2014. június 21., szombat

Todo el agua – hogy micsoda???

Mucha (mucho?) agua...
A nyelvváltozások lehetnek hangtani, alaktani és mondattani jellegűek, a leggyorsabban pedig a szókincs változik. Ugyanakkor a hangtani változások sok esetben nem maradnak meg a hangtan szintjén, hanem gyakran magasabb szintű, már az alaktant, esetleg a mondattant is érintő változásokat indítanak el, amelyek akár teljesen átalakíthatják egy nyelv szerkezetét (gondoljunk csak a latin esetragok lekopásának, illetve a hangsúlytalan rövid magánhangzók bizonytalanságának következményeire az újlatin nyelvekben).

Mint arról egy korábbi cikkben szó volt, a spanyol határozott névelőnek nőnemben két alakváltozata létezik: alapesetben ez la, valamint az el, amelyet az előbbi helyett használnak az erőltetett/affektált hangzás elkerülésére a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt: el agua ’a víz’, el hambre ’az éhség’. Mindkettő forrása a latin ĬLLA ’az’ nőnemű mutató névmás, amely az óspanyolban ela alakban folytatódott, ám hamar la-ra rövidült, a fenti eset kivételével: ĬLLA AQUA > ela agua [elágu̯a] > el agua. Bár az így kapott el névelő alakilag egybeesik a hímnemű határozott névelővel, természetesen nem nevezhető „hímnemű”-nek, még akkor sem, ha nemes egyszerűsítésből – vagy tájékozatlanságból – felszínesen így hívják. (A hímnemű el névelő a latin ĬLLE hímnemű mutató névmás folytatója, amely az óspanyolból ell [ellj] alakban is dokumentált.)

(Forrás: El Mexicano)

A névelő természetesen nem meghatározza, hanem csak jelöli a főnév nemét, vagyis azzal a megfelelő nemű alakban egyezik. Tehát elméletileg egy főnév neme nem kellene, hogy függjön attól, hogy a névelő melyik alakváltozata áll előtte. De most álljunk meg egy kicsit. Hogyan lehetne egyáltalán meghatározni azt, hogy mi a főnév nyelvtani neme? Honnan tudhatja az anyanyelvi beszélő, hogy például az agua főnév nőnemű? Hát nyilván csak onnan, hogy a determinánsok, melléknevek, névmások stb. melyik alakjukban egyeztetődnek vele.

Az eddigiekből belátható, hogy amennyiben a beszélők az el alakot – mivel a fenti kivételtől eltekintve kizárólag hímnemű főnevek előtt fordul elő – a hímnemű névelővel azonosítják, könnyen az tudatosulhat bennük, hogy az olyan nőnemű főnevek, mint az agua, águila ’sas’, alma ’lélek’, hambre stb., egyes számban hímneműek. Ennek következményei viszont sokkal messzebbre mutatnak, mint gondolnánk.

El agua salada (salado??)

Tegyünk egy próbát! Keressünk rá például a *todo el agua és a toda el agua, illetve a *todo el alma és a toda el alma pontos kifejezésekre. (A parancsot célszerű úgy megadni, hogy a másik változatot mindig kizárjuk a keresésből, sok helyen ugyanis mindkettő szerepel – éppen a nyelvi kérdésekkel foglalkozó fórumokon, ami torzítaná a találatok számát.) Az eredmény meglepő: a nyelvtanilag „helytelen” első kifejezésekre is tíz-százezres nagyságrendű találatokat kapunk!

Tudományos hivatkozási alapként azonban a Google komolytalan és nem megbízható forrás, így ha teljesen hiteles adatokat szeretnénk nyerni, akkor a Spanyol Királyi Akadémia (RAE) szövegadatbázisaiban (CORDE, CREA) érdemes keresni, amelyek a 8–20. század szövegeit tartalmazzák (illetve már elérhető a legújabb korpusz, a CORPES XXI béta verziója is, amely a 2000–2012 közötti időszakot öleli fel). A korpuszok adatai viszont megerősítik a Google-keresés eredményét – a táblázatból az is jól látható, hogy a todo el agua / todo el alma kifejezések a 20. században kezdtek igazán elterjedni:

(Forrás: El Mexicano/CORDE/CREA)

