2012. február 4., szombat

Farsi baladi? – A perzsa nyelvről

Habár az utóbbi időben egyre felkapottabb a keleti könnyűzenei előadók nővekvő népszerűségének köszönhetően, valahogy mégis keveset tudnak róla az emberek. Pedig biztos vagyok benne, hogy perzsát már mindenki hallott, legfeljebb nem tudta hova tenni – elég, ha a Magyarországon is népszerű Arashra vagy Cameron Cartióra (becsületes nevén Kamran Sabahi) gondolunk. Éppen ezért ismerkedjünk meg egy kicsit közelebbről ezzel a nyelvvel, a teljesség igénye nélkül.


Legelőször is tisztázandó, hogy a különböző „városi pletykákkal” ellentétben a perzsa nem rokona az arabnak, sem a töröknek (amelyek egymásnak sem rokonai), hanem az indoeurópai nyelvcsalád indoiráni csoportjához (azon belül is az iráni nyelvekhez) tartozik – tehát ha a ma élő ismertebb nyelvek közül valamelyikhez hasonlítani akarjuk, akkor nem is kell túl messzire mennünk, hiszen leginkább a roma nyelvvel áll közelebbi rokonságban; ennél is közelebb természetesen a többi iráni nyelvhez áll (a legjelentősebbek a pastu, mely Afganisztán egyik hivatalos nyelve, illetve a – sajnálatos konfliktusok miatt – sokat emlegetett kurd nyelv). Hangtanilag az indoiráni nyelvek, így a perzsa is – a szláv és a balti nyelvekhez, valamint az örményhez hasonlóan – a keleti típusú, ún. szatem nyelvek közé tartozik, vagyis az indoeurópai alapnyelvi *k hang [sz]-szé, a *kw pedig [cs]-vé lágyult (palatalizálódott).

A perzsa nyelv megnevezés azonban sem történetileg, sem a mai állapotában nem egyetlen és egységes nyelvet jelöl. A szanszkrittal még közeli rokonságban lévő óperzsa (i. e. 6. – 3. század), a középperzsa vagy pehlevi (i. e. 3. – i. sz. 8. század), valamint az újperzsa (a 8. századtól, mely szintén három, preklasszikus, klasszikus és modern korszakra oszlik) ugyanis nem ugyanazon nyelvváltozat folytatólagos állapotai, hanem inkább egymással közeli rokon nyelvek különböző történelmi korokban, az írásos emlékek alapján ugyanis nem mutatható ki folytonosság közöttük, mint például a latin és az újlatin nyelvek közötti átmeneteknél.

A ma beszélt újperzsa vagy modern perzsa szintén nem egységes. Három irodalmi változattal rendelkezik: az egyik az Iránban beszélt tulajdonképpeni perzsa (ha máshogy nem nevezik, akkor erre kell gondolni), másképpen nyugati perzsa vagy fárszi (ez a régi perzsa párszí(g), azaz ’perzsa’ névből származik arab visszavételen keresztül – a [p] > [f] változást az magyarázza, hogy az arabban nem létezik a [p] hang), az Afganisztánban beszélt dari, keleti perzsa vagy „afgán-perzsa”, illetve a Tádzsikisztánban beszélt, cirill ábécét használó tádzsik vagy „tádzsik-perzsa” (az első két változatot arab betűkkel írják). Mindhárom irodalmi változat hivatalos nyelv is az adott országban, mindösszesen megközelítőleg 80 millió anyanyelvi beszélővel rendelkezik.

Ami viszont a dolgot még inkább nehezíti, az az, hogy az előzőeken túl a perzsának nemcsak területi változatai vannak számos nyelvjárással, hanem a – klasszikus nyelvből és a nyelvjárásokból is építkező – irodalmi nyelv és a beszélt nyelv között is óriásiak az eltérések, kiejtésben és nyelvtanban egyaránt (mint például a finn és a norvég esetében). Az alábbiakban az Iránban beszélt újperzsa, a fárszi kerül ismertetésre, utalással a változatok közötti eltérésekre, ahol ez feltétlenül szükséges. Az egyszerűség kedvéért a latin betűs átírást fogom alkalmazni.

