2013. október 26., szombat

In taberna quando sumus, al español traducimos...

Mikor a kocsmába’ vagyunk...
Talán némelyeknek már a könyökén jön ki a rokon nyelvek összehasonlítgatása, mégis népszerű téma szokott lenni, hogy vajon melyik két nyelv hasonlít a legjobban egymásra, illetve mennyire hasonlít egy nyelv az ősére – ezúttal a spanyol a latinra. A hasonlóság persze relatív és szubjektív is, továbbá sok mindentől függ, ám el lehet ezzel játszadozni a gyakorlatban – például dalszövegek fordítása révén...

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lenti középkori latin vers spanyol fordítása teljes egészében a saját művem, mivel már több változatban is lefordították nálam sokkal okosabbak – én csupán összevetettem ezeket, és a számomra leghitelesebbnek tűnőt alapul véve elkészítettem az egyéni verziómat, kisebb-nagyobb változtatásokkal, néhol a rím, máshol a szöveghűség kedvéért. Így most mindenki eldöntheti maga, hogy mennyire hasonló vagy éppen eltérő a két nyelv(állapot).

A mű egyébként egy bordal, amely a Carmina Burana (tkp. ’Benediktbeuerni dalok’ – a bajor községről, melynek kolostorában megtalálták a kódexet) néven elhíresült 12–13. századi, legnagyobb részben középkori latinul, kisebb részben németül, illetve ófranciául íródott szerzetesi versgyűjteményből való, melyet Carl Orff zenésített meg. Az alábbi videón pedig a spanyol Artefactum folklóregyüttes feldolgozásában hallható a dal, korhű stílusban. (Érdemes közben a szöveget is követni, a kiejtés ugyanis eléggé hitelesen tükrözi a középkori latin hangzását.)


In taberna quando sumus

Cuando en la taberna estamos

In taberna quando sumus,
non curamus quid sit humus,
sed ad ludum properamus,
cui semper insudamus.
Quid agatur in taberna,
ubi nummus est pincerna,
hoc est opus ut queratur,
si quid loquar, audiatur.

Quidam ludunt, quidam bibunt,
quidam indiscrete vivunt.
Sed in ludo qui morantur,
ex his quidam denudantur
quidam ibi vestiuntur,
quidam saccis induuntur.
Ibi nullus timet mortem
sed pro Baccho mittunt sortem.

Primo pro nummata vini,
ex hac bibunt libertini;
semel bibunt pro captivis,
post hec bibunt ter pro vivis,
quater pro Christianis cunctis,
quinquies pro fidélibus defunctis,
sexies pro soróribus vanis,
septies pro milítibus silvanis.

Octies pro frátribus perversis,
nonies pro mónachis dispersis,
decies pro navigántibus,
undecies pro discordántibus,
duodecies pro peniténtibus,
tredecies pro iter agéntibus.
Tam pro papa quam pro rege
bibunt omnes sine lege.

Bibit hera, bibit herus
bibit miles, bibit clerus,
bibit ille, bibit illa,
bibit servus, cum ancilla,
bibit velox, bibit piger,
bibit albus, bibit niger,
bibit constans, bibit vagus,
bibit rudis, bibit magus.

Bibit pauper et egrotus,
bibit exul et ignotus,
bibit puer, bibit canus,
bibit presul et decanus,
bibit soror, bibit frater,
bibit anus, bibit mater,
bibit ista, bibit ille,
bibunt centum, bibunt mille.

Parum durant sex nummate,
ubi ipsi immoderate,
bibunt omnes sine meta,
quamvis bibant mente leta.
Sic nos rodunt omnes gentes,
et sic érimus egentes.
Qui nos rodunt confundantur
et cum iustis non scribantur.

Cuando en la taberna estamos,
del mundo no nos preocupamos,
Sino al juego nos entregamos,
por el que siempre sudamos.
Qué se hace en la taberna,
donde la moneda es camarera,
esto es lo que se pregunta,
si lo cuento, que se oiga.

Unos juegan, otros beben,
otros de forma indiscreta viven.
Pero de los que se quedan jugando
unos se desnudan,
otros allí se visten,
otros se ponen saco.
Allí nadie teme a la muerte
y por Baco tientan la suerte.

Primero por quien paga el vino,*
de esa suma beben los libertinos;
otra copa beben por los cautivos,
después beben la tercera por los vivos,
la cuarta por todos los cristianos,
la quinta por los fieles difuntos,
la sexta por las monjas casquivanas,
la séptima por los soldados silvanos.*

La octava por los frailes perversos,
la novena por los monjes dispersos,
la décima por los navegantes,
la undécima por los discordantes,
la duodécima por los penitentes,
la decimotercera por los caminantes.
Tanto por el papa como por el rey
beben todos sin ley.

