2012. december 8., szombat

Újlatin nyelvek a legrégiesebb indoeurópai nyelvek?
Legalábbis egy dologban biztosan. Indoeurópai beszédhangok nyomában...

A nyelvek iránt érdeklődők egyik kedvenc témája, hogy egy nyelvcsalád, nyelvcsoport tagjai közül melyek a legrégiesebbek, legkonzervatívabbak, vagy éppen a legújítóbbak, vagyis amelyek a legközelebb állnak, illetve a legjobban eltávolodtak a közös ősüktől, amelyből kialakultak. A közös ős vagy alapnyelv létezésére azonban a legtöbbször nincs közvetlen, írásos bizonyíték (hiszen általában több ezer, akár tízezer évvel ezelőtti nyelvekről, nyelvállapotokról van szó), mivel nem volt írott nyelv.

A tudományos összehasonlító módszerekkel azonban – a ma élő nyelvek alapján – az alapnyelvek hangrendszerét, nyelvtanát és legalapvetőbb szókincsét (például a számneveket, személyes névmásokat, a természettel összefüggő alapfogalmakat) sok esetben képesek többé-kevésbé rekonstruálni, s ez így történt az indoeurópai alapnyelv esetében is. A rekonstrukció a nyelvekre jellemző rendszeres hangmegfelelések alapján történik, és természetesen csak feltételezés (a feltételezett szótöveket csillaggal szokás jelölni).

A Stonehenge építését a régészek i. e. 2500 körülre teszik. Az indoeurópai alapnyelv a nyelvtörténészek szerint
i. e. 4000 tájékán kezdhetett el önálló nyelvjárásokra szakadni...

Korábban már írtam arról is, hogy igazából nincs értelme – és nem is lehet – azt megállapítani, hogy a nyelvváltozatok összességében mennyire régiesek vagy újítóak, mivel ez csak attól függ, hogy az összehasonlítandó nyelveket mely szempontból vizsgáljuk (hangtan, nyelvtan vagy szókincs): van, amiben az egyik nyelv(változat) régiesebb, a másik újítóbb, és van, aminél ez éppen fordítva van, de sokszor egyáltalán nem lehet megmondani, hogy két szóalak közül melyik áll közelebb az eredetihez (amely vagy dokumentált írásban, vagy nem).

Hogy mégis miért érdemes vagy érdekes az újlatin nyelvek esetében erről beszélni, az nem más, mint egyetlen hangtani tulajdonság. Bár jelentéktelen adatnak tűnne, de néhányuk kivételével ezek az egyedüli ma is élő nyelvek, amelyek – a latinon keresztül (természetesen a kiejtést, nem pedig a helyesírást alapul véve) – máig őrzik bizonyos indoeurópai alapnyelvi szavak *kw hangját! Ez a mássalhangzó, az ún. labioveláris zöngétlen zárhang, az összes többi ma beszélt indoeurópai nyelvben átalakult: [k], [w], [p], [f], [t], [cs] stb. hangok lettek belőle. Legegyszerűbb ezt belátni az alapnyelvi *kwetwór(es) ’négy’ számnév mai megfelelőinél, amelyet az alábbi táblázat szemléltet (sárgával kiemelve azok a nyelvek, amelyek a szókezdő alapnyelvi mássalhangzót pontosan őrzik):

A nagyításhoz kattints! (Forrás: El Mexicano)

Szintén indoeurópai eredetű pl. a spanyol cual, cuan, cuando, cuanto, olasz quale, quando, quanto, stb. (< lat. QUALIS, QUAM, QUANDO, QUANTUS) alakok szókezdő [kw] hangja. Vigyázat! Természetesen nem arról van szó, hogy [kw] hang csak az újlatin nyelvekben létezne (hiszen más indoeurópai nyelvekben is megvan ez a hang), hanem arról, hogy ezek az újlatin nyelvek őriznek olyan szavakat, amelyek a rekonstruált alapnyelvben is ezzel a hanggal kezdődhettek. (Más indoeurópai nyelvek [kw] hangja azonban nem az indoeurópai *kw folytatása – pl. az angol queen [kwín] ’királynő’ szókezdő mássalhangzója az indoeurópai *gw hangból származik: *gwēn ’nő’.)