Mindez önmagáért beszél: tetten értünk egy folyamatban lévő nyelvváltozást! Méghozzá nem is akármilyet: arról van szó, hogy a todo, -da melléknév – ún. kvantor – a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevekkel az el névelő hatására hímnemben egyeztetődik. Mit is tehetnénk, ha a beszélők ezt már így is használják? Természetesen semmit, és nem is kell, hogy tegyünk. A változást a RAE is elismeri új nyelvtanában, de továbbra is a „helyes” – nőnemben egyeztetett – alak használatát ajánlja:
19.7c   El cuantificador todo posee variación de género y número, por lo que da lugar al paradigma todo/toda/todos/todas, al que se agrega el neutro todo (Todo le gusta). Está extendido el uso incorrecto del masculino todo ante grupos nominales definidos formados por sustantivos que empiezan por –a– tónica, como en todo el agua, todo el alma, todo el hambre. Se recomienda evitar estas construcciones y utilizar en su lugar toda el agua, toda el alma, toda el hambre. [...]
Vajon milyen további következményekkel lehet számolni? Ha a változás így folytatódik, könnyen megeshet, hogy előbb vagy utóbb az összes hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnév egyes számban hímneművé válik, s így a kétnemű főnevek (nombres ambiguos) táborát fogja erősíteni. Egyről már biztosan tudunk, amellyel ez „hivatalosan” is megtörtént: az arte ’művészet’ főnévről, mely eredetileg csak nőnemű volt...

2014. június 19., csütörtök

Trónra lépett VI. Fülöp spanyol király

VI. Fülöp spanyol király (Forrás: Wikimedia Commons, CC)
A spanyol kongresszus elnöke, Jesús Posada 2014. június 19-én 10 óra 50 perckor Spanyolország királyává nyilvánította Bourbon Fülöpöt (Felipe de Borbón), aki VI. Fülöp néven fog uralkodni, miután felesküdött az Alkotmány betartására és betartatására. A valamivel több, mint huszonöt perces beszédjét nagy taps követte a Cortes Generales (a spanyol országgyűlés) minden tagja és a meghívottak részéről is. Aki ott kívánt lenni, ott volt, mivel az ún. Grupo Mixto (a frakción kívüliek csoportja) és az Izquierda Plural baloldali koalíció képviselői nem vettek részt, mert nem értenek egyet a folytatólagos monarchia intézményével. Jelen volt viszont a rendezvényen Katalónia elnöke, Artur Mas, továbbá Baszkföldé, Iñigo Urkullu is, akik egy-egy pillanatban félénken tapsoltak, máskor nem követték a többi képviselőt. Ezután röviden beszélgettek a herceggel, miközben mosolyogva és szívélyes gesztussal üdvözölték az összes jelenlévőt.

Köszönetnyilvánítás a spanyoloknak, a szüleinek, János Károlynak és Zsófia asszonynak, különös szeretettel a búcsúzó királynénak – ezekkel kezdte beszédjét, melyben szándékait nyilvánította ki az új király. Kevésbé tért ki a múltra, azonban kiemelte a politikai erők Spanyolország érdekében elért eredményeit. „A Korona Spanyolország egységének jelképe. Egység, mely nem egységesség. Ebben a Spanyolországban elfér az, hogy az emberek különféleképpen érezzék magukat spanyolnak” – mondta az uralkodó, aki megerősítette, hogy ebbe belefér minden érzés és érzékenység. A másodhivatalos nyelvek védelme szintén egyike volt a nacionalisták részére szóló megjegyzéseinek.

Feleségével, Letizia Ortizszal 2010-ben
(Forrás: Wikimedia Commons, CC)
Mit tehet a Korona? Erre a kérdésre a király annak meghatározásával válaszolt, amit tehet és tennie is kell: „A Korona az állampolgárokkal való közelséget köteles keresni, tudnia kell kivívni a megbecsülésüket, tiszteletüket és bizalmukat, s ennek érdekében őrködni az intézmény méltósága felett, megőrizni annak presztízsét, valamint teljes, átlátható és becsületes magatartást tanúsítani.” Az állampolgárok „példamutatást” kérnek – mondta az uralkodó –, mert csak ily módon tudja kivívni a „szükséges erkölcsi tekintélyét” hivatásának gyakorlására. S ezek a jogkörök az Alkotmány által rögzítettek, melynek szerepét hangsúlyozta a király. Az egyik szerep lehet a „függetlensége”: „politikai semlegessége” és a különböző ideológiai lehetőségek előtti egységesítő szerepe lehetővé teszi a Korona részére a politikai rendszer stabilitásához való hozzájárulást.

Meggyőződése szerint, aminek a Koronának lennie kell, az egy „új monarchia egy új időszakra”. A feladathoz, melybe belekezd, megvan az energiája, az illúziója, valamint a „nyílt és megújuló szellemisége”, amely az ő generációját ihleti. Egy új időszak megtestesítésének vágya jellemezte az új uralkodó beszédjét.

