2013. január 26., szombat

Az olasz vagy a spanyol a „könnyebb” nyelv?

Spanyol és olasz lány (Forrás: Formulatv.com / El Mexicano)
Nyelvi fórumokon gyakran felmerül a kérdés, hogy vajon az olaszt vagy a spanyolt könnyebb vagy nehezebb megtanulni – sokan ez alapján akarják eldönteni, hogy melyiket válasszák a továbbtanuláshoz.

Korábban volt már szó arról, hogy nem léteznek könnyű és nehéz nyelvek, hosszú távon és egy bizonyos szint felett minden nyelv ugyanolyan nehézségű egy magyar anyanyelvű számára. Pechünkre ugyanis nincsenek közeli nyelvrokonaink, akik nyelvét könnyebb lenne megtanulni, mint bármelyik másikat – ezzel szemben egy olasz vagy egy spanyol anyanyelvű sokkal könnyebb helyzetben van, ha egy másik újlatin nyelvet kell megtanulnia.

Nem győzöm felhívni arra a figyelmet, hogy a nyelvek nehézségről csakis szubjektív értelemben beszélhetünk, és csak kezdő szinten. Ne feledjük továbbá, hogy a nehézséget több dologra is lehet érteni (alaktanra, mondattanra, hangrendszerre, írásra), amelyek nem feltétlenül hasonlíthatóak össze egymással. Én senkinek sem javasolnám ezért, hogy az alapján válasszon új idegen nyelvet, hogy mennyire nehéz vagy könnyű: ilyen hozzáállással nem fog túl messzire jutni a nyelvtanulást illetően. (Ezt a saját példámon tapasztalhattam meg: a spanyolt azért választottam az angol mellé gimnáziumban, mert mindenkitől azt hallottam, mennyire könnyű – egyáltalán nem volt az.)

No de térjünk a tárgyra. Olasz és spanyol. Ahelyett, hogy a levegőbe lógó kijelentéseket tennénk érvek nélkül – ahogy a legtöbben teszik –, szerzőtársammal, a Webnyelv.hu olasztanár szerkesztőjével összeszedtük tényszerűen 21 pontba, hogy milyen fontosabb eltérések vannak a két nyelv között, amelyek hol az egyik, hol a másik esetében okozhatnak kezdeti nehézséget, illetve keveredést a tanuló fejében, ha mindkét nyelvet, vagy az egyik után a másikat tanulja.

Nem volt egyszerű feladat, hiszen e két nyelv rendkívül hasonló, így sokszor azt is nehéz eldönteni, hogy egy-egy eltérés valóban olyan nagy különbség-e, hogy az számítana a nyelvtanulásnál. A táblázatban azok a cellák lettek besárgítva, amelyek szerintünk nehézséget jelentenek a másik nyelvvel szemben. (Ahol egyik oszlop sincs besárgítva, ott ezt mi sem tudtuk eldönteni.) Természetesen ez is szubjektív, így minden olvasó képzeletben besárgíthatja magának is, hogy a táblázat mely sorában melyik nyelv sajátosságát tartaná inkább nehézségnek. (Az 1–18. pontok alaktani, a 19. hangtani, a 20–21. pontok helyesírási jellemzőket sorolnak.)

Letöltés PDF-ben (Forrás: El Mexicano / Bodnár Tamás)

Ha összeszámoljuk a sárga cellákat, az olasz és a spanyol oszlopában is kilencet találunk. Ez alapján tehát a két nyelv nehézsége között lényeges különbség nincs. Kíváncsian várjuk az olvasók saját megítélését is!

A közreműködésért köszönet Bodnár Tamás nyelvtanárnak, a Webnyelv.hu szerzőjének.

18 megjegyzés:

  1. Én csak spanyolul tanulok, viszont amikor Gubbióban voltunk Olaszországban, az alap spanyolommal elboldogultam a postán (csak Angliába vettem bélyeget, de így is büszke voltam magamra). Szóval nem tudom, szerintem alapvetően ha motivált az ember, akkor nem állíthatja meg semmi az adott nyelv tanulásában. Én egyébként azért választottam anno a spanyolt, mert szélesebb körben beszélik, mint az olaszt. A nyelvi része nem izgatott. Ma már szerintem az olaszt választanám, de csak azért, mert lassan halad a Don Matteo szinkronja, és ha tudnék olaszul, nem kéne várnom a szinkronra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Én csak spanyolul tanulok, viszont amikor Gubbióban voltunk Olaszországban, az alap spanyolommal elboldogultam a postán"

      Persze, a művelt olasz köznyelv spanyoltudással 80%-ban érthető.

