2014. március 29., szombat

A tengerimalac nagy testvére, a vízidisznó

Vízidisznó (Forrás: Wikimedia Commons, CC)
A tengerimalac elnevezéséről szóló nagy sikert aratott cikk után – és olvasónk kívánalmának eleget téve – most röviden a nagy testvérről, a vízidisznóról szólunk.

A vízidisznó vagy kapibara (Hydrochoerus hydrochaeris), a spanyol nyelvterületeken általában carpincho [kárpincso] a tengerimalac közeli rokona, amelyet egyúttal a Föld legnagyobb rágcsálójaként tartanak számon. Megjelenésében egy óriási nyúlra hasonlít, bár a feje némileg a lovakéra is emlékeztet. Testhossza eléri a 130 centimétert, tömege akár 60 kg is lehet. Természetes élőhelye szintén Dél-Amerika, azonban nem a hegyvidék, ahogy kistestű rokonáé, hanem a vizek közelében lévő szavannák és erdős területek. Általában 15-20 fős csapatokban élnek, melyek élén mindig egy domináns hím áll. Kommunikációjuk során szagokat és jellegzetes hangokat használnak: képesek ugatni, fütyülni, röfögni és kattogó hangot kiadni is. A hímek az orrukon lévő kiválasztómiriggyel jelölik meg területüket. Bár hobbiállatként nem túl elterjedt, a tartók hűséges, intelligens és tiszta állatnak vélik. Intelligenciája és tanulékonysága a kutyáéval vetekszik. 8-10 évig él.

Neve ezúttal nem áll annyira távol a valóságtól, mint a tengerimalacé, hiszen a vízidisznó valóban „kétéltű”: lábujjai közötti úszóhártyáival kiválóan úszik, akár a hód. Tudományos neve végső soron görög eredetű, amely a(z) ὕδωρ (hýdōr) [(h)üdór] ’víz’ és a χοίρος [khírosz] ’disznó’ jelentésű szavakból álló össze, vagyis ’vízidisznó’; ennek latin átírása az hydrochoerus [idrokérusz].

Vízidisznócsapat (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Nemzetközileg elterjedt elnevezése, a kapibara (ang., ném., fr. capybara, sp., ol., rom. capibara, port. capivara, or. капиба́ра [kapibára] stb.) vagy a guaraní kapi’yva [kapi-üva] vagy pedig a nagyon közeli rokon tupí nyelv ka’apiûara [ka-apiwara] szavából származik – jelentésük egyszerűen ’fűevő’.


Két percben a kapibaráról (spanyolul)

Általánosan használt spanyol neve carpincho, azonban Kolumbiában chigüiro [csigwíro], Venezuelában chigüire [csigwíre]. Hivatalos etimológiai adatot sajnos egyikre sem szolgáltat sem a DRAE, sem a Diccionario de americanismos. A carpincho töve valószínűleg – de legalábbis a spanyol Wikiszótár szerint – ugyanaz, mint amit a kapibara szóban is találunk, vagyis a guaraní kapi’i ’takarmány, legelő’, az -ncho pedig egyfajta becéző, illetve gúnynévképző a spanyolban. A kolumbiai és venezuelai chigüiro~chigüire kizárásos alapon szintén valamelyik helyi indián nyelvből származhat.


Rövidfilm a chigüiro vadasparki tartásáról (spanyolul)

Sajnos most nem szolgálhattam annyira izgalmas névtörténettel, mint a tengerimalac esetében, de remélem, az olvasók ennyivel is beérik.

2014. március 22., szombat

Szenvedő szerkezetek. Az acción és az estado-resultado

La carta es escrita. La carta está escrita. „A levél meg van írva” – ahogy ezt mi mondanánk (azaz fordítanánk). De vajon van-e különbség a két spanyol mondat között, és ha igen, mi az? A legutóbbi témában, amely szintén a ser és az estar közötti különbségekről szólt, azt vizsgáltuk, hogy a spanyol ajkúak mit fognak fel állapotként vagy helyzetként, és miért nem tartozik ebbe a körbe egy fénykép vagy esemény helyszíne. Most egy kicsit másképp közelítjük meg a kérdést!