A koronázási ceremónia (Forrás: La Moncloa)

A Korona tiszteletétől az országgyűléséig, a nemzeti szuverenitás letéteményesei voltak beszédjének kezdetei, melyben tiszteletét fejezte ki az iránt a Spanyolország iránt, amelyet szeret és csodál. A „kivételes örökségtől”, melyet apja hagyott hátra, a megbékélés generációján át az újításba és kutatásba merült Spanyolországig, amire szükség van. Nem utalt a dinasztiára mint legitimitásának okára, hanem munkájára, valamint a spanyolok törekvéseivel kapcsolatos „nyitott és elszánt” feladatára. Beszédje végén spanyol, katalán, baszk és galiciai nyelven mondott köszönetet. A legérzelmesebb gesztusa két csók volt feleségének, Letizia királynénak, és egy mosoly a lányainak, Leonornak, Asztúria hercegnőjének és Zsófia infánsnak. A meghívottak lelátójáról erősen tapsolt neki édesanyja, Zsófia asszony, valamint nővére, Elena asszony, látható könnyekkel.


VI. Fülöp megkoronázása (Forrás: Libertad Digital)

—¡Señor! Las Cortes Generales están reunidas para recibir el juramento que venís a prestar como Rey de España, conforme al artículo 61 de la Constitución.
—«Juro desempeñar fielmente mis funciones, guardar y hacer guardar la Constitución y las leyes, y respetar los derechos de los ciudadanos y de las comunidades autónomas».
—¡Señor! Las Cortes Generales acaban de recibir el juramento que Vuestra Majestad ha prestado. En cumplimiento de la Constitución, queda proclamado Rey de España Don Felipe de Borbón y Grecia, que reinará con el nombre de Felipe VI. ¡Viva el Rey! ¡Viva España!


– Uram! Az Országgyűlés együtt áll, hogy fogadja az esküt, melyet Spanyolország királyaként jössz letenni, az Alkotmány 61. cikkelyének megfelelően.
– „Esküszöm, hogy hivatásomhoz hű leszek, betartom és betartatom az Alkotmányt és a törvényeket, és tisztelem az állampolgárok és az autonóm közösségek jogait.”
– Uram! Az Országgyűlés ezúttal fogadja az esküt, melyet Felséged tett. Az Alkotmány értelmében Don Felipe de Borbón y Grecia Spanyolország királyává nyilváníttatik, aki VI. Fülöp néven fog uralkodni. Éljen a Király! Éljen Spanyolország!

Forrás: El País / El Mexicano

2014. június 15., vasárnap

Mi az a quitapenas?

Az album borítója (Forrás: Lucía Pérez)
Lucía Pérez spanyol énekesnő új albumának címe Quitapenas. De mit is jelent ez pontosan? Hát, ha szó szerint fordítjuk, akkor kb. ’Bánatölő’, esetleg ’Felvidító’ lehetne – a quitar (< k. lat. QUITĀRE < lat. QUIETĀRE) ’elvesz, megfoszt’ és a pena (< lat. PŒNA) ’bánat’ szavakból alkotott igei-névszói összetétel.

Ha viszont az interneten rákeresünk, találunk ilyen nevű italt – nevezetesen egy tequilamárkát – és mindenféle színes bábukat is. A DRAE szerinti meghatározása pedig – a társalgási nyelvben – ’likőr’. Sőt, a Diccionario de americanismos szerint Chilében még ’temető melletti kocsma’ jelentéssel is bír!

Az El Progreso online spanyol újság galiciai kiadásában megjelent cikkben ugyanakkor ez olvasható az albumról: „A quitapenas-ok a guatemalai folklórban szokványos pici bábuk, amelyeket a gyerekek éjszakai félelmeinek elűzéséhez használnak.”

Valamiért az ilyen szavaknál, főleg, ha az egy cím, különös megoldást várnánk: biztos nem szó szerint kell érteni – gondolnánk. Azonban, ha meghallgatjuk a címadó dalt (amely Chema Purón szerzeménye), már az első két sorból rájövünk, hogy itt semmiféle átvitt értelmet nem kell keresni: a kifejezés semmivel sem jelent többet, mint a szó szerinti fordítása, azaz ’Bánatölő’. Az album egyébként június 22-én jelenik meg Spanyolországban. Magyarországon digitális letöltés formájában vásárolható meg.


(Forrás: Letras y Musas)

Quitapenas

Eso que estoy buscando, nadie lo vende
No lo encuentras en el mercado ni en un bazar
Eso que estoy pidiendo y nadie me entiende
Es posible que tú lo tengas sin estrenar

Porque dicen que no hay momento que algo no duela
Porque vale cualquier remedio cuando te llega
Y aunque el tiempo lo cura todo, mi alma no espera
Te confieso que ando buscando un quitapenas

Un quitapenas que ponga en mis pies el ritmo para bailar
Un quitapenas que me haga seguir soñando para olvidar
Un quitapenas que logre que mi mirada vuelva a brillar
Un quitapenas que me haga seguir pensando
Que otros amores pueden llegar

¿Dónde puedo buscarlo, dónde se encuentra?
Nadie sabe qué forma tiene, ni qué color
Quien lo tenga escondido, que me lo venda
Que le quiero quitar las penas al corazón

2014. június 8., vasárnap

Az olasz kiejtésről

Az Index újságírója érdekes kérdéssel keresett meg: olvasójuk az olaszországi Riminiben járt valamikor, ahol tiramisùt kért szép, irodalmi olasz kiejtéssel, majd nem kis meglepetésére az olasz felszolgálóhölgy magyaros [s]-sel nyugtázta rendelését. De ne szaladjunk ennyire előre, ezért nem lövöm le a poént – inkább ismerkedjünk meg közelebbről az olasz kiejtéssel!

