2012. március 24., szombat

Digui-m’ho en català, si us plau! – A „tiltott” nyelvről

A katalán nyelvterület
(Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)
A katalánról már volt szó korábban, de akkor csak arról, hogy sajnálatos módon nagyon sokáig csak egy „tiltott nyelvjárás”-ként kezelték, nyilvános használatáért Francisco Franco diktatúrája idején (1936–1975) pénzbüntetés is járt. Szerencsére már nem ilyen időket élünk, így itt az alkalom, hogy közelebbről is megismerkedjünk ezzel a közel 12 millió ember által beszélt újlatin nyelvvel, amely nem mellesleg egy európai miniállam, Andorra hivatalos nyelve is.

Az okcitánnal (régi elnevezésén provanszállal) közeli rokonságban álló, azzal dialektuskontinuumot alkotó katalán nyelvet (català vagy llengua catalana), melyet Valenciában és a Baleár-szigeteken neveznek valenciainak (valencià), illetve baleárinak (balear) is, hagyományosan és földrajzi alapon az iberoromán nyelvek keleti csoportjába sorolták, ám nyelvtörténetileg valójában leginkább a galloromán nyelvekhez (francia, rétoromán, északolasz nyelvváltozatok) áll közel, bár kétségtelenül mutat egyezéseket az iberoromán nyelvekkel is, leginkább a portugállal. Éppen ezért ma már célszerűbb testvérnyelvével, az okcitánnal együtt a gallo- és az iberoromán nyelvek közötti átmenetnek tekinteni, melyek együtt az ún. „okcitanoromán” csoportot alkotnák (megjegyzendő, hogy az okcitán szintén több nyelvjáráscsoporttal rendelkezik, amelyek közül némelyiket – például a gascogne-it – lehetne akár külön nyelvnek is tekinteni).

A katalánt Spanyolországban használják a legtöbben, Katalónia (Catalunya), Valencia (València) és a Baleár-szigetek (Les Illes Balears) autonóm közösségekben; mindháromban regionálisan hivatalos nyelv, természetesen kétnyelvűségben a spanyollal. A nyelvjárások között nincsenek lényeges különbségek; a nyelv háromféle elnevezésének a három autonóm közösségben csupán politikai okai vannak. Két fő nyelvjáráscsoporttal rendelkezik: a nyugatival (valenciai) és keletivel; az utóbbi a központit – melyen a barcelonai irodalmi nyelv is alapszik – és a Baleár-szigeteki változatokat (ibizai, mallorcai és menorcai) foglalja magában.

