2011. szeptember 24., szombat

Miért ejtik a spanyol j-t a h-hoz hasonlóan?
Egy kis történeti hangtan és helyesírási zűrzavar

A 12. századi Cantar de Mio Çid első oldala
Gondolom, sokakban felmerült már a kérdés, ahogy annak idején bennem is: vajon mi az oka annak, hogy a spanyolban a j és a ge, gi kapcsolatok g-je érdes h-szerű hangnak felel meg (az átírásban én ezt [ch]-val fogom jelölni), amikor az összes többi újlatin nyelvben – még a szomszédos portugálban és katalánban is – ezek [zs]-nek, illetve [dzs]-nek hangzanak: pl. olasz gente [dzsente] ’emberek’, francia je [zsö] ’én’, portugál junto [zsuntu] ’együtt’, román jucá [zsuká] ’játszik’ stb. – vö. spanyol gente [chente] ’emberek’, junto [chunto] ’együtt’, jugar [chugár] ’játszik’.

Bizonyára ebből egyértelműnek tűnne, hogy a spanyolban történhetett az újítás (a [ch] hang megléte egyébként sajátosan megkülönbözteti őt a többi újlatin nyelvtől), csakhogy van egy kis csavar is a dologban: ugyanis ez a j által jelölt spanyol [ch] hang sok esetben nem is azonos eredetű az ugyanezzel betűvel jelölt francia, katalán vagy portugál [zs] hanggal (tehát többnyire nem is az ugyanolyan eredetű szavakban szerepel; ezt még később részletezem). De hogy megértsük, pontosan mi történt, egészen a 12. századig kell visszamennünk. Ekkor még a spanyol mássalhangzórendszer sem különbözött nagyon a többi újlatin nyelvétől (bár ebben a korban még nem igazán beszélhettek „újlatin nyelvek”-ről, csupán népi latin nyelvjárásokról), ami a hasonló hangokat illeti. Három pár „sziszegőhanggal” rendelkezett, zöngés–zöngétlen megkülönböztetéssel, hasonlóan a mai olaszhoz, amelyek a következők voltak (szögletes zárójelben a hang, utána zárójelben a jelölésére szolgáló betűvel):
  • [sz] (s-, -s, -ss-) és [z] (-s-),
  • [c] (ç) és [dz] (z), valamint
  • [s] (x) és [zs] (j, ge, gi).
Mint látható, a 12. századi spanyolban (óspanyolban) a j és a g (e, i előtt) még szintén a [zs] hangot jelölte. Így volt ez egészen a 15. század végéig, amikor is elkezdődött egy hangváltozás. Itt el kell azt is mondani, hogy egy nyelvben nem elég azt vizsgálni, hogy egy adott hang miért változott meg: a hangok ugyanis valamilyen rendszert alkotnak, és valójában ez a rendszer változik meg, különböző tényezők (pl. belső szerkezeti okok, más nyelvek befolyása stb.) hatására. A spanyolban ez a lassú változás a 16–17. században zajlott le (ezt tekintjük egyébként a középspanyol korszaknak, melyben az irodalom is virágzott), és következőképpen történt:
  • Először eltűnt a zöngés–zöngétlen megkülönböztetés az utóbbiak javára, így maradtak tehát a rendszerben az [sz], [c] és [s] sziszegőhangok.
  • A második lépésben a [c] hang [sz]-szé egyszerűsödött. Mivel így alig volt hallható különbség a [c]-ből származó, és az eredeti [sz] (s) között (az utóbbit valamivel lágyabban, a nyelvhegy megemelésével ejtették), ezért az északi területeken élő beszélők a kettő közötti különbséget oly módon próbálták fenntartani, hogy [c]-ből származó [sz] kiejtését „eltúlozták”, így az angol thing szó th-jához hasonló hanggá alakult (a tudományos fonetikai átírásokban [θ] a jele); ezzel szemben a déli területek beszélői más megoldást