2013. február 2., szombat

Honnan származnak a spanyol igeidők?
A latin igerendszer összekutyulódása az újlatin nyelvekben

A blogon többször volt már szó a spanyol igeidőkről, elnevezésükről, jelentésükről, egyes igeidők használatáról, beleértve a felszólító módot, és a nyelvtanulók legnagyobb rémálmát, a kötőmódot is. Lőrinc nevű olvasónk azzal a javaslattal keresett meg még tavaly a Facebookon, hogy írjak az igeidők alakulásáról az újlatin nyelvekben. Azt nem tudtam vállalni, hogy az összes újlatin nyelvet elemezzem ebből a szempontból (sajnos egyiket sem ismerem annyira, mint a spanyolt), viszont azt természetesen vállalom, hogy a spanyol igeidők eredetét bemutatom ebben a cikkben – kitérve szükség esetén más fontosabb újlatin nyelvekre is. A spanyol azért is kiváló példa a szemléltetésre, mert az ismertebb újlatin nyelvek közül a leghívebben őrzi a latin igealakokat – az ejtett és az írott formát egyaránt figyelembe véve.

Lőrinc úgy tudja, a latinban kevesebb igeidő volt, mint az újlatin nyelvekben. Erre nehéz egyértelmű választ adni, de azt érdemes tudni, hogy a latinban volt szenvedő igeragozás is (ami majdnem kétszer annyi alakot jelentett minden igeidőben!), amely viszont a beszélt nyelvből hamar eltűnt. Azonban az is igaz, hogy az újlatin nyelvekben létrejöttek – eredetileg igei körülírásokból – olyan igealakok is, amelyek a latinban nem léteztek (pl. feltételes igeidők), sőt, a spanyolnak megfelelő összetett igeidők egyáltalán nem voltak – de legalábbis nem számítottak igeidőnek.

A cikkben igemódonként fogom ismertetni az azokhoz tartozó igeidők eredetét, amihez a blog olvasói által minden bizonnyal már jól ismert igetáblázat lesz a segítségünkre.

A nagyításhoz kattints a képre! (Forrás: El Mexicano)

A spanyol igerendszer, mint tudjuk, egyszerű (tiempos simples), illetve az azokhoz képest előidejűséget kifejező összetett igeidőkből (tiempos compuestos) áll. Tekintettel arra, hogy az összetett igeidők képzése mindig az haber segédige megfelelő egyszerű igeidejével és a befejezett melléknévi igenév (participio) ragozatlan – nem egyeztetett – alakjával történik, elég, ha csak az egyszerű igeidők alakulását vezetjük le a latinból.

Még mielőtt belekezdenék, fontos tisztázni néhány dolgot. A latin–spanyol igeidők megfeleltetése kétirányú: az egyik a funkcionális (vagyis az igeidők közötti megfeleltetésről szól), a másik pedig alaktani-etimológiai, tehát a konkrét igealak folytatóját vizsgálja (ha van). Mint látni fogjuk, a kettő nem minden esetben egyezik: előfordul, hogy egy adott latin igeidő alakjai a spanyolban egy másik igeidő részévé váltak, míg a latin igeidőnek funkciójában megfelelő spanyol igeidőben új alakok keletkeztek – de ez természetesen ugyanígy igaz bármely más újlatin nyelvre.

Az egyértelműség kedvéért az igeidőknél a spanyol, illetve latin nyelvű elnevezéseket fogom használni. Itt jegyzem meg, hogy a két elnevezési rendszer között van némi eltérés: a „befejezett múlt”-at (pretérito perfecto) a latin rendszer ’befejezett jelen’-nek (praesens perfectum) nevezi, míg a latin ’befejezett múlt’ (praeteritum perfectum) elnevezés valójában a „régmúlt”-ra (pluscuamperfecto) utal (lásd az alábbi ábrát!); ugyanakkor a latinban nem volt például a köznyelvben gyakran „közelmúlt”-nak hívott igeidő (pretérito perfecto compuesto). Mindezek tisztázása után csapjunk bele!