Bebe la dueña, bebe el dueño,
bebe el soldado, bebe el religioso,
bebe él, bebe ella,
bebe el siervo con la criada,
bebe el rápido, bebe el lento,
bebe el blanco, bebe el negro,
bebe el constante, bebe el vago,
bebe el campesino, bebe el mago.

Bebe el pobre y el enfermo,
bebe el desterrado y el ignorado,
bebe el joven, bebe el viejo,
bebe el prelado y el decano,
bebe la hermana, bebe el hermano,
bebe la vieja, bebe la madre,
bebe esta, bebe aquél,
beben ciento, beben mil.

Poco duran seis monedas
donde, inmoderadamente,
beben todos sin metas,
aunque beban alegremente.
Así nos fastidian todas las gentes
y así seremos pobres.
Quienes nos fastidian sean confundidos
y con justos no sean escritos.*

Remélem, elnézik az olvasók, hogy a magyar fordítással ezennel nem bajlódtam – de az interneten természetesen ez is megtalálható. Hát akkor nem maradt más hátra, irány a kocsma! ;-)

2013. október 19., szombat

Abertura vagy apertura?

Ceremonia de apertura – Nyitóünnepség
(Forrás: Wikimedia Commons, CC)
A spanyolban van néhány olyan duplikátum, mely esetében az egyik szó csak egyetlen mássalhangzóban különbözik a másiktól, a megtévesztő hasonlóság ellenére azonban mégsem mindegy, hogy egy adott szövegkörnyezetben melyiket használjuk a kettő közül. Ilyen például a respeto és respecto (< lat. RESPECTU) – az első jelentése ’tisztelet’ (pl. con respeto ’tisztelettel’), a másodiké viszont ’tekintet, vonatkozás’ (con respecto [a/de] ’tekintettel, vonatkozásában’).

A legérdekesebb viszont az abertura és apertura (< lat. APERTŪRA) páros esete, ahol a két alak lényegében csak egy mássalhangzó zöngésségében különbözik egymástól, ezért rendkívül könnyű őket összekeverni. Ugyanakkor nagyon kell ügyelni arra, hogy melyiket használjuk: az abertura jelentése ugyanis ’nyílás, rés, hasadék’, illetve ’kinyitás, kinyílás’ (átvitt értelemben is), a nyelvvel kapcsolatban pedig ’nyíltság’ (magánhangzóé); ezzel szemben viszont az apertura jelentése ’(meg)nyitás, megnyitó’ (szinonimája az inauguración). A legegyszerűbben tehát úgy lehetne összefoglalni a kettő közötti különbséget, hogy míg az első egy kézzel fogható dolgot, illetve egyfajta konkrét cselekvést vagy történést jelöl, addig a második egy átvitt értelmű eseményt.

Una abertura en la tierra – Egy nyílás a földön
Vannak persze olyan szövegkörnyezetek, amikor a kettő között nem húzható éles határ; a legtipikusabb ilyen, amikor valamilyen létesítmény megnyitására utalunk. Ez esetben mindkét szó szinonimaként használható: pl. abertura ~ apertura de la piscina ’az uszoda megnyitása’. Ha jól belegondolunk, itt valójában arról van szó, hogy fizikailag is és átvitt értelemben is megnyitják az uszodát, vagyis „kinyitják az ajtaját” (konkrét cselekvés), ezáltal használhatóvá teszik az emberek számára (átvitt értelmű esemény). Olykor ingadozás is megfigyelhető (főleg a ’nyitás’ mint „valaminek a kezdete” jelentésben): apertura ~ (??) abertura de una película ’egy film nyitása (főcíme)’; továbbá az optikában szintén szinonimaként használhatóak ’rekesznyílás’ (abertura ~ apertura óptica) értelemben.

Ráadásként megemlítendő még a szónak egy harmadik változata, az obertura ’zenei nyitány’ is, amely a spanyolba nem közvetlenül a latinból, hanem a francia ouverture [uvertür] (< ouvrir [uvrí] ’kinyit’) közvetítésével került (az a- > ou- [u] változás valószínűleg a couvrir < lat. COOPERĪRE ’takar’ ige hangalakjának hatására történt). S ha már a francia is szóba került, érdemes megjegyezni még, hogy a portugálban viszont csak az abertura alak létezik, így ott ezt használják a spanyol apertura jelentésében is. S végül azok számára, akik inkább „vizuális típusúak”, az alábbi táblázat nyújthat segítséget abban, hogy mikor melyik alakot kell használni.

