett) – pedig nyelvtörténetileg mindkettő ugyanolyan nyelvjárási sajátosság, amely nem része a többi nyelvváltozatnak. Vagy például a sok vitát kiváltott mi más grande amigo kifejezés, amely egyes vélemények szerint „nem része a sztenderdnek”, pedig nagyon is része – inkább a mindennapi, hétköznapi nyelvnek nem (gyakori) része.

S itt kapcsolódik be az idegennyelv-oktatás: sajnos mindmáig elterjedt az az elavult és téves nézet, mely szerint a spanyol nyelv egyetlen sztenderd változata a spanyolországi kasztíliai sztenderd változat. Ebből az is következik e felfogás szerint, hogy csak azt lehet tanítani. Ám ami még ennél is rosszabb, hogy a nem spanyolországi változatokat ezért hajlamosak „hibás”-nak, „helytelen”-nek megbélyegezni, és esetleg kedvezőtlen elbírálásban részesíteni a nyelvvizsgán. Figyelmen kívül hagyják ezzel azt a tényt, hogy a spanyolországi változatokat csupán az összes anyanyelvi beszélő kevesebb mint 10%-a használja, valamint azt is, hogy bizony e nyelvváltozat különbözik leginkább az összes többitől, vagyis globálisan és szinkrón megközelítésben a „legkevésbé sztenderd” a többi változat közül. (E tévedésnek valószínűleg az az alapja, hogy sokan úgy gondolják, amit az anyaországban beszélnek, az az „eredeti”. Csakhogy a nyelvek időben is változnak, és egyáltalán nem biztos, hogy egy „helyben maradt” változat a mai állapotában közelebb áll a korábbi közös nyelvállapothoz, mint egy másik, amelyet ma távolabb beszélnek – ilyen összefüggés nem létezik.)

A 8 fő nyelvjárási régióhoz 3 nemzetközi sztenderd tartozik. (Forrás: El Mexicano)

A fent vázolt problémákat lenne hivatott részben áthidalni az ún. español neutral vagy español neutro, azaz a „semleges spanyol”, mondhatni, a „sztenderdek sztenderdje”. Mi lenne ez pontosan? Azt hiszem, az eddigiekből nem nehéz kitalálni: az español estándarral, vagyis a sztenderd spanyol változatokkal szemben az español neutral egy olyan, „nemzetközibb” spanyol média-nyelvváltozat, amely mentes a regionális elemektől, vagyis azoktól, amelyek csak az adott szűkebb területen (országban) vannak jelen. Természetesen ilyen a valóságban nem létezhet, már csak azért sem, mert egy-egy nemzeti nyelvváltozat – mint amilyen például az imént említett spanyolországi – jobban eltávolodott a többitől, mint azok egymástól.

Éppen ezért a nemzetközi piacon – a filmiparban, popzenében stb. – a „semleges spanyol”-nak is legalább kettő, de inkább három alapvető változata van: a spanyolországi sztenderd önmagában az egyik, a másik a Río de la Plata vidéki nyelvjárásra (rioplatense) épülő nagyobb sztenderd (Argentína, Paraguay, Uruguay), s végül a többi spanyol nyelvű ország „nagysztenderdje”, amely a mexikói sztenderden alapszik – a spanyol dialektológiában az utóbbit tartják egyébként a „legsemlegesebbnek”. Érdekesség, hogy egy időben a nemzetközileg ismert spanyol énekesek is inkább ehhez a változathoz igazodtak (lásd pl. seseo), talán mert a spanyolországi [θ]–[s]-megkülönböztető változatot túl sajátosnak tartották.


A „Río de la Plata-i sztenderd” – nem része a [sz] szótag végi gyengülése, de a [zs]-zés igen.

Zárszóként, úgy gondolom, hogy a nyelvoktatásban is valami hasonló módszert kellene alkalmazni, és nem egyetlen, ráadásul a mai viszonylatban kisebbségi nyelvváltozatot a többi fölé emelni, hanem kiegyensúlyozottan kitérni legalább a fenti három nagyobb területi nyelvváltozat sajátosságaira. Ehhez persze elég magas szinten kellene szemléletet váltani, ami sajnos nem biztos, hogy a közeljövőben bekövetkezik, ha az eddigi évtizedek során sem változott semmi ezen a téren.

Általánosságban pedig arról, hogy egyáltalán miért nem jó egyetlen (sztenderd) nyelvváltozatot előnyben részesíteni mint egyedüli követendő normát, részletesen a Nyelv és Tudomány hírportálon olvashatunk Jánk István cikkében – de a szerző nyelvi ideológiákról szóló cikksorozatának többi részét is csak ajánlani tudom.

A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2 megjegyzés:

  1. Nekem ugyanez volt a gondom egy időben a portugállal: szívesebben tanultam volna az európai ("kontinentális") portugált, de szinte mindenhol a brazil a sztenderd. Nem mondom, hogy azzal gondom lenne, csak mást szerettem volna tanulni. (Amúgy Portugáliába eljutni sokkal reálisabbnak tartottam akkoriban, mint Brazíliába... :) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De legalább ez annyival közelebb áll a valósághoz, mint a spanyol esete, hogy a brazilok sokkal többen is vannak. :) Persze igazából az lenne a legjobb, ha mindkét nyelvnél lehetne az európai és az amerikai sztenderdet is tanulni.

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.