2012. november 11., vasárnap

A „hímnemű névelő”, amely nőnemű

Úgy tűnik, a (nyelvtani) nemek harcának sosem lesz vége. Egyik kedves olvasónk a Facebookon hívta fel a figyelmem egy spanyol cikkre, melynek szerzője, egy bizonyos Álvaro Peláez nyelvész-újságíró nyelvhasználati tanácsokat ad, többek között a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek determinánsainak helyes alkalmazásával kapcsolatban. Kétségtelen, hogy az ilyen jellegű cikkek mindig hasznosak, azonban nem mindegy, mit hogyan és mivel magyarázunk, mert a hibás magyarázat félrevezető is lehet.

Jelen esetben a cikk a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt – a „szabályos” la helyett – álló el határozott névelő használatát a következőképpen indokolja (a mi szempontunkból érdekes kifejezést kivastagítottam):
[...] 1. Por razones de sonoridad, para evitar la cacofonía, aunque son de género femenino con ellas se usa el artículo definido masculino el. Por eso decimos el águila, el hacha, el aula...
Vagyis magyarul: „Hangzásbeli okokból kifolyólag, a kakofónia (rossz hangzás) elkerülése érdekében, bár [ezek a szavak] nőneműek, velük az el hímnemű határozott névelő használatos. Ezért mondjuk, hogy el águila ’a sas’, el hacha ’a fejsze’, el aula ’a tanterem’...” – Sajnos ez a magyarázat éppen ott vét, ahol nem kellene, és csak az nem derül ki belőle, ami valóban világossá tenné az emberek számára, hogy miért az el névelőt használják a fenti szavakkal (és ez nem egyedi eset: nagyon sok spanyol forrásban ehhez hasonlóan, tévesen indokolják ezt a kérdést).

El águila calva... (Forrás: FondosGratis.mx)

Kezdjük rögtön ott, hogy az érvelés súlyos tárgyi tévedést tartalmaz: a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt álló el névelő ugyanis nem a hímnemű névelő. Eleve képtelenség ezt feltételezni, hiszen miért állna hímnemű determináns egy nőnemű főnév előtt? A dolognak, mint egy korábbi cikkben már érintőlegesen írtam róla, nyelvtörténeti oka van: a latin ĬLLA nőnemű mutató névmás, amelynek hangsúlytalan alakjából a spanyol la névelő származik, kezdetben ela alakot öltött az óspanyolban, amely azonban nagyon hamar la alakra rövidült – egyetlen kivétellel: a hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnevek előtt. A fejlődést valahogy így kell elképzelni: ĬLLA AQUILA > ela águila > el’águila > el águila (azonban: ĬLLAS AQUILAS > elas águilas > las águilas).

Szó sincs tehát semmiféle „hímnemű névelő”-ről, hanem egyszerűen a la nőnemű névelő morfológiai variánsával (alaktani változatával) állunk szemben. Az más kérdés, hogy ez véletlenül azonos alakú a hímnemű el névelővel, amely viszont a latin ĬLLE (> ell > el) mutató névmás folytatása. Az emberekkel pontosan azt kellett volna megértetnie a szerzőnek, hogy itt nem hímnemű névelő van, hanem a nőnemű névelő vele azonos alakú változata, s így véletlenül sem jutna eszébe az olvasónak olyasmit feltételezni, hogy itt bármiféle hímnemű főnévről lenne szó.

A hímnemű el (< ĭlle) és a nőnemű el (< ela < ĭlla) csak „véletlen” alaki egyezés (Forrás: El Mexicano)

Sajnos az ehhez hasonló téves magyarázatok azonban megerősítik a beszélőket azon tévhitükben, hogy a hangsúlyos [a]-val kezdődő főnevek „egyes számban hímneműek”. A leíró nyelvész persze azt mondaná, hogy teljesen mindegy, honnan származik az a névelő, a nyelv ettől még változik, és ha a beszélő úgy érzi, hogy az hímnemű névelő, és ezért elkezdi a többi determinánst is hímnemben használni az ilyen főnevek előtt, nem lehet mit tenni (az arte főnév például pontosan így vált mára egyes számban hímneművé). Viszont ettől még ugyanúgy hibás az az állítás, mely szerint az említett kifejezésekben hímnemű határozott névelő van.

