2014. november 1., szombat

Létezik-e ősi nyelv?

Nemcsak a köznyelvben, hanem gyakran még ismeretterjesztő irodalomban, lexikonokban is találkozhatunk olyan állításokkal, mint például a görög „a legősibb indoeurópai nyelv”, a baszk „régebbi, mint a spanyol”, az újlatin nyelvek „modern nyelvek” stb. Vajon mit jelentenek ezek, és egyáltalán van-e értelme „régi” vagy „ősi”, illetve „új” vagy „modern” nyelvekről beszélni? Egyszerűbbek, vagy bonyolultabbak voltak-e a régebben beszélt nyelvek, nyelvváltozatok?

A továbbiak egyszerűbb megértéséhez egy gyakorlatiasabb példával kezdem. Képzeljük el, hogy két turista ugyanazon az ösvényen halad, majd elérkeznek egy elágazáshoz: az egyik az egyik irányban, a másik a másik irányban folytatja útját. Különböző akadályokat is le kell küzdeniük (szakadékok, folyók stb.), és útjuk során más turistákkal is találkoznak. Az egyik közben ruhát is cserél, mert kimelegedett, a másik megpihen egy kicsit, majd mennek tovább. Kérdés: melyik turista van hosszabb ideje úton? Természetesen egyik sem, hiszen nem tudjuk, hogy mikor és honnan indultak, vagyis a mi történetünk szempontjából mindketten ugyanannyi idő óta haladnak. De azt tudjuk, hogy időközben útjuk ketté vált, találkoztak másokkal, az egyik át is öltözött, de ettől még ugyanazok az emberek.

Ősi város (Teotihuacán, Mexikó. Forrás: Wikimedia Commons / Diego Delso, CC)

Hasonlóképpen kell elképzelnünk a nyelvek útját is. Ahogy a vándorokat, a nyelveket is különböző hatások érik, mivel beszélőik ugyanúgy vándorolnak, miközben más nyelveket beszélő népcsoportokkal találkoznak, érintkeznek. Ezért a nyelvek egyfolytában változnak, időben és térben is, nem lehet megmondani egyikről sem, hogy az pontosan mikortól egy másik, újabb nyelv – hiszen történetileg a különböző nyelvállapotok közötti átmenet folyamatos. Bár nem nagyon vesszük észre – azaz nem okoz megértési problémákat –, de másképp beszélünk, mint ahogy a szüleink, nagyszüleink beszéltek, és gyerekeink is másképp beszélnek (majd), mint ahogy mi. Attól szintén nem lesz egy nyelv „újabb”, mert eredetileg nem az adott területen beszélték, hiszen mint az előbb írtam, a nyelvet használó népcsoportok is vándorolnak.

A nyelvtörténészek a nyelvváltozatok vizsgálatánál kétféle szempontot különítenek el. Az ún. szinkronikus vizsgálat során az egy adott időben létező nyelveket, nyelvjárásokat hasonlítják össze (pl. az újlatin nyelvek szinkronikus vizsgálatakor e nyelvek mostani állapotát vizsgálják), míg a diakronikus elemzésnél egy adott nyelv különböző történelmi állapotait kutatják (például azt, hogy milyen volt a spanyol a 12. században, a 16. században és most). Így például az újlatin nyelvek szinkronikus szempontból természetesen különböző nyelvek, viszont diakronikus szempontból vizsgálva őket egyenként, visszafelé haladva az időben, mindegyik esetében ugyanahhoz a nyelvhez vezet az út: a beszélt latinhoz.


Ősi esküszöveg „ősi” indoeurópai nyelven – ősi kiejtéssel és helyesírással!

Vagyis a spanyol, az olasz, a francia stb. diakronikus szempontból nézve mind-mind ugyanaz a nyelv: a latin, melynek változatai térben is eltávolodtak egymástól. (Tudományos pontossággal persze a beszélt latin sem volt egységes nyelv, hiszen annak is mindig voltak nyelvjárásai, területi változatai, már az első században is, és azelőtt is.) Ugyanez elmondható a görögről is: diakronikus szempontból a ma beszélt görög és az ógörög között legalább akkora a különbség („távolság”), mint a spanyol és a latin között, hacsak nem még nagyobb – mégsem mondjuk a mai görög változataira, hogy „új nyelv(ek)”, hiszen ugyanaz a nyelv, csak megváltozva. Mindezt figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy valójában csak az elnevezésekkel játszunk, amikor azt mondjuk, hogy a spanyol, olasz, újgörög stb. „modern nyelvek”, míg a latin, ógörög, baszk „ősi nyelvek”. Ha az újlatin nyelveket ma is latinnak neveznénk (hispániai, itáliai stb. latin), ahogy a görögöt görögnek, máris nem beszélhetnénk modern nyelvekről.

Szinkronikusan vizsgálva értelemszerűen minden ma beszélt – természetes eredetű – nyelv „modern nyelv”, így még a baszk és a görög is, hiszen ma (is) élnek, beszélik őket, azaz változnak. Ősi nyelveknek tehát legfeljebb azokat lehetne nevezni, amelyek például több ezer évvel ezelőtt utód nélkül kihaltak – de nyilván nem ezekre szokták ezt a köznyelvben használni. Nincs értelme tehát annak, hogy a „baszk régebbi, mint a spanyol”, mert egyszerűen nem tudjuk, hogy e nyelvek végső őseit (a baszk elődeit, az indoeurópai alapnyelvet és annak őseit stb.) mikor kezdték el beszélni – ehhez több tízezer évvel kellene visszamenni az időben, egészen addig, amikor az ember elkezdett beszélni, nyelvet használni.