A latin és spanyol igeidők közötti funkcionális megfelelés (Forrás: El Mexicano)

A kijelentő mód (modo indicativo) egyszerű igeidői

A kijelentő mód öt egyszerű igeideje a presente, a pretérito perfecto simple, a pretérito imperfecto, a futuro simple, valamint a condicional simple. Ezek közül az első háromnak van közvetlen latin előzménye, az utolsó kettő alakjai viszont eredetileg igei körülírásokból származó összetett igealakokból vonódtak össze egyszerű alakokká.

A presente a latin praesens imperfectum activi folytatása. Az AMARE, amar ’szeret’ igével szemléltetve, ez a következőképpen alakul, a hangsúly jelölésével:
  • latin: ÁMO, ÁMAS, ÁMAT, AMÁMUS, AMÁTIS, ÁMANT.
  • spanyol: amo, amas, ama, amamos, amáis (< ósp. amades), aman.
Azt hiszem, a fentiek magukért beszélnek, különösebben nincs mit megmagyarázni rajta. Lássuk a következő igeidőt, a pretérito perfecto simplét, amelynek latin elnevezése praesens perfectum activi (vagyis valójában ’aktív befejezett jelen’) volt:
  • latin: AMÁVI, AMAVÍSTI, AMÁVIT, AMÁVIMUS, AMAVÍSTIS, AMAVÉRUNT.
  • rövid (összevont) alak: AMÁI, AMÁSTI, AMÁUT, AMÁMUS, AMÁSTIS, AMÁRUNT.
  • spanyol: amé, amaste, amó, amamos, amasteis (< ósp. amastes), amaron.
A praesens perfectum tehát rendelkezett egy rövid alakkal is a latinban, amelyet valószínűleg az élőbeszédben használtak. Ez abban nyilvánult meg, hogy az eredeti klasszikus alakokból elhagyták a -VI- [wi] vagy -VE- [we] szótagot, illetve az egyes szám harmadik személyben az [i] hangot. Ezt tökéletesen igazolják a spanyol alakok is: [ai] > [e] (amé) és [au] > [o] (amó). A portugál-galiciai és az olasz egyes alakoknál viszont megőrizte valamilyen formában a latin kettőshangzót, ebből a szempontból konzervatívabbak: port.-gal. [ai] > [ej]: amei és [au] > [ou]: amou, illetve ol. amai, amò.

A latin paradigma mai olasz (passato remoto) és francia (passé simple) folytatói már csak az irodalmi nyelvben használatosak, a beszédből gyakorlatilag kivesztek. A katalán, az okcitán és a román pedig csak egy-két alakot őriztek meg belőle, míg a romans (rétoromán) és a szárd nyelvben egyáltalán nincs folytatója (összetett igeidők váltották fel).

Említésre érdemes még, hogy a többes szám második személyű spanyol -steis (< ósp. -stes < lat. -STIS) végződésbe az -i- valószínűleg a jelen idejű alak -is végződésének analógiájára került bele. (A jelen időnél is megfigyelhető rövid U > o és rövid I > e – a szárd kivételével – valamennyi újlatin nyelvre jellemző általános hangváltozás, így ezzel nem érdemes külön foglalkozni.)

A folyamatos múltnak is nevezett pretérito imperfecto a latin praeteritum imperfectum activi folyatása – ezt talán még az elnevezésből is könnyű kitalálni:
  • latin: AMÁBAM, AMÁBAS, AMÁBAT, AMABÁMUS, AMABÁTIS, AMÁBANT.
  • spanyol: amaba, amabas, amaba, amábamos, amabais, amaban.
Ami itt érdekes lehet számunkra, az a többes szám első és második személyű alakokban bekövetkezett hangsúlyváltás. A latinban ezek az alakok még másodélesek voltak, a spanyolban azonban a hangsúly egy szótagot „visszaugrott” a latinhoz képest: amábamos [aˈmaβamos], amabais [aˈmaβais]. E változás a többi alak hangsúlyozásának hatására következhetett be, amelyekben a hangsúly végig a tőre esik.