Ám nem csak a határozott névelő alakja tér el a hangsúlyos [a]-val kezdődő főnevek előtt: hasonlóképpen viselkedik a határozatlan névelő (un, una), valamint összetételei, az algún, -uno, -una (< lat. ALIQUI + ŪNU, ŪNA) ’valamely(ik), valamilyen’ és a ningún, -uno, -una (< lat. NEC ŪNU, ŪNA) ’semelyik, semmilyen’ névmások is: un águila ’egy sas’, algún águila ’valamely/valamilyen sas’ és ningún águila ’semmilyen sas’. Fontos, hogy a szabály a mai nyelvben kizárólag főnevek előtt érvényesül; melléknevek előtt mindig a szabályos nőnemű alakok állnak: la alta montaña ’a magas hegy’, una (alguna, ninguna) alta montaña ’egy (valamilyen, semmilyen) magas hegy’.

La alta montaña... (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Kivételek nélkül persze nem is lenne nyelv a nyelv, így e szabály alól is van néhány kivételes eset, amikor hangsúlyos [a]-val kezdődő nőnemű főnév előtt mégis a szabályos alakú la határozott névelőt használják (vagyis nincs „hangkötés”, tehát hiátussal ejtődnek) – ezek az alábbiak:
  1. a betűk nevei: la a ’az a betű’, la hache ’a h betű’, la alfa ’az alfa’;
  2. a betűszavak: la APA [Asociación de Padres de Alumnos];
  3. a női nevek: la Ana ’az Anna’;
  4. a nőre utaló egyalakú főnevek, főnévként használt melléknevek: la árabe ’az arab nő/lány’.
Az utolsó esetet nyilvánvalóan az indokolja, hogy ilyenkor egyedül a determináns alakjából derül ki a jelzett személy neme – vagyis az el árabe szükségszerűen férfire utalna.

A spanyol ebből a szempontból még mindig következetesebb, mint például az olasz, amelyben egyes számban bármely magánhangzóval kezdődő főnév előtt – hangsúlytól és nemtől függetlenül – mindig ugyanazt a névelőalakot használják: pl. l’uomo ’az ember, a férfi’, l’arancia ’a narancs’, l’amante ’a szerető [férfi vagy nő]’ (vö. sp. el hombre, la naranja, el/la amante).

13 megjegyzés:

  1. Nagyon jó a cikk! A kérdésem az lenne, hogy a spanyol nyelvben minek a hatására alakult ez így? A többi újlatin nyelvben a magánhangzóval kezdődő szavak előtt a la/le/il stb. névelő l'-é rövidül. Kiejtésben is logikusabb a la água helyett a l'água. Hiszen a névelő hangsúlytalan "a"-ja beolvad a szó hangsúlyos "a"-jába. Spanyol nyelvjárásokban létezik ilyen? Tehát a l'água, l'águila, l'hacha, l'aula, l'alma alakok élnek?

    A másik kérdésem, olvastam valahol, hogy a spanyol nyelvben is vannak egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű szavak. Ez hasonlóság a román nyelvvel, igaz ott az ilyen szavakat semlegesneműnek nevezik. Tehát a spanyol nyelvben van hímnem, nőnem, semlegesnem, és egy negyedik kategória?

    Jake

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "A kérdésem az lenne, hogy a spanyol nyelvben minek a hatására alakult ez így?"

      Hát ez jó kérdés, a fene tudja. Mondhatnám, hogy azért, mert a spanyol konzervatívabb, de hát ezzel semmit sem mondtam. A középkori spanyolban voltak hasonló összevont alakok, de a modern spanyolra csak az al és a del maradt. Valószínű, hogy a beszélt nyelvben ma is létezik ilyen összeolvadás; ezekről a jelenségekről egyébként már volt szó egy, a cikkben is behivatkozott korábbi témában.