A görög magánhangzók „vándorlása” az évezredek során – α: [á], η: [ē], ε: [e], ι: [i], ω: [ō] (Forrás: Szigetvári Péter)

Legfeljebb azt lehet mondani, hogy egy nyelvet (például a baszkot) régebb óta beszélnek egy területen, mint egy másikat vagy a többit (például a franciát vagy a spanyolt), ha tudjuk az utóbbi(ak)ról, hogy beszélői(k) pontosan mikor érkeztek a területre (például a latinul beszélő rómaiak Galliába és Hispániába) – az ilyen nyelvet szokás őshonos nyelvnek is nevezni. De ettől még nyilván egyik sem lesz „régebbi” a másiknál. Gyakran az is előfordul, hogy egy élő nyelv történetét egyáltalán nem ismerik a kutatók, mert mondjuk egészen néhány száz évvel ezelőttig nem rendelkezett írásbeliséggel; míg más nyelvek beszélői már több ezer éve is ismerték az írást. Azonban ez sem azt jelenti, hogy az utóbbiak ősibbek lennének az előbbieknél, hiszen azok sem csak pár évszázaddal ezelőtt jöttek létre, csak úgy a semmiből.

Szintén közkeletű tévhit, hogy régen a nyelvek „egyszerűbbek” voltak, aztán „bonyolultabbak” lettek, illetve fordítva, például „az újlatin nyelvek egyszerűbbek a latinnál”. Természetesen ez sem igaz: legalábbis amilyen régre vissza tudunk menni (például a kínai nyelvnek vannak nagyon régi dokumentált változatai), azok a régen beszélt nyelvek semmivel sem voltak egyszerűbbek, sem bonyolultabbak, mint a maiak. Persze elképzelhető, hogy a dokumentált nyelveknél sokkal korábban létezhettek egyszerűbb nyelvi rendszerek – könnyen lehet, hogy az emberi nyelv a megjelenésekor még valóban egyszerűbb volt, és fokozatosan bonyolódott –, de az biztos, hogy mindez jóval korábban történt, mint amikorról dokumentált emlékek vannak és egyáltalán lehetnek a nyelvekről.

Őserdő – ember által érintetlen

A köznyelvben egyébként a nyelvek bonyolultságán általában azt szokták érteni, hogy a szavaknak hányféle különböző alakjuk lehet. De ez nem azt jelenti, hogy például egy olyan nyelv, amelyben több a ragozás, az bonyolultabb lenne. Lehet, hogy alaktanilag bonyolultabb ugyan, de például más tulajdonságában (hangkészlet, szórend stb.) lehet „egyszerűbb” is, és ugyanígy fordítva: egy olyan nyelvben, melyben egy szónak csak nagyon kevés (vagy esetleg csak egyetlen) alakja lehet, ott általában a szórend és a kiejtés sokkal „bonyolultabb”, ami ezt az „egyszerűséget” kiegyenlíti. Arról nem is beszélve, hogy a nyelvek tipológiailag is megváltozhatnak: előfordulhat például, hogy a névutók toldalékokká válnak (ez történt a magyarban is!), így máris egy „egyszerűbb” állapotból „bonyolultabb” lesz az alaktanra nézve, hiszen a szavaknak ezáltal több alakjuk lesz.

A fentieket összefoglalva, mivel a nyelvek korát nem lehet megállapítani, ezért nincs is értelme ősi/régi, modern/új nyelvekről beszélni. Ez alól összesen két kivételt tehetünk: a „mesterséges” (vagyis megalkotott) nyelvek a létrehozásuk időpontjához, a keveréknyelvek (ún. pidgin [pidzsin] vagy kreol nyelvek) kialakulása pedig időben viszonylag jól behatárolható történelmi eseményekhez (sokféle eredetű – gyakran eltérő földrészről származó – népcsoport keveredése hódítások, benépesítések során) köthetőek, így ezek a nyelvek valóban „modernek”, azaz újabbak, mint az összes többi. Ám ilyen alapon minden más nyelv ősi, amelyik nem mesterséges vagy keveréknyelv. Eltérő bonyolultságról azonban még az utóbbiak esetében sem beszélhetünk.


Ősi természeti képződményekről énekelnek őslakóik „ősi” nyelvükön

A közreműködésért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

6 megjegyzés:

  1. Hú, ezt egy átlag görög sohasem fogja elismerni, több személynél is tapasztaltam. Náluk mindmáig berögződött az a nézet, hogy az újgörög kiejtés (vagy annak a kicsit lassabb, a hangokat annyira nem összemosó, kevésbé palatizált, ortodox miséken használt változata) volt mindig is az etalon, csak Erasmus összeesküdött ellenük egy teljesen természetellenes kiejtéssel. :) Nincs az a tudományos érv, amivel őket meg lehet győzni (mivel náluk a junta bukásáig az ógörög helyesírást használták az újgörög népnyelvre is).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, nem baj az, sőt, szép dolog, hogy az emberek valamiben hisznek és ápolják a nyelvüket – csak hát ez a tudományos tényeken nem változtat. :)

      Törlés
  2. Valóban érdekes téma ez, sok nyelvtörténész lehet, hogy vitatkozna veled :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor az nem igazi nyelvtörténész, hanem szélhámos. :) Ezen nincs mit vitatni, egy nyelvész végzettségű tisztában van vele, hogyan alakulnak ki a nyelvek.

      Törlés
  3. Euskal Herriko mendiak - az a nóta a végén milyen nyelv? :D

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.