2015. február 1., vasárnap

A spanyol valóban a baszkok által „rosszul” beszélt latin?

(Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)
A spanyol és más újlatin nyelvek történetével kapcsolatos legendákról, tévhitekről már olvashattunk. Annak ellenére, hogy ezeket a nyelvtudomány sorra megcáfolja, de legalábbis nem tudja tudományos módszerekkel igazolni, némelyikük továbbra is nagy „kultusznak” örvend. Az egyik ilyen, a spanyol filológusok – vagy legalábbis magukat annak tartók – között máig népszerű vélekedés, miszerint a spanyol nem más, mint „a baszkok által rosszul megtanult latin”. A híres amerikai baszknyelv-történész, Larry Trask (1944–2004) nyomán most megtudhatjuk, hogy ennek mennyi alapja van.  (Felhívom az olvasók figyelmét, hogy a cikkben használt nyelvészeti kifejezések magyarázata a Kislexikonban, az átírási jeleké pedig a Jelmagyarázat oldalon található.)

Röviden: semennyi. Arról már írtam, hogy eleve miért nehéz bizonyítani az ilyesmit (köztük a leghíresebb eset a latin [f] > spanyol [h] > ∅ változás, amelyről a Wikipédiában olvashatnak részletesen az érdeklődők, illetve a betacizmus, amellyel korábban külön cikkben foglalkoztam), a továbbiakban pedig néhány ismert szó, illetve hangtani jelenségen át vizsgáljuk meg, miért tarthatatlan ez a vélekedés. Lássuk először a szavakat, a teljesség igénye nélkül:
  • bizarro ’bátor, merész’ (vö. bizarr). Ismert nemzetközi szó, amely a népszerű etimológia szerint a baszk bizar ’szakáll’ szóból ered. Erre viszont rácáfol, hogy már a régi olaszban is dokumentált a bizzarro, a spanyoléhoz hasonló jelentéssel. Ettől még lehetne az olaszban baszk eredetű, a francián keresztül, ami nem változtatna azon a tényen, hogy a spanyolba közvetlenül az olaszból került – tehát így sem lehetne baszk jövevényszó. A komolyabb etimológusok szerint, mint Coromines, hangulatfestő eredetű.
  • cachorro ’(kutya)kölyök’. Sokan a baszk txakur [csakur] ’kutya’ szóból származtatják (amely a baszkban a zakur [szakur] becézett alakja). Ez egyrészt jelentéstani problémákat vet fel (ti. a baszk szó soha nem jelentett ’kölyökkutyá’-t), másrészt a spanyolban nem igazán van példa ilyen jellegű hangátvetésre. A spanyol szó valójában a cacho (mai jelentésben ’pontyféleség’) képzős származéka, amely ugyanakkor a vulgáris latin *CATLU alakra vezethető vissza, végső soron a latin CÁTŬLUS ’(kutya)kölyök’ szóból.
  • perro ’kutya’. Bár már a 12. századtól dokumentált, viszonylag későn váltotta fel a spanyolban a latin eredetű can főnevet ebben a jelentésben (eredetileg rosszalló értelemben használták). Természetesen itt is szóba jött már a baszk eredet, amit viszont egyből két dolog is kizár: az egyik, hogy a baszkban ilyen szó nem lelhető fel; a másik pedig, még ha lenne is, akkor sem lehetne őshonos ebben a nyelvben, mivel az sem biztos, hogy a baszkban eredetileg volt-e egyáltalán [p] hang, de szókezdő semmiképpen sem lehetett.
  • pizarra ’(iskolai) tábla’. Néhányan úgy vélik, hogy e szó forrása a baszk *lapitz-arri, melynek első tagja a latin LAPIS ’kő’ jövevényszó, a második pedig a baszk arri, szintén ’kő’ lenne. A magyarázat szerint ebből úgy lett a spanyolban pizarra, hogy a beszélők a la szótagot nőnemű névelőként azonosították: *lapitz-arri > la pizarra. Mindezzel csak az a probléma, hogy egy ilyen összetételnek a baszkban nem lenne túl sok értelme. Vagyis a szó eredete továbbra is bizonytalan.
  • zorro, zorra ’róka’. Az egyik legjelentősebb szó, amelynek baszk származást tulajdonítottak, annak ellenére, hogy – akárcsak a perro – a baszkban nem létezik hasonló. Ráadásul első előfordulása a baszk vidéktől eléggé messze dokumentált, és az is igazolt, hogy eredetileg zöngés mássalhangzóval ejtették (a spanyolba ugyanis a portugálból került), ami eleve kizárja a baszk eredetet.
Összegezve tehát, mindazon próbálkozások, amelyek egy tucatnyi spanyol szót a baszkból igyekeznek levezetni, egyáltalán nem meggyőzőek, és a legtöbb esetben újlatin (vagy hangutánzó) eredettel egyszerűbben magyarázhatóak. Az egyetlen ismertebb szó, amely igazoltan is baszk eredetű, az a ’bal’ jelentésű izquierdo, -da (< baszk ezker), amely ugyanakkor az Ibériai-félsziget összes újlatin nyelvébe bekerült. A szókincset illetően tehát elmondható, hogy ha a cikk elején felvetett állítás igaz lenne, akkor bizony a spanyolban rengeteg baszk szót használnának – ezzel szemben még arról a kevésről is, amelyet annak gondoltak, előbb-utóbb kiderült, hogy valójában nem baszk eredetű. Most pedig térjünk át a hangtanra!