Az újperzsa hangok

A legelterjedtebb latin betűs perzsa ábécé a következő:*
a, â, b, c, d, e, f, g, h, i, j, k, l, m, n, o, p, q, r, s, š, t, u, v, x, y, z, ž.
A modern perzsa nyelv hat magánhangzóval rendelkezik: a, â, e, i, o, u, melyek közül az első kb. rövid magyar [á]-nak felel meg, a beszélt nyelvben sokszor [e]-s színezettel (angol nyelvű irodalomban általában [æ]-vel írják át), a második pedig kb. magyar [a] hang (IPA [ɔ]) – ennek a tádzsikban magyar [o] felel meg.

A preklasszikus újperzsában eredetileg öt hosszú (ā, ē, ī, ō, ū) és három rövid (ă, ĭ, ŭ) magánhangzó-fonéma létezett, majd a klasszikusban ez három pár magánhangzóra redukálódott (ā, ī, ū és ă, ĭ, ŭ – vagyis preklasszikus ē, ī > ī, és ō, ū > ū). Érdekességként említendő, hogy az óperzsa magánhangzórendszere is megegyezett a klasszikus újperzsáéval (vagyis csak ezt a három pár magánhangzót tartalmazta hosszúsági megkülönböztetéssel). A magánhangzórendszer azonban némiképp eltérően fejlődött a három újperzsa irodalmi változatban, amit az alábbi ábrán lévő táblázat szemléltet.

FForrás: El Mexicano / A világ nyelvei (Fodor István főszerk., Akadémiai Kiadó, 1999)

Bár a magánhangzók hosszúsági megkülönböztetését az irodalmi nyelv és a helyesírás máig őrzi (ennek megfelelően az a, e, o rövid, míg az â, i, u hosszú magánhangzóknak számítanak), a beszélt nyelvben ennek nincs jelentősége.

A mássalhangzórendszert a következő hangok alkotják, a latin átírás szerint: p, b, t, d, k, g, f, v, h, x, q, m, n, l, r, s, z, š, ž, c, j, y. A magyartól eltérő jelek ejtése:
  • x, q – erős („krágokós”) h hang, mint a madridi spanyolban a j (IPA /χ/), illetve ennek zöngés párja, amely a francia „raccsoló” r-hez hasonló, torokban ejtett g (IPA /ɣ/, ilyet szintén találunk a madridi spanyolban – az ng kapcsolatot kivéve –, valamint a görögben is); szó elején az utóbbi uvuláris zárhangként (IPA [q]: mélyen a torokban ejtett k~g) valósul meg;
  • s, z – magyar sz és z;
  • š, ž – magyar s és zs;
  • c, j – magyar cs és dzs;
  • y – magyar j.
Megjegyzések: A zöngétlen p, t, k, c hangokat szótagkezdő helyzetben hehezettel ejtik: [pʰ], [tʰ], [kʰ], [csʰ] (még inkább, mint az angolban); ezenkívül a k és g hangok a, e és i előtt enyhén palatalizálódnak. Az r hang szókezdő helyzetben általában pergetett(ebb)en ejtődik (ahogy például a spanyolban).

A szóhangsúly a perzsában általában az utolsó vagy az utolsó előtti szótagra esik, a rendszer azonban kissé bonyolultabb. Röviden összefoglalva, a ragtalan szavak, a szóösszetételek, valamint az igenevek véghangsúlyosak, a ragok és jelek – a többes szám jelét kivéve – viszont hangsúlytalanok, tehát a ragozott szavak nem véghangsúlyosak. A képzők ugyanakkor mindig hangsúlyosak, vagyis az ilyen szavak és igealakok hangsúlya a képzőre esik. Az igei körülírásoknak pedig az első tagja hangsúlyos.