      Egyébként pl. a mexikói népnyelvben éppen szétszedik az összevont alakokat, gyakran hallani és olvasni olyanokat, még dalokban is, hogy pl. *a el amor, *de el día – al amor, del día helyett; talán hiperkorrekció, bár a fene tudja.

      "A másik kérdésem, olvastam valahol, hogy a spanyol nyelvben is vannak egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű szavak."

      Ez nagyon kivételes, hirtelen nem is jut eszembe több példa az arte főnéven kívül (pl. el arte contemporáneo / las bellas artes). Inkább olyan főnevekből van több, amelyek ún. kétneműek (ambiguos), pl. el/la mar 'a tenger', el/la calor 'a meleg'; általában a szöveg jellegétől, stílusától függ, hogy melyik nemben használják őket (pl. a la mar az 'a tenger' mint fogalom, az el mar pedig konkrétan valamelyik tenger, pl. el Mar Mediterráneo 'a Földközi-tenger').

      "Ez hasonlóság a román nyelvvel, igaz ott az ilyen szavakat semlegesneműnek nevezik."

      Tulajdonképpen a semlegesnem az a latinban is egyfajta keveréke volt a hímnemnek és a nőnemnek – lényegében olyan szavak, amelyeknek egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű volt a végződésük, ezért van az, hogy a többes számú alakjuk az újlatin nyelvekben külön nőnemű főnévvé vált (pl. lat. FOLIA 'falevelek' > sp. (la) hoja 'falevél') – és ugyanez az oka annak is, hogy nincsenek semlegesnemű főnevek a spanyolban.

      A spanyol semlegesnemről egyébként szintén nemrég írtam. :)

      Törlés
    2. "Tulajdonképpen a semlegesnem az a latinban is egyfajta keveréke volt a hímnemnek és a nőnemnek – lényegében olyan szavak, amelyeknek egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű volt a végződésük"

      Nade itt meg te esel a formaiság csapdájába :)
      A semlegesnemnek megvan a PIE-ből végigkövethető teljesértékű paradigmája, ami a klasszikus latinban még vígan élt. Aztán az újlatin nyelvekben az esetrendszerrel együtt összeomlott, az igaz.

      Törlés
  2. Bírom, hogy mindig képekkel is szemléltetsz. :D A vizuálisabb típusú emberek jobban megjegyzik így, hogy la alta montaña.

    Az olasz kevésbé következetes, mert mindig l' van magánhangzó előtt? Szerintem pont azért következetesebb, mert mindig l' van, nem kell kivételeket megjegyezni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Bírom, hogy mindig képekkel is szemléltetsz. :D"

      Ezt annak idején egy kollégám tanácsolta, aki nálam jóval tapasztaltabb blogger volt már akkor, azóta igyekszem mindenhez valamilyen figyelemfelkeltő képet találni, de nem mindig könnyű. :)

      "Az olasz kevésbé következetes, mert mindig l' van magánhangzó előtt? Szerintem pont azért következetesebb, mert mindig l' van, nem kell kivételeket megjegyezni. :)"

      Attól függ, melyik oldaláról közelíted meg a kérdést. A tanulónak következetesebb, mert ő azt nézi, hogy minél egyszerűbb legyen megtanulni. De pl. egy olyan szónál, mint a L'amante – ami lehet akár ez egy film címe is – nem derül ki, hogy férfire vagy nőre utal-e, tehát következetlen. A spanyolnál meg egyértelmű, mert vagy El amante vagy La amante. :)

      Törlés
  3. Üdv, Mexicano!
    Rég jártam erre. Ismét jó cikk, de szerintem pont a legfőbb érv pont kimaradt. Hogy nem fogható fel a dolog nemváltásnak szinkrón szempontból nézve sem, azt iszonyat egyszerű belátni egyetlen próbamondattal: "el agua clara". Tehát a szó nőnemű, és akkor előtte per def. nőnemű névelő áll, akármivel is egyezik meg alakilag.
    (Alapból ugye az, hogy a váltakozás nem mindig fordul elő, és pont a nőnemű jelentésű szavak kivételek, inkább azt sugallná, hogy valóban nemváltás történik.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondolom nem ez volt a nickneved, mert nem rémlik!
      Egyébként igazad van (azt írtam is, hogy eleve képtelenség feltételezni, hogy egy nőnemű szó előtt hímnemű névelő áll), viszont a probléma éppen ott kezdődik, hogy a beszélők kezdenek olyanokat mondani, hogy pl. todo el agua. Ha rákeresel, elég sok van belőle, tehát a nemváltás már folyamatban van.