Aki tanult már angolul, nem lehet ismeretlen számára az ún. szenvedő szerkezet (passive voice). Ennek lényege, hogy ami a cselekvő mondat tárgya, az a szenvedő mondat alanya – vagyis az ilyen szerkezetek igei állítmánya nyelvtanilag azt fejezi ki, hogy a mondat alanya nem végzi, hanem elszenvedi a cselekvést vagy történést. A szenvedő szerkezet különösen akkor hasznos, ha a cselekvést végző alany kiléte nem érdekes vagy nem kívánjuk azt megnevezni.

A spanyolban a szenvedő szerkezetek (construcciones pasivas) kétféleképpen képezhetőek: az egyik a „visszaható” igealak használata (pasiva refleja), amiről korábban már volt szó; a másik pedig a klasszikus értelemben vett szenvedő igenem (voz pasiva), más néven körülíró szenvedő igeragozás (pasiva perifrástica), amely a létige (ser) és az alannyal nemben és számban egyeztetett befejezett vagy szenvedő melléknévi igenév (participio pasivo) kapcsolatából áll: Juan es amado ’Jánost szeretik’ (szó szerint: ’János szeretve van’). A mondat alanya ez esetben paciente (vö. padecer ’szenved’), vagyis ’szenvedő/tűrő’ – míg a cselekvő mondatoké agente (a latin ÁGĔRE* ’tesz, cselekszik’ folyamatos melléknévi igenevéből).

¿Es amada? (Forrás: ifondos)

Mint fentebb írtam, a szenvedő szerkezetek szerepe, hogy a cselekvő mondat tárgyából alanyt csináljanak (ebből az is következik, hogy szenvedő szerkezetbe csak tárgyas igét lehet tenni, pontosabban csak tárgyas igével alkotott ser + participio tekinthető annak) – elsősorban azért, hogy a cselekvés végzőjét (agente) nélkülözni lehessen: pl. los criminales fueron capturados ’a bűnözőket elkapták’ (nem érdekes, hogy kik kapták el, nem tudjuk a rendőrök nevét stb.). A továbbiak megértéséhez ez legyen a szemünk előtt!

S most térjünk vissza a cikk elején szereplő példamondatainkhoz: La carta es escrita (megjegyzendő, hogy a valóságban nagyon ritkán mondanak ilyet jelen időben, a cikkben is csak a példa kedvéért szerepel), illetve La carta está escrita. Bár mindkettőt úgy fordítjuk, hogy a ’A levél meg van írva’ (hiszen másképp nem tudjuk), valójában a – szigorú értelemben vett – szenvedő szerkezet csak az első, mégpedig az előzőekben leírt kritériumok alapján. De miről is van szó?

Legyen a kiinduló cselekvő mondatunk a következő: Juan escribe la carta ’János írja a levelet’. Ha viszont számunkra csak maga a cselekvés a fontos (nem az, hogy ki végzi), akkor ezt a mondatot átalakítjuk szenvedővé, melynek eredményeképpen pontosan az első mondatot kapjuk vissza. Vagyis még pontosabban úgy lehetne lefordítani, hogy ’A levelet írják ~ A levél írva van’! Ez semmi többet nem jelent annál, mint amit a szenvedő szerkezet hivatott kifejezni, azaz a La carta es escrita mondat állítmánya egy acciónt (cselekvést) jelenít meg.

Ezzel szemben a második mondat – bár tágabb értelemben szintén lehet egyfajta szenvedő szerkezetnek tekinteni (egyes spanyol nyelvtanokban construcción pasiva resultativa, azaz eredményt kifejező szenvedő szerkezet) – igazából egy állapotot (estado), vagyis egy cselekvés eredményét (resultado) kifejező igei körülírás (s mint ilyen, természetesen az estar igével használatos). Úgy is mondhatnánk, hogy míg a La carta es escrita egy megvalósuló (imperfektív) mozzanatot, addig a La carta está escrita körülírás pedig ennek eredményét, egy megvalósult (perfektív) eseményt fejez ki. (Az estar természetesen csak olyan igékkel használható, amelyek befejezett melléknévi igeneve eredményt is képes kifejezni – nem lehet például azt mondani valakire, hogy *está amado, vagy valamire, hogy *está sabido az es sabido ’tudott, ismert’ helyett stb.)