választottak: inkább belenyugodtak, hogy eltűnt a különbség a két hang között, így ma a nyugat-andalúziai nagyvárosokban, a Kanári-szigeteken, valamint egész Spanyol-Amerikában csak egyetlen, a magyar sz-hez hasonló [sz] hang létezik, melyet írásban az s, c (e, i előtt) és a z betű is jelöl. Az a tény, hogy az utóbbi történt szintén a portugálban, az okcitánban, a katalánban, a franciában, valamint a középkori Spanyolországból kiűzött zsidók archaikus kasztíliai nyelvváltozatában, a ladinóban is, arra enged következtetni, hogy ez a változás előbb ment végbe, mint az északi megkülönböztető ejtés – [θ] vs. [sz] – kialakulása. (Ennek ellenére gyakran találkozhatunk nem tudományos spanyol forrásokban olyan állításokkal, melyek azt sugallják, hogy északi, megkülönböztető ejtés az „eredeti állapot”, míg a déli és a latin-amerikai nyelvjárásokból „eltűnt a megkülönböztetés”; de valójában természetesen nem ez történt: egyik változás sem eredetibb a másiknál, csak eltérő. Az már persze más kérdés, hogy miért éppen az egyik változás történt az összes többi újlatin nyelvben, és nem a másik, de erre aligha tudjuk a választ.)
  • Végül a harmadik lépésben az [s] hang – amely egyrészt a bizonyos latin mássalhangzócsoportok (-C’L-, -G’L-, -LJ-) lágyításából származó [zs] elzöngétlenedéséből, illetve a latin -X- lágyításából kialakult középkori [s]-ből keletkezett (ezért is jelölték a régi helyesírásban x-szel), tovább lágyult: először a német ich szóban lévő ch-hoz hasonló [hj] hanggá vált, majd képzési helyét még hátrébb tolva létrejött belőle a mai, lágy szájpadláson képzett (veláris) [ch] hang. A változás elindításában valószínűleg szintén az játszott szerepet, hogy a beszélők igyekeztek megkülönböztetni az s-szel jelölt, [sz]~[s] között ejtett hangtól a középkori [s] hangot, így eltávolodott egymástól a kettő kiejtése, hogy minél „kiegyenlítettebb” legyen e sziszegőhangok eloszlása.
Miután lezajlott a fent ismertetett, 16–17. századi hangváltozás – ahonnét a modern spanyol nyelvet számítjuk –, szükségessé vált a helyesírási szabályok megreformálása is. A sziszegőhangok zöngés–zöngétlen megkülönböztetésének eltűnésével nyilván már nem volt szükség az x és a j betűre is ugyannak a hangnak a jelölésére, így az x-et megtartották a kultizmusokban lévő [ksz] hangra (bár néhány hagyományőrző helyesírású névben és származékaiban még megtalálható [ch] hangértékkel, mint pl. México, mexicano, Ximena stb.), így a j – valamint e, i előtt a g – jelölte ezután a modern spanyol [ch] hangot. (Azokban a rokon nyelvekben, ahol a zöngés–zöngétlen megkülönböztetés nem tűnt el, például a katalánban és a portugálban, továbbra is az x jelöli az [s] hangot is, a j pedig a [zs]-t.) Egyúttal eltörölték az ábécéből a ç betűt (lévén az általa jelölt közpékpori hang már régen kiveszett), s az északi nyelvjárások alapján rögzítették, hogy a [θ] hangot a z, illetve e, i előtt a c jelöli. A Spanyol Királyi Akadémia folyamatosan vezette be e változtatásokat a 18. század első felében, azonban az akadémiai helyesírásnak csak az 1815-ös kiadása rögzítette őket véglegesen. Ettől kezdve a betűk használata és a helyesírás rendszere lényegében máig nem változott.

