2011. augusztus 27., szombat

Spanyol ya, olasz già, német ja, angol yes, yeah...
Hamis barátok csupán, vagy annál több?

(Forrás: El Mexicano)
Nemrég elgondolkoztam azon, hogy vajon van-e valami közük egymáshoz a spanyol ya (’már, máris’, ill. ’most, rögtön’), a német ja (’igen’) és az angol yes~yea(h) (’igen’) szavaknak. A német eredetű ja-t még magyarul használjuk a kötetlen nyelvben annak kifejezésére, hogy valami „beugrott”, amire nem emlékeztünk, vagy éppen az elhangzottak nyugtázására.

Igazából az vezetett rá, hogy ezen elgondolkozzak, hogy ugyanebben az értelemben – szintén a kötetlen nyelvben – a spanyol ya (< latin IAM ’már, máris, rögtön’) szót is használják (pl. Ya, pero no es eso el problema ’Ja~Oké, de nem ez a gond’). Csupán annyi a különbség, hogy a spanyol ya-t még a kötetlen nyelvben sem lehet a (< lat. SĪC ’úgy [van]’) ’igen’ helyett használni, hanem kizárólag az előbbihez hasonló szövegkörnyezetekben (magyarul viszont ez is lehetséges: Beszélsz spanyolul? – Ja, beszélek).

A spanyol ya ilyesféle használata végső soron a ya sé (’most már tudom’), ya veo (’már látom/értem’), ya lo creo (’már elhiszem’) stb. típusú kifejezések rövidülése az ige elhagyásával. Mondhatjuk tehát, hogy ebben az értelemben a német és magyar ja, valamint a spanyol ya hamis barátok. De természetesen nem elégszem meg ennyivel, így nézzünk egy kicsit a dolog mögé mélyebben: van-e bármi közük is egymáshoz e szavaknak? – Bizony van! Bár talán elsőre azt gondolnánk, eléggé rövidek ahhoz, hogy csupán véletlen egybeesések is lehetnének, azonban eredetük valóban közös...

Vegyük sorjában! Az angol yes az óangol (angolszász) ġēse~ġȳse~ġīse alakból származik, amely nem más, mint a ġēa sī ’úgy legyen’ összevonása (vö. lat. SĪC EST ’úgy van’), s ennek első eleméből (ġēa) származik a mai (amerikai, ill. archaikus) angol yea(h) is. A német – akárcsak a holland és svéd – ja, valamint az angolszász ġēa forrása a germán alapnyelvi *ja, azonos jelentésben. S most ugrik a majom a vízbe: a latin IAM [já] – mely a spanyol ya [já]~[gyá] vagy az olasz già [dzsá] forrása – és a germán *ja eredete egy feltételezett indoeurópai alapnyelvi *yē ’már’ (!) jelentésben.

Láthatjuk tehát, hogy egyik alma sem esik (túl) messze a fájától.

2011. augusztus 20., szombat

Salvemos el futuro de subjuntivo
Megmenthető-e egy igeidő?

A DesEquiLIBROS. Lectura y cultura spanyol kulturális-nyelvművelő blog érdekes kezdeményezést indított néhány éve „Mentsük meg a kötőmód jövő idejét” címmel. Kérdés, hogy egyáltalán megmenthető-e egy, a beszélt nyelvből már több száz éve eltűnt igeidő, illetve, hogy szükséges-e. A válasz szerintem mindenki számára egyértelmű; mindazonáltal a kezdeményezés ötletes lehet a spanyol nyelv – akár anyanyelvi, akár külföldi – művelői, kedvelői számára is, hogy ne merüljön teljesen feledésbe ez a „szép” igeidő.

A quien pudiere interesar:

quien conociere dicha forma verbal, supiere cómo usarla y quisiere colaborar en su difusión, emplazado queda a contribuir a su divulgación y correcto uso;

quien optare por colaborar, sepa que bien pudiere hacerlo dejando edificante ejemplo en los comentarios de lo suso dicho, bien difundiendo esta quijotesca iniciativa doquiera que fuere;

para quien, por el contrario, considerare el presente texto como fútil y estéril, o desconociere el tema de que tratare, sépase que es cuestión de saber y conocer; y si no lo hubiere estudiado en la escuela o lo hubiere olvidado por el pobre uso diario que hiciere del lenguaje, tiempo es de aprender de nuevo o recuperar lo aprendido.