Példa a körülíró szenvedő igeragozásra a kijelentő mód jelen és egyszerű befejezett múlt idejében
(Forrás: El Mexicano)

Amennyiben a cselekvés végzője is megjelenik, az mindig a por elöljárószóval bevezetett határozói bővítmény (La carta es escrita por Juan. ’A levelet János írja.’ El aborto está regulado por la ley. ’Az abortusz a törvény által szabályozott.’).

Láthattuk tehát, hogy ebben és az ehhez hasonló mondatokban a ser és az estar használata, vagyis a szenvedő és a körülíró szerkezet közötti különbség ún. acción / estado-resultado jellegű. Vagyis a La carta está escrita egyenértékű azzal a – figyelem, most jön a csavar! – szenvedő mondattal, hogy La carta ha sido (fue) escrita ’A levél meg lett írva’! Persze, mint már a korábbi hasonló témájú cikkben is írtam, bizonyos igékkel nem olyan éles ez a különbség. Nézzük a következő mondatokat:
  • Es prohibido fumar. ~ Está prohibido fumar.
  • Este libro es dedicado a ti. ~ Este libro está dedicado a ti.
Nyelvtani értelemben véve természetesen ugyanaz a különbség a fenti mondatpárok két tagja között, mint a La carta es escrita és a La carta está escrita között (vagyis az elsők szenvedő, a másodikak mód- vagy állapothatározói körülíró szerkezetek), logikailag viszont majdnem ugyanazt jelentik: ’A dohányzás tiltott. ~ A dohányzás meg van tiltva [mert megtiltották].’; ’Ez a könyv neked dedikált. ~ Ez a könyv neked van dedikálva [mert neked dedikálták]’. (A második mondatok itt is egyenértékűek a Fumar ha sido prohibido és az Este libro ha sido dedicado a ti mondatokkal.)

Összegezve tehát a leírtakat, elmondható, hogy a körülíró szenvedő szerkezet és az állapot- vagy módhatározói igei körülírás között elég szoros a kapcsolat minden szempontból, ezért nagyon könnyű őket összekeverni. Azonban remélem, sikerült ezzel a megközelítéssel érthetőbbé tenni a ser és az estar igék használata közötti különbséget az ilyen mondatokban.

2014. március 15., szombat

Vízi emlős és nem tud úszni, mi az?

Mindenki ismeri ezeket a rendkívül szelíd, barátságos, kissé félénk kisemlősöket, amelyek külsőre leginkább a nyulakra emlékeztetnek. Általában az elnevezésükön sem szoktunk meglepődni vagy éppen elgondolkozni, pedig arra aztán lenne okunk. A tengerimalacok ugyanis nem tudnak szoktak úszni, és eszük ágában sem lenne belemenni a vízbe, főleg a tengerbe – de ez csak a kisebbik „probléma”. A nagyobbik az, hogy nem is malacok. De akkor honnan kaphatták ezt a furcsa nevet?

Kezdjük egy kis biológiával. A tengerimalac (Cavia porcellus) a rágcsálók rendjébe tartozik, megjelenése ellenére a nyulaknak csak nagyon távoli rokona (az utóbbiakat ma már külön rendbe sorolják). Így természetesen semmi köze nincs a disznókhoz – legfeljebb annyi közös van bennük, hogy emlősök. Eredeti élőhelyük a dél-amerikai Andok hegyvidéke, ahol az indián törzsek már több ezer éve háziasították, és máig finom húsáért tartják. Egy kifejlett tengerimalac 25–30 cm hosszú, testtömege 1 kg körüli, élettartama átlagosan 6 év. A közhiedelemmel ellentétben a tengerimalacok meglehetősen intelligensek és tanulékonyak – például szobatisztaságra szoktathatóak.