A helyesírás továbbá senkit se tévesszen meg: a -b- ezekben az alakokban egy v-szerű hangot jelöl (ahogy már a kései latinban is ejtették) – az óspanyolban még, illetve a portugálban és az olaszban ma is -v-vel írják (amava). A modern spanyol helyesírás csupán etimológiai okokból jelöli -b-vel, mivel a latin alakokban is ez a betű szerepelt. (Történetileg persze a II–III. ragozású spanyol igék imperfectójának -ía végződésében is ott volt a -b-, amely gyengülés következtében kiesett – lat. -ĒBA [ˈeːβa], -ĪBA [ˈiːβa] > -[ˈe.a]~[ˈi.a] > -ía – az ir ige kivételével, rövidsége miatt: iba.)

Végigvettük tehát azt a három egyszerű igeidőt a kijelentő módból, amelyek közvetlenül megfeleltethetőek (voltak) egy-egy latin igeidő alakjainak. A maradék kettőnek is természetesen a latinban van az előzménye, azonban nem vezethetőek vissza közvetlenül igeidőkre.

A futuro simple – és megfelelői a többi újlatin nyelvben – eredetileg összetett igealak volt, amely a latin AMARE HABEO ’szeretnem kell’ típusú igei körülírásból származik. Megjegyzendő, hogy a latinban volt jövő idő a kijelentő módban: a futurum imperfectum activi (AMÁBO, AMÁBIS, AMÁBIT, AMÁBIMUS, AMÁBITIS, AMÁBUNT), eredeti alakjai azonban kivesztek a beszélt nyelvből, így azt az előbb említett körülírás volt hivatott pótolni.

Az HABERE igének valószínűleg léteztek rövid alakjai is a beszélt latinban (ezt látszanak tükrözni a mai újlatin alakok: HABEO > *haio ~ *heo > sp. he, port. hei, ol. ho stb.), amelyeket kezdetben az ilyen körülírásokhoz használtak. Így lett az AMARE HABEO körülírásból először amar he – port. amar hei, ol. amare ho –, amely később összeolvadt a főnévi igenévvel: amar he > amaré (port. amarei, ol. amerò), amar has > amarás (port. amarás, ol. amerai), amar hemos > amaremos (port. amaremos, ol. ameremo) stb. A spanyolban és a többi újlatin nyelvben – a többes szám első és második személy kivételével – már csak az HABERE rövid alakjai élnek tovább. A T/1. személyben az összetett igeidők képzésében részt vevő hemos alakon kívül még megvan az eredeti habemos is, amelyet bizonyos nyelvváltozatokban használnak ’vagyunk, létezünk’ jelentésben; illetve az óspanyolban valószínűleg még létezett a T/2. személyű habéis mellett a rövidült heis is, amelyből a futuro alakja származik: amar heis > amaréis.

Hasonló módon alakultak ki az újlatin feltételes igeidők, amelyek abból a szempontból valóban újításnak számítanak, hogy a latinban feltételes mód/igeidő nem volt. Természetesen megegyezés kérdése csak, hogy a két új igeidőt, a condicional simplét és összetett párját, a condicional compuestót (illetve megfelelőit a többi újlatin nyelvben) a nyelvtanírók egy külön „feltételes mód”-ba sorolják-e, vagy pedig a kijelentő módba suvasztják be – az akadémiai spanyol nyelvtan az utóbbit tette, így nem tart számon feltételes módot.

A condicional simple a latin AMARE HABEBAM ’szeretnem kellett (~kellene)’ igei körülírásból származik, ahol az HABEBAM (> sp. había) alak az HABERE praeteritum imperfectuma. A beszélt latinban minden bizonnyal itt is rövidült alakokat használtak a körülírásban: *AMARE HEBA > *amar hía > amaría (port. amaria). A spanyollal és portugállal ellentétben az olaszban az HABERE praesens perfectuma vett részt a condizionale kialakulásában: AMARE HABUI > amerei.