Nyelvtan és szókincs

A perzsa – az arab betűs írástól eltekintve – viszonylag „egyszerű” nyelv, nyelvtana eléggé hasonlít az angoléhoz. Alaktani besorolását tekintve leginkább agglutináló, bár az igeragozás némileg megőrizte a flektáló tulajdonságát. Határozott névelővel – a latinhoz és az oroszhoz hasonlóan – nem rendelkezik az irodalmi nyelv, a határozatlan névelő pedig az ’egy’ számnévből fejlődött ki, sok más indoeurópai nyelvéhez hasonlóan. Nincsenek nyelvtani nemek és alapvetően főnévragozás sem – a főnevek nyelvtani viszonyait elő- és utóképzők fejezik ki. Különlegessége, hogy ha főnév után jelző vagy másik főnév, ill. személyes névmás áll (az utóbbi kettő a birtokviszony kifejezésénél), akkor a főnév egy birtokos determinánshoz hasonló képzőt kap (ez az ún. ezâfe), amely mássalhangzóra végződő szó esetén -e, magánhangzós végződés esetén pedig -ye: pl. âb ’víz’ és garm ’meleg’ → âb-e garm ’meleg víz’ (szó szerint kb. ’melege víznek’). E nyelvtani sajátosság bekerült a klasszikus perzsából a törökbe is. A többes számot ötféleképpen képezhetik, melyek közül három az arabból került át a jövevényszavakkal együtt. A legáltalánosabb a -hâ jel, amely eredetileg élettelen dolgok többes száma volt: xâne/xânehâ ’ház/házak’. Az élőlények többesének jele az -ân: deraxt/deraxtân ’fa/fák’. Az arabból származó három további többesjel az -in (az arabban hímnemű jövevényszavaknál), az -ât (az eredetileg nőnemű jövevényszavaknál), és az ún. tört vagy flektáló többes szám, amely a többes számú alakban átvett arab jövevényszavakra jellemző.

A perzsa igeragozás nagyon hasonlít az angoléhoz és valamennyire a spanyoléhoz is. Sajátossága, hogy a minden igének két töve van: egy jelen idejű, és egy múlt idejű (ez lenne az angolban az ún. „harmadik alak”), amelyekhez mindig ugyanazok a ragok járulnak. A főnévi igenevet a múlt idejű tőhöz (ami egyúttal az ún. „rövid” főnévi igenév is) az -an végződés hozzáadásával kapjuk, az igelakok pedig (előképző) + tő + rag felépítésűek. Az igeidők között vannak egyszerűek, valamint összetettek, amelyeket valamilyen segédigével képeznek (ilyen a jövő idő is), létezik ezenkívül cselekvő és szenvedő igeragozás (az utóbbit a budan létigével képzik). Három igemódot tartanak számon: kijelentő mód (10 igeidővel: jelen [vö. ang. I sing, sp. canto], múlt [vö. ang. I sang, sp. canté], folyamatos múlt [ang. I was singing, sp. cantaba], befejezett vagy közelmúlt [ang. I have sung, sp. he cantado], folyamatos közelmúlt [ang. I have been singing, sp. he estado cantando], régmúlt [ang. I had sung, sp. había cantado], folyamatos régmúlt [ang. I had been singing, sp. había estado cantando], jövő [ang. I will sing, sp. cantaré], progresszív jelen [ang. I am singing, sp. estoy cantando] és progresszív múlt [vö. sp. estuve/estaba cantando]), kötőmód (5 igeidő: jelen, múlt, folyamatos múlt, régmúlt és folyamatos régmúlt), valamint felszólító mód. (A kijelentő módban a folyamatos közelmúltat és a folyamatos régmúltat, illetve a kötőmódban a folyamatos igeidőket már nem használják.) Az igei előképzők: a mi- folyamatosságot fejez ki (ezzel képzik a jelen időt is), a be- pedig eredetileg befejezettséget jelölt, a mai nyelvben azonban a kötőmód alakjait képzik vele. Példaként először nézzük meg a kardan ’csinálni’ szabályos ige ragozását néhány igeidőben, melynek jelen idejű töve kon-, múlt idejű töve pedig kard-:
  • kijelentő mód, jelen idő: mikonam, mikoni, mikonad, mikonim, mikonid, mikonand;
    • múlt idő: kardam, kardi, kard, kardim, kardid, kardand;
    • folyamatos múlt: mikardam, mikardi, mikard, mikardim, mikardid, mikardand;
  • kötőmód, jelen idő: bekonam, bekoni, bekonad, bekonim, bekonid, bekonand;
    • múlt idő: karde bâšam, karde bâši, karde bâšad stb.;
  • felszólító mód, E/2. személy: bekon! (a többi alak a kötőmódéval azonos).
Mint látható, az igék jelen idejű alakjához mindig az -am, -i, -ad, -im, -id, -and ragok járulnak (a beszélt nyelvben az -id ejtése általában [in], az -and végén a -d pedig nem hangzik); a múlt időben annyi az eltérés ettől, hogy az egyes szám harmadik személyű alak nem kap ragot – vagyis megegyzik magával a tővel. A létige (budan) ragozása kijelentő mód jelen, illetve múlt időben:
  • jelen idő: hastam, hasti, hast / ast (’st) / e, hastim, hastid, hastand;
    • tagadás: nistam, nisti, nist, nistim, nistid, nistand;
  • múlt idő: budam, budi, bud, budim, budid, budand.
A beszélt nyelvben a létigének (és az igéknek általában) egyszerű alakjai is vannak, amelyek összevonódnak az előtte álló szóval, pl. esme to ci-e (=ci ast)? ’mi a neved?’, vagy pl. kojai (=koja hasti) ’hol vagy?’. Az egyes szám harmadik személyű alakjának két variánsa az ast és a hast: az elsőt kopulaként, a másodikat a létezés kifejezésére használják (a különbség hasonló ahhoz, mint ami a spanyol es és hay között van). A tagadás a na-, illetve a mi- képzőt megelőzően a ne- tagadóképzővel történik: pl. ne-mikonam ’nem csinálok’, na-kardi ’nem csináltál’. A perzsában az angolhoz hasonlóan nagyon jellemzőek az ún. összetett igék, amelyek egy segédigeként viselkedő ragozott igéből, és egy igenévből állnak (pl. goftogu kardan ’beszélgetni’, azaz ’beszélgetést csinálni’).