San Millán de la Cogolla – Ebben a kolostorban találták az első jelentősebb „spanyolos” és baszk nyelvemlékeket
is tartalmazó 10. századi kódexek egyikét. (Forrás: Turismo en fotos)

Azt szokták mondani, hogy a spanyol és a baszk hangtanilag nagyon hasonlóak. Tény, hogy lehetnek olyan jellemzőik egy területen egymással érintkezésben élő nyelveknek, amelyeket, mintegy nyelvszövetségként, együtt alakítanak ki, kölcsönös egymásra hatással (a szakirodalomban ez az ún. areális hatás), de ugyanígy lehetnek ezek más, ismeretlen vagy nem dokumentált – például az ókelta – nyelvek hatásai is. Viszont ha mélyebben megnézzük, a baszk és a spanyol hangtana egyáltalán nem hasonlítanak annyira – sőt, elég lényeges pontokon különböznek, amiről a baszkban található latin jövevényszavak árulkodnak:
  • a magánhangzók közötti zöngétlen zár- és réshangok a spanyolban zöngésültek (az utóbbiak később visszazöngétlenedtek), a baszkban mindvégig zöngétlenek maradtak;
  • a magánhangzók közötti n a baszkban eltűnt, a spanyolban megmaradt (pl. lat. HONORE > baszk ohore, sp. honor);
  • a magánhangzók közötti l a baszkban r lett, a spanyolban változatlan maradt;
  • a zöngétlen zárhangok m, n, l után zöngésültek a baszkban, a spanyolban nem (pl. VOLUNTATE > baszk borondate, sp. voluntad);
  • a latin jövevényszavak szókezdő zöngétlen zárhangja a baszkban zöngésült, a spanyolban nem (pl. PACE > baszk bake, sp. paz; CASTĔLLUM > baszk gaztelu, sp. castillo);
  • a latin veláris zárhangok elöl képzett magánhangzók előtt a spanyolban palatalizálódtak, majd elöl képzett réshangokká váltak, a baszkban megmaradtak (pl. PACE > sp. paz, baszk bake; LEGE > sp. ley, baszk lege);
  • a latin szó eleji mássalhangzó-kapcsolatok a baszkban leegyszerűsödtek – vagy egy magánhangzó betoldásával (pl. CRUCE > gurutze), vagy pedig az egyik mássalhangzó lekopásával (pl. FLORE > lore) –, a spanyolban megmaradtak (cruz, flor);
  • a baszkban sosem kezdődhetett szó r hanggal, az így kezdődő (új)latin jövevényszavak elejére egy magánhangzót toldanak be (pl. REGE > baszk errege, sp. rey);
  • a latin hangsúlyos rövid Ĕ-ből és Ŏ-ból a spanyolban kettőshangzók lettek, a baszkban nem;
  • a latin jövevényszavakban a baszk megőrizte az Ĭ és az Ē, illetve az Ŭ és az Ō közti különbséget úgy, mint i, e, u, o, ezzel szemben a spanyolban az első kettőből e, a második kettőből o lett.

Burgos, Kasztília. Ezen a tájon született a spanyol a 8. század környékén (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Természetesen nem lenne indokolt csak azért elvetni a baszk hatást, mert a spanyol nem viselkedett vele azonos módon. Amennyiben viszont a spanyol eredete valóban egy baszkok által beszélt (új)latin nyelvjárásban lenne, egyáltalán nem volna indokolatlan azt várni, hogy legalább néhány tulajdonság a fent felsoroltak közül meglegyen a spanyolban is. Erre azonban semmilyen jel nem utal. (Voltak, akik bizonyos nyelvtani sajátosságokat is baszk hatásnak tulajdonítottak, mint például a semlegesnemű határozott névelő megléte vagy pedig az ún. dativus ethicus, ám ezek a felvetések már annyira komolytalanok, hogy nem érdemes foglalkozni velük.)

Az már teljesen más kérdés, hogy a baszk–spanyol kétnyelvűek által beszélt spanyolban természetesen jelen van a baszk nyelv hatása, de az is bizonyos, hogy az avatatlan fül számára a ma beszélt baszk már a spanyol hatás miatt tűnhet hasonlónak a spanyolhoz, nem pedig fordítva; hiszen az is könnyen belátható, hogy a latin, majd az újlatin nyelvek hatása a baszkra sokkal erősebb volt, legalábbis az utóbbi két évezredben, mint a baszké az előbbiekre.


A baszkot sok nyelvhez szokták hasonlítani, többek között a japánhoz és a szláv nyelvekhez. Igazából persze semmire sem hasonlít...

Felhasznált irodalom

  • Trask, Robert Lawrence (1996): The History of Basque, pp. 415–427.
  • Coromines, Joan (1961): Breve diccionario etimológico de la lengua castellana, 3.ª ed.
  • Real Academia Española (2001): Diccionario de la lengua española, 22. kiadás.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.