2011. december 25., vasárnap

Exkluzív interjú Lucía Pérez spanyol énekesnővel
Entrevista exclusiva con la cantante española Lucía Pérez

Jobb későn, mint soha, szóval ahogy ígértem, alább olvasható az interjú Lucía Pérezszel Galiciából, a 2011-es Eurovíziós Dalverseny spanyol képviselőjével. Kell ennél jobb karácsonyi meglepetés? Jó szórakozást hozzá!

Más vale tarde que nunca, así que, como lo prometido es deuda, aquí les traigo la entrevista con Lucía Pérez, de Galicia, la representante española del Festival de la Canción de Eurovisión 2011. ¿Qué mejor sorpresa navideña que esta? ¡Que la disfruten!

Szia, Lucía! Hatalmas üdvözletet küldök Magyarországról, és köszönöm, hogy lehetővé tetted nekünk ezt az interjút.

Ha nem tévedek, azonkívül, hogy énekes, zenetanár és pedagógus is vagy. Kihasználtad valaha e képességeid gyerekek tanítására valamilyen iskolában, vagy mindvégig a művészi karrierednek szentelted magad?


Néhány évig gitárórákat adtam szakkör jelleggel egy általános iskolában, de semmi többet. Az az igazság, hogy a művészi karrierem – szerencsére – szinte az összes időmet leköti, s remélem, hogy a jövőben nem kell ezt az utat választanom, amely szintén tetszik, de nem annyira, mint a színpadon lenni és énekelni.

¡Hola, Lucía! Te mando un saludo enorme desde Hungría y gracias por hacernos posible esta entrevista.

Si no me equivoco, además de cantante, eres también profesora de música y pedagoga. ¿Has aprovechado esas cualidades tuyas enseñando a los niños en alguna escuela, o te has dedicado enteramente a tu carrera artística?


Estuve unos años dando clases de guitarra como clases extraescolares en un colegio, pero nada más. La verdad es que mi carrera artística, afortunadamente, hace que tenga ocupado casi todo mi tiempo, y espero que en el futuro no tenga que optar por ese camino, que también me gusta, pero no tanto como estar encima de los escenarios y cantar.


A dalaid nagyon igényesek, nagyszerű hangszereléssel és dallamokkal. Hogyan határoznád meg az általad előadott zenei stílusokat?

A zenémet olyan dalokként határoznám meg, amelyeknek mindig van valami mondanivalójuk, és én velük próbálok érzéseket, érzelmeket közvetíteni... Egyszerűen olyan dalok, amelyek próbálnak eljutni az emberekhez.

Tus canciones tienen mucha calidad, con buenísimos arreglos y melodías. ¿Cómo definirías los estilos de música que interpretas?

Mi música la definiría con canciones que siempre tienen algo que decir y yo con ellas, intento transmitir sentimientos, emociones... Simplemente, son canciones que intentan llegar a la gente.


Most egy szakmai kérdés. Lehetne tudni, milyen a hangterjedelmed?

Az az igazság, hogy a hangterjedelmem nem olyan tág; többé-kevésbé két oktáv, de megpróbáljuk kihozni a legtöbbet a hangfekvésemből, az árnyalatokból...

Ahora una pregunta profesional. ¿Se puede saber cuál es tu registro vocal?

La verdad es que mi registro vocal no es demasiado amplio; dos octavas más o menos, pero intentamos sacar el mayor partido a mi tesitura, matices...


Ennyi koncert és fellépés közepette mikor marad időd pihenni, és mi az, amit a legjobban szeretsz csinálni a szabadidődben?

Mindig jut idő mindenre; s a koncertek időszakában megpróbáljuk nagyon jól szervezni magunkat és elég sokat aludni, hogy tökéletes legyek minden egyes fellépésen; ez alapvető dolog. És amit a legjobban szeretek a szabadidőmben, otthon lenni, eljárni a barátaimmal és borozgatni velük egy kicsit.

Entre tantos conciertos y actuaciones, ¿cuándo te queda tiempo para descansar y qué es lo que te gusta hacer en tu tiempo libre?

Hay siempre tiempo para todo; y en época de conciertos intentamos organizarnos muy bien y dormir bastante para estar perfecta en cada actuación; eso es fundamental. Y lo que más me gusta en mi tiempo libre es estar en casa, salir con mis amigos y tomar unos vinitos con ellos.




Tudjuk, hogy az anyanyelved a galiciai. Szintén ez az a nyelv, amelyet nap mint nap használsz, amikor beszélsz az emberekkel, a családdal és barátokkal, vagy a kasztíliait használod többször?

Az otthonomban, a családdal és az örök barátaimmal gallegóul beszélek; ez olyasmi, ami a véremben van.

Sabemos que tu lengua natal es el gallego. ¿Es también el idioma que usas a diario con la gente, familia y amigos, o es el castellano el que utilizas más veces?

En mi casa, con la familia y mis amigos de siempre hablo el gallego; es algo innato.


Hogyan változtatta meg az életed az Eurovíziós Dalversenyen való részvételed Spanyolország képviseletében? A világ mely részéről kapsz több levelet vagy üzenetet a rajongóidtól, ahonnan az Eurovízió előtt nem kaptál?

Nagyon megváltoztatta, olyan értelemben, hogy most az emberek sokkal jobban ismernek, akárhol is járok, de én továbbra is ugyanaz vagyok, mint mindig. Az eurovíziós kaland után a legváratlanabb helyekről kapok még mindig leveleket és e-maileket; sokat Spanyolországból, de szintén sokat Németországból, Svájcból, Oroszországból, Franciaországból, Magyarországról (nevet)... ez fantasztikus!

¿De qué manera ha cambiado tu forma de vivir tu participación en el Festival de Eurovisión, representando a España? ¿De qué parte del mundo recibes más cartas o mensajes de tus fans, de donde no recibieras antes de Eurovisión?

Ha cambiado mucho, en cuanto a que ahora la gente me conoce mucho más, vaya por donde vaya, pero yo sigo siendo la misma de siempre. Después del paso por Eurovisión sigo recibiendo cartas y mails de los lugares más insospechados; muchas de España, pero muchas también de Alemania, Suiza, Rusia, Francia, Hungría, jeje... ¡eso es fantástico!


Szoktad hallgatni a saját dalaid? Melyek azok a spanyol, spanyol-amerikai vagy nemzetközi művészek, akik zenéje tetszik vagy ihlet téged?

Ritkán hallgatom magam, kivétel, amikor éppen felvétel közepette vagyok. Próbálok más és sokféle stílusú művészeket hallgatni, s így tanulni tőlük és örömöt is lelni bennük. Nekem referenciának Marta Sánchez, Sergio Dalma, az Amaral, Joaquín Sabina vagy az M-Clan tűnnek a spanyol művészek közül. Szintén Pablo Milanés, Juan Luis Guerra...

¿Sueles escuchar tus propias canciones? ¿Cuáles son los artistas españoles, hispanoamericanos o internacionales cuya música te gusta o te inspira?