Vannak persze szakemberek, akik kételkednek az összehasonlító nyelvészet eredményeiben. Ők abban látják a problémát, hogy a mai nyelvek szavainak hangalakja alapján kikövetkeztetett – vagyis közvetlen bizonyítékokkal nem igazolható – rekonstruált alapnyelvi szavakat vesznek később a magyarázatok alapjául. (Olyan ez, mintha egy előttünk ismeretlen dolog ismert következményeit éppen a következmények alapján kitalált – de valójában továbbra is ismeretlen – dologgal próbálnánk megmagyarázni.) Ugyanakkor tudni kell, hogy vannak olyan hangváltozások, amelyek iránya a természet törvényeiből következik, vagyis nem történhetnek „visszafelé”: pl. mindig a hátul képzett zárhangból lesz elöl képzett réshang (vagyis pl. [k] hangból [cs]), és nem fordítva ([cs]-ből sosem lesz [k] hang). E törvényszerűségeket felhasználva tudnak a történeti nyelvészek az alapnyelvi hangokra és szótövekre nagy valószínűséggel visszakövetkeztetni – azaz, ha például több mai rokon nyelv közül ugyanaz a szó az egyikben [k]-val, a másikban [cs]-vel, egy harmadikban pedig [sz]-szel kezdődik, akkor ebből szinte biztosra vehető, hogy közös ősükben is [k]-val kezdődött.


Szanszkrit számnevek 1-től 100-ig

Összefoglalásképpen tehát elmondhatjuk: amennyiben az a kérdés merülne fel, hogy mely mai indoeurópai nyelvek őrizték meg az alapnyelvi *kw hangot, akkor ezek az újlatin nyelvek (olasz, spanyol, portugál, katalán, rétoromán), amelyek – kizárólag e sajátosságuk szempontjából – valóban a legrégiesebb indoeurópai nyelvek. (Természetesen, ha például azt vizsgálnánk, hogy mely nyelvek őrizték meg az indoeurópai zöngés hehezett *bh, *dh, *gh zárhangokat, akkor ebben a tulajdonságban az indoiráni ághoz tartozó indoárja nyelvek lennének a legkonzervatívabbak – amelyek viszont ezt leszámítva hangtanilag meglehetősen újítóak.)

34 megjegyzés:

  1. nagyon jó cikk!

    ezeket a hangváltozásokat az orosz ragozásokban nagyon jól meg lehet figyelni pl.: k->cs плакать- Я плачу - ты плачешь stb. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem biztos, hogy az igeragozás mérvadó, mert a ragok általában a szótári alakhoz, analógiás képzéssel járulnak, tehát nem viszik tovább az egykori hangváltozásokat. A spanyolnál legalábbis így van: pl. az explicar ige kötőmódja *explice lenne, ha az igealakok közvetlenül a latinból származnának – mivel c+e/i > [ʦ] > [s] (> [θ]) –, de nem a közvetlen latin alakokból származnak, hanem a szabályos paradigma analógiás mintájára ragozódnak, ezért marad meg a tővégi [k]. A rendhagyó igék viszont éppen azért rendhagyóak, mert ezek a leggyakrabban használt igék, amelyek alakjai valóban közvetlenül a latinból jönnek, és hozzák az időközben végbement hangváltozásokat: digo (< DICO), dices (< DICIS), dije (< DIXI), dijo (< vulg. *dixeut < *dixevit < DIXIT). Az oroszban persze nem tudom, ahhoz nem értek. :)

      Törlés
    2. Az oroszban persze nem tudom, ahhoz nem értek. :)
      Na jól nézünk mi ki! Így Szásáék nem fogják meghívni a mehhhikói elvtársakat!