Eddig csak arról írtam, hogy hogyan alakult bizonyos hangok és az őket jelölő betűk története a spanyolban. Fontos azonban azt is tudni, mint utaltam már rá, hogy a j/g által jelölt középkori spanyol [zs], illetve mai spanyol [ch] hang eredete nem mindig azonos az ugyanezekkel a betűkkel jelölt francia, katalán, olasz és portugál hangokéval. Míg az utóbbi nyelvekben a [zs] többnyire a latin [j]-ből, illetve [dj]-ből, valamint a [g] palatalizálásából származik – pl. lat. IAM ’már’ > portugál [zsá], olasz già [dzsá], ill. pl. lat. DIURNU ’nap(pali)’ > ol. giorno [dzsorno], fr. jour [zsúr] –, a középkori spanyolban a [zs], majd a későbbi [ch] a vulgáris latin [lj] folytatása, amely többféle latin mássalhangzócsoport egyszerűsödéséből és lágyulásából (palatalizálásából) jött létre (pl. lat. OCULUM [okulu] ’szem’ > vulg. lat. OCLU > *[ojlu]~*[okju] > *[oljo]~*[okjo] > *[ojjo] > ósp. ojo [ozso] > [oso] > [ohjo] > sp. [ocho], vö. port. olho [olju], ol. occhio [okkjo], fr. oeil [öj]; vagy pl. lat. FILIU [filju] ’fiú’ > *[fijju] > ósp. fijo [fízso] > *[híso] > *[íhjo] > sp. hijo [ícho], vö. port filho [fílju], ol. figlio [fíljo], fr. fils [fisz]). A latin [j] és [dj] viszont, akárcsak e és i előtt a g, a spanyolban eredetileg [j]-ként folytatódott, vagy eltűnt (pl. IAM > ya [já], MAIOR ’nagyobb’ > mayor [majjór], GELU ’jég’ > hielo [jélo], PLAGIA ’tengerpart’ > playa [plájja], IANUARIU ’január’ > enero), kivétel a veláris [u] és olykor [o] előtt, ahol az óspanyolban – a portugálhoz, franciához hasonlóan – [zs]-t, a mai spanyolban [ch]-t találunk (pl. IUNCTU ’együtt’ > junto [chunto], IUVENE ’fiatal’ > joven [chóven]). A spanyol [ch] hang másik forrása pedig a magánhangzók közötti latin -x- (a latinban eredetileg [ksz] hangértékkel), amely az óspanyolban még [s]-ként hangzott, s mint az előző bekezdésben írtam, az 1815-ös akadémiai helyesírási reform óta ezt is a j jelöli (pl. lat. EXEMPLU [ekszemplu] ’példa’ > *[ehjszemplo] > *[ejszemplo] > ósp. exemplo [esemplo] > *[ehjemplo] > ejemplo [echemplo], hasonlóképpen AXE ’tengely’ > eje, DIXI ’mondtam’ > dije, LAXIUS ’távol’ > lejos stb. – vö. pl. LAXARE ’elhagy’ > olasz lasciare [lassáre]).

E hangtani változások és sajátosságok természetesen a latinból folytonossággal, a beszélt (nép)nyelv útján örökölt szavakra jellemzőek csak, vagyis az írott klasszikus nyelvből átvett (visszakölcsönzött), vagy más újlatin nyelvből származó jövevényszavakban megjelenhet a j/g [ch] olyan kontextusban is, ha egyébként a népi szóalak nem eredményezné (így például a mai szavak többsége, amelyekben a ge, gi kapcsolat szerepel [ch] hangértékkel, ebbe a kategóriába tartozik). A helyzet, persze, azért nem annyira egyszerű, mint ahogy próbáltam nagy vonalakban bemutatni, így aki a részletes hangváltozásokra kíváncsi, az ajánlott irodalomban talál erről bővebb információt.