Mindenekelőtt érdemes tudni, hogy Olaszország területén rengeteg újlatin nyelvváltozatot beszélnek: ezek szélsőséges esetben nem is lennének kölcsönösen érthetőek az „irodalmi” vagy „sztenderd” olasz ismerete nélkül. Bár maguk az olaszok többsége is csupán „olasz nyelvjárások”-nak tartja őket, valójában – szigorúan nyelvtörténeti alapon nézve – nem a tulajdonképpeni olasz változatai, hanem a beszélt latinból önállóan fejlődött újlatin nyelvek/dialektusok, ahogy például Spanyolországban a katalán, a galiciai vagy az aragóniai. (Sőt, mint korábban már írtam, az Észak-Olaszországban beszélt változatok még csak nem is a legközelebbi rokonai az olasznak, hanem már átmenetet képeznek a francia nyelvjárások felé.) Az „olasz nyelvjárások” között tehát akkora különbségek is lehetnek akár, mint a sztenderd spanyol és a sztenderd olasz között.

Róma, Colosseum (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Természetesen magának a tulajdonképpeni olasznak – amelyet egy középkori toscanai nyelvjárásból, a firenzeiből alakítottak ki – is vannak regionális változatai, amelyekre a fent említett újlatin nyelvváltozatok hatottak. Ebben a cikkben a sztenderd olasz kiejtést ismertetem, kitérve szükség esetén a regionális különbségekre.

A magánhangzók

Az irodalmi olaszban hangsúlyos helyzetben hét ([a], [e], [ɛ], [i], [o], [ɔ], [u]), hangsúlytalan helyzetben öt ([a], [e], [i], [o], [u]) magánhangzót találunk. (De vannak olyan nyelvváltozatok is, például a délolasz nyelvjárások, amelyekben hangsúlytalan szótagban csak [a], [i], [u], illetve egy elmosódott [ö]-szerű magánhangzó fordulhat elő). Hangsúlyos helyzetben az e és az o kétféle változatban jelenik meg a konzervatívabb nyelvjárásokban: az [e] (írásban, hangsúlyjelöléssel é) a magyar zárt [e]-nek (pl. ’magát’), az [ɛ] pedig a sztenderd magyar [e]-nek (írásban, hangsúlyjelöléssel è, pl. ’tea’) felel meg; hasonlóképpen az o is lehet zárt [o] (pl. molto ’sok’), és a magyar [a] felé közelítő nyílt [ɔ] (írásban, hangsúlyjelöléssel ò, pl. però ’azonban, de’).

Mindazonáltal, a beszélt olaszban az [e] és [ɛ], illetve az [o] és [ɔ] magánhangzók megkülönböztetése területfüggő, és a gyakorlatban csak nagyon ritkán van jelentésmegkülönböztető szerepük (lásd pl. botte: [botte] ’hordó’ és [bɔtte] ’ütések, csapások’) a szövegkörnyezetnek köszönhetően – tehát nem követünk el súlyos hibát, ha nem tudjuk, melyik szóban kell a nyíltabb vagy a zártabb magánhangzót ejteni. Fontos viszont, hogy a szó végi -o mindig nyílt és rövid, még ha hangsúlyos is (lásd alább!).

Az [i] és az [u], akárcsak a spanyolban, hangsúlytalanul kettőshangzót alkothat a mellette álló magánhangzóval (pl. dieci [di̯ɛcsi] ’tíz’, fuoco [fu̯ɔko] ’tűz’, sei [sɛi̯] ’hat’ stb.), illetve magánhangzók között az i a [j] hangot jelöli. Sajnos, mivel a helyesírás – a spanyollal ellentétben – nem jelöli, nem állapítható meg a leírt alakból, hogy egy magánhangzó melletti [i] vagy [u] mikor hangsúlyos, azaz mikor kell külön szótagban ejteni. Így például az enciclopedia ’lexikon’ szóban az olasz hangsúly a második [i]-re esik: [encsiklopedía], a spanyolban viszont a második [e]-re: [ensziklopédi̯a]; az olasz allegria, spanyol alegría ’vidámság’ szavakban pedig egyaránt az [i]-re.


Nápolyi, egy „délolasz nyelvjárás” – ez már nem sztenderd olasz...