A jelen idő ragozása az újlatin nyelvekben: a spanyol, a galiciai és a szárd őrzi a leghívebben a latin alakokat
(Letöltés eredeti méretben – Forrás: El Mexicano)

A kötőmód (modo subjuntivo) egyszerű igeidői

A kötőmód négy egyszerű igeideje a presente de subjuntivo, a két pretérito imperfecto de subjuntivo, valamint a beszélt nyelvből gyakorlatilag már kiveszett futuro simple de subjuntivo. A latin kötőmódban (coniunctivus vagy subiunctivus) szintén négy igeidő volt, azonban itt a spanyol és a latin között nem egy az egyhez a megfeleltetés.

Egyedül a kötőmód jelen ideje, a presente de subjuntivo származik etimológiailag az ennek megfelelő latin coniunctivus praesens imperfectum activiből:
  • latin: ÁMEM, ÁMES, ÁMET, AMÉMUS, AMÉTIS, ÁMENT.
  • spanyol: ame, ames, ame, amemos, améis, amen.
Ahogy a pretérito imperfecto de indicativo és a legtöbb spanyol igeidő esetében, itt is megfigyelhető, hogy az egyes szám első és harmadik személyű alakját a latinban csupán a szóvégi mássalhangzó különböztette meg, az -M azonban már a klasszikus korban sem hangzott a beszélt nyelvben, a -T csak később kopott le. Mindazonáltal ez nem jelent megértési nehézséget az anyanyelvűek számára, mert a szövegkörnyezetből mindig kiderül, hogy ki az alany személye.

A pretérito imperfecto de subjuntivo, bár valójában egyetlen igeidő, de mivel kétféle alakban ragozható – és ezek forrása is két eltérő latin igeidő volt –, alaktani szempontból mégiscsak két igeidőnek számítanak, amelyek a használat szempontjából az esetek többségében (néhány kivételtől eltekintve) felcserélhetőek egymással. Az elterjedtebb, ún. -ra végű ragozás a latin kijelentő mód régmúltjából, az indicativus praeteritum perfectum activi alakjaiból származik:
  • latin: AMÁVERAM, AMÁVERAS, AMÁVERAT, AMAVERÁMUS, AMAVERÁTIS, AMÁVERANT.
  • rövid alak: AMÁRAM, AMÁRAS, AMÁRAT, AMARÁMUS, AMARÁTIS, AMÁRANT.
  • spanyol: amara, amaras, amara, amáramos, amarais, amaran.
Az indicativus praesens perfectumához hasonlóan ennek az igeidőnek is léteztek a beszélt latinban a -VE- szótag nélküli rövid (összevont) alakjai, amelyek közvetlen folytatói a spanyol alakok. A spanyollal ellentétben a portugálban ez az igeidő az eredeti latin funkcióját viszi tovább, így a kijelentő mód régmúltjaként folytatódott. Szintén a latin régmúlt nyomát őrzi a spanyolban ezen alakok használata bizonyos múlt idejű alárendelő mellékmondatokban: Un año después de que ganara (=había ganado) las elecciones, el paro aumenta exponencialmente ’Egy évvel azután, hogy megnyerte a választásokat, a munkanélküliség exponenciálisan növekszik’. (Persze azt is figyelembe kell venni, hogy az igeidők egyik vagy másik igemódba való besorolása valamennyire önkényes is.) Az olaszban ennek a ragozásnak nincs folytatása.

A ritkábban használt -se végű ragozás forrása a latin kötőmód régmúltja, tehát a coniunctivus praeteritum imperfectum activi alakja:
  • latin: AMAVÍSSEM, AMAVÍSSES, AMAVÍSSET, AMAVISSÉMUS, AMAVISSÉTIS, AMAVÍSSENT.
  • rövid alak: AMÁSSEM, AMÁSSES, AMÁSSET, AMASSÉMUS, AMASSÉTIS, AMÁSSENT.
  • spanyol: amase, amases, amase, amásemos, amaseis, amasen.
Az újlatin alakok (vö. ol. amassi, amassi, amasse, amassimo stb.) itt is a latin rövid alakok folytatói.