(Forrás: El Mexicano)

2013. október 12., szombat

Szórend a spanyolban

A mondattan (sintaxis, f.) tipikusan olyan területe a spanyol nyelvtannak, amelyről vagy legalább ezer oldalt lehetne írni, vagy semmit. Az előbbinek sok értelme nem lenne, hiszen senki sem olvasná el; az utóbbit választva pedig bele sem kezdtem volna ebbe a cikkbe. Nagy általánosságokban viszont el lehet mondani néhány dolgot a szórendről (orden de palabras), anélkül, hogy túlságosan belemennénk a mondattan zegzugos rejtelmeibe, a részletek úgyis csak a gyakorlat során sajátíthatóak el.

Ahogy az iskolában tanultuk, a mondat alapvetően három fő részből áll, melyek az alany, az ige és a tárgy; ezeket módosítják, illetve egészítik ki a további elemek (határozók, jelzők stb.), amelyeket a modern nyelvtan együttesen bővítményeknek nevez. E mondatrészek nemzetközi jelölése a szakirodalomban – a latin eredetű angol elnevezésük kezdőbetűiből – a következő (zárójelben az angol és spanyol megnevezéssel):
S (subject, sujeto) – alany,
V (verb, verbo) – ige,
O (object; objeto vagy complemento directo) – tárgy, illetve
C (complement, complemento) – bővítmény, határozó.
A legtöbb nyelvben, így a spanyolban és az angolban is, a mondatok mindig egy (ragozott) ige köré épülnek, ez alkotja a központi elemüket (bizonyos nyelvekben, néhány speciális mondattípusban, egyes igeidők esetén hiányozhat a ragozott igealak, ha az eléggé „tartalmatlan” lenne, például a magyarban vagy az oroszban jelen időben – a magyarban csak a harmadik, az oroszban mindegyik személyben – nem használnak létigét), vagyis általában ige nélkül nem beszélhetünk valódi mondatról. (Persze vannak ún. „hiányos” mondatok is, amelyekben nincs kitéve a ragozott igealak, de a szövegkörnyezet alapján odaértendő.)

Vannak nyelvek, amelyekben a mondatrészek sorrendje a mondatfajtától függően szigorúan kötött (általában azok, amelyeknél a ragozás hiányában a szórend fontos szerepet játszik a mondatrészek egymástól való megkülönböztetésében, például az angol), illetve amelyekben „szabad”, vagyis bizonyos keretek között megvan a szórend változtatásának lehetősége (természetesen a „szabad” nem azt jelenti, hogy bármilyen sorrendben mondhatunk bármit, és a szórend változtatása jelentésváltozással is járhat). A magyar és a spanyol – de különösképpen a latin – a szabad szórendű nyelvek közé tartoznak, és mint látni fogjuk, a szórendi szabadság a spanyolban még nagyobb, mint az olaszban.

«Verde es el Tajo, verdes son sus dos riberas» (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Akár kötött, akár szabad szórendűnek számít egy nyelv, mindig jellemezhető a három fő mondatrész legáltalánosabb sorrendjével, ami alapján a nyelveket szórendi típusokba szokás sorolni: a spanyol (és az angol is) ennek megfelelően SVO-nyelv (vagyis a legjellemzőbb szórend az alany–ige–tárgy), míg a magyar inkább SOV-nyelv (alany–tárgy–ige, pl. János könyvet olvas), amely a leggyakoribb típus. Az alábbiakban nézzük meg részletesebben az egyes elemek sorrendjét a spanyolban.

Alany, ige és tárgy

Mint fent említettem, a spanyolban az általános szórend az SVO, azaz alany–ige–tárgy, nagyon gyakori viszont a VS(O) szórend is, a tárgy nélküli mondatokra az utóbbi jellemző: Salieron tres gatos negros ’Kijött három fekete macska’. A sajtóban szintén sokszor találkozhatunk ezzel a szórenddel tárgyat tartalmazó mondatokban is: Confirma la cantante su embarazo ’Az énekesnő megerősíti a terhességét’. A tárgy megelőzheti az igét kijelentő mondatokban, ami a beszélt nyelvben főleg határozott tárgy esetén fordul elő, kiemelő jelleggel: El libro lo he leído dos veces ’A könyvet(, azt) kétszer is elolvastam’. A legnagyobb szabadság azonban az alany pozíciójában mutatkozik. Az olasszal ellentétben a spanyolban az alany állhat a tárgy (illetve a részeshatározó, vagy mindkettő) előtt és után is, a mondat végén is: Le ha dado Juan el libro a Mario ~ Le ha dado el libro a Mario Juan (de olasz: *Ha dato il libro a Mario Gianni) ’János odaadta a könyvet Mariónak’.