Pocas veces me escucho, salvo cuando estoy en proceso de grabación. Intento escuchar a otros artistas y de estilos varios y así, aprender y disfrutar también con ellos. Me parecen un referente Marta Sánchez, Sergio Dalma, Amaral, Joaquín Sabina o M-Clan, como artistas españoles entre otros. También, Pablo Milanés, Juan Luis Guerra...


Az O Incio című dalban egy jellegzetes hangszer szól, amely a fődallamot adja; lant vagy valamilyen speciális gitár?

Tulajdonképpen egy akusztikus gitár, megduplázva a két oktávban.

En la canción O Incio suena un instrumento característico que da la melodía principal, ¿es un laúd o una guitarra especial?

Realmente es una guitarra acústica doblada en las dos octavas.


Portugálián és Hollandián kívül milyen országokat tervezel meglátogatni a jövőbeli turnéidon? Eljönnél Magyarországra is, ha elég sok rajongód lenne errefelé?

Nagyszerű lenne fellépni mindegyikben!!! (nevet) Én azt szeretném, hogy minél több országban megoszthassam az emberekkel a zenémet. Bárcsak hamarosan ott lehetnék Magyarországon is, és megnyerhetném magamnak a rajongóimat élő fellépéssel.

¿Fuera de Portugal y Holanda, qué países planeas visitar en tus futuras giras? ¿Vendrías también a Hungría si tuvieras bastantes seguidores por aquí?

¡¡Me encantaría actuar en todos!! Jeje, lo que yo estoy deseando es compartir con la gente de muchos países mi música. Ojalá, pronto pueda estar por Hungría y ganarme a mis seguidores actuando allí en directo.


Befejezésül, valamilyen üzenet, amit mondanál a magyar rajongóidnak?

Szeretném megköszönni az összes támogatást, és hogy remélem, jutalmazni tudom majd egy látogatással azokon a tájakon, természetesen énekléssel. Köszönöm a kedvességeteket!!! És köszönet neked, a támogatásodért.

Köszönöm szépen, hogy rendelkezésünkre álltál, gratulálunk a pályafutásodhoz és a zenédhez, és persze hála az Eurovíziónak, mely lehetővé tette, hogy megismerhettünk téged! Csak így tovább ezzel a pozitív kisugárzással és az igényes zenével, minél több sikert!

Para concluir, ¿algún mensaje que les dirías a tus fans húngaros?

Agradecer todo el apoyo y que espero recompensarlo con una visita por esas tierras, por supuesto cantando. ¡¡¡Gracias por vuestro cariño!!! Y gracias a ti, por tu apoyo.

Muchas gracias por haber estado a nuestra disposición, te felicitamos por tu carrera y música, y por cierto ¡gracias a Eurovisión que nos ha hecho posible que te conozcamos! Que sigas así con esa irradiación positiva y con esa música de calidad y que tengas cada vez más éxito.



© El Mexicano. Agradecimientos apartes merecen Chema Purón y Jesús Amat por toda la gestión.

2011. december 22., csütörtök

Lasagna vagy lasagne?

Ha az olasz kerül szóba, akkor bizonyára mindenkinek a pizza vagy az egyéb ételspecialitások jutnak róla eszébe legelőször. Ilyen egy bizonyos olasz rakott tésztaféleség is, amelyet hol [lazannya]-ként, hol pedig [lazannye]-ként hallunk emlegetni. Vajon melyik a „helyes”? Van-e egyáltalán lényeges különbség köztük?

Bár volt már szó itt a blogon egy érdekes tésztaspecialitásról, de ezennel nem ígérek receptet, csupán nyelvi oldalról vizsgáljuk meg a kérdést. Noha egyes weboldalak szerint a szó leírva lasagne, amit „[lazannya]-nak kell ejteni”, ez természetesen így nem igaz. Mi akkor a rejtély nyitja?

Több réteg tésztából áll...

Nos, egyszerűen arról van szó, hogy az olasz (le) lasagne egy nőnemű, többes számú alak, melynek egyes számú megfelelője a (la) lasagna. Az étel megnevezésére tehát mindkét forma helyes (az olasz etimológiai szótár például csak az egyes számú lasagna alakot hozza, s meg sem említi, hogy általában többes számban használatos; az olasz Wikipédiában viszont a többes számú, lasagne címmel szerepel a szócikk), bár a többes számú alak valóban elterjedtebb, valószínűleg azért, mert „több réteg tésztából” készül az étel. Az angolba (lasagna) és a spanyolba is viszont az egyes számú alak (lasaña) került át. Ránk van tehát bízva, hogy a lasagne [lazannye], vagy a lasagna [lazannya] alakot használjuk – arról viszont szó sincs, hogy a lasagne kiejtése [lazannya] lenne, vagy fordítva.

A szó eredetéről annyit kell tudni, hogy valószínűleg egy, a latin LÁGĂNUM ’lepény, palacsinta’ szóból származó feltételezett melléknévi alak, a *LAGÁNĔA kereszteződött a latin LÁSĂNUM ’edény, tál’ szóval (vagy inkább a belőle származó *LASÁNĔA melléknévvel).

2011. december 17., szombat

Miféle nyelv az a mirandai?
Az asztúriai-leóni dialektusokról

Nemrég megjelent egy írás a Nyelv és Tudomány ismeretterjesztő hírportálon a mirandairól, mint „Portugália második hivatalos nyelve”. Itt egyből tisztázni kell egy félreértést, ugyanis a cikkben is hivatkozott 1999. január 29-ei törvény csak a „mirandai közösség nyelvi jogainak hivatalos elismeréséről” szól, és egy szóval sem mondja ki, hogy ez hivatalos nyelv, csupán elismeri a nyelv művelésének és terjesztésének jogát (nem keverendő tehát a „hivatalos nyelv” és a „jogilag elismert nyelv” fogalma, az utóbbi csak annyit mond, hogy egy adott nyelvváltozatot elismernek önálló nyelvként, és támogatják a használatát, mint jelen esetben). De mi is az a mirandai nyelv pontosan, és eddig miért nem hallottunk róla? Természetesen nem célom ugyanazt leírni, ami a nyest.hu cikkében olvasható, inkább vizsgáljuk meg a kérdést egy kicsit más megközelítésből.


Három idős úr régi élményeiről mesél anyanyelvén

Pár évtizeddel ezelőtt még csak néhány újlatin nyelvet ismertünk (többnyire csak franciáról, olaszról, portugálról, románról és spanyolról hallhattunk), ma viszont már néhány tucat létezik. Hogy lehet ez? Nyilván nem arról van szó, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi új nyelv alakult ki, hanem arról a jól ismert problémáról, amely a nyelv és a nyelvjárás elkülönítésével kapcsolatos. Az újlatin nyelvek ugyanis nyelvjárási folytonosságot (ún. dialektuskontinuumot) képeznek, vagyis nincsenek éles határok az összefüggő területeken beszélt egyes nyelvváltozatok között: csupán önkényes politikai döntés kérdése, hogy egy-egy nyelvváltozatot mikortól kezdve tekintünk külön nyelvnek, vagy ha nem tekintjük külön nyelvnek, akkor melyik nyelv nyelvjárásai közé soroljuk. Vagyis ezek a nyelvváltozatok (akár nyelveknek, akár nyelvjárásoknak nevezzük őket) mindig is léteztek, csak éppen régebben nem ismerték el őket önálló nyelveknek. A tudomány viszont fejlődik, és a nézetek is változnak.