A hangsúlyos magánhangzók az olaszban – a spanyollal ellentétben – hosszúak, főleg nyílt szótagban, kivétel a véghangsúlyos szavakban, ahol mindig rövidek. (A spanyolban éppen a véghangsúlyos szavak hangsúlyos magánhangzója nyúlik meg leginkább – kivétel az -l, -n végződés, amelyek előtt rövid.) A hangsúlyt írásban csak akkor jelölik az olaszban (az értelmező szótárak, tankönyvek kivételével, ahol mindig), ha az a szó végi magánhangzóra esik, a zárt [e]-t jelölő -é kivételével tompa (balra dőlő) ékezettel: canterò ’énekelni fogok’, felicità ’boldogság’, gioventù ’ifjúság’, ’igen’, caffè ’kávé’, perché ’miért, mert’ stb.

A mássalhangzók

Az olasz mássalhangzók kiejtése nem okoz problémát, hiszen minden hangnak van magyar megfelelője. A legtöbb betűt – b, d, f, l, m, n, p, r, t, v – ugyanúgy olvassuk, mint magyarul. Idegen szavak kivételével az olaszban nincs k, j, w, x, y. A néma h önállóan csak az avere ’neki van’ néhány alakjában (ho, hai, ha, hanno) található meg (megkülönböztetésül írásban az o ’vagy’, ai [a elöljáró + i többes számú hímnemű névelő], a [elöljáró] és anno ’év’ szavaktól), egyébként csak a che [ke], chi [ki] és ghe [ge], ghi [gi] csoportokban fordul elő annak jelzésére, hogy a c [k] és nem [cs], a g [g] és nem [dzs] hangértékkel ejtendőek.

A magyartól eltérő olvasatú betűk és betűkapcsolatok az alábbiak (az átírásban a hangsúlyt – a nyílt [e] és [o] esetén balra dőlő – ékezettel jelölöm):
  • c – e, i előtt magyar [cs], máskor [k]. A ci csoportban az i nem hangzik, ha hangsúlytalan és magánhangzó követi: ilyenkor csak arra szolgál, hogy a c-t [cs] hangértékkel olvassák. Amennyiben [e], [i] előtt a [k] hangértéket akarják jelölni, egy néma h-t iktatnak közbe. Példák: certo [csèrto] ’persze’, cintola [csíntola] ’derék’, casa [káza ~ kásza] ’ház’, ciao [csáo] ’szia’, cielo [csèlo] ’ég’, che [ke] ’(a)mi, aki, amely, hogy stb.’, chi ’[ki] (a)ki’. A közép- és délolasz nyelvjárásokban a [cs] hang magánhangzók között [s]-sé egyszerűsödhet, így például a dice [dícse] ’mondja’ ezeken a helyeken [díse].
  • g – e, i előtt [dzs], máskor [g]. A gi csoportban a hangsúlytalan i nem hangzik, ha utána magánhangzó áll, csak az a szerepe, hogy a g-t [dzs]-nek ejtsék. A [g] hangérték megtartására [e], [i] előtt egy néma h-t iktatnak közbe. Példák: gente [dzsènte] ’emberek’, giro [dzsíro] ’fordulat’, gusto [gúszto] ’ízlés’, giusto [dzsúszto] ’igazságos’, lunghissimo [lungísszimo] ’nagyon hosszú’.
  • gli – ejtése [llʲi] (jésített [l]-lel), azonban magánhangzó előtt a [llʲ] hangot jelöli, ha az i hangsúlytalan: gli [lʲi] (névelő), famiglia [famíllʲa] ’család’. A [llʲ] (IPA: [ʎʎ]) hang bizonyos nyelvjárásokban eltűnőben van, helyette egyszerű [jj]-t ejtenek, akárcsak a spanyolban.
  • gn – magyar [nny]: bagno [bánnyo] ’fürdő(szoba)’, Spagna [szpánnya] ’Spanyolország’.
  • qu – [kw] (a [w] nagyon rövid [u]-nak felel meg, de sosem [v]): quando [kwándo] ’(a)mikor’, questo [kwészto] ’ez’, qui [kwi] ’itt’. (Az olaszban tehát a qu mindig [kw]-t jelöl, és nem [k]-t, ahogy a spanyolban.)
  • s – magyar [sz], magánhangzók között [sz] vagy [z]. Az utóbbi nyelvjárásfüggő: valahol mindig [sz], valahol mindig [z], az irodalmi olaszban pedig szava válogatja, hogy [sz] vagy [z] (ez a különbség azonban csak nagyon ritkán fonémikus); az -ss- viszont mindig [ssz]. Sok olasz nyelvjárásban – leginkább északon – a nyelv hegyével képzik, ahogy a sztenderd európai spanyolban, vagyis hangzása a magyar [s]-ére is emlékeztet valamennyire. Például, ha Riminiben tiramisùt kérünk, ezt könnyen hallhatjuk a helybéliektől [tiramisú]-nak – valójában mégsem egészen magyar [s]-t ejtenek, de ahhoz (is) közel van. (A tiramisù jelentése egyébként ’dobj fel engem’, a tirare ’dob’, a mi, me ’engem’ és a ’fel, fenn’ szavakból – állítólag a koffeintartalma miatt kapta ezt a nevet.) Zöngés mássalhangzó előtt viszont mindig [z]: sbaglio [zbállʲo] ’hiba, tévedés’.
  • sc – e, i előtt magyar [ss] (az [sz]+[cs] összeolvadásával), máskor [szk]. A sci csoport, amennyiben az i hangsúlytalan és magánhangzó követi, szintén [ss]-nek hangzik (tehát az i néma). A [szk] hangérték megtartására [e], [i] előtt egy néma h-t iktatnak közbe. Példák: pesce [pésse] ’hal’, piscina [pissína] ’medence’, disco [díszko] ’lemez’, lasciare [lassáre] ’hagy’, dischi [díszki] ’lemezek’.
  • z – magyar [c], ritkábban [dz]: zio [cío ~ dzío] ’nagybácsi’, grazie [gráccie] ’köszönöm’, mezzo [mèdzo] ’közép(ső)’, pizza [pícca] (tehát nem *[pidza], ahogy magyarul ejtjük!), speranza [szperánca] ’remény’. (Magánhangzók között a [c]~[dz] mindig hosszú – akkor is, ha az írott alakban csak egy z szerepel.)
Akárcsak a magyarban, a mássalhangzók az olaszban is lehetnek hosszúak (gemináták), és a helyesírás ezt ugyanúgy a betű megkettőzésével jelöli: anno [ánno] ’év’, latte [látte] ’tej’, leggere [lèddzsere] ’olvas’. A betűkapcsolattal jelölt mássalhangzók (lásd fent!) esetében a magyarhoz hasonlóan csak az első betűt kettőzik: gnocchi [nnyòkki] ’nokedli’, braccio [bráccso] ’kar’, viaggio [vi̯áddzso] ’utazás’. (Kivételes a [kkw] csoport, melynek jelölése írásban nem *-qqu-, hanem -cqu-, például acqua [ákkwa] ’víz’.)