„Annak, kit érdekelhet:

aki netán ismerné az említett igealakot, tudná, hogy kell használni, és szeretne együttműködni a terjesztésében, meg van szólítva a terjesztéséhez és helyes használatához való hozzájárulásban;

aki majd az együttműködés mellett döntene, legyen tudatában, hogy megteheti ezt akár a fent mondottak hozzászólásaiban építő példa hagyásával, akár e quijotei kezdeményezés terjesztésével, bárhol légyen is;

annak számára, ellenben, aki a jelen szöveget semmitmondónak és száraznak vélné, vagy nem ismerné a témát, amiről szól, tudva légyen, hogy tudás és ismeret kérdése; s ha nem tanulta légyen az iskolában, avagy elfeledte légyen szegényes mindennapi nyelvhasználata révén, ideje, hogy újból megtanulja, vagy helyreállítsa a tanultakat.”

– szól a kezdeményezés archaizáló szövege, kissé fennkölt stílusban (a kötőmód jövő idejű igealakjai kivastagítva szerepelnek). De beszéljünk egy kicsit magáról az igeidőről is (pontosabban a két igeidőről, hiszen ennek is van egyszerű, valamint összetett – befejezett szemléletű – formája, melyet az haber egyszerű alakjaival és a múlt idejű melléknévi igenévvel képeznek).

A Spanyol Királyi Akadémia madridi épülete – Juan Comba (1852–1924) spanyol festő alkotása, 1894.
A futuro de subjuntivo már akkor sem volt használatos, amikor ez a festmény készült.

A futuro de subjuntivo két latin igeidő egybeesése a spanyolban: a kijelentő mód (indicativus) futurum perfectumáé (befejezett jövő idő), valamint a kötőmód (coniunctivus) perfectumáé (befejezett múlt). Ez a két igeidő ugyanis csupán az egyes szám első személyben különbözött egymástól, a többi alakjai azonosak voltak. Emiatt már a latinban is dokumentálták olykor a kettő keveredését, ezért nem állapítható meg pontosan, és máig vita tárgyát képezi a szakemberek között, hogy a spanyol alakok melyikből származnak. Hogy jobban megértsük, nézzük meg, hogy is nézett ki ezek ragozása a latinban, a CANTARE ’énekelni’ igével (az ékezettel a hangsúlyt jelölöm):
  • kijelentő mód, befejezett jövő idő: CANTÁVERO, CANTÁVERIS, CANTÁVERIT, CANTAVÉRIMVS, CANTAVÉRITIS, CANTÁVERINT;
  • kötőmód, befejezett múlt idő: CANTÁVERIM, CANTÁVERIS, CANTÁVERIT, CANTAVÉRIMVS, CANTAVÉRITIS, CANTÁVERINT.
Láthatjuk tehát, hogy mindössze egyetlen magánhangzó különbség volt az első alakokban is, amelyek kiejtve valahogy így hangozhattak a klasszikus kor vége felé: CANTÁVERO [kantá(we)ro] és CANTÁVERIM [kantá(we)re]. Ennek megfelelően a spanyolban a következő alakokkal rendelkezik (a hangsúlyt jelölve): cantáre (*cantáro), cantáres, cantáre, cantáremos, cantáreis, cantáren. Bár az óspanyolban dokumentált volt bizonyos igéknél az egyes szám első személyű -ro végű alak is, ez nagyon korán el is tűnt a többi alak -re végződésének analógiás hatására:
  • Et si más preciada obra fiziero de la paret cerquana o casa ’És ha értékesebb művet csinálok majd a közeli falból vagy házból’ (az Aragóniai Királyság törvénykönyvéből (Vidal Mayor), 13. század közepe);
  • [...] si fasta estos x annos no vos diero estos cc moravedis, esta heredat que finque por siempre por yuro de heredat al monesterio de Onna ’ha e 10 évig nem adnám meg nektek e 200 maravedit [régi kasztíliai pénz – a szerk.], e birtok maradjon mindörökre jogosan Onna kolostorának birtokában’ (adománylevél a Kasztíliai Királyságból, 1244).
Mire is volt jó ez az igeidő? Nyilvánvaló, hogy a nyelvekben azért szokott valami kiveszni a használatból, mert igazából nincs rá szükség. Ennek általában az az alapja, hogy többféleképpen lehet valamit kifejezni, esetleg árnyalatnyi különbségekkel, ilyenkor pedig mindig fennáll annak a veszélye, hogy az egyikféle kifejezésmód egyre inkább általánossá és elterjedtebbé válik, míg a másik egyre ritkább lesz, s a végén teljesen kiszorul a használatból.

