2011. december 10., szombat

A spanyol nevek és címek helyesírásáról

Korábban volt már szó a spanyol nevek – megközelítő – helyes kiejtéséről, most pedig röviden a helyesírásukról szólnék. A magyar és az angol nyelvű sajtóban, akár a nyomtatottban, akár az interneten ugyanis hajlamosak a szerkesztők egyszerűen figyelmen kívül hagyni az idegen nevek helyesírását (természetesen itt a latin ábécét használó nyelvekre gondolok), ami ismét az igénytelenségről árulkodik, amikor éppúgy semmiből nem állna fél perc alatt utánanézni és ékezethelyesen leírni őket, ahogy helyesen kiejteni őket. Egyesek azzal mentegetőznek, hogy „nem használnak a magyar ábécében nem szereplő betűket”, mások arra hivatkoznak, hogy „mert az angolban sem használnak ékezetes betűket” (ilyenkor soha nem értem, mi köze van ehhez az angolnak), aztán vannak, akik egyszerűen azzal indokolják a hanyagságukat, hogy „mert csak”. A legutóbbit természetesen nem is lehet komolyan venni, az első két indokot pedig szintén elfogadhatatlannak tartom, mivel semmilyen technikai akadálya nincs a 21. században.

Ennyi bevezető után térjünk a tárgyra. A spanyolban egyetlen olyan betű van, amelynek bevitele bonyolultabb egy billentyűlenyomásnál, méghozzá az ñ, ami viszont a karaktertáblából (minden operációs rendszer alapvető része) egyszerűen kimásolható. Meglepő, de az összes többi spanyol ékezetes betű a magyarban is létezik: á, é, í, ó, ú, ü (az utóbbi természetesen nem a magyar [ü] hangot jelenti, hanem a güe, güi csoportokban azt, hogy a félhangzós u is kiejtendő). Ezek után már csak az okozhatja a problémát, hogy hova kell ékezetet tenni, illetve mit kell nagy kezdőbetűvel írni. Ezekhez nyújtanék némi iránymutatást a következőkben.

A hangsúly jelöléséről dióhéjban

Mielőtt részletezném a leggyakoribb, helyesírás szempontjából problémás spanyol névtípusokat, elkerülhetetlen a hangsúlyjelölés szabályaira röviden kitérni. Nem kell ám nagyon bonyolult dologra gondolni, az ökölszabály egyetlen mondatban összefoglalható, amely így szól:
A hangsúlyos magánhangzót ékezettel jelölik, kivétel a magánhangzó, a magánhangzó+n és a magánhangzó+s végződésű másodéles, valamint az egyéb végződésű véghangsúlyos szavakban.
Különös szabály, hogy minden esetben jelölni kell viszont a hangsúlyt, ha az [a], [e] vagy [o] magánhangzó melletti [i]-re vagy [u]-ra esik a kiejtésben. Ennek az a magyarázata, hogy máskülönben ilyen helyzetben a hangsúlytalan i és u általában nem külön szótagot, hanem kettőshangzót alkot a mellette álló magánhangzóval.

A nevek helyesírása

Biztosan mindenkinek feltűnt már, hogy a spanyolban rendkívül gyakoriak az -ez [-esz] végű családnevek. Az -ez képző valószínűleg a latin ´-ICI birtokoseset-végződés maradványa, amelyet a nevekhez raktak hozzá (pl. López < *LŬPICI: LŬPUS, azaz ’Farkas’), jelentése kb. ’fia’, ’hozzá tartozó’, s rokon az olasz vezetéknevek -(c)i végződésével. E vezetéknevek szinte minden esetben másodélesek, s mivel az iménti szabály szerint a -z végződésű másodéles szavak hangsúlyát jelölni kell, az összes ilyen név utolsó előtti szótagjának magánhangzója ékezetet kap: Báez, Benítez, Bermúdez, Domínguez, Fernández, Giménez, Gómez, González, Gutiérrez, Hernández, Jiménez, Juárez, López, Márquez, Martínez, Méndez, Menéndez, Pérez, Ramírez, Rodríguez, Sánchez, Suárez, Vásquez, Vázquez, Velásquez, Velázquez, Ximénez. Egyetlen kivétel az Álvarez, amely harmadéles.