Mint ahogy szó volt róla egy korábbi témában, az Ibériai-félszigeten egészen az 1970-es évekig csak három nyelvet ismertek (el): a spanyolt, a portugált, valamint az egyértelműen elkülöníthető, nem indoeurópai baszkot. A katalán, a galiciai, illetve az asztúriai-leóni (asturleonés), a navarrai-aragóniai (navarroaragonés) nyelvváltozatok azelőtt csak nyelvjárásoknak számítottak (az asztúriai-leóni és az aragóniai dialektusokat sok spanyol nyelvjáráskutató mindmáig csak a „spanyol nyelvet alkotó nyelvjárásoknak” tekinti, a kasztíliaival együtt, mint az irodalmi nyelv alapja).

A latin köznyelv helyi változataiból kialakult asztúriai-leóni dialektusok a középkori Leóni Királyság (Reino de León) egyik legjelentősebb nyelvét alkották – ebben az értelemben sokszor csak leóniként említik – a régi galiciai vagy óportugál (galaicoportugués) és a kasztíliai mellett (1230-ig ugyanis Galicia és Kasztília is a Leóni Királysághoz tartozott); a hivatalos nyelv természetesen a latin volt. Kasztília későbbi felemelkedésével és a Reconquista előrehaladtával a kasztíliai fokozatosan háttérbe szórította a szomszédos nyelvváltozatokat, így az asztúriai-leónit is, amelynek változatait ma már csak nem egészen 150 000 ember beszéli anyanyelvként (a legtöbben Asztúriában).

Az Ibériai-félsziget államai 1037-ben (Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

A ma beszélt aszturleóni nyelv (saját nevén asturllïonés) természetesen kölcsönösen érthető a kasztíliaival (ami egyébként a félszigeten beszélt újlatin nyelvekre általánosságban is igaz, sokkal inkább, mint például az olasz nyelvjárásokra). A spanyollal ellenétben, de a galiciaihoz hasonlóan megőrizte a szókezdő latin [f] hangot (amelyet a keleti nyelvjárásokban [h]-hoz hasonlóan ejtenek, mint a régi kasztíliaiban), valamint a különböző latin mássalhangzócsoportok palatalizációjából létrejött [lj] > [j] és [s] hangok is megmaradtak, és nem fejlődtek [ch]-vá, ahogyan a kasztíliaiban. Az utóbbihoz hasonlóan a latin rövid (nyílt), hangsúlyos Ĕ és Ŏ magánhangzók ie és ue~uo kettőshangzókként folytatódnak, a spanyoltól eltérően még palatális – vagy egykor palatális – hangok előtt is (pl. lat. FŎLIA > fueya, vö. sp. hoja). Megkülönböztető sajátossága viszont, amelyben eltér mind a kasztíliaitól, mind a galiciai–portugál nyelvváltozatoktól is, hogy palatalizálta a szókezdő [l]-et (pl. lat. LĬNGUA > llingua [ljingwa], vö. sp. lengua, gal. lingua, port. língua), ami viszont a katalánra jellemző még (llengua).

(Forrás: Wikimedia Commons, GFDL/CC)

Területi változatait illetően három fő nyelvjáráscsoporttal rendelkezik: keletivel (oriental), középsővel (central) és nyugatival (occidental). A keletit és a középsőt főként az Asztúriai Hercegség (Principado de Asturias, aszturleóni: Principáu d’Asturies) spanyol autonóm közösségben, illetve a környező területeken beszélik, ezért e változatokra általában „asztúriai nyelv”-ként (spanyol: asturiano vagy bable; aszturleóni: l’asturianu vagy llingua asturiana) utalnak, amely 1980 óta nyelvi akadémiával (Academia de la Llingua Asturiana) is rendelkezik. A legkeletibb, kantábriai nyelvjárás vagy montañés (’hegyi’) már átmenetet képez a kasztíliai és a kelet-asztúriai között, így egyes nyelvészek az aszturleóni, míg mások a kasztíliai nyelvjárásai közé sorolják – nyelvi identitásuk és nézeteik függvényében. A nyugati vagy leóni (spanyol: leonés, aszturleóni: llïonés) nyelvjáráscsoportot Asztúria nyugati részén kívül Kasztília és León (Castilla y León) autonóm közösség északnyugati sávjában, illetve a Portugália északkeleti csücskében lévő Miranda de Douro [miranda dü dóru] (spanyolul Miranda del Duero, mirandai: Miranda de l Douro) városában használják. Ez utóbbi, portugál fonetikai hatástól érintett, mintegy 5–15 000 becsült anyanyelvi beszélővel rendelkező leóni nyelvjárás a mirandai (saját nevén mirandés vagy lhéngua mirandesa), amelyet a portugáliai jogi szabályozás önálló nyelvként ismer el, és támogatja is a terjesztését, oktatását. Az aszturleóni nyelvjárások felosztását a jobb oldali ábra szemlélteti (spanyolul).

Aki valamennyire ismeri a spanyolt, annak úgy hangozhat a mirandai, mintha portugál akcentussal beszélnének spanyolul. Felületes egyszerűsítéssel tulajdonképpen erről van szó – ahogy a galiciai esetében is mondhatnánk, hogy „spanyol kiejtéssel beszélt portugál” –, de természetesen ez tudománytalan megközelítés, hiszen mint már tudjuk, a jól ismert „nagy” nyelvek is mind valamilyen nyelvváltozatból, nyelvjárásból alakultak ki, amelyek önálló nyelvi státusz szintjére emelkedtek. Vagyis valójában az Ibériai-félszigeten beszélt valamennyi újlatin nyelv(változat) önálló latin nyelvjárás volt egykor, tehát ha nevezetesen a mirandaiból és a galiciaiból csináltak volna „nagy nyelv”-eket, és nem a spanyolból és a portugálból, akkor most a spanyolt és a portugált a mirandaihoz és a galiciaihoz hasonlítgatnánk, és nem fordítva.

De hogy az „unalmas fejtegetés” helyett valami szórakoztató és érdekes is legyen a témában, az alábbi videón hallhatjuk is a mirandai nyelvet a portugál Galandum Galundaina nevű folklóregyüttes előadásában. A dal címe Fraile cornudo, azaz ’Felszarvazott testvér’. A dalszöveg és fordítása a videó alatt olvasható.

