2014. augusztus 30., szombat

A délspanyol tájszólásokról

Korábbi cikkünkben az európai és a latin-amerikai spanyol „sztenderd” változatai közötti főbb különbségekről olvashattunk. Mint tudjuk, ezek a nyelvváltozatok mindig „északi” vagy „magasföldi” nyelvjárásokon alapulnak – Európában az Ibériai-félsziget északi felén (a történelmi Ó-Kasztília területén) beszélt nyelvváltozaton, Latin-Amerikában pedig leginkább a közép-mexikói nyelvjárás áll hozzá a legközelebb.

Az olvasók azonban rendszeresen megjegyzik, hogy például Argentínában vagy éppen Chilében mennyire „furcsa” és „érthetetlen” spanyolt beszélnek. Ezeken a területeken ugyanis nem a hagyományos értelemben vett „semleges” vagy „sztenderd” nyelvhez közeli nyelvjárásokat beszélnek, vagyis olyanokat, amelyek a legközelebb állnak ahhoz, amit az iskolában idegen nyelvként tanítanak.

Puerto Banús, Marbella, Andalúzia – Spanyolország egyik legdélibb városa (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

A „nem sztenderd” változatok közé leginkább a délspanyol nyelvjárásokat sorolják, amelyek megértése valóban okozhat némi nehézséget – nem csupán a kezdő, de még a gyakorlott spanyolul tudóknak is. Elnevezésük onnan származik, hogy kialakulásukban a legnagyobb szerepet a dél-spanyolországi andalúziai nyelvjárások – pontosabban ejtésváltozatok – játszották a hódítások során. Valamennyi szerepe persze minden latin-amerikai nyelvjárás kialakulásában volt e változatoknak, hiszen a hódító hadjáratok központja Andalúzia fővárosa, Sevilla volt, így a gyarmatosítások idején az ottani nyelvhasználat rendelkezett a legnagyobb presztízzsel. A meghódított területek – a Kanári-szigetek és Latin-Amerika – nyelvjárási rétegződését és végleges képét később az határozta meg, hogy a több hullámban érkező benépesítők közül az anyaország mely részeiről jöttek a legtöbben és milyen társadalmi rétegekhez tartoztak.

Így ma délspanyol nyelvjárásokat beszélnek Spanyolországon belül Andalúziában, Extremadurában és Murciában (de vannak, akik már a madridi nyelvváltozatot is ide sorolják), illetve a Kanári-szigeteken; Latin-Amerikában pedig a Karib-tengeri szigeteken (Dominikai Köztársaság, Kuba és Puerto Rico), Közép- és Dél-Amerika tengerpartjai mentén, Argentínában, Chilében, Uruguayban és Venezuelában. Mivel a nyelvjárások közötti átmenet folyamatos, nem mindet lehet egyértelműen besorolni vagy az „északi” vagy „déli” változatok közé: ilyen nyelvjárásokat beszélnek például Bolíviában és Paraguayban.


Felipe González egykori spanyol kormányfő is sevillai. (Figyeljük meg, hogy próbálja
megkülönböztetni a kétféle sziszegőhangot, azonban ez nem mindig sikerül neki.)