A nyelvtanulóknak legtöbb gondot okozó olasz mássalhangzók (Forrás: El Mexicano)

Néhány mássalhangzó csak hosszú lehet magánhangzók között (szó elején is): ilyen a [dz] és [cc] (z, -zz-), a [llʲ] (gli), a [nny] (gn) és a [ss] (sce, sci). Fontos különbség azonban, hogy az olaszban mássalhangzó előtt is megjelenhet hosszú mássalhangzó: például a quattro ’négy’ kiejtése [kwáttro] és nem *[kwátro] (ez a magyarban nem lehetséges: pl. a tettre [tetre] és a hatra szót is egy [t]-vel ejtjük).

Sajátos jelenség továbbá az olaszban, hogy bizonyos szavak után a szókezdő mássalhangzót hosszan ejtik. Ennek általában történeti oka van (de nem mindig). A latinban ugyanis sok szó mássalhangzóra végződött, amelyet nem ejtettek ki tisztán a beszédben, hanem inkább „hasonult” a következő szó kezdő mássalhangzójához, megnyújtva azt (pl. EST VERUM > È vero [èvvéro] ’Valóban’). Az összetett szavakban ez írásban is megjelenik (pl. evviva! ’hajrá!, éljen!’ < ET VIVAT ’és éljen’).

A hangsúly

Az olasz szavak hangsúlya leggyakrabban az utolsó három szótag valamelyikére esik (ahogy a spanyolban is), de ritkábban, főleg igealakokban, eshet a szó végétől számított negyedik szótagra is (pl. abitano [ábitano] ’laknak’).

Mivel a hangsúlyt a mai olasz helyesírás csak akkor jelöli, ha a szó végi magánhangzóra esik (az olaszban egyébként az il névelő, a con, in, per elöljárószók, illetve a mássalhangzóra végződő idegen szavak kivételével minden szó csak magánhangzóra végződhet), a szavak helyes hangsúlyozását sajnos külön meg kell tanulni. Az igényesebb szótárak azonban jelzik a hangsúly helyét, és a hangsúlyos magánhangzó nyíltságát is (à, è, é, í, ò, ó, ú).


Befejezésül, az alábbi videón egy olasz tanár magyarázza az olasz ábécét és egyes mássalhangzók eltérő ejtését és írásmódját spanyol anyanyelvűeknek.


Olasz ábécé spanyoloknak – „Non è [bu], [bi], no! [vu] o [vi]...”

Az észrevételekért köszönet Prof. Dr. Giampaolo Salvi nyelvtörténésznek.

2014. június 1., vasárnap

Miben különbözik az amerikai és az európai spanyol?