A két futuro de subjuntivo soha nem volt stabil igeidő: használata már a 14. században kezdett háttérbe szorulni a beszélt nyelvben, a 17. századra pedig teljesen eltűnt. Ma már csupán a sea lo que fuere (’lesz, ami lesz’) típusú rögzült kifejezésekben, a tudományos és a jogi nyelvben, törvények, rendeletek szövegében találkozhatunk vele, illetve nagyon ritkán fellelhető még (talán archaizáló jelleggel) az írott nyelvben. Használatuk megegyezett a kötőmód jelen idejével (cante), illetve régmúltjáéval (hubiera/hubiese cantado) a feltételes mondatok mellékmondataiban, azzal az árnyalatnyi különbséggel, hogy a feltételes előtagot (prótasis condicional) jobban kihangsúlyozta. A cantare alak megfelelője tehát kb. ’ha majd énekelni fogok ~ énekelnék’ volt. (Ugyanez igaz az összetett formára is: hubiere cantado ’ha majd énekeltem (volna)’.) Ezek az igeidők tehát eleve redundánsak voltak, mindez pedig az eltűnéséhez vezetett.

Ismerete viszont hozzátartozik az általános műveltséghez, szükséges a régi irodalom, illetve a jogi szövegek megértéséhez, így a futuro de subjuntivo továbbra is az írott nyelv része, és a spanyol szótárak, nyelvtanok igeragozási táblázataiban is máig szerepel.

2011. augusztus 13., szombat

Spanyol vagy kasztíliai? Vagy kasztíliai spanyol?
Az elnevezések harca és ami mögötte van

Az első spanyol nyelvtankönyv 1492-ből
(Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)
A spanyol nyelv kedvelői számára bizonyára nem újdonság, hogy a világ legelterjedtebb újlatin nyelvét kasztíliainak (castellano), sőt, néhol kasztíliai spanyolnak is nevezik. Hogy miért létezik ennyiféle elnevezése (miért nem elég egyszerűen spanyolnak hívni), és mi a különbség – egyáltalán van-e – köztük, illetve hogy alakult ki az egész, arra megpróbálok fényt deríteni az alábbiakban.

A mai spanyol nyelv őse az Ibériai-félsziget egyik középkori történelmi régiójában, a Kasztíliában beszélt latin tájszólás. A Kasztília (óspanyolul Castiella, spanyolul Castilla) név már 800-tól dokumentált, és a latin CASTĔLLA ’Várak [földje]’ névre vezethető vissza, amelyet a terület a keresztény visszahódító hadjáratok, a Reconquista során az arabok ellen emelt számos erődítményéről kapott. Kasztília területe aztán a hódításokkal növekedett, nyelvével egyre inkább háttérbe szorítva így a szomszédos régiókban beszélt latin nyelvjárásokat (mint például az asztúriai-leóni, a galiciai vagy a navarrai-aragóniai) és a baszkot; s 1492-ben már – latin és spanyol nyelven írt – nyomtatott nyelvtannal is rendelkezett (Antonio de Nebrija: Grammatica), elsőként a modern európai nyelvek közül.* A ’spanyol’ (lengua española vagy idioma español) elnevezés a 16. században jelent meg az egyesült hispaniai királyságok közös nyelvének megjelölésére, melynek forrása a kései latin HISPANIOLUS (valószínűleg létezett egy hiperkorrekt *SPANIOLUS forma is, vö. olasz spagnolo, ill. HISTORIA > ol. storia – e jelenség okáról részletesen a Nyelv és Tudomány hírportálon írtam régebben), azaz ’hispaniai’, amely a spanyolba a provanszál espaignol alak közvetítésével került. A magyar spanyol alak valószínűleg egy olyan északolasz dialektusból származik, amelyben az s-t magyarosan, vagyis [s]-nek ejtették.