Természetesen minden spanyol nyelvű országnak, régiónak megvan a sajátos tájszólása, szóhasználata – a délspanyol nyelvjárásokat leginkább néhány markáns kiejtésbeli tulajdonságuk állítja szembe az északi változatokkal. A továbbiakban ezeket sorolom fel, a teljesség igénye nélkül. (Az átírásban a pontosság kedvéért az IPA jeleit fogom használni, melyek magyartól eltérő olvasata a következő: [s]: sz; [θ]: mint a th az angol thing-ben; [x]: mint a ch a pech-ben; [ɲ]: ny; [ʧ]: cs; [ʃ]: s; [ʒ]: zs; a ˈ a hangsúlyos szótag elején áll, a ː pedig a tőle balra lévő hang hosszú ejtését jelzi.)
    (Forrás: Wikimedia Commons, CC)
  • Az /s/ fonéma szó és szótag végi gyengülése, amely ennek következtében vagy [h]-ként valósul meg, vagy kiesik. Területtől függően ennek több fokozata lehetséges (pl. Andalúziában és bizonyos chilei tájszólásokban mindig kiesik – szó végén még akkor is, ha magánhangzóval kezdődő szó követi; Argentínában csak mássalhangzó előtt gyengül stb.): pl. Islas Canarias ’Kanári-szigetek’ [ˈiːhlah kaˈnaːri̯ah] (). Andalúziában szótag végén „beleolvad” a következő mássalhangzóba, megváltoztatva annak minőségét (pl. [s+b] = [f], [s+g] = [x], [s+t] = [tʰ] stb.), így pl. esto ’ez’ [ˈetʰo], mismo ’ugyanaz’ [ˈmiːmmo], España [eˈpʰaɲːa] ~ [eˈppaɲːa] ~ [eˈpaɲːa] (). (A szótag végi /-s/ gyengülése a térképen zölddel jelzett területeken jellemző.)
  • Andalúzia legnagyobb részén eltűnik az /s/ és /θ/ fonémák közötti különbség, hol az első, hol a második javára (e jelenségek seseo és ceceo néven ismertek), de sokszor még ugyanannál a beszélőnél is előfordul mindkét változat. A Kanári-szigeteken, továbbá egész Latin-Amerikában (az északi nyelvjárásokban is) viszont csak az /s/ fordul elő.
  • A magánhangzók – Andalúziában szintén a magánhangzó és /r/ – közötti, illetve a szó végi /d/ kiesik: maduro ’érett’ [maˈuːro], padre ’apa’ [ˈpaːre], soledad ’magány’ [soleˈaː].
  • Az /l/ és /r/ hangokat szó és szótag végén – mássalhangzó előtt – sok déli tájszólásban felcserélve ejtik: /l/ helyett [r]-t (rotacizmus), illetve /r/ helyett [l]-t (lambdacizmus) mondanak: pl. el toro ’a bika’ [erˈtoːro], puerta ’ajtó’ [ˈpu̯elta], mujer ’nő’ [muˈhel]. (Ez megvalósulhat csak az egyik irányban is.)
  • Sok déli tájszólásban az egymás mellé kerülő mássalhangzókból létrejövő csoportok leegyszerűsödnek, általában az első mássalhangzó (főleg, ha az zárhang, /l/ vagy /r/) „hasonul” a másodikhoz: pl. acto ’cselekedet, tett’ [ˈatto], decirle ’mondani neki’ [deˈsille], materno ’anya-’ [maˈtenno] stb.
  • A /x/ fonéma – az északi nyelvjárásoktól eltérően – egyszerű magyar [h]-nak hangzik, egyes területeken ki is eshet: mujer [muˈher] ~ [muˈeː].
  • Egyes déli nyelvjárásokban (Nyugat-Andalúzia, Kuba egy része stb.) a /ʧ/ hang [ʃ]-sé egyszerűsödik, így pl. noche ’éjszaka, este’ [ˈnoʃe].
  • Bizonyos területeken – legjellemzőbben Argentínában, Uruguayban és Paraguayban – a /ʝ/ fonéma (írásban ll- vagy y-) [ʒ]-nek vagy [ʃ]-nek hangzik: ella ’ő (nőnem)’ [ˈeːʒa] ~ [ˈeːʃa], playa ’tengerpart’ [ˈplaːʒa] () ~ [ˈplaːʃa] (). Az előbbi (zöngés ejtés) inkább az idősebb, az utóbbi (zöngétlen ejtés) a fiatalabb generációra és a nőkre jellemző.
  • A latin f-ből származó h-t néhány déli nyelvjárásban (pl. Andalúzia és Puerto Rico egyes részein) kiejtik: harto ’eléggé’ [ˈharto] ( < lat. FARTU), hediondo ’büdös, bűzös’ [hediˈondo] ( < lat. *FŒTIBUNDU) stb.
  • A legextrémebb délspanyol nyelvjárásokban a szó végi mássalhangzókat egyáltalán nem ejtik ki, hanem azok az előttük lévő magánhangzó minőségét befolyásolják (úgymint nazalizálják, megnyújtják stb.).
  • A hangsúlyos magánhangzók nagyon megnyúlnak.
Azokban a délspanyol tájszólásokban, amelyekben a szó végi /s/ kiesik, a többes számot a magánhangzók megnyílása jelölheti – vagyis ezekben a nyelvjárásokban a magánhangzók nyíltságának jelentésmegkülönböztető szerepe van: pl. el toro [erˈtoːro] ’a bika’ és los toros [lɔˈttɔːrɔ] ’a bikák’, vagy pl. el teléfono [erteˈleːfono] ’a telefon’ és los teléfonos [lɔttɛˈlɛːfɔnɔ] ’a telefonok’ stb. Ilyen például a keleti andalúz, amely legalább tíz magánhangzó-fonémával rendelkezik. Ezek persze olyan apró különbségek, amelyeket sokszor csak az adott tájszólás anyanyelvi beszélői képesek meghallani.