Güell [gwejl] park, Barcelona. Görög színházat mintázó terasz, melyet oszlopcsarnok tart.
Antoni Gaudí katalán építész műve (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Nézzük meg, hogy miről is ismerhető fel ez a nyelv, és milyen alapvető eltérések vannak a spanyoltól. Írásban nem hiszem, hogy bárkinek nehézséget okozna a spanyoltól megkülönböztetnie, hiszen már ránézésre is inkább a franciára hasonlít (a galiciai vagy a portugál spanyoltól való megkülönböztetése már több gondot okozhat az egyszerűbb szövegekben). A lényegesebb különbségek az alábbiak (az átírásban az [ö] a semleges központi magánhangzót, a „svát” jelöli, mint például az angol about a-ja):
  • Akárcsak a galloromán nyelvekben, a katalánban az -a kivételével lekoptak a vulgáris latinban még ejtett szóvégi magánhangzók, így az első, ami feltűnhet, hogy nagyon sok szó végén, amely a spanyolban magánhangzóra végződik, a katalánban mássalhangzót találunk: spanyol año / katalán any [ány] ’év’ (< lat. ANNU), spanyol todo / katalán tot ’minden’ (< lat. TOTU), spanyol noche / katalán nit ’éj’ (< lat. NOCTE) stb. – viszont: spanyol tierra / katalán terra [terrö] ’föld’ (< lat. TERRA).
  • A latin nyílt Ĕ és Ŏ magánhangzók nem alakultak kettőshangzókká (ie, illetve ue~uo~oa), ahogyan a spanyolban, olaszban, franciában, románban és az okcitánban (pl. lat. FOCU ’tűz’ > kat. foc, port., gal. fogo, szárd fogu, de: sp. fuego, ol. fuoco, fr. feu, okc. fuòc/fuec/huec).
  • A katalánban a spanyollal ellentétben megvannak a zöngés „sziszegőhangok”: [z] (-s-, z), [zs] (j, ge, gi), [dz] (-tz-, -ts-), [dzs] (-tg-, -tj-), pl. casa [kázö] ’ház’, jo [zso] ’én’, realitzar [röölidzá] ’megvalósít’, viatge [biádzsö] ’utazás’ (vö. sp. casa [kásza], yo [gyo], realizar [realiszár], viaje [biáche]).
  • A latin szókezdő L- palatalizálódott, ahogy az aszturleóniban (pl. lat. LINGUA > llengua [ljengwö] ’nyelv’, LATINE > llatí ’latin [nyelv]’ – vö. sp. lengua, latín).
  • A latin -NE szótag (spanyol -n) lekopott, így a spanyolban -n végződésű (véghangsúlyos) szavak a katalánban magánhangzóra végződnek egyes számban (lat. CANTIONE > kat. cançó [könszó], sp. canción), viszont az n megjelenik a többes számú alakban (CANTIONES > kat. cançons [könszonsz], sp. canciones).
  • A szó- és szótagvégi [l] „keményen” hangzik (velarizált), mint az angolban és a portugálban.
A katalán nyelvjárások (Forrás: Wikimedia Commons, CC)
Térjünk rá röviden a magánhangzókra. Hangsúlyos szótagban minden nyelvjárásban hét magánhangzó van (IPA-val jelölve): [a], [e], [ɛ], [i], [o], [ɔ], [u], ahol az [ɛ] és az [ɔ] az [e] és az [o] nyíltabban ejtett változatai (e magánhangzók hangsúlyjelölése: à, é, è, í, ó, ò, ú – vagyis a nyílt magánhangzók hangsúlyát következetesen mindig tompa, a zártakét éles ékezettel jelölik). Hangsúlytalan helyzetben a legtöbb nyelvjárásban viszont csak három magánhangzó létezik: az ún. „svá” [ə] (mint az angol about a-ja vagy a románban az ă betűvel jelölt hang – a szokványos átírásomban [ö]), amelyet írásban az a, e betűk jelölhetnek; az [i] (i), valamint az [u] (o, u). A nyugati (valenciai) nyelvváltozatban hangsúlytalan helyzetben öt magánhangzó található – [a], [e], [i], [o], [u] – vagyis e nyelvjárás hangsúlytalan szótagban is őrzi az [a] és [e], illetve az [o] és [u] hangok közötti különbséget. A hangsúlyt nem jelölik a magánhangzó vagy magánhangzó+s, valamint az -en, -in végződésű másodéles, illetve a(z egyéb) mássalhangzó(-kapcsolat)ra, vagy záródó kettőshangzóra végződő véghangsúlyos szavakban (az összes többi esetben igen).

A mássalhangzók közül – a fentebb már említetteken kívül – a spanyoléhoz hasonlóan valósul meg a b/v [b~β], a g [g~γ] és a d [d~ð] ejtése. Az [sz] – IPA [s] – hangot írásban jelölheti a c (e, i előtt), a ç (a, o, u előtt és a szó végén), az s (kivétel magánhangzók között) és magánhangzók között az -ss-; a [z] hangot a z, valamint magánhangzók között az -s- (ez a szóvégi -s-re is igaz, ha magánhangzóval kezdődő szó követi). A magyar [s] – IPA [ʃ] – hangot az x, a [cs]-t – IPA [ʧ] – pedig a tx, illetve szó végén az -ig betűkapcsolat jelöli. A katalánban előfordulnak hosszú mássalhangzók is (amelyek a spanyolban az [rr], [nn] és [bb] hangokra korlátozódnak), amelyeket vagy a betű megkettőzésével (pl. immortal [immurtál] ’halhatatlan’), vagy pedig a mássalhangzó előtti t-vel (pl. bitllet [billjet] ’jegy’, setmana [szömmánö] ’hét [időegység]’) jelöli a helyesírás. A hosszú [ll] hangot két l közé tett lebegőponttal (l·l) jelölik az [lj] – IPA [ʎ] – hangot jelölő ll digráftól való megkülönböztetés céljából (pl. paral·lel [pöröllel] ’párhuzamos’). Az egy szótagú szavak kivételével a szóvégi -r nem hangzik (pl. arribar [örrivá] ’érkezik’); szintén nem ejtik általában a mássalhangzócsoportra végződő szavak második hangját, kivétel, ha ez s (pl. transport [trönszpor] ’közlekedés’, camp [kám] ’mező’, gent [zsén] ’emberek’, illetve transports [trönszporsz], camps [kámsz], fins [finsz] ’-ig’ – kivételek pl. cinc [szink] ’öt’, aquest [öket] ’ez’ [hímnem]). Nyelvtörténeti érdekesség, hogy a nyugati újlatin [c]~[dz] (magánhangzók között) a katalánban félhangzós [u]-vá alakult (pl. lat. PLACET [pláce(d)] > kat. plau ’tetszik’, CANTATIS > *cantats [kantác] > kat. canteu [könteu] ’énekeltek’); e furcsa hangváltozás körülményei és pontos folyamata ismeretlen.