Miért is szükséges a két elnevezés megkülönböztetése, amely máig érzékeny társadalmi téma Spanyolországban? Mint a fentebb leírtakból kiderül, a spanyol nyelv alapja a régi kasztíliai nyelvjárás. Igen ám, de nem csak ez a nyelvjárás létezett, hanem ott volt még a középkorban nagy fontosságú leóni (egyik mai változata az asztúriai), a galiciai, az aragóniai, nem beszélve a katalánról és a nem is indoeurópai eredetű ősi baszkról – ezek mindmáig elevenen élnek, sőt, a katalán és a galiciai (melynek középkori változatából alakult ki a portugál is) ma teljesen önálló, regionálisan hivatalos nyelvek a baszkkal együtt, a spanyol alkotmány pedig éppúgy elismeri és védi az országban beszélt összes többi, nem kasztíliai nyelvváltozatot is (mint az asztúriai és az aragóniai dialektusok). Az imént említett regionális nyelvek, nyelvváltozatok beszélői viszont sérelmezik, hogy a kasztíliai kisajátította magának a spanyol nyelv elnevezést, amikor ők éppúgy valamilyen „spanyol nyelv”-et beszélnek, hiszen szintén Spanyolországban élnek. Ezért ma Spanyolországban divatosabb a castellano megjelölés használata a spanyol nyelvre, amely egyértelműen megkülönbözteti az országban beszélt regionális nyelvektől és nyelvváltozatoktól.

(Forrás: Wikimedia Commons, közkincs)

Ami viszont a kasztíliai megnevezés ellen szól... Egyrészt, a kasztíliai, castellano jelentése mégsem annyira egyértelmű. Utalhat ugyanis a történelmi Kasztília vulgáris latin nyelvjárására, vagyis az óspanyolra, a Cid-ének nyelvére; de szintén jelentheti a mai Ó-Kasztíliában (Castilla la Vieja) beszélt modern spanyol nyelvjárást is (amely éppúgy eltávolodott az óspanyoltól, ahogy például a latin-amerikai nyelvjárások). Másrészt a spanyol, español megnevezések – és idegen nyelvű megfelelőik – nemzetközileg is sokkal elterjedtebbek a 400 millió anyanyelvi beszélővel rendelkező újlatin nyelvre (nyilván senki sem a katalánra vagy a baszkra gondolna a „spanyol nyelv” kifejezés hallatán – eltekintve azoktól az elavult nézetektől és tévhitektől, melyek szerint ezek „spanyol nyelvjárások”).

Mi az a „kasztíliai spanyol”? Gondolhatnánk, hogy a legegyértelműbb lenne a nyelvet kasztíliai spanyolnak hívni. Ugyanaz a probléma viszont itt is fennáll: jelentheti éppúgy magát a spanyol nyelvet, ahogy annak mai, Kasztíliában beszélt változatait. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy hagyományosan a „spanyol nyelv” fogalmába beleértik az asztúriai-leóni, valamint az aragóniai nyelvváltozatokat is, amelyek a kasztíliaihoz közel álló, vele kölcsönösen érthető dialektusok, viszont szigorúan nyelvtörténeti értelemben véve nem a kasztíliai változatai – hiszen ugyanúgy önállóan fejlődtek helyi latin tájszólásokból –, vagyis valójában nem spanyol nyelvjárások. (A fenti térkép a nyelv kétféle elnevezésének megoszlását ábrázolja a spanyol nyelvű országok között: piros színnel vannak jelölve azok az országok, amelyekben a castellano, kékkel pedig azok, ahol az español megnevezés használata elterjedtebb. Spanyolországnál jól látható, hogy azokon a területeken, ahol valamilyen regionális nyelvet is beszélnek, csak a castellano elnevezés használatos.)

