2013. február 24., vasárnap

Ignacio és Iñaki – a rosszul elsült archaizáció

A kisebb nyelvek fennmaradásáért küzdő aktivisták, nyelvújítók gyakran hoznak létre olyan szavakat, amelyekkel az a céljuk, hogy minél egyedibbek és régiesebbek legyenek, és főleg, hogy még véletlenül se hasonlítsanak a „konkurens” nagy (hivatalos vagy állam-) nyelv szavaira.

Hasonló céllal reformálták meg nem is olyan régen az aragóniai nyelv mindaddig következetes és nagymértékben fonetikus helyesírását is: a kiejtés a legkevésbé volt érdekes, a lényeg, hogy írásban minél jobban hasonlítson a latinra, és nehogy bármiben is a spanyolt utánozza (ezért képesek voltak a jellegzetes ñ betű eltörlésére is, hogy helyette bevezessék – katalán mintára – az ny jelölést).

Nincs ez másképp az ősi baszk nyelv esetében sem. Bár mai szókincsének legalább a felét latin és újlatin elemek alkotják, a baszk nyelvújító aktivisták képesek voltak új neveket is kitalálni csak azért, hogy azok ne hasonlítsanak semmilyen spanyol keresztnévre. Azt persze a fene sem tudja (de itt most nem is lényeges), hogyan lett például a spanyol Luis névből a baszk Koldo, annál érdekesebb viszont nyelvtörténeti szempontból a spanyol Ignacio és a baszk Iñaki kérdése.

Emléktábla a San Millán de la Cogolla-i Alsó-kolostorban (Monasterio de Yuso) az ott talált, 10. századból származó
glosszákban szereplő első baszk szavakkal (Forrás: Wikipedia Commons, GFDL/CC)

Mindenekelőtt tudni kell, hogy a baszk a legrégebbi, még a klasszikus latin korszakból átvett jövevényszavakban megőrizte a [k] hangot [e] és [i] előtt is (pl. lat. PACEM ’béke’ > baszk bake), míg ugyanez a környező újlatin nyelvekben elöl képzett sziszegőhanggá vált (vö. spanyol paz). Ez nem is szorul különösebb magyarázatra, hiszen nem indoeurópai nyelv lévén a baszknak nem is kellett követnie az utóbbiakban végbement hangváltozásokat.

Ezt kihasználva született a baszk Iñaki név is, a spanyol Ignacio (becézve Nacho) megfelelője – csak éppen egy apró hiba csúszott a nyelvújításba, azaz pontosabban a „régiesítésbe”. Arról ugyanis megfeledkeztek a baszk nyelvújítók, hogy a spanyol szavakban lévő -ci- hangsor előzménye nem minden esetben az eredetileg [ki]-nek ejtett latin -CI-, hanem sokszor a latin -TI-, ahogy az Ignacio név esetében is.

Az archaizáció tehát eléggé szerencsétlenül, mondhatni fordítva sült el: a spanyol névnél régiesebb, „eredetibb” alakot akartak létrehozni a latinból átvett régi jövevényszavak mintájára, de éppen az ellenkezőjét érték el: a spanyol alak sokkal közelebb áll a latin ejtésmódhoz, mint a baszk. Mi ebből a tanulság? Mielőtt archaizálunk, legyünk tisztában a hangváltozásokkal és a szavak eredetével!

Hogy mondjak valamilyen ismertebb példát is, szintén így születhetett az orvosi latin infarktus kifejezés: az eredeti latin alakban ugyanis nincsen [k]. (Az INFARTUS az INFARCIRE ’betöm’ ige befejezett szenvedő melléknévi igeneve, a FARCIRE ’megtölt, teletöm’ igéből: ennek participiuma a FARTUS, -A, -UM ’megtöltött, teletöltött’, amelyből a spanyol átvitt értelmű harto, -a ’tele, dugig’ melléknév is származik.)

4 megjegyzés:

  1. Agyon kéne lőni, aki olyan reformokat kitalál, mint a baszkban. Mi a francnak azt majmolni, amihez nem is értenek?

    Az infarktus esete érdekes. Hogyan került bele a k?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem néztem utána, de több elképzelésem is van.
      1. Egyszerű hiperkorrekció az ige (INFARCIRE) hatására: úgy gondolták, hogy ha ebben van -C-, akkor biztos van a participiumban is (ha lett volna, sem ejtették volna a beszélt nyelvben).
      2. Az INFARCIRE "szabályosított", *INFÁRCITUS participiumából az -I- kiesésével.
      3. Az angol infarction hatására (persze itt ugyanúgy kérdezhetnénk, hogy az angol alakba hogy került, de valószínűleg itt is csak hozzátették a -tion képzőt a latin igetőhöz).

      Törlés
  2. Hm, érdekes ez az archaizálás. Keleti nyelvi példa most hirtelen nem jut eszembe, kivéve az újkeletű szavak klasszikus mongolított alakját, pl a kínai eredetű [dɑːʤɪŋ] ⇛ daγaǰing

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként szerintem minden írásbeliséggel rendelkező nyelvnél lehet erre példát találni, amikor kidolgozzák az irodalmi sztenderd nyelvet, van a spanyolból is:

      lat. HISTORIA > ósp. estoria > sp. historia 'történet, történelem'
      lat. ACCEPTARE > ósp. acetar > sp. aceptar 'elfogad'

      Előfordul olyan is, hogy a visszarégiesített alak mellett tovább él az eredeti is, csak más jelentésben:

      lat. RESPECTU(M) > ósp. respeto > sp. respecto 'tekintet (úgymint pl. 'vmire tekintettel') és respeto 'tisztelet'.

      Csak az a vicces, amikor ezt túlzásba viszik, és nem is ismerik a szavak történetét (ahogy a cikk példájában is).

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.