E családnevek egy része régi keresztnévből származik (pl. Benito, Domingo, Gonzalo, Marcos, Pedro, Ramiro, Rodrigo, Sancho, Vasco, Velasco, Ximena, Álvaro stb.). Néhány esetben előfordul, hogy az -ez végű családnévben nem a fenti -ez képző rejlik, hanem eredetileg -es végű – többes számú főnévből származó – név helytelenül rögzült régi írásmódjáról van szó: ilyen például a Flórez, a Flores, azaz „Virág” névből (az utóbbi esetében azért nem kell ékezettel jelölni a hangsúlyt, mert a másodéles szó írásban s-re, és nem z-re végződik – lásd az egymondatos szabályt!). Kiejtésüknek megfelelően, a -z végű nevekhez a hasonuló magyar -val, -vel toldalékot sz-szel kell kapcsolni (mivel a spanyol z is [sz] hangot jelöl): Gómezszel, nem pedig *Gómezzel.

A másik gyakori csoportot az -n végű vezeték- és keresztnevek alkotják, amelyek – a Carmen kivételével – véghangsúlyosak, s mivel a helyesírási szabályok szerint a véghangsúlyos, -n-re végződő szavak hangsúlyát is jelölni kell, e nevek utolsó magánhangzója szintén ékezetet kap: Belén, Benjamín, Calderón, Colón, Cristián, Encarnación, Fernán, Garzón, Hernán, León, Martín, Ramón, Roldán, Román, Sebastián, Simón stb.

Az -ica végű női nevek általában harmadélesek: Angélica, Érica, Mónica, Verónica, Yésica stb. – kivétel: Federica [federíka] (másodéles). További gyakori, harmadéles női nevek: Ángela, Ángeles/Mariángeles, Bárbara, Úrsula stb. Másodéles, mássalhangzóra (nem n-re vagy s-re) végződő – ezért ékezettel írandó – gyakori férfinevek: Ángel, César, Édgar, Héctor, Óscar, Víctor.

Számos olyan női név van továbbá, melynek végződése -ia vagy -ía. Hogy mikor melyik, erre sajnos nincs használható szabály. Azt lehet mondani, hogy a latin fogalmakból származó nevek végződése többnyire az előbbi (pl. Claudia, Inocencia, Olivia, Victoria stb.). Itt csak néhány olyan, gyakori nevet sorolok fel, amelyek végződésében az i hangsúlyos (vagyis hiátussal ejtendő): Estefanía, Lucía, María, Rosalía, Sofía.

Végül említést érdemel még az egyik leggyakoribb (ha nem a leggyakoribb), ősi, kelta-baszk eredetű, ma már csak vezetéknévként használatos név, a García (hangsúlyos i-vel), amely nem tévesztendő össze a latin eredetű, vezeték- és női keresztnévként is használt Gracia névvel (ennek hangsúlya az első a-ra esik, és kettőshangzó van a végén). Az alábbi táblázatban megpróbáltam a fentieket néhány pontban összeszedni.

A nagyításhoz kattints az ábrára! (Forrás: El Mexicano)

A címek helyesírása

A spanyol akadémiai helyesírás megkülönböztet alapvetően alkotói műveket (obras de creación), valamint folyóiratokat (publicaciones periódicas) és gyűjteményeket (colecciones).

Az alkotói művek (zeneszámok, filmek, sorozatok, könyvek, műsorok, zenei albumok stb.) címének – a bennük szereplő személy- vagy tulajdonnevek kivételével – csak az első szava írandó nagy kezdőbetűvel, a magyarhoz hasonlóan: Entre el mar y una estrella, Últimas tardes con Teresa stb. E címekben az angol hatására minden szó nagy kezdőbetűvel történő írása helytelen és kerülendő: *Entre El Mar Y Una Estrella.