      "szerintem alapvetően ha motivált az ember, akkor nem állíthatja meg semmi az adott nyelv tanulásában."

      Ebben tökéletesen igazad van. Csak sajnos a legtöbben egyáltalán nem motiváltak, úgy vannak vele ha már valamit muszáj választani, akkor az legyen a "legkönnyebb". :/ (Zöldfülűként én is pontosan ugyanígy voltam a spanyollal, mivel még nem sok fogalmam volt 15 évesen a nyelvekről az oroszon kívül, viszont a kezdeti kínlódás után valahogy megtetszett, és nagyon a szívembe zártam – szóval egy kis idő és szenvedés kellett a motivációm megérkezéséhez.)

      Törlés
    2. Ez igaz, valóban az ember hajlamos a könnyebbet választani, de ha könnyű egy másik nyelvhez képest, nyilván abban is vannak akadályok, és az ember hajlamos arra, hogy az első akadálynál azt mondja, hogy ,,a másikat kellet volna választanom". Ezért van az, hogy az angolok (Angliában járok nyelvsuliba) elkezdik a spanyolt, nehéznek találják, második évben nekiállnak a norvégnak, utána a lengyelnek, stb, mert azt hiszik, hogy ez hamar megy, és az első akadály után úgy gondolják, hogy akkor ezt mégsem.
      Szóval mindenképpen a lelkesedés az, ami könnyűvé teszi a nyelvtanulást, s ha nincs, lehet találni is. Mondom, engem Terence Hill megértése nagyon motivál, csak az itteni nyelvtanítás mellett jó 8-10 év, mire olyan szintre jutok, hogy folyékonyan beszéljek spanyolul, így az olaszt el sem kezdem.

      Törlés
    3. Hát pontosan ezért nincs olyan, hogy könnyű, rátapintottál a lényegre. :) Az embert behülyítik valami marhasággal, aztán az első "akadálynál" rájön maga is, hogy nem igaz. :) De ha eleve nem úgy vág bele, hogy elhiszi a marhaságokat, akkor nem is lesz számára akadály, szóval ezt nagyon jól látod. (Meg sajnos azt is, hogy az itteni iskolai/tanfolyami nyelvoktatással valóban 8–10 év, mire az ember eljut egy olyan szintre, hogy kommunikálni tudjon.)

      Törlés
    4. Akkor nagyon vakmerő voltam hogy, kb. egy év spanyol tanulás után beszéltem egy mexikói párral sokmindenről, majd igyanezt megtettem Mexikóban is. A csúcs az volt, amikor két rendőrt kellett meggyőznöm Guadalajarában arról hogy nincs nálam drog... :)

      Törlés
  2. Azt írtad, hogy kezdő szinten, és ott lehet megállná a helyét, de valójában az olaszban is vannak magyartól eltérő hangok. Nem csak a nyílt o, hanem a zárt e (ë) is ott van, aztán a dentális zár- és réshangok, [w] közelítőhang, és esetleg az [ʎ] is. Utóbbin el lehet vitatkozni, mikor-hol-meddig helyettesíthető [j]-vel, meg [ʎ] van a magyarban is, csak nem olyan pozíciókban.

    Aztán még nem beszéltünk az eltérő hangsúlyozásról, sinalefáról (állandó átszótagolásról, ami a megértést is nehezítheti), eltérő hangerődinamikáról, beszédmodorról.

    Majdnem olyan jókat lehet az olasz kiejtéssel kínlódni, mint a spanyollal, talán 5%-kal ha könnyebb, akkor sokat mondok, és az a kevés már nem számít, így is, úgy is meg kell szenvedni vele, ha nem magyaros kiejtést akar az ember.

    Amit olvastam róla, a nyelvtana nehezebb a spanyolénál, még ha nem is jelentős mértékben, itt ezzel vissza is egyenlítődik.

    Aztán ott van még, hogy a legkönnyebb nyelveket is nehéz úgy megtanulni, hogy adott nyelven gondolkodj (ne magyarul tükörfordíts), és folyékonyan tudj beszélni (magától, automatikusan jöjjenek a szádra a legelvontabb, legeltérőbb logikájú kifejezések is). Ez a legnehezebb a nyelvtanulásban, nem a nyelvtan és a kiejtés.