      Amúgy a germán nyelvek zöngétlen zár- és zárréshangjainak hehezete mennyire régi jelenség? Vissza lehet vezetni valamire?

      Törlés
    3. A hangváltozások közvetlen kiváltó okát általában lehetetlen megtalálni (elméleteket persze ki lehet találni rájuk), csak az okozatok, illetve maga a folyamat ismert. A germán nyelveknél szerintem összefüggéseiben kell nézni a dolgokat: az indoeurópai zöngétlen zárhangok réshangokká váltak (p > f, t > θ, k > h), a zöngések pedig zöngétlenedtek, és ennek szerintem a második fázisa a hehezés. Valahogy így: *p, *t, *k > *ph, *th, *kh > f, θ, h, illetve b*, d*, *g > *p, *t, *k > ph, th, kh. De szerintem ebben a kérdésben vannak nálam okosabbak is. :)

      Törlés
    4. Ok. Csak gondoltam megkérdezlek mit gondolsz róla. Lehet majd Phídört is nyúzom ezzel, de most nincs kint új cikke, csak csupa finnugor nyelvrokonos, honfoglalós szar, napok óta semmi értelmes cikk, hozzászólás a nyesten :-( Idegennyelvőr meg végképp eltűnt a ködben, nem hiszem, hogy látjuk még, és előcsalogatni sem lehet.

      Törlés
    5. Péterre gondoltam, meg is kérdeztem tőle, ezt írta:

      "Az érzésem az, hogy a kétirányú kontraszt így is, meg úgy is realizálható, vannak angol nyelvjárások, ahol igazi zöngés–zöngétlen szembenállás van, és vannak ilyen német nyelvjárások is (pl. a holland :).

      Az is igaz, hogy az angolban csak a „zöngétlenek” lenizációjára tudok példákat (Liverpool: t→s, k→x, p→ɸ; standard: t→ts), zöngésekére most nem jut eszembe semmi, és nem lennék meglepve, ha ez összefüggne azzal, hogy az elterjedt kontraszt a hehezett–hehezetlen. (Vö. a francia–spanyol zöngés–zöngétlen kontraszt mellett a zöngések gyengülnek. Meg a hollandban is: g→x; meg a magyarban: b→β, ɟ→j, a zöngétlenek tök stabilak.) De ez merő spekuláció."

      A Nyest meg már jóformán nem is szól a nyelvekről. Én is hiányolom a régi, érdekes, nyelvészeti-nyelvtörténeti cikkeket. Most már csak a politika meg finn és észt dalfordítások mennek – azért kíváncsi lennék, hogy ezek pl. hány embert érdekelnek, ha a spanyol alig érdekel valakit...

      Törlés
    6. Ó, kösz szépen. Rendes vagy, még meg is kérdezted helyettem, így még nem tolták a seggem alá a széket :D INyŐ-nek is így kéne, példát vehetne rólad.

      Törlés
    7. Egyébként ez tényleg érdekes, mert az általános konklúzió mindebből az, hogy csupán a zöngés–zöngétlen zárhangok megkülönböztetése esetén nem lenne elegendő kontraszt e hangok között. A magyarban sem csupán a zöngésségben különböznek egymástól a /p/, /t/, /k/ – /b/, /d/, /g/ hangok, és ezt a legkönnyebben úgy tudod belátni, hogy ha csak a zöngésségükben különböznének, akkor a suttogásnál nem hallanád köztük a különbséget. Márpedig hallod. Tehát igazából nem a zöngésség különbözteti meg őket.

      Vagyis szerintem általánosságban is el lehet mondani, hogy azokban a nyelvekben, ahol van a zárhangoknak zöngésségi megkülönböztetése, ott a zöngésségen kívül más is van, amely a különbséget "megerősíti".