A délspanyol nyelvjárások – különösképpen bizonyos jelenségek, mint pl. a ceceo – sokáig erősen meg voltak bélyegezve, még a beszélőik által is; sőt, egyes spanyol nyelvű országokban máig úgy vélekednek, hogy ők „csúnyán, rosszul” beszélik az anyanyelvüket. Naná, hogy ezt a humoristák is kihasználják: az andalúziai (Kanári-szigeteki, kubai stb.) tájszólások gyakran képzik nyelvi paródiák tárgyát.

A lektorálásért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2014. augusztus 9., szombat

Zazpi euskal herriak – Hét baszk tartomány

Dolmen Salvatierrában, Álava (Forrás: Wikimedia Commons, CC)
A baszkok (saját nyelvükön euskaldunak, vagyis ’az euskara nyelvűek’) egy mindmáig ismeretlen eredetű toldalékoló nyelvet beszélő nép, akik a Pireneusok két oldalán, a francia–spanyol határ nyugati csücskében élnek. Ám nem csak a nyelvük, hanem megjelenésük, kultúrájuk, szokásaik és zenéjük is teljesen eltér az őket körülölelő újlatin népekétől – tréfából lehetne őket „európai indiánok”-nak is hívni.

Valószínűleg még a legelső indoeurópai törzsek letelepedése előtt érkeztek – ki tudja, honnét – Délnyugat-Európába, és egykor a mainál valamivel nagyobb területen élhettek. A szakemberek a történelem csodájának tartják, hogy máig képesek voltak megőrizni saját nyelvüket (persze ma már valamennyien legalább kétnyelvűek) és kultúrájukat, amit a hódító népek elől a hegyekbe visszahúzódva érhettek el.

Őshazájuk, a történelmi Vasconia – baszkul Euskal Herria – hét tartományból áll, közülük négy Spanyolországban, három Franciaországban van. A franciaországi történelmi régiók Labourd (Lapurdi), Alsó-Navarra (Basse-Navarre, baszkul Nafarroa Beherea vagy francia kölcsönszóval Baxenabar) és Soule (Zuberoa, helyi nyelvjárásban Xiberua), amelyek ma az Atlanti-Pireneusok (Pyrénées-Atlantiques) nevű megyéhez tartoznak; Spanyolországban található Álava (Araba), Vizcaya (Bizkaia), Guipúzcoa (Gipuzkoa) – ez a három alkotja Baszkföld (spanyolul País Vasco, baszkul Euskadi) autonóm közösségét – és végül Navarra (Nafarroa). A baszkok természetesen nagyon büszkék hazájukra és a nyelvükre, sok hazafias daluk is van. Az alábbi a hét történelmi baszk tartományról szól Urko előadásában. A magyar fordítás a spanyol alapján készült.


Agur Euskal HerriariÜdvözlet Vasconiának

Zazpi Euskal Herriek
bat egin dezagun,
guztiok beti-beti
gauden gu euskaldun.


Agur eta ohore
Euskal Herriari
Lapurdi, Baxenabar,
Zubero gainari;
Bizkai, Nafar, Gipuzko
eta Arabari.
Zazpiak bat besarka
lot beitez elgarri

Haritz eder bat bada
gure mendietan,
zazpi adarrez dena
zabaltzen airetan.
Frantzian, Espainian,
bi alderdietan:
hemen hiru eta han lau
bat da zazpiretan.

Hi haiz, Euskal Herria
haritz hori bera,
arrotza nausiturik
moztua sobera.
Oi, gure arbasoak
ez, otoi ez beira,
zein goratik garen gu
jautsiak behera!

Hét baszk tartomány,
egyesüljünk,
Maradjunk örökkön-örökké
mindannyian baszkok.


Üdvözlet és tisztelet
Vasconia népének:
Lapurdinak, Alsó-Navarrának,
Zuberoa csúcsainak;
Vizcayának, Navarrának, Gipuzkoának
és Álavának.
Öleljük egymást
egyesülve mind a heten

Van egy szép tölgyfa
a hegyeinken,
hét ága nyílik
a szabad levegőre.
Franciaországban, Spanyolországban,
a két oldalán:
itt három és ott négy,
egyek mind a heten.

Te vagy, Vasconia,
ez a tölgyfa maga,
melyet megkopasztott
az idegenek uralma.
Ó, elődeink,
ne, kérlek, ne tegyétek közszemlére,
mily magasról
estünk a szakadékba!