A személyes névmások a következők: man ’én’, to ’te’, u ’ő’, mâ ’mi’, šomâ ’ti’, anhâ ’ők’. Ezeknek hangsúlytalan, az igéhez tapadó alakjai is vannak (ún. enklitikus névmások), amelyek a tárgy- vagy részes esetet fejezik ki (ahogy az újlatin nyelvekben is): -em, -et, -eš, -emân, -etân, -ešan, például goftam-et ’mondtam neked’, didam-eš ’láttam őt’. A tárgyat ugyanakkor a -utóképzővel is ki lehet fejezni: pl. u-râ didam ’láttam őt’. Elöljárószók: andar ’-ban, -ben’ (irodalmi), az ’-ból, -ből; -tól, -től’, ’-val, -vel’, bar ’-on, -en, -ön, felett’, barâ-ye ’részére’, be ’-hoz, -hez, -höz, -ba, -be’, bi ’nélkül’, čon ’mint’ (irodalmi), dar ’-ban, -ben, -nál, -nél’, mesle ’mint’, ’-ig’, hamčon ’ahogy, mint’ (irodalmi).

A perzsa szórend általában SOV, azaz alany – tárgy (és a többi mondatrész) – állítmány, mondat végén az igével: pl. Mâ bâ ham be farsi goftogu mikonim ’Mi egymással perzsául beszélgetünk’. Ami a szókincset illeti, a perzsára igen erős hatást gyakorolt az arab, mivel sokáig ez volt az irodalom nyelve. A mai perzsa szókincs kb. 50%-át arab elemek alkotják, amelyek előfordulási gyakoriság szerint 20–25%-ot tesznek ki. Ugyanakkor (kisebb mértékben) a perzsa is hatott a szomszédos török és mongol nyelvekre, és az arabra is.