      Törlés
    8. Ez így van. A zöngétlen hangok ejtése közben nem csak hogy nem rezegnek a hangszálak, de a levegőt is erősebben fújjuk ki (ennek a neve fortis), és jobban feszülnek az artikulációs izmok is. A hagyományos zöngétlen-zöngés terminológiát már elavultnak tartják, jó ideje lenis-fortis felosztást használnak a precízebb szerzők.

      Suttogáskor is megmarad ez a különbség: a zöngés hangokból zöngétlen lesz, a zöngétlenekből fortis (erősebben kilehet) zöngétlen, ez utóbbi kategóriába tartozik a hehezet h-ja is.

      Téves nézet szokott lenni, hogy a zöngétlen zár-, zárrés hangok hehezettek. Nem ők hehezettek, hanem az utánuk lévő hang előhehezett. Az angol pin (gombostű) szó ejtve nem [ˈpʰɩnː], hanem [ˈp ̚hɩnː], vagy még inkább [ˈp ̚ɩɩnː], ahol az első [ɩ] rövid, és suttogásos kilehelés kíséretében ejtett (fortis zöngétlen), míg a második [ɩ] szokványos (lenis zöngés). A p az p, csak nincs felengedve a zárja, nem [ˈpəhɩnː], hanem "phin". Ilyet csinálunk a magyar min"tha" szóban is, csak ott nem hangsúlyosan, és a t+h két külön szótagban van.

      Törlés
    9. Igen, pontosan erről van szó. Ezen az alapon ma már a hosszú–rövid szembeállítás is elavult (mert mihez képest?), ott is inkább a fortis–lenis a pontosabb.

      Lásd pl. a spanyol /l/–/ʎ/ szembenállást: valójában az /ʎ/ nem más, mint az /l/ erősebben ejtett változata, és ezt az eredete (< [ll]) is igazolja. (A spanyol /n/ és /l/ eleve "palatálisabbak", mint a magyar megfelelői, azoknál hátrébb képzik őket.)

      Törlés
    10. (A spanyol /n/ és /l/ eleve "palatálisabbak", mint a magyar megfelelői, azoknál hátrébb képzik őket.)
      Ez biztos? Úgy tudom, hogy magyarban (sőt, angolban, németben) és a spanyolban is alveoláris az /n/, kivéve, ha dentális, veláris (vagy az európai spanyolban, németben uvuláris) hangokhoz hasonul.

      Törlés
    11. "Hivatalosan" mindkettő alveoláris, de ha meghallgatod, hogy ejtik az anyanyelvűek, kicsit "ízesen", mint a magyar tájszólásokban. Lehet, hogy megfelelőbb kifejezés rá a kakuminális.

      Törlés
    12. Hogy kakumicsoda? Milyen íz? Spanyolnál prepalatális (magyar kincs szóban az n) n-hang sem játszik. Retroflex (hajlított) postalveoláris sem. A dentálisat meg a velárisat tudom csak elképzelni, hogy színeznek vele.

      Törlés
    13. Pl. hallgasd meg itt, ahogy a spanyol nő ejti. De a mexikói is úgy ejti alatta (a kubai már magyaros [n]-t ejt).

      Törlés
    14. Nem nagyon hallok különbséget a 3 között, bár lehet az első 2 dentálisan ejti. A dentálisban kicsit nagyobb a dinamika, mert dentálisnál előre nyújtózkodik a nyelv, majd a hang végén ernyed visszafelé, és ez némi hangsúly/erőkülönbséget okoz. Van ilyesmi az alveolárisnál is, de annál már nem ilyen kifejezett. A veláris n-nél viszont ez nincs, annál a nyelv nem nyújtózkodik, ettől lesz lágy, a velaritástól meg sötét színezetű.

      Törlés
    15. Esetleg még egy különbséget tudok elképzelni, hogy a magyar nyelvheggyel képezi az n-t, a spanyolban meg nem tartom kizártnak, hogy előfordul a nyelvpárkányos (kicsivel a nyelvhegy feletti terület), esetleg még hátrább (de nem annyira, mint a palatális hangoknál) képzett n.