Végül nézzük meg, mi is a „hivatalos” álláspont a névháborút illetően, amiben a Diccionario panhispánico de dudas (DPD) lesz a segítségünkre. A Spanyol Királyi Akadémia tehát a következőképpen foglal állást:
Para designar la lengua común de España y de muchas naciones de América, y que también se habla como propia en otras partes del mundo, son válidos los términos castellano y español. La polémica sobre cuál de estas denominaciones resulta más apropiada está hoy superada. El término español resulta más recomendable por carecer de ambigüedad, ya que se refiere de modo unívoco a la lengua que hablan hoy cerca de cuatrocientos millones de personas. Asimismo, es la denominación que se utiliza internacionalmente (Spanish, espagnol, Spanisch, spagnolo, etc.). Aun siendo también sinónimo de español, resulta preferible reservar el término castellano para referirse al dialecto románico nacido en el Reino de Castilla durante la Edad Media, o al dialecto del español que se habla actualmente en esta región. En España, se usa asimismo el nombre castellano cuando se alude a la lengua común del Estado en relación con las otras lenguas cooficiales en sus respectivos territorios autónomos, como el catalán, el gallego o el vasco.

„Spanyolország és számos amerikai nemzet közös nyelvének jelölésére, amelyet szintén saját nyelvként beszélnek a világ más részein is, a kasztíliai és a spanyol kifejezés is érvényes. Az arról szóló vita, hogy e kifejezések közül melyik a megfelelőbb, ma már túl van haladva. A spanyol kifejezés ajánlatosabbnak bizonyul a félreérthetőség hiányából adódóan, mivel egyértelműen arra a nyelvre utal, amelyet ma közel négyszázmillió ember beszél. Ugyanígy, ez az a megnevezés, amelyet nemzetközileg használnak (Spanish, espagnol, Spanisch, spagnolo stb.). Bár szintén szinonimája a spanyolnak, célszerűbbnek tűnik a kasztíliai kifejezés megtartása a középkorban a Kasztíliai Királyság területén született újlatin nyelvjárásra, vagy pedig az e régióban jelenleg beszélt spanyol nyelvjárásra való utaláskor. Spanyolországban használatos ugyanígy a kasztíliai név, amikor az állam közös nyelvére hivatkoznak más, a saját autonóm területükön másodhivatalos nyelvvel összefüggésben, mint a katalán, a galiciai, illetve a baszk.”
_____
*Bár az olasz humanista, Leon Battista Alberti 1437–1441 között írt a toszkán nyelvtanáról (amely a mai olasz irodalmi nyelv alapja), azonban ez nyomtatásban csak a 20. században jelent meg. (Forrás: Nyelv és Tudomány)

2011. augusztus 6., szombat

Hamis barátok a spanyol és az angol között

Volt már szó a spanyol–magyar hamis barátokról, most pedig – ígéretemhez híven – nézzünk meg párat az angol és a spanyol között is. Az itt felsorolt szópárok kivétel nélkül azonos eredetűek – vagyis ez azt jelenti, hogy az angolban többnyire latin jövevényszavak –, viszont eltérő jelentésben használják őket a két nyelvben. Felesleges túlmagyarázni a dolgot (a hamis barátokról bővebben az előző részben már szóltam), lássuk inkább a listát, persze a teljesség igénye nélkül.

Actualmente és actually

A spanyol szó jelentése ’jelenleg’, az angolé pedig ’tulajdonképpen, valójában’. Az előbbi angol megfelelője presently vagy at the moment lehetne, az utóbbi spanyol megfelelője pedig realmente.

Afortunadamente és unfortunately

Itt különösen ügyelni kell, ugyanis a spanyol szó jelentése ’szerencsére’, míg az angolé ennek épp ellenkezője: ’sajnos’. Az utóbbi spanyol megfelelője a desafortunadamente vagy desgraciadamente, rövidebben por desgracia, a ’szerencsére’ angolul pedig fortunately, luckily.

Atender és to attend

A spanyol ige jelentése ’ellát’, ’kiszolgál’, míg az angol ige viszont azt is jelenti, hogy ’elmegy (rendezvényre), megjelenik, részt vesz’. Ennek spanyol megfelelője az asistir.