Elnevezése nem magyar találmány – a német Meerschweinchen tükörfordítása, és szintén így hívják a szláv nyelvekben is (pl. orosz морская свинка [morszkaja szvinka] vagy lengyel świnka morska). De ez természetesen még nem válasz arra, hogy miért kapott ilyet furcsa nevet, akármilyen nyelvből is vettük át, azaz fordítottuk le. A „tengeri”-t még csak könnyű megmagyarázni, ami minden bizonnyal tengerentúli származására utal. A kisállatot ugyanis a 16. században hozták be Európába Dél-Amerikából, egyes források szerint spanyol, mások szerint holland hajósok (megjegyzendő, hogy a 16. század második felében a hollandok is spanyol fennhatóság alá tartoztak).

A „malac” már sokkal érdekesebb: ennek eredetére mindmáig nincs igazolható magyarázat, csupán elképzelések és találgatások. Az egyik legelterjedtebb feltételezés, hogy a kismalacéhoz hasonló visító hangjának köszönheti ezt a jelzőt. Mások szerint inkább a testfelépítésével van összefüggésben: rövid lábaik, „rongyos” füleik, tömzsi testük miatt alkatuk a disznókéra is hasonlít egy kicsit. Felmerült továbbá az a lehetőség is, hogy a hajósoknak élelemként szolgált a nyílt tengeren, ahogy az indiánok is disznóként tartják és hizlalják őket. De vajon más nyelveken is ilyen különös nevük van?

Rövid szőrű „tricolor” tengerimalac (Fotó: El Mexicano)

A spanyol felfedezők a conejillo de Indias elnevezést adták neki, ami magyarul annyit tesz: ’indiai nyulacska’ (ami ma már inkább irodalmi, választékos elnevezés; a mindennapi köznyelvben más-más névvel illetik területtől függően: pl. Spanyolországban, Argentínában cobaya vagy cobayo, Uruguayban cui, Peruban cuy, Chilében cuye, Mexikóban cuyo, Kubában curiel stb. – a köznyelvben ugyanakkor a conejillo de Indias jelentése ’kísérleti nyúl’ is). Az ’indiai’ jelző ugyanabból az ismert tévedésből ered, amiért Amerika őslakóit indiánoknak nevezik. Érdekesség, hogy a spanyolban, átvitt értelemben, fényűzést is jelent az Indias szó, ami egybevág azzal az elképzeléssel, miszerint Európába eredetileg a gazdagok szórakoztatására hozták be. Ezt a szót találjuk továbbá az olasz (porcellino d’India ’indiai disznócska’), a francia (cochon d’Inde ’indiai malac’), valamint a portugál (porquínho-da-Índia ’indiai disznócska’) elnevezésben is. A további újlatin nyelvek közül katalánul conill porquí, azaz ’malacnyúl’ (ez eddig a legtalálóbb!), románul pedig porcuşor de Guineea ’guineai malac’.

Ugyanezt jelenti az angol Guinea pig [gini pég] is. De hogy Guinea neve hogy jön ide, az még a „malac”-nál is rejtélyesebb. Erről is pusztán találgatások vannak. Az egyik feltételezés szerint a hajósok az afrikai Guinea partjain kötöttek ki visszaútjuk során – ami, lássuk be, elég kevésbé valószínű. Egy másik értelmezés szerint a Guinea nem más, mint a dél-amerikai Guyana „félreértése”, ami aztán így terjedt el. Egy harmadik szerint elképzelhető, hogy a régi angol coney ’nyúl’ hangalakját azonosították később Guineaként (aminek ejtése [gini] angolul), régen ugyanis pig coney-nak, azaz ’malacnyúl’-nak nevezték angolul. Felmerült az is, hogy az állatokat egy guineáért (régi angol pénznem) árusították – ez azonban kizárható, mivel előbbről dokumentált a Guinea pig elnevezés, mint hogy ezt a pénznemet bevezették volna Angliában.

Tudományos latin elnevezésében a Cavia valószínűleg a dél-amerikai tupí indián nyelvből származó, eredetileg [sz]-szel ejtett, ’patkány’ jelentésű çabuia szó átvétele a portugálon keresztül, amelyben az [sz] > [k] változást a ç betű helytelen olvasata eredményezte (ugyaninnen a spanyol cobaya is); a porcellus jelentése pedig egyszerűen ’malac’ latinul, a porcus ’disznó’ kicsinyítő képzős alakja.