      Törlés
    16. Épp az első kettő nem ejti dentálisan. De szerintem inkább az lesz, amit utóbb írtál, hogy nem a nyelvheggyel képzik.

      Törlés
    17. Erről INyŐ-t lehetne megkérdezni, ha nem tűnt volna el, mint eb a Szaharában, ő hallaná a pontos különbséget. Manapság még előcsalni sem lehet. Talán feladta volna végleg, vagy ennyire nincs ideje?

      Törlés
    18. Canepari papa erről nem ír, bár egy dolgot rosszul tudtam: az anchóban az n prepalatásis, rosszul írtam az előbb, hogy nincs ilyen a spanyolban, mert igenis van. Ír még a veláris n-közelítőhangról (a nyelv nem érintkezik semmivel), de a felvételen nem olyat ejtenek.

      Törlés
    19. A veláris n-nél ugye erre gondolsz: [ŋ]? Ilyen van, az /n/ egyik legelterjedtebb allofónja szóvégi helyzetben, főleg Északnyugat-Spanyolországban (a gallego hatására), a karibi és egyes dél-amerikai nyelvjárásokban.

      Törlés
    20. Nem nem a sima ŋ-re, hanem ennek egy csavart változatáról beszéltem, ami majdnem ez, csak hátul, a nyelv háta nem ér hozzá a velumhoz (ezért lesz csak közelítőhang), emiatt az ŋ aljára Canepari hurkot tesz, de ilyen jel nincs a karakterkészletekben. Nem csak szóvégi helyzetre írja, de a hangmintákban sem ilyen, sem ŋ nincs.

      Törlés
    21. Hát a szó végén és az /ng/, /nk/ kapcsolatokon kívül ilyen nem fordul elő máshol a spanyolban (közelítőhangként sem), nem tudom, honnan vette Canepari. Az viszont igaz, hogy szó végén akkor is előfordulhat, ha magánhangzóval kezdődő szó követi:
      pl. (kubai) en ojos [eŋ'oxos] vs. enojos [en'oxos].

      Törlés
    22. Az Öreg szerint előfordul közelítőhangként a conctrución, transformar, circunstacia szavakban, ahol az n-t közvetlenül ajakkerekített szótag előtt ejtik.

      Törlés
    23. vagyis egyenlő a magánhangzó nazalizációjával...

      Törlés
    24. Nem. A közelítőhangok hasonlítanak a magánhangzókra, de a szűkületük kisebb, ejtésükkor a nyelv legmagasabb pontja kívül esik a magánhangzótéren (közelebb kerül egy másik szervhez). Úgy, ahogy a j-sem pusztán i, a duplán kunkorgatott spéci ŋ sem nazalizált magánhangzó. Hangzásában a duplán kunkorgatott spéci ŋ olyan, mint a sima ŋ, csak határozatlanabb, elkentebb, gyengébb a hangzása.

      Canepari a szűkület alapján így rangsorolja a hangokat (nagyon helyesen)
      - magánhangzók vagy vokoidák (ezeknek van a legnagyobb szűkületük, olyan nagy, hogy nem is szűkületről beszélünk, csak a nyelv alakja módosítja picit a szájüreget akusztikailag), ilyen az [i]
      - félközelítőhangok vagy semi-approximánsok (ezeknek már kicsit szűkebb a szűkületük, ahol az átáramló levegő nagyon gyenge, nem turbulens zörejt okoz)
      - közelítőhangok vagy approximánsok (ezeknek még szűkebb a szűkületük, ahol az átáramló levegő gyenge, nem turbulens zörejt okoz), ilyen a normál magyar és spanyol [j] ez már kontoida (mássalhangzó)
      - félréshangok vagy semi-konstriktívák (ezeknek még szűkebb a szűkületük, ahol az átáramló levegő erősebb, nem turbulens zörejt okoz), ilyen a német j-hang (jele a visszafelé tükrözött ʝ).
      - réshangok (ezeknek a legszűkebb a szűkületük, ahol az átáramló levegő nagyon erős, durva, érdes, turbulens zörejt okoz). Ilyen a magyar és spanyol [ʝ].
      Következő fokozat nincs, mert a következő lépésben a rés eltűnik és teljesen más hangokról beszélünk (t, n, ŋ).