    Épp ezért nem annyira az egyszerűséget kell nézni nyelvválasztáskor, hanem hasznosságot. Az angol, olasz, spanyol nyelvtanulás szempontjából kb. egy szintben van (felsőfoktól felfelé meg minden nyelv egyformán nehéz, különösen anyanyelvi szinten), a nehézség nem dönthet közöttük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, de ezeket a hangtani tulajdonságokat, amelyeket felsoroltál, ugyanúgy megvannak a spanyolban is (a hangsúlyra is vonatkozik). A lényeg az, hogy ezeken felül az olasz kiejtés sokkal könnyebb, mint a spanyol.

      Azzal még mindig nem tudok egyetérteni, hogy az angol egy szinten lenne velük, alaktanilag nagyságrendekkel könnyebb az angol bármely másik indoeurópai nyelvnél. Egyedül a kiejtéssel hozza be a többit.

      Törlés
    2. én mondjuk zárt e hang nélkül képtelen vagyok magyarul megszólalni :)

      Törlés
    3. Szerintem én is ejtek zárt e-t, a mai fiatal generáció viszont nagyon nyíltan ejti a magyar e-t (a pestiek is!), ez az én megfigyelésem.

      Törlés
    4. "én mondjuk zárt e hang nélkül képtelen vagyok magyarul megszólalni :)"
      Jó, akinek szerepel a magyar nyelvhasználatában, annak könnyű a zárt e, van az angolban, németben, spanyolban, olaszban, portugálban, franciában, és még egy csomó nyelvben. Viszont a magyarok többsége már nem használja a zárt e-t, és vagy köznyelvi, nyílt e-t mond helyette, vagy ha feszegeti, hogy próbálja zártabban mondani, akkor meg rövid é sikerül neki. Látszólag egyszerű dolog, de sokat kell gyakorolni, hogy kitapasztald, hol lesz a zárt e félúton az e és é között.

      "Jó, de ezeket a hangtani tulajdonságokat, amelyeket felsoroltál, ugyanúgy megvannak a spanyolban is (a hangsúlyra is vonatkozik). A lényeg az, hogy ezeken felül az olasz kiejtés sokkal könnyebb, mint a spanyol."
      Igen, pont ez is volt a mondandóm lényege, hogy a spanyollal kb. egy szintben van, mindkettőben megtalálhatók ugyanazok a nehézségek.

      "Azzal még mindig nem tudok egyetérteni, hogy az angol egy szinten lenne velük, alaktanilag nagyságrendekkel könnyebb az angol bármely másik indoeurópai nyelvnél. Egyedül a kiejtéssel hozza be a többit."
      Értem. Tehát nem értesz egyet, mert az angol könnyebb, de levezeted azt is, hogy a kiejtéssel visszaegyenlít, tehát mégis egyetértesz. Megbeszéltük :D

      Én meg abban nem értek egyet, hogy az orosznál nem könnyebb a spanyol. Annál azért jóval könnyebb nyelvtanulói szinten.

      Törlés
    5. "Értem. Tehát nem értesz egyet, mert az angol könnyebb, de levezeted azt is, hogy a kiejtéssel visszaegyenlít, tehát mégis egyetértesz. Megbeszéltük :D"

      Épp erre írtam a cikkben, hogy "Ne feledjük továbbá, hogy a nehézséget több dologra is lehet érteni (alaktanra, mondattanra, hangrendszerre, írásra), amelyek nem feltétlenül hasonlíthatóak össze egymással". :) Nyilván ez is szubjektív, én egy nyelv "nehézségén" leginkább az alaktani nehézséget értem, mert ha belegondolsz, itt kell sok különböző dolgot (ragozást, hajlítást stb. megtanulni). A kiejtés meg csak hallás és gyakorlás kérdése.

      "Én meg abban nem értek egyet, hogy az orosznál nem könnyebb a spanyol. Annál azért jóval könnyebb nyelvtanulói szinten."

      Az én számomra nem volt sokkal könnyebb. Az igaz, hogy az oroszban eléggé nehéz a névszóragozás, viszont alig vannak igeidők, a spanyolban alig van névszóragozás, de ezt behozza az igeragozás és a tőhajlítás (emlékszem, hogy egy hét betegség elég volt ahhoz, hogy első dolgozatomat elégtelenre írjam, épp a tőhangváltásos igéknél hiányoztam, s szépen szorgalmasan, mint aki teljesen jól végezte a dolgát, elragoztam a jugar igét szabályosan). Nekem az első spanyolórákról rögtön az orosz jutott eszembe. Mondjuk az is közrejátszott, hogy első évben nem volt egy normális tanár, aki végigvitt volna minket, mire megszoktuk az egyik rosszat, jött egy még rosszabb, tanítani egyik sem tudott – ha ez nem így lett volna, lehet, hogy most én is könnyebbnek ítélném meg a spanyolt.