A folyóiratok (újságok, magazinok), valamint a gyűjtemények címében minden főnév és melléknév, illetve önálló jelentéssel bíró elem nagy kezdőbetűvel írandó: El Nuevo Diario, La Vanguardia stb.

A történelmi események, korok, ünnepek, jeles napok nevei

Bár ezekkel ritkábban találkozhatunk magyar szövegkörnyezetben, azért érdemes mégis érintőlegesen foglalkozni velük, mert a magyar helyesírás szabályaitól eltérően ezek a nevek a spanyolban nagybetűsek, ha pedig több szóból állnak, akkor minden főnév és melléknév nagy kezdőbetűvel írandó: la Reconquista ’a Reconquista’, la Segunda Guerra Mundial ’a második világháború’, la Antigüedad ’az ókor’, el Día de la Independencia ’a függetlenség napja’, la Navidad ’a karácsony’, el Año Nuevo ’az újév’ stb.

A „Puerto Ricó-i helyesírás” és ami még idevág

Először külön témát akartam a következőkben leírtaknak szánni, de aztán rájöttem, hogy felesleges, hiszen szorosan a mostanihoz kapcsolódik. Ha már helyesírásról van szó, tapasztalataim szerint sajnos sokan megfeledkeznek arról (vagy egyáltalán nem is akarják komolyan venni), hogy a helyesírási szabályok mindig az adott sztenderd írott nyelvre vonatkoznak, teljesen függetlenül attól, hogy éppen melyik országról van szó.

A spanyol helyesírást a Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española) szabályozza a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesületén (Asociación de Academias de la Lengua Española) keresztül, amely a spanyol nyelvre egységes, és minden országban egyformán érvényes, ahol a kasztíliait beszélik – és a spanyol nyelven írt szövegekre természetesen ott is, ahol egyébként nem beszélik. Nincs tehát „spanyolországi helyesírás”, „latin-amerikai helyesírás”, „Puerto Ricó-i helyesírás”, sőt, „USA-beli spanyol helyesírás” sem létezik (még akkor sem, ha ezt az amerikaiaknak nehezükre esik elfogadni). Ezzel kapcsolatban két személyes történetet is szeretnék megosztani.

Egyik alkalommal egy Puerto Ricó-i hölgy – aki saját állítása szerint „a világ legjobb egyetemét” végezte – mindenáron meg akarta magyarázni nekem, hogy a decir ige felszólító módjának egyes szám második személyű alakja a se lo (’neki azt’) simuló névmásokkal (’mondd meg neki’) *dícelo, „mert azt Puerto Ricóban úgy kell írni”. A helyes alak természetesen díselo, és innen egyből látszik, hogy a világ legkiválóbb egyetemi diplomája birtokosának halvány gőze nem volt arról, hogy ez az igealak a di ’mondd’ + se lo ’neki azt’ elemekből áll össze. Nekem mint külföldinek nem hitte el, hogy marhaság, amit állít, ezért azt tanácsoltam neki, hogy akkor inkább kérdezzen meg egy Puerto Ricó-i spanyolnyelv-tanárt – aki minden bizonnyal ugyanezt el fogja neki mondani.

A másik történet az angol nyelvű Wikipédiában esett meg. Egyszer elhatároztam (kár volt), hogy szép sorjában kijavítgatom a helytelenül írt spanyol neveket és műcímeket. Szorgalmasan el is kezdtem átnevezgetni a szócikkeket, de rendszeresen visszajavították őket a helytelen írásmódra. Ezt követően heves viták törtek ki, hogy az idegen nyelvű címek esetén melyik nyelv helyesírási szabályait kelljen alkalmazni. A válasz számomra természetesen egyértelmű volt. Mivel a Wikipédia nagyon szigorúan veszi a megbízható forrásolást, érveim alátámasztására behivatkoztam nekik a RAE vonatkozó szabályozását. A következő válasszal lettem elutasítva: „Az nem vehető figyelembe, mert nem angolul van.” Nocsak, ki gondolta volna, hogy a spanyol akadémiai helyesírás nem angolul van – ahogy a magyar sem románul!