Ige és személyes névmás

Az alanyesetű személyes névmások használata a spanyolban opcionális, akárcsak a magyarban, és csak kiemelésre szolgál: lo has dicho ~ Lo has dicho Te mondtad (ezt)’. Sokszor viszont akkor is elhagyják az alanyi névmást, amikor ez a magyarban nem lehetséges: ∅ Son los que de más dinero disponenŐk azok, akik a legtöbb pénzzel rendelkeznek’ – vö. *∅ Azok, akik a legtöbb pénzzel rendelkeznek. A hangsúlytalan (részes vagy tárgyesetű) személyes névmások a ragozott igét – a felszólító mód kivételével – mindig megelőzik; az igenevekhez és a felszólító mód állító alakjához hátulról tapadnak; nem is részletezném tovább, hiszen volt már róluk bőven szó korábbi cikkekben.

Főnév és melléknév

A melléknév a spanyolban – az angollal és a magyarral ellentétben, ahol mindig megelőzi a főnevet – állhat a főnév előtt és után is. Sok esetben ez attól függ, hogy a melléknév mennyire hordoz új információt, azaz valóban módosítja-e a főnév jelentését, vagy csak árnyalja. Az előbbi esetben a főnév után áll, az utóbbiban előtte: pl. una casa nueva ’egy új ház’ [most épült] és una nueva casa ’egy új ház’ [egy másik, a beszélő számára új], vagy pl. un gran amigo ’egy nagyszerű barát’ és un amigo grande ’egy nagydarab barát’. Bizonyos melléknévfajták viszont csak a főnév után állhatnak – mivel jelentésükből adódóan mindig módosítják azt –, mint például a földrajzi helyet vagy származást jelölő melléknevek (gentilicios): un actor español (*un español actor) ’egy spanyol színész’, la policía bonaerense (*la bonaerense policía) ’a Buenos Aires-i rendőrség’ stb.

¿Una nueva casa o una casa nueva?

A határozók helye a mondatban

A határozók – főleg az időhatározók – lényegében bárhol állhatnak a mondatban, különösebb megkötések nélkül: Juan siempre lee el periódico ~ Juan lee siempre el periódico ~ Juan lee el periódico siempre ’János mindig (el)olvassa az újságot’. Ugyanez a változatosság nem lehetséges az angolban (John always reads the newspaper, de *John reads always the newspaper), és még az olaszban sem (Gianni legge sempre il giornale, viszont *Gianni sempre legge il giornale). Hasonlóképpen, a határozó beékelődhet a mondatkezdő ige és a mondatot záró alany közé (ami szintén nem lehetséges az olaszban): Ha entrado un ladrón por la ventana ’Belépett egy tolvaj az ablakon’ ~ Ha entrado por la ventana un ladrón ’Belépett az ablakon egy tolvaj’ (vö. ol. È entrato un ladro dalla finestra, de: *È entrato dalla finestra un ladro).

Eltérés a semleges szórendtől

A semlegesnek tekintett SVOC (illetve SOVC, ha a tárgy személyes névmás) szórendtől való eltérésnek – amelynek elnevezése a spanyol szakirodalomban hipérbaton (-tos, m.) – két fajtája van: az egyik kizárólag a költői nyelvben fordul elő, ami történhet akár a nyelvtani szabályok megszegésével (ezzel itt nem foglalkozom); a másik valamennyi köznyelvi változatban és regiszterben megtalálható, főként kiemelő, nyomatékosító (fokalizáló) jelleggel, illetve ez a természetes a felkiáltó mondatokban is. Lássunk néhány példát, zárójelben a szórend jelölésével:
  • Muy tranquilo te veo (C–O–V) ’Nagyon nyugodtnak látlak’;
  • Alguna cosa habrá que decirle (O–V–C) ’Valamit kell majd mondani neki’;
  • ¡Menudo lío has formado! (C–O–V) ’Micsoda zűrzavart keltettél!’;
  • Si de algo estoy seguro... (C–V–C) ’Ha valamiben biztos vagyok, ebben’
  • Del partido de ayer prefiero no hablar (C–V–O) ’A tegnapi meccsről inkább nem beszélek’;
  • Por nada del mundo me desprendería yo de mi perro (C–V–S–C) ’Semmiért a világon nem válnék meg én a kutyámtól’;
  • Son los que más dinero tienen (V–C C–O–V) ’Ők azok, akiknek a legtöbb pénzük van’.
Az irodalmi nyelvben, főleg a dalokban, versekben természetesen még nagyobb a szórend variálhatóságának szabadsága, mint a mindennapi köznyelvben. Erre példaként álljon itt az alábbi népszerű spanyol diákdal (buborékban a magyar fordítással), a jobb oldali oszlopban a sorok szórendjének jelölésével (az összetett mondatoknál a mellékmondat szórendje alsó indexben), a videón pedig Portugália képeiben gyönyörködhetünk közben.