A perzsa sorszámnevek 0-tól 10-ig, kiejtéssel: sefr [szefr], yek [jek], do [do], se [sze], cahâr [csáhar], panj [pándzs], šeš [ses], haft [háft], hašt [hást], noh [noh], dah [dáh]. Példa perzsa szövegre (Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata első cikkelye), kiejtéssel:
Tamâme afrâde bašar âzâd be donyâ miâyand va az lehâze heysiyato hoquq bâ ham barâbarand. Hame dârâye aqlo vejdân mibâšand va bâyad nesbat be yekdigar bâ ruhe barâdari raftâr konand.
Befejezésül az alábbi videón a perzsák himnusza, az Ey, Irân (Ó, Irán) hallgatható meg irodalmi perzsa kiejtéssel, latin betűs szöveggel és angol fordítással. (A videón az itt alkalmazott átírástól eltérően a [cs] hangot ch, az IPA [χ] hangot pedig kh jelöli.)

21 megjegyzés:

  1. A hangoknál kimaradt a csak művelt regiszterekben használt torokzár [ʔ], valamint a helyenként ɣ helyett ejtett [q].

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első szándékosan maradt ki, mert A világ nyelvei (1999) szerint ma már nem ejtik; a második viszont meg van említve.

      Törlés
  2. Jó a poszt, nem tudod, hogy az egyes irodalmi változatok között mekkora a kölcsönös érthetőség? Állítólag egy afgán (dari anyanyelvű) érti az iráni perzsát.

    Jake

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az angol Wikipédia szerint olyasmi különbség van csak köztük, mint amilyen a brit és az amerikai angol között: "Persian-speaking peoples of Iran, Afghanistan, and Tajikistan can understand one another with a relatively high degree of mutual intelligibility, give or take minor differences in vocabulary, pronunciation, and grammar – much in the same relationship as shared between British and American English."

      Törlés
  3. Valóban érdekes poszt lett, bár nem tagadom, kicsit meglepett, hogy ilyesmiről is olvashatok egy - jobbára - spanyollal foglalkozó blogban, de eb aki bánja, jöhetnek még az ilyen írások! :)

    VálaszTörlés
  4. Érdekes a bejegyzés, de engem is kissé meglepett a témaválasztás :)

    Iráni eredetűnek tartott szavak a japánban is vannak, pl
    a "füge" jelentésű icsidzsiku (映日果) szót kínai közvetítéssel a perzsa andzsir انجیر szóból magyarázzák. Vagy a "szőlő" jelentésű budó-t (葡萄) is végső soron vagy a görögre, vagy valamelyik iráni nyelvre vezetik vissza.

    VálaszTörlés
  5. Nem értem, miért volt annyira meglepő, hiszen ugyanolyan indoeurópai nyelv, mint a görög vagy a spanyol. :) Az mondjuk igaz, hogy elsősorban a spanyol és az újlatin nyelvek a fő profil, de azt sehol nem állítottam, hogy csak és kizárólag ezekről fog szólni a blog. ;)

    @bitxəšï: tudtommal pl. a narancs szó is perzsa eredetű, amely eléggé nemzetközi, szóval könnyen elképzelhető. Vagy pl. ott van a bazár is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a narancsot megnéztem a fárszi wikipédián (fársziul ugyan nem tudok, de az arab betűket ismerem), és a mandarinra kidobta, hogy "naranggi" نارنگی. Lehet, hogy ebből lett a narancs?

      Törlés
    2. Biztos, mivel az eredeti tőben [g] van (nāranga), a [g] > [dzs] palatalizáció az arabban történt, amit a hispániai arabban [zs]-nek ejtettek, ez került be a spanyolba naranja (a [zs] > [s] > [ch] változást lásd itt) alakban, és innen vette át a többi nyelv (a magyarba valamelyik északolasz nyelv közvetítésével került).

      Törlés
  6. Milyen hasonló szavak vannak a spanyol és a perzsa között ? (én a számnevekben látok,de ez a legtöbb i.e. nyelvben hasonló).Szerintem erre is hozhattál volna példákat a cikkben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát leginkább a számnevek hasonlítanak nyilván, mert ezek a szókincs legalapvetőbb és legkevésbé változó rétegéhez tartoznak. Nehéz jó példákat találni, mert azért a két nyelv eléggé távoli rokona egymásnak. A legalapvetőbb szavakban azért felfedezhető a hasonlóság:

      ci : qué (PIE *kwi-) 'mi?'
      to : tú (PIE *tuH) 'te'
      ast : es (PIE *hesti) 'van'
      bud : fue, ill. az imperf. -ba ragja (cantaba) (PIE *bhu-) 'volt'
      (an)dar : entre 'közben' (< lat. inter, PIE *enter) stb.