A már csak tudományos és jogi szövegekben előforduló futuro simple de subjuntivo (amare ’majd szeretnék’) két latin igeidő egybeesése, amelyek már a latinban is csak egyetlen alakjukban, az egyes szám első személyben különböztek egymástól: az egyik az (a) indicativus futurum perfectuma (kijelentő mód befejezett jövő ideje: AMÁVERO, kb. ’majd szerettem’), a másik pedig a (b) coniunctivus praesens perfectuma (kötőmód befejezett múltja: AMÁVERIM, kb. ’szerettem légyen’) volt:
  • latin: AMÁVERO (a), / -RIM (b), AMÁVERIS, AMÁVERIT, AMAVÉRIMUS, AMAVÉRITIS, AMÁVERINT.
  • rövid alak: AMÁRO (a), / AMÁRIM (b), AMÁRIS, AMÁRIT, AMÁRIMUS, AMÁRITIS, AMÁRINT.
  • spanyol: amare (~ ósp. *amaro), amares, amare, amáremos, amareis, amaren.
Felmerülhet a kérdés, hogy miért nem származhat ez az igeidő a (c) coniunctivus praeteritum imperfectumából, melynek alakjai AMÁREM, AMÁRES, AMÁRET, AMARÉMUS stb. voltak, hiszen ez hasonlítana a legjobban a spanyol futuro simple de subjuntivo alakjaira. A választ az alapvető rendhagyó igék adják meg, például a ser és az haber.

A ser kötőmód jövő idejű alakjai fuere, fueres, fuere stb., a latin ESSE (c) alakjai azonban ESSEM, ESSES, ESSET stb. voltak – tehát a spanyol alakok forrása nyilván nem lehettek ezek, hanem csak a FUERO (a), / FUERIM (b), FUERIS, FUERIT stb. Hasonlóképpen az haber igénél, melynek (c) alakjai, az HABEREM, HABERES, HABERET stb. a spanyolban *habere, *haberes, *habere stb. alakokban folytatódnak volna, azonban ezek helyett az hubiere, hubieres stb. alakokat találjuk, amelyek viszont fonetikailag pontosan levezethetőek az HABÚĔRO (a), / HABÚĔRIM (b), HABÚĔRIS stb. alakokból (HABÚĔRIM > hisp. vulg. lat. *haubére > ósp. oviere > sp. hubiere, vö. port. houver, houveres stb.).

A felszólító mód (modo imperativo) alakjai

A felszólító móddal könnyű a dolgunk, hiszen csak két önálló – állító – alakja van, az összes többit és a tiltást is a kötőmód jelen idejéből kölcsönzi – ez már a latinban is így volt. Bár a latinban két ragozása is létezett az imperativusnak (nem volt külön elnevezésük, csak I. és II.), a második (AMATO ’szeretned/szeretnie kell’, AMATOTE ’szeretnetek kell’ és AMANTO ’szeretniük kell’) már a klasszikus korban régiesnek és ünnepélyesnek számított, és nem hagyott nyomot az újlatin nyelvekben sem.

Az újlatin felszólító mód tehát csak az imperativus activi I. alakjait vitte tovább, mint az alábbi spanyol példák mutatják:
  • latin: ÁMA (), AMÁTE (VŌS).
  • spanyol: ama (tú), amad (vosotros) / amá (vos).
A szóvégi -E lekopása néhány végződésben szabályos hangváltozás a spanyolban, ezzel magyarázható az amad (< *amade < AMÁTE) alak, az olasz viszont hűen őrzi az eredeti latin többes számú alakot: amate. Megjegyzendő továbbá, hogy az amá (vos) a mai spanyolban egyes számú tegező alak bizonyos nyelvjárásokban, attól függetlenül, hogy etimológiailag és morfológiailag a többes számú amad alakváltozata.