Galandum Galundaina: Fraile cornudo
Fraile cornudo, echa-te al baile
que te quiero ver beilar
saltar i brincar
i andar por l aire

Esta ye la tonadica de l fraile
Esta ye la tonadica de l fraile

Busca cumpanha
que te quiero ver beilar
saltar i brincar
i andar por l aire

Esta ye la tonadica de l fraile
Esta ye la tonadica de l fraile

Deixa-la sola
que la quiero ver beilar
saltar i brincar
i andar por l aire

Esta ye la tonadica de l fraile
Esta ye la tonadica de l fraile
Felszarvazott testvér, táncra fel
Mert látni akarlak táncolni
Ugrálni és szökdécselni
S a levegőben járni

Ez a testvér dalocskája
Ez a testvér dalocskája

Keress társat
Mert látni akarlak táncolni
Ugrálni és szökdécselni
S a levegőben járni

Ez a testvér dalocskája
Ez a testvér dalocskája

Engedd el a lányt
Mert látni akarom táncolni
Ugrálni és szökdécselni
S a levegőben járni

Ez a testvér dalocskája
Ez a testvér dalocskája

2011. december 11., vasárnap

Mi köze a tanítónak az iparoshoz és a miniszterhez?

Mint tudjuk, a magyar mester szó egyaránt jelent ’tanító’-t, illetve ’valamely iparágat, foglalkozást (mesterséget) űző személy’-t is, főleg akkor, ha azt kiválóan és példamutatóan csinálja. Hogy ennek mi köze van a miniszteri hivatáshoz – a két szó hasonlóságán kívül –, és egyáltalán a mester szó két jelentésének egymáshoz, már sokkal érdekesebb. Annál is inkább, mert a spanyolban is létezik a mester [meszter] szó, melynek jelentése a régi, illetve a népi nyelvben ’mesterség, hivatás’.

Először is vizsgáljuk meg a magyar mester szó eredetét. Az etimológiai szótár szerint ez egy északolasz nyelvváltozatból származik, méghozzá két eltérő latin szó keveredéséből: az egyik a mastro~maistro~mestro ’tanító, kézművesmester, főnök’, melynek forrása a latin MAGĬSTER ’elöljáró, tanító, vezető’ tárgyesete, a MAGĬSTRU(M); a másik pedig a mestero~mestiero~mestiere volt ’foglalkozás, kézművesség, szaktudás’ jelentéssel, amely a latin MINISTERIU(M) ’szolgálat, cselédség, hivatal’ jelentésű szóra vezethető vissza. Mint látható, a két szó jelentése között eleve megvolt az átfedés, így könnyen létrejöhetett a keveredés, amely ezt a „hibrid” etimológiát eredményezte (ilyenről egyébként volt már szó korábban).

Minisztérium (Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

A spanyolban nem történt keveredés, más viszont igen. A latin MINISTERIU(M) szó kétféle alakban is folytatódott: az egyik a menester, amely a latin jelentések továbbfejlődésével a ’szükség(esség)’ (vö. a magyar szolgálatára van kifejezéssel), illetve ’hivatás, mesterség, művészet’ jelentéseket vette fel; a másik ennek népies alakja, a mester ’művészet, mesterség’ (fejlődési sora: menester > menster > mester). Mindkét szó régies, a mai nyelvben már csak bizonyos kifejezésekben használják, mint például az es menester ’szükséges, szükségszerű’, illetve mester de clerecía ’középkori műköltészet (mestersége)’, mester de juglaría ’középkori népdalköltészet, dalnokmesterség’.

A latin szó persze később művelt úton is „visszakerült” a spanyolba ministerio alakban, a ma használt ’minisztérium’ jelentésben. Míg ennél a szónál tehát többszörös szóhasadás történt, ezzel szemben a latin MAGĬSTRU(M) külön folytatta útját a spanyolban – és az irodalmi olaszban is – maestro (fejlődési sora: MAGĬSTRU > [magʲisztru] > [majesztro] > maestro) alakban, változatlanul ’tanító(mester)’ jelentésben.

2011. december 10., szombat

A spanyol nevek és címek helyesírásáról

Korábban volt már szó a spanyol nevek – megközelítő – helyes kiejtéséről, most pedig röviden a helyesírásukról szólnék. A magyar és az angol nyelvű sajtóban, akár a nyomtatottban, akár az interneten ugyanis hajlamosak a szerkesztők egyszerűen figyelmen kívül hagyni az idegen nevek helyesírását (természetesen itt a latin ábécét használó nyelvekre gondolok), ami ismét az igénytelenségről árulkodik, amikor éppúgy semmiből nem állna fél perc alatt utánanézni és ékezethelyesen leírni őket, ahogy helyesen kiejteni őket. Egyesek azzal mentegetőznek, hogy „nem használnak a magyar ábécében nem szereplő betűket”, mások arra hivatkoznak, hogy „mert az angolban sem használnak ékezetes betűket” (ilyenkor soha nem értem, mi köze van ehhez az angolnak), aztán vannak, akik egyszerűen azzal indokolják a hanyagságukat, hogy „mert csak”. A legutóbbit természetesen nem is lehet komolyan venni, az első két indokot pedig szintén elfogadhatatlannak tartom, mivel semmilyen technikai akadálya nincs a 21. században.

Ennyi bevezető után térjünk a tárgyra. A spanyolban egyetlen olyan betű van, amelynek bevitele bonyolultabb egy billentyűlenyomásnál, méghozzá az ñ, ami viszont a karaktertáblából (minden operációs rendszer alapvető része) egyszerűen kimásolható. Meglepő, de az összes többi spanyol ékezetes betű a magyarban is létezik: á, é, í, ó, ú, ü (az utóbbi természetesen nem a magyar [ü] hangot jelenti, hanem a güe, güi csoportokban azt, hogy a félhangzós u is kiejtendő). Ezek után már csak az okozhatja a problémát, hogy hova kell ékezetet tenni, illetve mit kell nagy kezdőbetűvel írni. Ezekhez nyújtanék némi iránymutatást a következőkben.

A hangsúly jelöléséről dióhéjban

Mielőtt részletezném a leggyakoribb, helyesírás szempontjából problémás spanyol névtípusokat, elkerülhetetlen a hangsúlyjelölés szabályaira röviden kitérni. Nem kell ám nagyon bonyolult dologra gondolni, az ökölszabály egyetlen mondatban összefoglalható, amely így szól:
A hangsúlyos magánhangzót ékezettel jelölik, kivétel a magánhangzó, a magánhangzó+n és a magánhangzó+s végződésű másodéles, valamint az egyéb végződésű véghangsúlyos szavakban.
Különös szabály, hogy minden esetben jelölni kell viszont a hangsúlyt, ha az [a], [e] vagy [o] magánhangzó melletti [i]-re vagy [u]-ra esik a kiejtésben. Ennek az a magyarázata, hogy máskülönben ilyen helyzetben a hangsúlytalan i és u általában nem külön szótagot, hanem kettőshangzót alkot a mellette álló magánhangzóval.

A nevek helyesírása

Biztosan mindenkinek feltűnt már, hogy a spanyolban rendkívül gyakoriak az -ez [-esz] végű családnevek. Az -ez képző valószínűleg a latin ´-ICI birtokoseset-végződés maradványa, amelyet a nevekhez raktak hozzá (pl. López < *LŬPICI: LŬPUS, azaz ’Farkas’), jelentése kb. ’fia’, ’hozzá tartozó’, s rokon az olasz vezetéknevek -(c)i végződésével. E vezetéknevek szinte minden esetben másodélesek, s mivel az iménti szabály szerint a -z végződésű másodéles szavak hangsúlyát jelölni kell, az összes ilyen név utolsó előtti szótagjának magánhangzója ékezetet kap: Báez, Benítez, Bermúdez, Domínguez, Fernández, Giménez, Gómez, González, Gutiérrez, Hernández, Jiménez, Juárez, López, Márquez, Martínez, Méndez, Menéndez, Pérez, Ramírez, Rodríguez, Sánchez, Suárez, Vásquez, Vázquez, Velásquez, Velázquez, Ximénez. Egyetlen kivétel az Álvarez, amely harmadéles.