A fenti történetekhez már csak annyit lehetne hozzáfűzni – ha már úgyis ennyire ragaszkodunk az angolhoz –, hogy No comment!

Ráadásul a bárka – ja, a Barça!

Habár a katalán a spanyoltól teljesen különálló újlatin nyelv – amely legalább annyira különbözik tőle, mint az olasz –, a magyar köztudatba ez még nem igazán vésődött be, így sokan azt hiszik, hogy csak egy spanyol nyelvjárás. Itt csak azért foglalkozom vele külön, csupán egy név erejéig, mert a sporthírek szerkesztői rendszeresen elkövetik azt a hibát, hogy a Barça neve *Barca alakban szerepel (meg persze ki foglalkozik azzal egy spanyol fociról szóló hírben, hogy egy név milyen nyelven van).

Jó, és ez most mit számít – mondhatná a laikus olvasó. Pedig nagyon is sokat számít, hiszen a „farkincás” ç-vel – amely mindig a magyar [sz] hangot jelöli és csak történeti okokból használják az s vagy -ss- helyett – ellentétben a sima c ebben a szóban [k]-nak olvasandó, melynek jelentése viszont ’bárka’. A focicsapat nevében természetesen nem erről van szó, hanem a Barcelona rövidüléséről, amelyben a c – mivel elöl képzett magánhangzó követi – szintén [sz]-nek olvasandó, s e hangérték megtartására kell ellátni mély magánhangzó előtt a „farkincával”. A Barça kiejtése katalánul kb. [bárszö] (az [ö] egy olyan magánhangzót jelöl, mint az angol about szó első hangja).


E témában azt próbáltam röviden ismertetni, ami a spanyol nevek és címek vonatkozásában a magyar sajtóban és médiában gyakran megjelenik. Azoknak, akik a részletes helyesírási szabályokra kíváncsiak, a Spanyol helyesírás című Wikipédia-szócikk elolvasását ajánlom.

2 megjegyzés:

  1. Megtudom érteni a puerto ricó-i hölgyet. Elvégre egy latin-amerikainak nem csak a néha h-kat kell megjegyeznie, hanem azt is, hogy a "s" "c" (e és i előtt)és a "z" is ugyanazt a hangot jelöli. A Spanyolországban lakóknak sokkal könnyebb, hiszen ott ezek külön fonémák.

    Jay

    VálaszTörlés
  2. Valóban több gondot okoz a spanyol anyanyelvűek számára, hogy az ugyanazt a hangot jelölő betűk közül mikor melyiket kell írni (b/v, ll/y, h/-, c/s, c/z, s/z stb.), nekünk meg csak jóformán az j/ly-nal lehet gondunk. A probléma gyökere viszont nem ebben van, hanem abban, hogy nem gondolkoznak, amikor írnak. Ha ugyanis ilyenkor beugrana nekik, hogy a decir E/2. felszólító alakja di és nem *dice, akkor egyértelmű lenne, hogy a díselo alak három különböző tőből áll össze (di + se + lo).

    Ugyanez vonatkozik az összes többi tipikus hibájukra. Amikor pl. leírják, hogy *haber az a ver, szintén látszik, hogy nem gondolkoznak, hogy mi a szó jelentése. Ha eszükbe jutna, hogy a ver 'látni' ige van a kifejezésben, nem egy segédige főnévi igenevét írnák le, aminek önmagában semmi értelme nincs. ;) (De még rengeteg példát sorolhatnék, ami arra vezethető vissza, hogy nem gondolkoznak.)

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.