      Többet nem tudok, mert ahhoz tudnom kellene perzsául. :)

      Törlés
    2. Inkább az érdekelne,h. a 'man' szó rokona-e a spanyol 'yo'(én) szónak ? Wiktionary-n nem találtam,de csak abból kiindulva kérdezem,h. a yo szó a latin ego-ból származik,ami a proto-i.e éǵh₂-ból jön.Ugyanebból származik a szanszkrit aham szó is,mely az óperzsa adam szó rokona (ahol a szanszkritban h van,ott egyes esetekben az óperzsában d).Na mármost ez az adam szó összefüggésben lehet az újperzsa man szóval (és így a spanyol yo-val ) ?

      Törlés
    3. Abból a paradigmából való, viszont nem az alanyesetű yo-val (< *ieo < vulg. lat. eo < ego < PIE *HegHom), hanem a me, mí-vel van közvetlen kapcsolatban, amely az indoeurópaiban a *HegHo(m) eseteinek töve volt.

      Törlés
  7. Mikor megláttam, értetlenkedtem, hogy ilyen nyelv minek egy latin blogra. Aztán végigolvasva már érdekes volt a cikk, igazi egzotikum. Nem tűnik nehéz nyelvnek. Azt hittem, hogy arab, és hogy ezt is rossz hallgatni, aztán nem is, hallomásra sem kap az ember fejfájást, bár azért szép hangzású nyelvnek sem mondanám.

    Még a végén kiderül, hogy a mekszikóit is bevonták az iráni atomfegyverkezésbe, azért ez a perzsa gyorstalpalás :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az indoiráni nyelvek szerintem sem a legszebb hangzásúak, már ami az indoeurópai nyelvcsaládot illeti (persze ez is szubjektív), viszont szerintem így is a perzsa a legszebb közülük.

      Az arabra egyáltalán nem hasonlít a hangzásában – legfeljebb a sok [b] és [x] hang miatt tűnhet úgy –, de egyébként ha beszédben hallod, egyértelműen felismerhető, hogy indoeurópai, szerintem leginkább egy szláv nyelvre hasonlít (talán az oroszra).

      Törlés
  8. Mit gondoltok, nem lövök mellé, ha elkezdtem ezt a nyelvet? Milyen területen tudnám a jövőben hasznosítani?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem minden nyelvet érdemes elkezdeni, ha tetszik, az már kérdés, hogy mennyire hasznos. Sajnos Magyarországon az angolon és a németen kívül jóformán egyik nyelvvel sem lehet túl sokat kezdeni, így ne ebből indulj ki. Ha viszont komolyak a szándékaid, azt érdemes tudni, hogy a perzsák arab betűkkel írnak, tehát egy plusz nehézség lesz.

      Törlés
    2. Attól függ mit nevezel mellélövésnek. Az majdnem tuti, hogy sok értelmeset nem tudsz vele kezdeni. Viszont ha élvezed a tanulást, akkor kár sem ér belőle. Ez is nyelv, beszélik 65 millióan, meg itt nálunk nem is beszéli senki. Viszont mivel nem sokat tanulják a világot, elég kevés könyv, szótár, ez meg az van hozzá (azok is inkább angolul), meg gondolom hanganyag (tévé, rádió, film) sincs hozzá sok, ez pedig megnehezíti akkor is, ha egyébként a nyelv nem nehéz.

      Bár, én ha ilyesmi nyelvet akarnék tanulni (de nem akarok, eszem ágában sincs), akkor az arabba fognék bele, majdnem olyan nagy nyelv, mint az angol vagy a spanyol, elég sok országban beszélik, és egy egész birodalomnak a nyelve.

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.