E családnevek egy része régi keresztnévből származik (pl. Benito, Domingo, Gonzalo, Marcos, Pedro, Ramiro, Rodrigo, Sancho, Vasco, Velasco, Ximena, Álvaro stb.). Néhány esetben előfordul, hogy az -ez végű családnévben nem a fenti -ez képző rejlik, hanem eredetileg -es végű – többes számú főnévből származó – név helytelenül rögzült régi írásmódjáról van szó: ilyen például a Flórez, a Flores, azaz „Virág” névből (az utóbbi esetében azért nem kell ékezettel jelölni a hangsúlyt, mert a másodéles szó írásban s-re, és nem z-re végződik – lásd az egymondatos szabályt!). Kiejtésüknek megfelelően, a -z végű nevekhez a hasonuló magyar -val, -vel toldalékot sz-szel kell kapcsolni (mivel a spanyol z is [sz] hangot jelöl): Gómezszel, nem pedig *Gómezzel.

A másik gyakori csoportot az -n végű vezeték- és keresztnevek alkotják, amelyek – a Carmen kivételével – véghangsúlyosak, s mivel a helyesírási szabályok szerint a véghangsúlyos, -n-re végződő szavak hangsúlyát is jelölni kell, e nevek utolsó magánhangzója szintén ékezetet kap: Belén, Benjamín, Calderón, Colón, Cristián, Encarnación, Fernán, Garzón, Hernán, León, Martín, Ramón, Roldán, Román, Sebastián, Simón stb.

Az -ica végű női nevek általában harmadélesek: Angélica, Érica, Mónica, Verónica, Yésica stb. – kivétel: Federica [federíka] (másodéles). További gyakori, harmadéles női nevek: Ángela, Ángeles/Mariángeles, Bárbara, Úrsula stb. Másodéles, mássalhangzóra (nem n-re vagy s-re) végződő – ezért ékezettel írandó – gyakori férfinevek: Ángel, César, Édgar, Héctor, Óscar, Víctor.

Számos olyan női név van továbbá, melynek végződése -ia vagy -ía. Hogy mikor melyik, erre sajnos nincs használható szabály. Azt lehet mondani, hogy a latin fogalmakból származó nevek végződése többnyire az előbbi (pl. Claudia, Inocencia, Olivia, Victoria stb.). Itt csak néhány olyan, gyakori nevet sorolok fel, amelyek végződésében az i hangsúlyos (vagyis hiátussal ejtendő): Estefanía, Lucía, María, Rosalía, Sofía.

Végül említést érdemel még az egyik leggyakoribb (ha nem a leggyakoribb), ősi, kelta-baszk eredetű, ma már csak vezetéknévként használatos név, a García (hangsúlyos i-vel), amely nem tévesztendő össze a latin eredetű, vezeték- és női keresztnévként is használt Gracia névvel (ennek hangsúlya az első a-ra esik, és kettőshangzó van a végén). Az alábbi táblázatban megpróbáltam a fentieket néhány pontban összeszedni.

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

A címek helyesírása

A spanyol akadémiai helyesírás megkülönböztet alapvetően alkotói műveket (obras de creación), valamint folyóiratokat (publicaciones periódicas) és gyűjteményeket (colecciones).

Az alkotói művek (zeneszámok, filmek, sorozatok, könyvek, műsorok, zenei albumok stb.) címének – a bennük szereplő személy- vagy tulajdonnevek kivételével – csak az első szava írandó nagy kezdőbetűvel, a magyarhoz hasonlóan: Entre el mar y una estrella, Últimas tardes con Teresa stb. E címekben az angol hatására minden szó nagy kezdőbetűvel történő írása helytelen és kerülendő: *Entre El Mar Y Una Estrella.

A folyóiratok (újságok, magazinok), valamint a gyűjtemények címében minden főnév és melléknév, illetve önálló jelentéssel bíró elem nagy kezdőbetűvel írandó: El Nuevo Diario, La Vanguardia stb.

A történelmi események, korok, ünnepek, jeles napok nevei

Bár ezekkel ritkábban találkozhatunk magyar szövegkörnyezetben, azért érdemes mégis érintőlegesen foglalkozni velük, mert a magyar helyesírás szabályaitól eltérően ezek a nevek a spanyolban nagybetűsek, ha pedig több szóból állnak, akkor minden főnév és melléknév nagy kezdőbetűvel írandó: la Reconquista ’a Reconquista’, la Segunda Guerra Mundial ’a második világháború’, la Antigüedad ’az ókor’, el Día de la Independencia ’a függetlenség napja’, la Navidad ’a karácsony’, el Año Nuevo ’az újév’ stb.

A „Puerto Ricó-i helyesírás” és ami még idevág

Először külön témát akartam a következőkben leírtaknak szánni, de aztán rájöttem, hogy felesleges, hiszen szorosan a mostanihoz kapcsolódik. Ha már helyesírásról van szó, tapasztalataim szerint sajnos sokan megfeledkeznek arról (vagy egyáltalán nem is akarják komolyan venni), hogy a helyesírási szabályok mindig az adott sztenderd írott nyelvre vonatkoznak, teljesen függetlenül attól, hogy éppen melyik országról van szó.

A spanyol helyesírást a Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española) szabályozza a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesületén (Asociación de Academias de la Lengua Española) keresztül, amely a spanyol nyelvre egységes, és minden országban egyformán érvényes, ahol a kasztíliait beszélik – és a spanyol nyelven írt szövegekre természetesen ott is, ahol egyébként nem beszélik. Nincs tehát „spanyolországi helyesírás”, „latin-amerikai helyesírás”, „Puerto Ricó-i helyesírás”, sőt, „USA-beli spanyol helyesírás” sem létezik (még akkor sem, ha ezt az amerikaiaknak nehezükre esik elfogadni). Ezzel kapcsolatban két személyes történetet is szeretnék megosztani.

Egyik alkalommal egy Puerto Ricó-i hölgy – aki saját állítása szerint „a világ legjobb egyetemét” végezte – mindenáron meg akarta magyarázni nekem, hogy a decir ige felszólító módjának egyes szám második személyű alakja a se lo (’neki azt’) simuló névmásokkal (’mondd meg neki’) *dícelo, „mert azt Puerto Ricóban úgy kell írni”. A helyes alak természetesen díselo, és innen egyből látszik, hogy a világ legkiválóbb egyetemi diplomája birtokosának halvány gőze nem volt arról, hogy ez az igealak a di ’mondd’ + se lo ’neki azt’ elemekből áll össze. Nekem mint külföldinek nem hitte el, hogy marhaság, amit állít, ezért azt tanácsoltam neki, hogy akkor inkább kérdezzen meg egy Puerto Ricó-i spanyolnyelv-tanárt – aki minden bizonnyal ugyanezt el fogja neki mondani.