      Szóval a beszélők egy része valóban úgy érzi, hogy az egy hímnemű névelő, ezért elkezd hímnemű mellékneveket használni vele. Hogy ennek mi lesz majd a következménye néhány évtizeden belül, nem tudni, de még az is elképzelhető, hogy egy morfofonológiai sajátosság új nyelvtani kategóriát fog létrehozni (nevezzük, ahogy akarjuk), vagy az összes ilyen szó az arte sorsára jut. Vagy elképzelhető egy még érdekesebb dolog is, hogy ha megelőzi a melléknév, akkor hímnemben, ha követi, akkor nőnemben fog állni. Elvileg bármi előfordulhat.

      Törlés
  4. "Tulajdonképpen a semlegesnem az a latinban is egyfajta keveréke volt a hímnemnek és a nőnemnek – lényegében olyan szavak, amelyeknek egyes számban hímnemű, többes számban nőnemű volt a végződésük"

    Nade itt meg te esel a formaiság csapdájába :)
    A semlegesnemnek megvan a PIE-ből végigkövethető teljes paradigmája, ami a klasszikus latinban még vígan élt. Aztán az újlatin nyelvekben az esetrendszerrel együtt összeomlott, az igaz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nekem ezt egy eléggé nagy tudású latinos mondta, határozottan emlékszem rá. Lehet, hogy nem pont így, de a lényeg ez volt benne.

      Törlés
    2. Sziasztok! Kezdő spanyolul tanuló vagyok és rengeteget tudok tanulni ezekből a posztokból! Nagy köszönet érte!! Más : a nyáron hallottam egy kasztiliaitól, hogy a la mar egy személyesebb kapcsolatot jelent a tengerrel az el marhoz képest. Mondjuk egy halász la mart is mond. A la calor meg negatív, kellemetlen mellékjelentésű.

      Törlés
    3. Örülök, hogy segíthetünk! :)

      Amit írsz, az teljesen igaz. A mar valójában kétnemű főnév, azaz megkülönböztetés nélkül hím- és nőnemben is használható. A köznyelvben azonban inkább hímnemben használják, míg a nőnemű használata az irodalmi, költőies, választékos.

      A calor már egy másik kategória. Ez a főnév a „sztenderd” nyelvben, a köznyelvben hímnemű; a nőnemű használata népies, tájszólási, ezért gyakran megbélyegzett (de természetesen abban a tájszólásban, ahol nőneműként használják, ez teljesen helyes).

      Egyébként elképzelhetőnek tartom, hogy azért használják Andalúziában nőnemben, mert mivel az ottani tájszólásban nem ejtik a szó végi mássalhangzókat, ezért könnyen összekeverhető a hímnemű caló ’cigány argó’ szóval, ha viszont nőnemű, akkor így meg tudják a beszédben is különböztetni: el caló [er kaló] vs. la calor [la kaló]. :)

      Törlés
    4. A tobbesszamban soha nem hasznaljak a nonemet; csak: los mares.

      Törlés
    5. Rákerestem a korpuszokban és a Google-n is, úgy tűnik, a 20. század közepéig még használták, de inkább csak irodalomban. Viszont ha a nőnemű használata valóban egyfajta megszemélyesítésként értelmezhető, ahogy az előző hozzászóló írta, ebből logikusan következik, hogy többes számban csak hímnemű.

      Javaslom, hogy a beszélgetést A spanyol főnevek neme cikk alatt folytassuk, mert igazából ez a téma odatartozik. :)

      Törlés

A hozzászóláshoz – a kéretlen megjegyzések (spam) és a névtelenséggel való visszaélés elkerülése érdekében – regisztrált azonosító szükséges a listából választható szolgáltatások valamelyikénél.