Az igenevek (formas no personales)

A latinban számos igenév létezett (infinitivus, participium, gerundium, supinum), mindegyikük több – a névszókhoz hasonlóan ragozott – alakkal, azonban a névszóragozás leegyszerűsödése miatt (mivel a kiejtésben több eltérő igenévi alak egybeesett volna), az újlatin nyelvekben csak az infinitivus imperfectus activinek (AMARE > ol. amare, sp., port. amar), a participium imperfectum activinek (AMANS, AMANTIS, acc. AMANTEM stb. > sp., port., ol. amante), a participium perfectum passivinek (AMATUS, -A, -UM, acc. AMATUM, -A, -UM > sp., port. amado, -a, ol. amato, -a) és a gerundiumnak (acc. AMANDUM, gen. AMANDI, abl./dat. AMANDO > sp., port., ol. amando) vannak folytatásai.

A gerundium nem tévesztendő össze a gerundivummal, amely a participium imperfectum passivi (AMANDUS, -A, -UM) – befejezetlen szenvedő (a magyar „beálló”-nak megfelelő) melléknévi igenév – másik elnevezése volt.

A supinum – cél- vagy tekintethatározói igenév – két alakja (AMATUM, AMATU) közül egyiknek sincs folytatása az újlatin nyelvekben, mivel ezek a beszélt nyelvben egybeestek a participium perfectum passivivel. Ez utóbbi, a befejezett melléknévi igenév, bár az egyetlen olyan szenvedő igealak, amely túlélte a latin passivum eltűnését, az újlatin nyelvekben igen fontos szerephez jutott, hiszen a participio vesz részt valamennyi összetett igeidő és a szenvedő körülíró szerkezetek képzésében is. (Vigyázat! A latin szenvedő igeragozás eltűnése nem azt jelenti, hogy az újlatin nyelvekben ilyen nincs: természetesen van, csak nem külön igealakok, hanem igei körülírás vagy „visszaható” ragozás formájában: soy amado ’szeretve vagyok’, illetve me salvo ’megmenekülök’.)

A participium imperfectum, vagyis a befejezetlen (hagyományosan „folyamatos”) melléknévi igenév a mai spanyolban már nem képezi az igerendszer részét: az igék egy részénél önálló melléknévvé (amante ’szerető’) vagy főnévvé (cantante ’énekes’) vált, másik részénél eltűnt; az olaszban azonban továbbra is a paradigma részét képező élő igealak.

Összefoglalás

Áttekintésünk végére érve elmondható tehát, hogy egyrészt a latin cselekvő igeidők többségének van folytatása a spanyolban és a többi újlatin nyelvben, amelyek pedig eltűntek, azok helyét igei körülírásokból önállósult alakok pótolták; másrészt a passivum egyetlen túlélője a befejezett melléknévi igenév (participio), amelynek viszont széles körű használata alakult ki.

Újlatin fejlemény már a feltételes, valamint az összetett igeidők – szintén igei körülírásokból történő – kialakulása. Ha pedig mindezt figyelembe vesszük, akkor körülbelül ugyanannyi igeidővel rendelkeznek ma az újlatin nyelvek, amennyi a latinban volt.

Az alábbi táblázat a latin cselekvő igeidők spanyol alaktani megfelelőit szemlélteti.

Letöltés PDF-ben (Forrás: El Mexicano)

Felhasznált irodalom

  • RAE–ASALE (2009): Nueva gramática de la lengua española.
  • Nagy Ferenc – Kováts Gyula – Péter Gyula (1990): Latin nyelvtan a középiskolák számára, 26. kiadás, Tankönyvkiadó, Budapest.
  • Verbix és Wiktionary

5 megjegyzés:

  1. Látszik, hogy ez A Méjicóinak kedvenc témája, nagyon levezette keresztbe-hosszába, és legnagyobb kedvencét, az alaktant is behozta a képbe.