A másik történet az angol nyelvű Wikipédiában esett meg. Egyszer elhatároztam (kár volt), hogy szép sorjában kijavítgatom a helytelenül írt spanyol neveket és műcímeket. Szorgalmasan el is kezdtem átnevezgetni a szócikkeket, de rendszeresen visszajavították őket a helytelen írásmódra. Ezt követően heves viták törtek ki, hogy az idegen nyelvű címek esetén melyik nyelv helyesírási szabályait kelljen alkalmazni. A válasz számomra természetesen egyértelmű volt. Mivel a Wikipédia nagyon szigorúan veszi a megbízható forrásolást, érveim alátámasztására behivatkoztam nekik a RAE vonatkozó szabályozását. A következő válasszal lettem elutasítva: „Az nem vehető figyelembe, mert nem angolul van.” Nocsak, ki gondolta volna, hogy a spanyol akadémiai helyesírás nem angolul van – ahogy a magyar sem románul!

A fenti történetekhez már csak annyit lehetne hozzáfűzni – ha már úgyis ennyire ragaszkodunk az angolhoz –, hogy No comment!

Ráadásul a bárka – ja, a Barça!

Habár a katalán a spanyoltól teljesen különálló újlatin nyelv – amely legalább annyira különbözik tőle, mint az olasz –, a magyar köztudatba ez még nem igazán vésődött be, így sokan azt hiszik, hogy csak egy spanyol nyelvjárás. Itt csak azért foglalkozom vele külön, csupán egy név erejéig, mert a sporthírek szerkesztői rendszeresen elkövetik azt a hibát, hogy a Barça neve *Barca alakban szerepel (meg persze ki foglalkozik azzal egy spanyol fociról szóló hírben, hogy egy név milyen nyelven van).

Jó, és ez most mit számít – mondhatná a laikus olvasó. Pedig nagyon is sokat számít, hiszen a „farkincás” ç-vel – amely mindig a magyar [sz] hangot jelöli és csak történeti okokból használják az s vagy -ss- helyett – ellentétben a sima c ebben a szóban [k]-nak olvasandó, melynek jelentése viszont ’bárka’. A focicsapat nevében természetesen nem erről van szó, hanem a Barcelona rövidüléséről, amelyben a c – mivel elöl képzett magánhangzó követi – szintén [sz]-nek olvasandó, s e hangérték megtartására kell ellátni mély magánhangzó előtt a „farkincával”. A Barça kiejtése katalánul kb. [bárszö] (az [ö] egy olyan magánhangzót jelöl, mint az angol about szó első hangja).


E témában azt próbáltam röviden ismertetni, ami a spanyol nevek és címek vonatkozásában a magyar sajtóban és médiában gyakran megjelenik. Azoknak, akik a részletes helyesírási szabályokra kíváncsiak, a Spanyol helyesírás című Wikipédia-szócikk elolvasását ajánlom.

2011. december 3., szombat

Kettőshangzó, hármashangzó és hiátus

Nem olyan régen volt szó a spanyol szavak szótagolásáról és elválasztásáról, most pedig egy ehhez szorosan kapcsolódó téma következik, amellyel szintén szoktak gondok lenni. A következőkben tisztázzuk, hogy mi is az a kettőshangzó, mi a hiátus, és mikor szoktak ezek előfordulni.

A spanyol kettőshangzók (diptongos)

A kettőshangzó vagy diftongus (diptongo) két magánhangzó egy szótagban kiejtett kapcsolata. Ebből az is következik, hogy a kettőshangzót a szótagolásnál nem lehet felbontani, hiszen éppen az a lényege, hogy mindkét magánhangzó ugyanahhoz a szótaghoz tartozik. Könnyű belátni viszont, hogy ez csak abban az esetben jöhet létre, ha az egyik magánhangzó nem „teljes értékű”, vagyis önmagában nem képes külön szótagot alkotni. Az ilyen magánhangzót, vagyis a kettőshangzó „gyenge” tagját hagyományosan félhangzónak szokták nevezni (a legújabb szakirodalom a vocal satélite vagy vocal marginal megjelöléseket használja rá), illetve míg a másik, „teljes értékű” magánhangzó alkotja ténylegesen a szótagot.

A spanyolban a két legzártabb magánhangzó, az i és az u alkothat, ha hangsúlytalanok, kettőshangzót egy másik magánhangzó mellé kerülve. Ebben az esetben az i és az u „félhangzók”, vagyis igen röviden, szinte [j]-nek és [w]-nek hangzanak. Attól függően, hogy a „félhangzó” i vagy u a kettőshangzó első, vagy második tagja, megkülönböztetünk nyíló vagy emelkedő (diptongos crecientes), illetve záródó vagy ereszkedő kettőshangzókat (diptongos decrecientes).
  • Emelkedő kettőshangzók: ia, ie, io, iu; ua, ue, ui, uo – pl. patria ’haza’, tierra ’föld’, obvio ’nyilvánvaló’, ciudad ’város’; ill. agua ’víz’, bueno ’jó’, cuidar ’vigyáz’, antiguo ’régi’.
  • Ereszkedő kettőshangzók: ai, ei, oi – szó végén ay, ey, oy, uy –; au, eu, ou (ez utóbbi csak néhány szóban fordul elő) – pl. aire ’levegő’, reina ’királynő’, oigo ’hallom’; hay ’van’, ley ’törvény’, doy ’adok’, cuy ’tengerimalac’; illetve aula ’tanterem’, deuda ’adósság’, estadounidense ’egyesült államokbeli’.
Helyesírási megjegyzések: Ha az ue, ui kettőshangzókat g előzi meg, helyesírásuk üe, üi (megkülönböztetésül a gu digráftól, amely e, i előtt a /g/ hangot jelöli): bilingüe ’kétnyelvű’, pingüino ’pingvin’ (vö. guerra [ge-] ’háború’, seguimos [-gi-] ’követjük’). A muy ’nagyon’ határozószó, bár történetileg ereszkedő (záródó) kettőshangzót tartalmaz (ti. a lat. MULTU rövidüléséről van szó) – ez az oka annak is, hogy írásban nem *mui –, ejthetik emelkedő diftongussal is: [mwi].

(Forrás: El Mexicano)

A hiátus (hiato)

Mint fentebb már említettem, fontos, hogy csak akkor jöhet létre kettőshangzó, ha az i vagy az u hangsúlytalan. Ez persze még mindig nem jelenti azt, hogy a hangsúlytalan i vagy u és egy magánhangzó kapcsolata minden esetben diftongust eredményezne: nincs kettőshangzó például a riendo /ri.én.do/ ’nevetve’ és criar /kri.ár/ ’nevel’ szavakban. Ennek azonban helyesírási szempontból nincs jelentősége, ugyanis a spanyol helyesírás csak akkor jelöli a hiátust ilyen esetekben, ha az i vagy az u hangsúlyos: día /dí.a/ ’nap’, leí /le.í/ ’olvastam’, río /rí.o/ ’folyó’, búho /bú.o/ ’bagoly’ stb.