Carpeta és carpet

Első ránézésre egyből a kárpit szó jutna eszünkbe, azonban a spanyol szó jelentése ’dosszié’, ’akta’, illetve az informatikában ’mappa’, (régebben) ’könyvtár’; az angol szó pedig ’szőnyeg’-et jelent, amely valóban közel áll a magyar ’kárpit’ jelentéshez. A szőnyeg spanyolul viszont alfombra, amely arab eredetű szó (< al-ḥánbal); az angol ’mappa’ pedig folder.

Embarazada és embarrassed

E két szó a hamis barát tipikus példája, eltévesztésük elég vicces (vagy éppen kínos) szituációkhoz vezethet. Az embarazada (nőnemű) melléknév általános jelentése spanyolul ugyanis ’terhes [állapotos]’, az angol szóé pedig ’kellemetlen, kínos helyzetben, zavarban lévő’. Az ’állapotos nő’-re angolul a pregnant szót használják, a ’zavarban lévő’ spanyol megfelelője pedig leginkább az incómodo, -da – bár a DRAE 23. kiadásában második jelentésként már szerepel az embarazado, -da melléknév is ebben a jelentésben.

Excitante és exciting

Az angol nyelvet valamennyire ismerők számára nem kérdés, hogy az exciting szót általában az ’izgalmas, érdekes’ jelentésben használják. Viszont bizonyára zavarba jönnének spanyol ismerőseink, ha ezt spanyolul az excitante szóval akarnánk mondani, ugyanis ennek jelentése ’szexuálisan izgató’. Az exciting, vagyis az ’izgalmas’ spanyol megfelelője az emocionante.

Éxito és exit

A latin ÉXĬTUS (EX- ’ki’ és ĬTUS ’menet’, az ĪRE ’menni’ igéből) eredeti jelentése ’kimenetel’, ’vég(eredmény)’ volt, sokszor a halálra vonatkozott. Ez a szó viszont a spanyolban ’siker’ jelentésben honosodott meg, az angol viszont ’kijárat’-ként vette át. A ’kijárat’ spanyol megfelelője a salida (a salir ’kimenni/kijönni’ igéből, amely a latin SALĪRE ’(ki)ugrani, (ki)szökni’ szóból származik), a ’siker’ angol megfelelője pedig a success.

Introducir és to introduce

A spanyol introducir jelentése ’bevezet’, újabban ’beír’ (informatikában); az angol to introduce igét viszont ’bemutat’ jelentésben is használják. A ’bemutat’ spanyol megfelelője viszont a presentar.

Ordenar és to order

Elérkeztünk az egyik kedvencemhez! Azt bizonyára nem kell magyarázni az internetes vásárlások világában, hogy az angol to order jelentése e szövegkörnyezetben ’megrendel’. A USA-ban élő kétnyelvű latinok az angol kifejezés hatására gyakran használják ugyanebben a jelentésben a spanyol *ordenar (a csillag helytelen alakot, vagy ellenjavallott használatot jelöl) igét, amikor valójában ennek az igének a jelentése ’(el-/sorba) rendez’, illetve. ’elrendel, utasít’. E használat – több mint valószínű, hogy szintén az USA-beli latinok nyelvhasználatának hatására – kezd elterjedni olyan területeken is, ahol eredetileg nem annyira jelentős az angol hatás. Gyakran találkozhatunk a *pre-ordenar alakkal is ’elő(zetesen meg)rendel, előjegyez’ jelentésben, amely a fentieken kívül helyesírásilag is hibás, ugyanis a spanyolban az előképző (prefixum) mindig egybeírandó (kötőjel nélkül) a szóval, melyhez járul. A ’megrendel’ spanyol megfelelője a sztenderd nyelvben pedir, tulajdonképpen ’kér’, illetve comprar ’vásárol’ lenne. Mivel valójában egyik sem fejezi ki pontosan a magyar ’megrendel’ jelentést, talán ezért kezd az ordenar használata ebben a szövegkörnyezetben elterjedni.

Preservativo és preservative

Ismét a szexualitáshoz lyukadunk ki, ami ma már szinte mindenhol megjelenik. Egy biztos, a spanyol preservativóval aligha lehet ételt tartósítani, hiszen ennek jelentése ’gumióvszer’, míg angol hamis barátjáé ebből könnyen kitalálható, hogy ’tartósítószer’. Ennek spanyol megfelelője a conservante, míg az előbbi angol megfelelője a condom, amit magyarul is használunk.