      A hivatalos IPA ennél egyszerűbb, durvább felosztást alkalmaz:
      - magánhangzók
      - közelítőhangok (approximánsok vagy más névvel félmagánhangzók)
      - réshangok (mássalhangzók)
      A félközelítőhangokat és félréshangokat mellékjelekkel jelöli, nem tart nekik fent külön kategóriákat.

      Törlés
    25. Sőt, az ez csak az alaprendszer. Van egy specialitás, ami zavarja az összképet. Néhány közelítőhang, félközelítőhang dinamikus elemmel rendelkezik, mikor a nyelv odaközeledik az adott szűkületre. Ilyen a j, és a horgonyjellel jelölt hang (dinamikus schwa) hang (amiről múltkor leveleztünk), vagy a w, sőt a spanyol lágy-b is. Ilyenkor a szűkület előtti közeledés indulhat a magánhangzótérből, ezért nehéz megkülönböztetni a j-t az i-től.

      Viszont nem minden közelítőhang, félközelítőhang rendelkezik dinamikus elemmel, vannak tisztán statikusak. Ilyen a spanyol lágy-d. Pont itt rontottam el régen, sokáig azért nem tudtam rendesen ejteni ezt a hangot, mert azt hittem, hogy minden közelítőhangnak van dinamikus eleme, a ráközelítő mozdulat miatt hívják közelítőhangnak, de ez nincs így!!! Így a lágy-d-t mindig próbáltam levegőre harapás szerűen, mozdulat keretében ejteni és persze hogy nem volt jó, azt szinte mozdulatlan nyelvvel kell ejteni.

      Egy kicsit még erről a Canepari-féle vokoida és kontoida kategóriákról. Ő a magánhangzót és mássalhangzók, meg az obsturens/szonoráns felosztás fonOLÓgiai fogalmaknak tekinti, és használja is őket, de csak fonológiai részeknél. FonETIkai részeknél saját terminológiát alakított ki, ezek lettek a vokoidák, kontoidát, és míg a hivatalos IPÁ-nak (és RAE-nak) van köztes kategóriája (félmagánhangzók), addig neki fonetikai síkon nincs, valami vagy vokoida (fonetikai magánhangzó) vagy kontoida (fonetikai mássalhangzó).

      Törlés
    26. Őszintén, nem tök mindegy? Ha egyszer nem hallod a különbséget köztük? Továbbra is az a véleményem, hogy tök felesleges ilyen részletekbe belemenni és főleg erről vitatkozni, hogy hova közelít a nyelv meg honnan meg mekkora a rés stb., ha egyszerűen semmi jelentősége nincs akusztikai szempontból. Canepari is csak azt érte el ezzel a rendszerével, hogy bonyolult, érthetetlen és követhetetlen az egész...

      Törlés
    27. Nem tök mindegy, mert ha kiejtést és hasonulásokat tanulsz, akkor a lehető legpontosabban kell képezni a hangokat, nem szabad az egyiket a másikkal keverni.

      Ezek között a félközelítőhang kivételével mind hallom a különbséget, de már a félközelítőhangok is dolgozom (a hangsúlytalan [w] közelítőhang az angolban félközelítőhanggá lágyulhat). Szerintem az IPA szerinti felosztás szerinti kategóriákat te is meg tudod különböztetni.