Mi is az a hiátus? Ahogy a fenti példákból is látszik, a día, leí, río, búho szavakban az ékezet nemcsak azt jelzi, hogy az i és az u hangsúlyos, hanem ezáltal azt is, hogy külön szótagot alkot, tehát nem kettőshangzó „félhangzójaként” jelenik meg (hiszen „félhangzó” csak hangsúlytalan magánhangzó lehet). Vagyis ezekben a szavakban a két magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik. Amikor két egymást követő magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik, hiátus, azaz hangrés jön létre. (A hangrés két magánhangzó közötti rövid szünetként valósul meg. Érdekesség, hogy a világ számos nyelvében – arab, maláj-polinéz nyelvek stb. – ez külön mássalhangzónak számít, amelyet gégezárhangnak neveznek. Amelyik nyelvben ez nincs meg, ott a beszélők általában megpróbálják valamilyen átmeneti félhangzóval feloldani, amire jól ismert példa a magyar tea, amely valójában úgy hangzik, hogy [teʲa]. Természetesen ugyanez érvényesül a spanyolban is – hacsak nem szótagolva beszélünk – például a día szónál, melynek ejtése valójában [díʲa].) Tágabb, köznyelvi értelemben a magánhangzók eltérő szótagokhoz tartozását is nevezik hiátusnak, megkülönböztetve a kettőshangzótól. A spanyol helyesírás ebből a szempontból meglehetősen következetes, hiszen minden esetben jelöli azt, ha egy magánhangzó mellett lévő i-re vagy u-ra esik a hangsúly, jelezvén egyúttal, hogy nem kettőshangzóról, hanem hiátusról van szó.

A nyílt magánhangzók – a, e, o – kapcsolatai a sztenderd nyelvben szintén minden esetben eltérő szótagokhoz tartoznak, azaz hiátust alkotnak, hangsúlytól függetlenül: pl. caer ’(le)esik’, línea ’vonal’, toalla ’törölköző’ stb. (Ezek kiejtésbeli és helyesírási vonatkozásairól még lesz szó a későbbiekben.)

A hármashangzók (triptongos)

Beszélni kell még egy kicsit a hármashangzókról vagy triftongusokról is. Ezek annyiban különböznek a kettőshangzóktól, hogy itt három magánhangzót ejtünk ki egy szótagban. Hármashangzó úgy jöhet létre a spanyolban, ha két félhangzós i, illetve u zárja közre a harmadik, szótagalkotó magánhangzót. A triftongusok – iai, iau, iei, uai, uei (szó végén: uay, uey), uau sokkal ritkábbak, mint a kettőshangzók, néhány (főleg hangutánzó) szó, illetve név kivételével csak a többes szám második személyű igalakokban fordulnak elő Spanyolországban (ezt az igealakot máshol nem is használják): estudiáis ’tanultok’, averigüéis ’kiderítitek’, buey ’ökör’, guau ’wow/vau’, miau.

A néma h és a kettőshangzók, hiátusok viszonya

A szótagolásról szóló témából már tudhatjuk, hogy a néma h betűt úgy kell tekinteni, mintha írásban sem létezne, hiszen a kiejtést semmiben sem befolyásolja. Ez érvényes a kettőshangzókra és a hiátusok jelölésére is. Senkit ne zavarjon meg, hogy például a búho /bú.o/, prohibir /proi.bír/ ’megtilt’, prohíbo /pro.í.bo/ ’én megtiltom’ szavakban ott van írásban a h: a hiátust ugyanúgy jelölni kell, mintha ott sem lenne, és a kettőshangzó létrejöttét sem akadályozza.

A szóhangsúly jelölése kettős- és hármashangzókon

Előfordulhat, hogy a szóhangsúly kettős- vagy hármashangzót tartalmazó szótagra esik, és éppen jelölni is kell. Kettőshangzó hangsúlyjelölésénél az ékezet mindig a nyílt vagy a szótagalkotó magánhangzóra kerül (iá, , , ; , , , ; ái, éi, ói; áu, éu), pl. trngulo ’háromszög’, entndeme ’érts meg engem’, blogo ’biológus’, cndo ’mikor’, hrfano ’árva’, cdate ’vigyázz magadra’, contin ’folytatta’, báilale ’táncolj neki’, péinate ’fésülködj meg’, óigame ’idehallgasson’, náutico ’hajózási, vízi’, farmacéutico ’gyógyszerész’ stb. (Ez nem minden nyelvben van ám így: például az ógörögben, teljesen függetlenül attól, hogy egy kettőshangzó melyik eleme volt a félhangzó, a hangsúlyjelet mindig a második magánhangzóra tették.) Hármashangzó esetében a középső magánhangzó kap ékezetet, ha jelölni kell a hangsúlyt: estudiáis ’tanultok’.

Még néhány tisztázandó kérdés

Egyes fonetikus nyelvészek szerint a nyíló, vagyis az emelkedő kettőshangzók (ia, ie, io, iu, ua, ue, ui, uo) nem is kettőshangzók, hanem egy mássalhangzó és egy magánhangzó kapcsolatai, mivel a fonetikában a [j] és a [w] mássalhangzóknak számítanak. Igazuk van? Nos, mivel nem vagyok szakember a témában, csak abban tudok állást foglalni, ami a spanyolt illeti. A [j] és a [w] közelítőhangok, amelyek bizonyos nyelvekben, például az angolban mássalhangzóknak számítanak (ez például onnan látszik, hogy szótag elején is állhatnak). Vagyis, ha előtte is mássalhangzó van, akkor a [j] és a [w] átkerül a következő szótag elejére. Igen ám, csak a spanyolban ez éppen nem így működik. Ha igaz lenne, amit a fonetikusok állítanak, akkor pl. a continuo ’folytonos’ szót a következőképpen kellene szótagolni: *con - tin - uo. De nem így kell, hanem úgy, hogy con - ti - nuo. Vagyis az uo [w] hangja nem mássalhangzó, hanem magánhangzó. Ugyanez igaz a [j]-re is: az aliento ’lehelet’ szót sem úgy szótagoljuk, hogy *al - ien - to, hanem úgy, hogy a - lien - to, tehát az ie [j]-je is magánhangzó. A [j] és a [w] jelölés talán éppen ezért nem is mindig túl szerencsés, hiszen ezek nem mássalhangzók, hanem az /i/ és az /u/ röviden ejtett, szótagot nem alkotó változatai (allofónjai). Precízebb lenne inkább egy, a betű alatti kis félkörrel – [i̯], [u̯] – jelölni őket, csak ez technikailag nem mindenhol megoldható. Megint más kérdés, hogy szókezdő helyzetben a [j]-t ejthetik mássalhangzósan is, pl. a hielo [jélo]~[gyélo] ’jég’ szóban, a művelt beszélők azonban mindenhol megkülönböztetik az hie- (hierro ’vas’) és a ye- (yerro ’hibázom’) hangsorokat egymástól.

