2012. július 21., szombat

Ahogy a „hegylakók” beszélnek – a kantábriai dialektus

Kantábria címere
(Forrás: Commons, GFDL/CC)
Mint már több témában is szó volt róla, a nagyobb összefüggő területeken beszélt újlatin nyelvek és változataik lényegében nyelvjárás-folytonosságot (szakszóval dialektuskontinuumot) alkotnak, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az egymás mellett élő nyelvváltozatok között nincs éles határ vagy átmenet, a különbségek viszont a távolsággal növekednek.

Az teljesen önkényes – tudományos szempontok alapján nem eldönthető – kérdés, hogy egy dialektuskontinuumot alkotó, elvben akár végtelen sok nyelvváltozat közül melyikre bökünk rá, és nevezzük ki „a nyelv”-nek, míg a körülötte lévőket pedig annak nyelvjárásainak, tájszólásainak (azt, hogy éppen melyik változatra esett a választás, általában történelmi események, az írásbeliség, a nyelvváltozatot használó népcsoport uralkodó szerepe stb. határozták meg – volt idő például, amikor a spanyolt az okcitán nyelvjárásának tekintették).

Az észak-spanyolországi Kantábria (Cantabria) történelmi tartomány (egykor a Kasztíliai Királyság része) és jelenlegi autonóm közösség nyelvjárása a kantábriai – spanyolul cántabro, kantábriai nyelvjárásban cántabru – vagy hagyományosan montañés [montanyész], azaz ’hegyi’ (mivel a terület népies elnevezése La Montaña ’A Hegyvidék’). Történetileg átmenetet képez a kasztíliai és az asztúriai-leóni dialektusok között, így a kutatók egy része – nézeteitől függően – a kasztíliai, másik fele az aszturleóni nyelvjárásai közé sorolja. A két nyelvjáráscsoport eleve nagyon közel áll egymáshoz, és kölcsönösen is érthetőek; sőt, mint tudjuk, hagyományosan az aszturleóni is csak a spanyol történelmi nyelvjáráscsoportjának számított, ám egyes változatait (például az asztúriait és a mirandait) ma már önálló nyelvekként ismerik el.

A Kantábriai-hegység (Cordillera Cantábrica) panorámája (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

A kantábriait leginkább a hangsúlytalan szóvégi magánhangzók záródása különbözteti meg a sztenderd kasztíliaitól (ami egyébként számos más újlatin nyelvváltozatra jellemző), mint például humo (< lat. FUMU) → humu ’füst’, leche (< lat. LACTE) → lechi ’tej’. A szó belsejében is megfigyelhetőek ezekhez hasonló hangváltozások, pl. caldero (< lat. CALDARIU) → caldiru ’üst’, pasado (< lat. PASSATU) → peséu ’(el)múlt’, reímos (< lat. RIDEMUS) → rimus ’nevetünk’. Ami a mássalhangzókat illeti, megőrződött a latin szó eleji F-ből származó h- kiejtése, amely a sztenderd spanyolban eltűnt, pl. humu [húmu]. Bizonyos délspanyol nyelvjárásokhoz hasonlóan, az -ado, -ada, -eda stb. végződésekben a -d- kiesik, pl. nevada → nevá ’havas’, polvareda → polvorea ’porfelhő’. Egyes területeken a szókezdő l- lágyul (palatalizálódik), pl. lodo → llodu [ljódu] ’latyak’.


Molondrón (kantábriai népdal). Előadja a Nuevo Mester de Juglaría folklórzenekar.

A beszélők száma vonatkozásában nincs pontos adat – talán mindössze néhány ezerre tehető –, de erősen visszaszorulóban van; egyes források szerint szerepelt az UNESCO veszélyeztetett nyelveinek listáján, mint aszturleóni nyelvjárás (a veszélyeztetett nyelvek interaktív atlasza már nem érhető el az UNESCO honlapján).

2 megjegyzés:

  1. A szó végi u-zás a portugálra emlékeztet.

    Ez a dialektuskontinuum meg úgy érdekes, hogy az újlatin nyelveken kívül egyik másik nyelvcsaládban sem lehet ilyen kicsi különbségek minősítéséről vitatkozni. Esetleg régebben a szláv nyelveknél el lehetett játszani, de most már nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szó végi u-zás a portugálra emlékeztet.

      Igen, hát az aszturleóni (ha annak tekinted ezt e nyelvváltozatot), lényegében a kasztíliai és a portugál közötti átmenet, de a kasztíliaihoz áll közelebb. (Ezzel szemben pl. a galiciai történetileg a portugálhoz tartozik, csak a kiejtésére a kasztíliai hatott.)

      Ez a dialektuskontinuum meg úgy érdekes, hogy az újlatin nyelveken kívül egyik másik nyelvcsaládban sem lehet ilyen kicsi különbségek minősítéséről vitatkozni.

      Hát ehhez, hogy ezt így kijelenthessük, a világ összes nyelvcsaládját ismerni kellene. De egyébként itt is az a kérdés, hogy mit tekintesz különböző nyelveknek, és mit nyelvjárásoknak. A makronyelv is tulajdonképpen olyan, elkülönült nyelvjárások összességét jelenti, amelyeket valamiért mégsem tekintenek eltérő nyelveknek (pl. arab, kecsua). Valamennyire ezek is érthetőek kölcsönösen, csupán elnevezések kérdése az egész.

      Esetleg régebben a szláv nyelveknél el lehetett játszani, de most már nem.

      Tudtommal elég sok szláv nyelv ma is kölcsönösen érthető (pl. cseh–szlovák–lengyel, orosz–ukrán–belorusz, illetve a délszláv nyelvek szintén, mivel azok valójában egyetlen nyelv (talán a bolgár kivételével), amelyet politikai-vallási okokból mesterségesen szétszedtek több nyelvre. Erről van egy kiváló blog is: Srbija.blog.hu

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.