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Köszönöm, bár ez már nagyon régen volt, néhány kifejezésen kívül nem sokra emlékszem. :)

      Törlés
  4. Szerintem az olasz "javára" billenti a mérleget a névmások és talán az elöljárószók (vonzatok) használata. Pl. ha valakinek nincs érzéke hozzá, az olasz ne névmás használatát elég nehéz rendesen megtanulni.
    Továbbá az olasz nyelv földrajzi tagoltsága is jelentősebb szerintem a spanyolénál. Amennyire én képzelem, egy közepes szinten spanyolul tudó különösebb nehézség nélkül megérti a spanyol nyelvterületről származók beszédét, míg Olaszországban talán nagyobbak a nyelvjárási eltérések, több a regionális kisnyelv. Viszont az irodalmi olaszt vélhetőleg mindenki beszéli, ezek a nehézségek a hétköznapi nyelvhasználat során nem biztos, hogy előjönnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a határozói névmások, ebben igazad van (bele is lehetett volna tenni a táblázatba). A nyugati iberoromán nyelvekben/nyelvjárásokban ilyenek valóban nincsenek, az aragóniaiban viszont vannak (ol. ci = arag. bi~hi~i és ol. ne = arag. en, 'n, n') – és pontosan itt kapcsolódik, amit az olasz "nyelvjárások"-ról írtál: ha az aragóniait "spanyol nyelvjárás"-nak tekintjük, akkor ilyen a spanyolban is van, ha nem, akkor nincs, szóval érdekes a kérdés. :) (Az aragóniai úgy viszonyul a spanyolhoz, mint mondjuk a nápolyi az irodalmi olaszhoz, csak az aragóniait ma 10 000-nél többen nem beszélik.)

      A cikk természetesen az irodalmi (toszkán) olaszra vonatkozik, szigorúan nézve csak az az olasz, az összes többi különálló újlatin dialektus.

      Törlés
    2. "A cikk természetesen az irodalmi (toszkán) olaszra vonatkozik, szigorúan nézve csak az az olasz, az összes többi különálló újlatin dialektus."
      Igen. Ezt fontos leszögezni. Ha olasz, akkor a nyelvtanulónak más nem is jön szóba. Ez a legkönnyebb, legletisztultabb, legelfogadottabb, legkönnyebben érthető. Bár az olaszban kevesebb a nyelvjárás, mert nem terjeszkedik el akkora területen, két kontinensen. Persze vannak durva, pöszézős, krákogós r-t használó, meg mindenféle elvadult nyelvjárások, de azok nagyon elhanyagolhatóak.

      Azt is meg kell jegyezni, hogy ha az irodalmi olaszt az ibériai spanyollal vetjük össze, akkor nincs verseny, mert az utóbbi tényleg annyival nehezebb kiejtés terén. Kicsit csalni kell, és a semleges amerikai (mexikói) spanyollal kell összehasonlítani, akkor már szoros lesz a meccs.

      Törlés
    3. "Persze vannak durva, pöszézős, krákogós r-t használó, meg mindenféle elvadult nyelvjárások, de azok nagyon elhanyagolhatóak."
      Igen, a hagyományosan "északolasz"-nak hívott nyelv(járáscsoport)ra gondolsz, amely már történetileg sincsen túl közeli rokonságban a tulajdonképpeni olasszal, hanem a galloromán nyelvekhez tartozik (ahova a francia, okcitán is). A velencei pl. eléggé hasonít a spanyolra, vagy inkább a katalánra (ők használnak pl. interdentális sz-t, szintén z jelöli, ahogy a spanyolban).

      Törlés
  5. A zárt e-khez annyit, hogy velük sokkal szebben lehet magyarul beszélni. Minden több e betűs szótagú szót egyszerűen csak kényelmi szempontból is le kell zárni az elején vagy a végén, e betűs igekötőnél meg szinte mindig nagyon jól esik a zárás:) így szép a mi nyelvünk és ezt ma már sokan nem tudják, én is magamtól jöttem rá. Ráadásul nem olyan rég még a mai csupa nyitott e betűs, meg rövid ú, ű-zős, l betűnél a szájban a nyelvet 3-szor körbefordítós, szinte hallgathatatlan 'magyar' még nem létezett. Imádom hallgatni az idősebbeket! Bár nálunk a fiatalok is még zárt e-znek, szerintem pár év múlva eltünik ez a szépségünk is.

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.