Szintén van, aki szerint a día, río stb. szavakban is diftongus van. Ez természetesen nem igaz, amit megintcsak könnyű belátni. Ha az ilyen szavakban kettőshangzó és nem hiátus lenne, akkor az csak úgy volna lehetséges, ha az a, illetve az o lenne a „félhangzó” ezekben a szavakban. A spanyolban viszont csak az i és az u lehet félhangzó, ha hangsúlytalan, s mivel az a, e, o magánhangzók mind nyíltabbak az i-nél és az u-nál, nem viselkedhetnek félhangzóként egy diftongusban. Speciális eset, hogy a két legzártabb magánhangzó egymással is alkothat két kettőshangzót, ezek nevezetesen az iu és az ui, amikor valóban lehetne azon vitatkozni, hogy melyik a zártabb és a nyíltabb: a sztenderd  nyelvben ezeknek mindig az első tagját tekintik félhangzónak, a másodikat pedig a szótagalkotó magánhangzónak egy diftongusban (vagyis az iu [ju], az ui pedig [wi] – az -uy kivételével, amely [uj]-nak hangzik).

A gyors beszédben – illetve nyelvjárástól függően, főként Latin-Amerikában – előfordul, hogy két nyílt, kettőshangzót egyébként nem alkotó magánhangzó mégis egy szótagban ejtődik, vagyis diftongizálódik. Ez főleg az ae, ea, eo, oa, oe kapcsolatoknál jellemző, ha a zártabb magánhangzó hangsúlytalan, pl. trae ’ő hoz’, línea ’vonal’, cráneo ’koponya’, toalla ’törölköző’, coeficiente ’együttható’. Fonológiai és helyesírási szempontból azonban ezek mindig külön szótagokhoz tartoznak. Ugyanez érvényes a szóhatároknál is, illetve kettőshangzó akkor is létrejöhet a kiejtésben, ha az egyik szó magánhangzóra végződik, és a következő is magánhangzóval kezdődik. Az ilyen módon egymás mellé kerülő, eltérő szavakhoz tartozó magánhangzókat ejthetik hiátussal és kettőshangzóként is. Mindezt a spanyol nyelv nagyon jól ki tudja használni a költészetben és a dalokban a megfelelő szótagszám kigazdálkodásához. Fontos azonban, hogy míg az eltérő szótagokhoz tartozó magánhangzókat ejthetik diftongusként is (pl. línea /lí.ne.a/ vagy /lí.ne̯a/), ez fordítva már nem érvényesül: a „natív” kettőshangzókat soha nem ejtik két szótagban (pl. a bueno /bu̯é.no/ sosem lesz *[bu.é.no], vagy a bien /bi̯en/ *[bi.én]).

Összefoglalás

Kettőshangzó vagy diftongus akkor jöhet létre a spanyolban, ha egy hangsúlytalan i vagy u és egy másik magánhangzó egymás mellé kerülnek. Hármashangzó úgy keletkezik, ha két hangsúlytalan i vagy u zár közre egy nyíltabb magánhangzót. A kettőshangzót és a hármashangzót egy szótagban ejtjük ki, elemeire írásban sem bonthatóak. Ha a jelölt szóhangsúly kettőshangzóra esik, az ékezetet a nyílt magánhangzóra, a hármashangzónál a középsőre kell helyezni. Ha két magánhangzó eltérő szótagokhoz tartozik, akkor nem kettőshangzót, hanem hiátust (hangrést) alkotnak. A hiátust minden esetben ékezettel jelölik, ha a hangsúly i-re vagy u-ra esik. A beszédben két nyílt, hiátust alkotó magánhangzót is ejthetnek diftongusként, de valódi diftongust sosem ejtenek hiátussal. Kettőshangzó a szóhatároknál is létrejöhet a kiejtésben, ami jól kihasználható a költészetben. Az alábbiakban megtekinthető egy rövid oktatóvideó a diftongusokról, triftongusokról és a hiátusokról!

2011. december 1., csütörtök

Mit jelent a Cibeles?

Madrid egyik legjelképesebb tere a Plaza de Cibeles, rajta a Fuente de Cibeles – a helyiek által csak „La Cibeles”-nek nevezett – szökőkúttal, sőt, még Pasarela Cibeles is létezik (illetve létezett – így hívták 2007-ig a madridi divathetet). De mi a fene az a Cibeles, jelent-e valamit egyáltalán? Ilyesmi kérdést tett fel nekem a minap egy spanyoltanuló, amin egyáltalán nem lepődtem meg. Az -es végződésből ugyanis sokan arra asszociálnak – és ez alól én sem voltam kivétel anno, amíg utána nem néztem pontosan –, hogy ez valamiféle többes számú főnév, vagyis „valakik” vagy „valamik” lehetnek, mint például az héroes (’hősök’). Úgy gondoltam, a magyarázat megér egy rövid témát.

A Fuente de Cibeles este, kivilágítva (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Nos, a Cibeles nem többes számú főnév, és nincs is különösebb „jelentése”: a görög-római mitológiabeli Kübelé – ógörögül Κυβέλη, latinul CYBELE, eredetileg frígiai istennő – spanyol neve, akit a görögök Rheával azonosítottak, a rómaiak pedig istenanyaként (Magna Mater deorum), a természet istennőjeként tiszteltek. Az igaz, hogy a spanyol -s végződés legtöbbször a többes szám jeleként fordul elő, azonban léteznek még s-re végződő egyes számú főnevek és tulajdonnevek is: pl. Dios ’Isten’ (< lat. DEUS), mes ’hónap’ (< lat. MENSE), vagy városnevek, pl. Bruselas ’Brüsszel’, Londres ’London’, Torremolinos, illetve a leggyakoribbak az ún. igei-névszói szóösszetételek, amelyek szintén s-re végződnek, pl. paraguas ’esernyő’ (< parar ’megállít’ + agua ’víz’), rompehielos ’jégtörő’ (< romper ’tör’ + hielo ’jég’). Bár az utóbbiak második tagja valóban többes számú alakból származik, ezek az összetett szavak egyes számú, általában hímnemű főnevek, amelyek többes számban is változatlanok.

Visszatérve a Cibelesre, ha a latin név nem végződött s-re, akkor hogy kerülhetett oda a spanyolban? Erre kétféle elképzelésem van: 1) bár az alanyesetű alak valóban nem végződött s-re, a birtokos eset viszont CYBELES volt (azonban nem valószínű, hogy ez az alak került volna a spanyolba); 2) csak. :-) Na jó, természetesen ez nem komoly magyarázat, viszont azt tudni kell, hogy a spanyol eléggé szereti az -s végződést, így – más alakok mintájára, analógiás változással – több olyan szó is végződik s-re, amely a latinban nem így végződött (pl. ANTE > antes ’előbb’, AMBO > ambos ’mindkettő’ stb.), figyelembe véve azt is, hogy eléggé ritkák is a -le szótagra végződő főnevek.

A Plaza de Cibeles, háttérben a Palacio de Comunicaciones, amely ma polgármesteri hivatalként működik
(Forrás: Wikimedia Commons, CC)

Mi ennek az egésznek a tanulsága? Az, hogy legyünk körültekintőek, és ne hagyjuk magunkat becsapni az -s végződéssel!