    VálaszTörlés
  2. tényleg le a kalappal, bár ezek a posztok egyben el is szomorítanak, mert észre vetetik, hogy mennyit felejtek:( vagy inkább:))
    @mejicano érdekelne a véleményed a latintanítás (tervezett? beígért? lebegtetett?) reneszánszáról. a laudator blogon volt pár érdekes poszt és komment is a témában. voltaképpen magam sem tudom, mit gondoljak. én speciel szerettem a latint a középiskolában, remek tanáraim voltak, jól is ment. sokkal bunkóbb lennék ma, ha nem tanultam volna. ezzel együtt azt gondolom, nem biztos, hogy kötelezően rá kellene terhelni a kiskamaszokra, kicsit sem könnyű ui. ráadásul kiválóan meg tudnak tanulni élő nyelveket nélküle is, az auctorokat pedig ügyesen lefordították. már ha vki valóban tacitusra vágyik, teszem föl. mit gondolsz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kötelezővé tenni szerintem is hülyeség és értelmetlen lenne, nem a 18. században élünk. Legfeljebb vallási gimnáziumokban vezetném be (ahova úgyis csak az jelentkezik, aki tudja, mivel jár ez). Az tény, hogy a latintudás segíti a magyar idegen szavak megértését, de ugyanez elmondható a spanyolról vagy bármelyik újlatin nyelvről is (én is akkor kezdtem el igazán megérteni az idegen szavakat, amikor elkezdtem spanyolul tanulni). Tehát ez sem indok. Nem szeretek politikáról beszélni, mert nem értek hozzá, de egy biztos: egy olyan valaki okoskodik itt és próbálja megreformálni a közoktatást, aki életében nem nevelt fel egyetlen gyereket sem és unokája sem volt. Akkor meg mit akar? Honnan tudja, hogy mi lenne jó a gyerekeknek és a szülőknek, ha neki nem volt soha gyereke? Szóval elhúzhatna már a fenébe.

      Törlés
  3. ...és vihetne magával még egy embert:)
    estoy de acuerdo. (érdekes infó,magam nem is tudtam, hogy h.rózsa expárttitkár a gyakrolatban soha nem próbálta ki a nevelési elméleteit. mindazonáltal a főnökének van öt, de nem ezért szeretjük. már ha:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég szégyen, hogy oktatás élére olyan embert tesznek, akinek nem hogy szakmailag nem felkészült, nem gyakorlatias, nem hogy gyakorlati tapasztalata, de fingja sincs, hogy mi megy a nagyvilágban. Csak azt tudja, hogy odarakták politikai rutyának, és akkor fontoskodni kell, meg keverni a barnát habosra. Legalább annyi esze lehetne, hogy meghúzná magát, akkor legalább bölcs maradhatna. Nem mintha Matolcsy jobb lenne.

      Rózsika helyében én tuti azt csinálnám, ha kapnék ilyen jó kis zsíros posztot, amihez ráadásul nem is értek, meghúznám magam, csak személyzeti és látszatintézkedéseket hoznék, meg műemléket állíttatnék, szakmai díjat alapítanék. Így később sem lenne támadási felület, mert azt tudnám mondani, hogy ha valami nem tetszik, az az előző kormányzat sara, ha meg reklamálnának, hogy miért nem változtatom meg, arra meg lehet mondani, hogy nincs költségvetési forrás, vagy nem akarom az adófizetők adóját hülyeségre elszórni.

      Ebben az egész Fidesz-pereputtyban pont az a jó, hogy rémesen buták és 0 a taktikai érzékük. Emiatt magukat fogják megbuktatni. A MOSZAP annyiból rosszabb, hogy taktikusabb, rafináltabb brancs, ezért hosszú távon nagyobb károkat tud okozni és tovább tud az országon észrevétlenül élősködni.

      Na, mindegy, ne politizáljunk...

      Törlés

A hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, de kérjük, tiszteld meg olvasótársaidat azzal, hogy a névtelenség helyett választasz magadnak valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil használatával. Köszönjük a megértést és az együttműködést!