Horizontális és vertikális felosztás (Forrás: El Mexicano)
Bár a spanyol nyelvjárásokról már írtam korábban részletesen, gyakran visszatérő kérdés kezdő vagy leendő nyelvtanulóknál, hogy milyen különbségek vannak a spanyolországi és a latin-amerikai spanyol között. Persze rögtön megjelennek a válaszolók között a rémhírterjesztők is, akik szerint „nem is ugyanaz a két nyelv”. Itt most nem mennék bele az olyan részletekbe, hogy a nyelv és a nyelvjárás megkülönböztetésének egyáltalán nincs tudományos alapja – természetesen vannak különbségek, de azért erős túlzás azt állítani, hogy „nem ugyanaz a nyelv” (ezen az alapon még a magyar sem csak egy nyelv).

Érdemes továbbá leszögezni, hogy „spanyol” alatt ma csak a kasztíliai spanyolt értjük: ezt a nyelvet beszélik Spanyolország legnagyobb részén, továbbá a Kanári-szigeteken és egész Latin-Amerikában is. (Ami nem keverendő a kasztíliai nyelvjárással, amely a kasztíliai spanyolnak a Kasztíliában ma beszélt változata, illetve tágabb értelemben a Spanyolország északi felén beszélt kasztíliai spanyol nyelvjárások összessége – a köznyelvben sokszor ezt hívják csak „kasztíliai”-nak, s ez adja a sztenderd európai spanyol alapját. Az aragóniai és az asztúriai-leóni történelmi újlatin dialektusok ma beszélt változatai nem a kasztíliai spanyol nyelvjárásai, hanem ahhoz nagyon közel álló nyelvek.)

Itt kifejezetten a sztenderd európai – az Ibériai-félsziget nagy részén beszélt – és a sztenderd latin-amerikai spanyol, vagyis a „horizontális” változatok közötti eltéréseket sorolom fel („sztenderd” alatt a tanultabb rétegek által használt, viszonylag semleges köznyelv értendő). Vertikálisan meg kell különböztetni továbbá „északi” vagy „szárazföldi” és „déli” vagy „part menti” nyelvjárásokat is, amelyek mindkét földrészen bizonyos közös kiejtésbeli sajátosságok alapján állnak szemben egymással (az „északi” és „déli” itt nem feltétlenül értendő szó szerint – inkább csak a nyelvjárások eredetére, jellegére utal). Közülük a legfontosabb, hogy míg a szó(tag) végi [sz] (s, z) hangot az előbbiekben általában kiejtik, az utóbbiakban általában [h]-vá gyengül vagy kiesik (például az España kiejtése egy északi nyelvjárásban kb. [eszpánnyá], míg egy déliben kb. [ehpánnyá] vagy [epánnyá]).

Clunia romjai a kasztíliai Burgos tartományban, a spanyol szülőföldjén (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

A továbbiakban lássuk tehát, melyek azok a különbségek a két legnagyobb „horizontális” nyelvváltozat között, amelyek a spanyoltanulóknak már a legelején feltűnnek. (A kiejtés átírásában ékezettel a hangsúlyt jelölöm. A [θ] az angol zöngétlen th-nak megfelelő hang jele.)

A spanyolországi spanyolban
  • megkülönböztetik a ce, ci csoportokban a c, illetve a z betűvel jelölt sziszegőhangot az s betűvel jelölttől: az előbbit „pösze” – a fogak közé helyezett nyelvheggyel képzett – [sz]-nek (mint az angol thing szóban a th), az utóbbit kissé a magyar [s]-be hajló „susogó” [sz]-nek ejtik, főleg az [o], [u] magánhangzók környezetében (pl. ciento [θi̯énto] ’száz’, siento [szi̯énto] ’érzem’, casa [kásza] ’ház’, caza [káθa] ’vadászat’);
  • a ch-val jelölt hangot sokan a magyar [c]-be hajló [cs]-nek ejtik;
  • a ge, gi csoportokban a g-vel, valamint a j betűvel jelölt mássalhangzót érdes, „krákogós” [h]-szerű  hangnak ejtik (pl. jota  [khóta] ’jé’, gente [khénte] ’emberek’);*
  • a [g] hang ejtése magánhangzók, illetve magánhangzó és l/r között „zöngés [h]”-nak hangzik, leginkább a francia „raccsolt” [r]-hez hasonlítható (pl. pago [págho] ’fizetés’);*
  • a [d] hang az -ado végződésben kiesik (pl. lado [láo] ’oldal’), szó végén pedig gyakran a z betűvel jelölt hangéval azonos módon ejtik, azaz az angol zöngétlen th-hoz hasonló (pl. Madrid [madríθ], seguridad [szeghuridáθ] ’biztonság’);
  • a mássalhangzó-torlódásokat rendszerint leegyszerűsítik (pl. actor [attór] ’színész’, dirección [direθi̯ón] ’irány’, éxito [észito] ’siker’ stb.);
  • a hangsúlyos magánhangzók nem nyúlnak meg annyira;
  • a beszéd meglehetősen gyors és temperamentumos, hangzásvilága „kemény”, pattogós.
Ezen a videón hallhatunk néhány tippet, hogy mitől lesz hiteles az ibériai spanyol kiejtésünk!