      Ez csak kitérő volt, mert a felvételen hallott n-hez semmi köze, csak a visszakunkoros ŋ kapcsán beszéltük meg, hogy az nem nazalizált magánhangzó.

      Törlés
    28. Ha kiejtést tanulsz, akkor egyszerűen megpróbálod utánozni, amit hallasz (ahogy a kisgyerek is, amikor tanulja az anyanyelvét), és az vagy sikerül, vagy nem. De nem a fonetikai leírásokból fogod megtanulni a jó kiejtést. Azok arra jók, hogy utánaolvass, hogyan képzik a hangokat, de nem fordítva.

      Engem továbbra sem fogsz tudni az ellenkezőjéről meggyőzni. Ha nem az anyanyelved, akkor ha megfeszülsz, sem fogod tudni pontosan úgy képezni a hangokat, ahogyan ők. Csak elveszel a részletekben, de a nyelvet nem fogod megtanulni rendesen használni.

      Törlés
    29. Igen ám, de a fülem megcsalhat. Én az angol bike-ot, bájk-nak hallottam, mikor az báék (az é hang itt rövid, és ajakkerekítés nélküli ő-t jelöl, egy rövid majdnem-é-hangot). Most viszont hogy tudom képezni a megfelelő hangot, hallom a különbséget. Hidd el, hasznosak ezek a leírások.

      Caneparit érdemes olvasni. Kár viszont, hogy nem csinál gyakorlatiasabb leírásokat, hogyan kell képezni a hangot, leírhatná a hangzásbeli jellegzetességeit, csatolhatna hangmintákat, nyelvjárásoknál utalhatna netes videókra (XY politikus Z évi választási beszéde, pl.), csinálhatná úgy, hogy a halandók is értsék. Az is nagy kár, hogy nincs PC-re rendes canIPA betűtípus. A magyarázatai sok helyen túl tömörek, néha fontos dolgokat nem fejt ki eléggé, hanem elrejti rejtvényszerűen.

      Egy dolog a gyengéje, túl szigorúan veszi a semleges nyelvjárásokat, és a kortárs, modern, uralkodó kiejtésből túl sok mindent elhamarkodottan kizárt, azt írja ezekről a kiejtési jelenségekről, hogy nem semlegesek, pedig azok. Fordítva nem szokott tévedni, amit a semlegesben tüntet fel, az semleges is. Nagy baj továbbá, hogy a nem nyelvészeket lenézi, nem népszerűsíti az általa kidolgozott részletes fonetikát.

      Törlés
    30. "Egy dolog a gyengéje, túl szigorúan veszi a semleges nyelvjárásokat, és a kortárs, modern, uralkodó kiejtésből túl sok mindent elhamarkodottan kizárt"

      Pontosan ezért nincs semmi haszna. Lehet, hogy fonetikailag sokkal precízebb, mint az IPA, de van ennek bármiféle célja? Ez most kb. olyan, mintha én megszámolnám a saját hajszálaimat pontosan, és leírnám, hogy "az embereknek ennyi hajszála van". Na most ettől bárki is okosabb vagy szebb lenne, azonkívül, hogy eleve nem igaz? :)

      Törlés
    31. De, van haszna, mert amelyik kiejtést, beszédhangot leírja, az úgy is van. Az megint más, hogy nem érdemes 100%-ig az ő leírása szerinti semleges nyelvjáráshoz ragaszkodni, de az általa leírt beszédhangokat, hasonulásokat, lehet alkalmazni.

      Törlés
  2. Nuntiulus Noster (M. P. J.)2012. december 8., szombat 10:21:00 CET

    Bár nem ad hozzá, és nem is vesz el a gondoldatmenetből, de vigyázzunk, az eredeti görög szó nem τέσσερις, hanem τέτταρες - τέσσαρες. :)

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, de kérjük, tiszteld meg olvasótársaidat azzal, hogy a névtelenség helyett választasz magadnak valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil használatával. Köszönjük a megértést és az együttműködést!