Real

Ez a szó azonos alakú mindkét nyelvben, azonban míg angol jelentése csak ’valós’, addig a spanyolban ez jelenthet ’királyi’-t is. Hogy miért alakult így, annak történeti-hangtani oka van. A spanyol real ugyanis valójában nem egy, hanem két azonos alakú, de eltérő eredetű szó: az egyik a latin REĀLE ’valóságos’, a másik pedig a REGĀLE ’királyi’ folytatása. Az utóbbi angol megfelelője a royal, amely viszont francia átvétel, de a franciában szintén a latin REGĀLE folytatása.

Realizar és to realize

A spanyol ige jelentése ’megvalósít’, ’véghez visz’, az angolé pedig ’felismer, rádöbben’ is. Az utóbbi jelentésben spanyolul a darse cuenta kifejezés használatos.

Realmente és really

A spanyol határozószó jelentése ’tulajdonképpen’ (lásd még az első szópárt!), az angolé viszont ’tényleg, valóban’. Ebben a jelentésben spanyolul több kifejezés is használható, mint pl. a verdaderamente, de veras, de verdad, efectivamente, en efecto, de hecho stb.

Soportar és to support

A gyakorlott internetezőknek nem lehet ismeretlen az angol to support ige, melynek jelentése ’támogat [terméket]’, ’segít’. A spanyol soportar jelentése ezzel szemben a köznyelvben ’kibír, elvisel’. Az előbbi jelentésnek a spanyol apoyar ige felelne meg (bár érdekes módon a ’műszaki segítség’ megfelelője az informatikában soporte técnico, de gyanítom, hogy ez nem más, mint az angol technical support tükörfordítása).

Testar és to test

Magyarul talán mindkét ige a tesztelre emlékeztet, azonban a spanyol testar inkább a ’testál’-lal van kapcsolatban: jelentése ’végrendelkezik’. Az angol to test jelentése természetesen ’tesztel’. Ebben a jelentésben spanyolul leginkább a probar használatos (bár a testar is megjelenik ebben az új jelentésben a DRAE 23. kiadásában – természetesen angol jövevényszóként).

Trasladar és to translate

Mindkét szó forrása végső soron a latin TRANSFERRE ’átvisz’ ige. Hogy hogyan lett ebből a spanyolban trasladar és az angolban translate, az már kicsit bonyolultabb: a latin TRANSFERRE igének ugyanis rendhagyó múlt idejű melléknévi igeneve (participiuma) volt, mégpedig a TRANSLĀTUS, amelyből a spanyol traslado ’áthelyezés, költözés’ főnév származik; ebből a főnévből képződött a trasladar ’áthelyezni’, ’költöz(tet)ni’ ige. Hasonlóképpen történt az angolban, amely az átvett latin participiumból képezte az igét, melynek jelentése azonban ’(le)fordít’. Ennek viszont spanyolul a traducir felel meg, míg az angolban a to move szó használatos ’költözni’ jelentésben.

Vacaciones és vacancy

Az iskolások fellélegezhetnek e szó hallatán, a spanyol vacaciones sem jelent mást, mint a magyar ’vakáció’. Az angollal azonban vigyáznunk kell, hiszen a vacancy jelentése véletlenül sem ’vakáció’-t, hanem ’üres/szabad hely’-et jelent. A szünidő angol megfelelője ugyanis a holiday(s).

Vacunar és to vacuum

A spanyol vacunar jelentése ’beolt [védőoltással]’. Az angol to vacuum szónak ehhez legfeljebb annyi köze van, hogy – mint a mondás tartja – „a tisztaság fél egészség”, hiszen jelentése ’porszívózni’. A ’beolt’ angolul to vaccinate, míg spanyolul porszívózni a pasar la aspiradora kifejezéssel lehet.

Nos, ennyi lenne, de további javaslatokat, javításokat természetesen szívesen fogadok – annál is inkább, mert angolból nem állok a helyzet magaslatán –, így várom a hozzászólásokat!