A latin-amerikai spanyolban
  • csak egyféle sziszegőhang létezik, amely nagyjából megfelel a magyar [sz]-nek, vagyis nem tesznek különbséget az e, i előtt álló c, a z és az s betű kiejtése között;
  • az e, i előtt g-vel és a j betűvel jelölt hangot lágyabban ejtik, mint Spanyolországban (kb. megfelel a magyar pech szóban ejtett ch-nak: jota [chóta], gente [chénte]);*
  • a magánhangzók, magánhangzó és l/r közötti [g] hangot nem „nyelik le”;*
  • a mássalhangzó-torlódásokat egyszerűsítés nélkül kiejtik (pl. actor [aktór], dirección [direkszi̯ón], éxito [ékszito] stb.);
  • a hangsúlyos magánhangzók jobban megnyúlnak;
  • a beszéd lassabb, érthetőbb, a hanglejtés dallamosabb, a hangzása „lágyabb”, a magyar fül számára kellemesebb;
  • nem használják a többes szám második személyű névmásokat (vosotros, vosotras, os, vuestro, vuestra, vuestros, vuestras) és igealakokat (cantáis, cantad stb.), helyettük az ustedes és a többes szám harmadik személyű igealak fejezik ki a ’ti’ jelentést is;
  • használnak olyan szavakat, amelyek az európai spanyolból már kikoptak, illetve régiesnek számítanak (pl. amar ’szeret’, antier ’tegnapelőtt’, plática ’beszélgetés’ stb.).
Mindezek a különbségek persze valamennyire szubjektívek is, és csak első benyomásra tűnhetnek óriási eltéréseknek az eltérő hangzásvilág miatt – azonban ahogy egyre többet tudunk a nyelvről, egy idő után rádöbbenünk, hogy lényegében a spanyol nyelvjárások között sincsenek nagyobb különbségek, mint a jóval kisebb területen beszélt magyar „tájszólások” és a városi köznyelv között.

Hispaniola (La Española) szigete – itt kötött ki először Kolumbusz (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Az eltérések szemléltetésére az alábbiakban egy – éppen a témával kapcsolatos – idézet olvasható Rufino José Cuervo (1844–1911) kolumbiai nyelvésztől, amelyet meg is hallgathatunk két északi és egy déli kiejtéssel. (A hangfelvételek a Las voces del español DVD-ről származnak és a Spanyol Akadémiák tulajdonát képezik. Felhasználásuk idézetként, ismeretterjesztés céljából történik.)
Toda lengua vive en evolución perpetua, alterándose, enriqueciéndose o empobreciéndose, y cada época nos la muestra en una fase de tal evolución. El castellano que hoy hablamos es muy diferente del que hablaba Cervantes, como el que éste hablaba es muy diferente del de Juan de Mena, y el de éste muy diferente del de Berceo. No es esto solo: cada lengua varía más o menos según las comarcas en que domina, y en cada una de ellas sigue su evolución propia: en la Península, no habla el natural de Castilla como el aragonés o el andaluz; ni, en América, el chileno como el mexicano o el colombiano.

Északi nyelvjárás, Európa – Spanyolország (Madrid):

Északi nyelvjárás, Latin-Amerika – Kolumbia (Bogotá):

Déli nyelvjárás, Latin-Amerika – Chile (Santiago de Chile):

„Minden nyelv örök fejlődésben él, megváltozik, gazdagszik vagy szegényedik, s minden korszak e fejlődésének egy szakaszában tárja azt elénk. Az a kasztíliai, melyet ma beszélünk, nagyon különbözik attól, amelyet Cervantes beszélt, mint ahogy az, amelyet ő beszélt, nagyon különbözik Juan de Menáétól, és ez utóbbié nagyon különbözik Berceóétól. Nem csak erről van szó: minden nyelv többé-kevésbé eltér a tájegységek szerint, melyekben uralkodó, és mindegyikben saját fejlődést követ: a Félszigeten nem beszél úgy a kasztíliai lakos, ahogy az aragóniai vagy az andalúz; sem Amerikában a chilei, mint a mexikói vagy a kolumbiai.”
S hogy legyen egy kis szórakozás is a végére, az alábbi riportban mexikóiakat kérdeztek arról, hogy szerintük melyik a legszexibb akcentus az országban és miért! (Persze a riportalanyok között van egy kakukktojás is.)


(Forrás: La Primera Plana TV)