Montjuïc [munzsuík], Barcelona. A várpark, kilátással a kikötőre (Fotó: El Mexicano)

Ami a nyelvtant illeti, inkább az érdekességeket emelném ki, minthogy belemenjek a részletekbe (alapjában véve nem különbözik az „átlagos” újlatin nyelvekétől). A legszembetűnőbb különlegesség, hogy a hangsúlytalan személyes névmások (amelyek tárgy- vagy részes esetűek lehetnek, ahogy a spanyolban) négyféle alakváltozattal is rendelkezhetnek helyzetüktől függően (em, ’m, me, m’; et, ’t, te, t’; es, ’s, se, s’ stb.). A többes szám jele -s, viszont az -a-ra végződő szavak többes számában az a helyén e-t találunk (ami a kiejtésben – a valenciai kivételével – nem jelent különbséget): la casa [lö kázö] ’a ház’ → les cases [lösz kázösz] ’a házak’. Az -s-re végződő véghangsúlyos szavakhoz többes számban -os [-usz] járul (nem pedig -es, ahogy a spanyolban): mes [mesz] ’hónap’→ mesos [mezusz] ’hónapok’ (< lat. MENSE, MENSES – vö. sp. mes, meses).

Végül nézzünk meg egy-egy példát az igeragozásra (kijelentő mód jelen időben):
  • ésser [észö] ’lenni’: sóc [szok], ets, és, som, sou, són;
  • cantar [köntá] ’énekelni’: canto [kántu], cantes [kántösz], canta [kántö], cantem [köntem], canteu [könteu], canten [kántön].
A tőszámnevek 1-től 10-ig: un, dos/dues, tres, quatre, cinc, sis, set, vuit, nou, deu. Példaszöveg kiejtéssel (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata első cikkelye):
Tots els éssers humans neixen lliures i iguals en dignitat i en drets. Són dotats de raó i de consciència, i han de comportar-se fraternalment els uns amb els altres.
Befejezésül az alábbi kellemes dallal búcsúzom. Szövege a „videó” alatt olvasható, melynek soraira állva az egérrel, megjelenik a spanyol fordítás is. Gràcies per la vostre atenció, fins després!



Sau: Boig per tu

En la terra humida escric
Nena, estic boig per tu
Em passo els dies esperant la nit
Com et puc estimar
Si de mi estàs tan lluny
Servil i acabat, boig per tu

Sé molt bé que des d’aquest bar
Jo no puc arribar on ets tu
Però dins la meva copa veig
Reflexada la teva llum
Me la beuré
Servil i acabat, boig per tu

Quan no hi siguis al matí
Les llàgrimes es perdran
Entre la pluja que caurà avui
Em quedaré atrapat
Ebri d’aquesta llum
Servil i acabat, boig per tu

15 megjegyzés:

  1. Gratulálok egyes mehhikóiaknak, akiknek nagy önuralom kellett hozzá, hogy ne menjenek bele a nagy kedvencükbe, a nyelvtanba }-:þ

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt nem ez volt cél, meg különben sem tudtam volna mélyebben belemenni, mivel annyira én sem ismerem a katalánt. ;)

      Törlés
  2. Spanyol kiejtéssel beszélt/énekelt okszitán:)

    Jake

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem tudom, mert nekem hangzásra inkább az okcitán – a sztenderd lengadoci – hasonlít jobban a spanyolra, mint a katalán (ne abból indulj ki, ahogy azok beszélik, akiknek a francia az első anyanyelvük, ők francia akcentussal beszélnek): hallgasd meg (ugyanaz a példamondat okcitánul, ami a cikk végén szerepel).