Estudiantina portuguesa
(Arturo Rigel – Ramos Castro – José Padilla)

Somos cantores de la tierra lusitana
Traemos canciones de los aires y del mar
Vamos llenando los balcones y ventanas
De melodías del antiguo Portugal

Oporto riega en vino rojo sus laderas
De flores rojas va cubierto el litoral
Verde es el Tajo, verdes son sus dos riberas
Los dos colores de la enseña nacional

¿Por qué tu tierra toda es un encanto?
¿Por qué, por qué se maravilla quien te ve?
Ay, Portugal, ¿por qué te quiero tanto?
¿Por qué, por qué te envidian todos, ay, por qué?

Será que tus mujeres son hermosas
Será, será que el vino alegra el corazón
Será que huelen bien tus lindas rosas
Será, será que estás bañada por el sol

V–C
V–O
V–O
C

S–V–C–O
C–V–S
C–V–S, C–V–S
C

C–S–V–C
C–V–S O–V
S, C–O–V–C
C–O–V–S

V–S S–V–C
V–S S–V–O
V–S V–C–S
V–S V–C

Felhasznált irodalom

  • RAE–ASALE (2009): Nueva gramática de la lengua española, Espasa, Madrid, p. 2970. [Sintaxis II. Las funciones informativas. Introducción. Información conocida e información nueva, 40.1s]
  • Fernández Soriano, Olga (1993): Sobre el orden de palabras en español. In: Dicenda. Cuadernos de Filología Hispánica, No. 11.
A segítségért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

2013. október 6., vasárnap

Halál = siker?

Kijárat, siker, halál – ezeket jelentik többek között a klasszikus latin ÉXĬTUS szó átvételei: az angolban (exit ’kijárat’), a spanyolban (éxito ’siker’), illetve az orvosi latinban (exitus – vagy újabban exit is – ’elhalálozás’). De hogyan alakulhatott ki ugyanabból a szóból ennyiféle, egymással ellentétes jelentés?

Köztudott, hogy a nyelvekben a szavak jelentése a legképlékenyebb, így szinte bármi előfordulhat, sőt: egy átvett szó jelentheti akár az ellenkezőjét is annak, amit az átadó nyelvben jelentett. Az is megesik, hogy egy szó egy összetett kifejezésből önállósul, de a kifejezés jelentését – vagy éppen egy másik tagjának jelentését, és nem a sajátját – viszi tovább (ezt hívják jelentéstapadásnak). De nagyon gyakori az az eset is, amikor egy szó eredetileg valamilyen általánosabb fogalomra utal, amely sok mindennel összefüggésbe hozható, majd az átvevő nyelvek azt más és más dolgokra alkalmazzák.

Meg még ezt is... (Fotó: El Mexicano)

Valami hasonló történt a latin ÉXĬTUS esetében is, melynek jelentése eredetileg egyszerűen ’kimenetel’ volt, az EXĪRE ’kimenni’ ige (amely exir alakban még megvolt az óspanyolban: ya me exco de tierra, ca del rey só airado ’már elmegyek e földről, mert üldöz a király haragja’ [Cid: 156, 12. sz.]) szenvedő melléknévi igenevéből. A kimenetel pedig lehet jó is, rossz is, vagy éppen egyik sem. Ugyanakkor átvitt értelemben már a latin szót is használták mindhárom jelentésben (Györkösy 1994: 208):
  1. ’kijárás, kimenetel’;
  2. ’kivezető út, kijárat’; átv.vég’;
  3. átv.siker, eredmény’.
A nyelvekben pedig nem ritka a jelentésátvitel, vagyis az, hogy az eredetileg átvitt értelemben használt jelentés válik a legelterjedtebbé – többek között ez magyarázza a jelentések gyors változását.

A spanyol éxito műveltségi eredetű szó, népi megfelelője az ejido (< vulg. lat. EXĪTU) ’településhez tartozó, műveletlen közföld, legelő’ jelentésben, amely ma már inkább csak a jogi nyelvben, illetve helységnevekben fordul elő.

Felhasznált irodalom

  • Györkösy Alajos (1994): Latin–magyar szótár. Tizenegyedik kiadás, Akadémiai Kiadó, Budapest, 208. oldal.
  • RAE (2001): Diccionario de la lengua española. Vigésima segunda edición.