      Törlés
    2. És az okcitán hangtanilag is a spanyolhoz áll közelebb...

      Törlés
  3. Pocos idiomas, dialectos, o lo que ellos se creen que es, me parecen más feos que este, si bien es verdad que no puedo ser imparcial, sinceramente nos/me hace daño al oído.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bueno, pero puede que los catalanes que lo tienen como primera lengua, piensen lo mismo sobre el español o el andaluz...

      Törlés
  4. Engem a katalán sok tekintetben a galloitáliai nyelvekre emlékeztet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az okcitánnal együtt leginkább a galloitáliai nyelvekhez (még inkább a rétorománhoz) áll a legközelebb, területileg is. Ezek mind nyelvjáráskontinuumot alkotnak kelet felé (katalán – okcitán – rétoromán – galloitáliai), annyi csak az eltérés, hogy a galloitáliai nyelvekre erősen hatott az olasz, így azokban pl. már olaszosan képzik a többes számot. Míg nyugat felé a katalán és a spanyol között lenne az aragóniai, amelyet a "modern" nyelvészek külön nyelvnek, a hagyományos nyelvészek (beleértve a RAE-t is) csak egy történelmi spanyol nyelvjárásnak tartanak.

      Törlés
  5. "A latin nyílt Ĕ és Ŏ magánhangzók nem alakultak kettőshangzókká (ie, illetve ue~uo~oa), ahogyan a spanyolban, olaszban, franciában, románban és az okcitánban (pl. lat. FOCU ’tűz’ > kat. foc, port., gal. fogo, szárd fogu, de: sp. fuego, ol. fuoco, fr. feu, okc. fuòc/fuec/huec)."

    Azt szeretnem kerdezni, hogy a francia "feu"-ben van kettoshangzo? Az nem [fø] ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A mai franciában természetesen már nem kettőshangzó, de történetileg az volt. Bár elég régen írtam a cikket, és a feu éppen rossz példa, mivel a franciában igazából nincs már összefüggés a latin O hosszúsága és a mostani ejtés között: sokszor a hosszú O is kettőshangzó lett eredetileg (HŌRA > heure), de sokszor a rövid nem (PŎRTU > port).

      Törlés
    2. Koszonom! Az is erdekelne, hogy ez a kettoshangzova alakulas milyen hangtani kornyezetben kovetkezett be. Csak mert mar olvastam a hangsuly szereperol is, maskor viszont a maganhangzo hosszusagarol, viszont a latinban meg e ketto egymastol fuggetlen volt, azert nem igazan vagyok biztos benne. El tudnad magyarazni nekem egy kicsit reszletesebben?

      Törlés
    3. Lesz erről egy teljes cikk augusztusban, de általában hangsúlyos helyzetben alakul az E és O kettőshangzóvá, ha az rövid volt a latinban. Igazából viszont nem a hosszúság ("rövidség") volt a meghatározó, hanem az, hogy a rövid hangok nyíltabbak voltak, és amikor eltűnt a hosszúsági megkülönböztetés, ami megmaradt belőle, az a nyíltság lett, vagyis igazából a kettőshangzóvá válást az magyarázza, hogy nyíltabb volt a magánhangzó az eredetileg hosszú [e]-nél és [o]-nál. A spanyolban minden ilyen helyzetben bekövetkezett a diftongizáció (kivétel [cs] előtt), az olaszban viszont csak nyílt szótagban (a franciában meg össze-vissza keveredett mindent).

      Törlés
    4. Kozonom, az jo, hogy lesz errol cikk, a hangtan nagyon erdekel csak nem igazan ertek hozza.

      Juliusban meg nem lesznek uj cikkek?

      Törlés
    5. Jelenlegi terveim szerint augusztus 10-ével indulunk újra.

      Törlés

A hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, de kérjük, tiszteld meg olvasótársaidat azzal, hogy a névtelenség helyett választasz magadnak valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil használatával. Köszönjük a megértést és az együttműködést!