Végezetül tartogatok mára egy kis meglepetést is (persze kinek az, kinek nem, nyilván a nyelv iránt érdeklődőkből indulok ki). Hogy legyen mindenkinek fogalma, hogyan is hangozhatott a spanyol nyelv a 12. században, íme egy részlet az első kasztíliai nyelvű irodalmi alkotásból, a Cid-énekből (330–365. sor), korabeli rekonstruált kiejtéssel.*
Ya Señor glorioso, Padre que en çielo estás,
Fezist’ çielo e tierra, el terçero el mar,
Fezist’ estrellas e luna, e el sol pora escalentar,
Prisist’ encarnaçión en Santa María madre,
En Beleem apareçist’, commo fue tu veluntad,
Pastores te glorificaron, oviéronte a laudare,
Tres reyes de Arabia te vinieron adorar,
Melchior e Gaspar e Baltasar, oro e tus e mirra
Te ofreçieron, commo fue tu veluntad.
Salvest’ a Jonás quando cayó en la mar,
Salvest’ a Daniel con los leones en la mala cárçel,
Salvest’ dentro en Roma al señor San Sabastián,
Salvest’ a Santa Susaña del falso criminal,
Por tierra andidiste treinta e dos años, Señor spirital,
Mostrando los miraclos, por én avemos que fablar,
Del agua fezist’ vino e de la piedra pan,
Resuçitest’ a Lázaro, ca fue tu voluntad,
A los judíos te dexeste prender, do dizen monte Calvarie
Pusiéronte en cruz, por nombre en Golgotá,
Dos ladrones contigo, estos de señas partes,
El uno es en paraíso, ca el otro non entró allá,
Estando en la cruz vertud fezist’ muy grant,
Longinos era çiego, que nunquas vio alguandre,
Diot’ con la lança en el costado, dont ixió la sangre,
Corrió la sangre por el astil ayuso, las manos se ovo de untar,
Alçólas arriba, llególas a la faz,
Abrió sos ojos, cató a todas partes,
En ti crovo al ora, por end’ es salvo de mal.
En el monumento resuçitest’ e fust’ a los infiernos,
Commo fue tu voluntad,
Quebranteste las puertas e saqueste los padres santos.
Tú eres rey de los reyes e de tod’ el mundo padre,
A ti adoro e creo de toda voluntad,
E ruego a San Peidro que me ajude a rogar
Por mio Çid el Campeador, que Dios le curie de mal,
Quando oy nos partimos, en vida nos faz juntar.

Ajánlott irodalom

_____
*A hanganyag (részlet) a texasi egyetem multimédiás bemutatóoldaláról származik. A lejátszáshoz .ogg fájlformátumot ismerő lejátszóprogram szükséges. • Szómagyarázat: alguandre = jamás; andidiste = anduviste; avemos = tenemos; ayuso = abajo; ca = porque; cató = miró; crovo = creyó; curie = cure; dexeste = dejaste; diot’ = te dio; do, dont = donde; fablar = hablar; fezist’ = hiciste; fust’ = fuiste; grant = grande; ixió (exir) = salió; miraclos = milagros; nos faz = haznos; nunquas = nunca; oviéronte a laudare = tuvieron que alabarte; ovo de = tuvo que; por én, por end’ = por ende; pora = para; escalentar = calentar; prisist’ = prendiste (~ encarnaçión = te encarnaste); quebranteste = quebrantaste; resuçitest’ = resucitaste; salvest’ = salvaste; saqueste = sacaste; señas = sendas; sos = sus; spirital = espiritual; veluntad = voluntad; vertud = virtud.

17 megjegyzés:

  1. Perdón por la demora, márha jól mondtam. :)

    Egy újabb érdekes írás. Régebben azt gondoltam, hogy a spanyol hijo a görög hyios-ból ered. Kérdném, hogy Mexikó nevének és nyelvének kialakulását a környező őslakosok nyelve mennyire befolyásolta?

    VálaszTörlés
  2. Sin problemas. ;)

    A spanyol hijo a FILIU(M)-ból jön, igaz, így elsőre nem ismerhető fel, de az elején a h- épp azt jelzi, hogy ott a latinban vagy f- vagy g- vagy h- volt. Inkább az az érdekes, hogy faliszkul viszont HILEOS (!).

    Mexikó neve a Mexica [mesika] nevű azték törzs nevéből ered. Ebből az is látszik, hogy azon nyelvek beszélői járnak közelebb az igazsághoz, akik nem [ksz]-szel ejtik, hiszen soha nem ejtették úgy (csak akik az íráskép alapján vették át a nevet). A México és származékaiban lévő x helyesírási archaizmus, ugyanis a 18. századig az x is jelölte az [s] > [ch] hangot a j mellett, de ugyanúgy elfogadott a fonetikus Méjico írásmód is.

    Az őslakos nyelvek hatása az amerikai spanyol nyelvjárásokban – a szóátvételektől eltekintve – nem igazolt (és ez oly mértékben igaz, hogy sok amerikai spanyol nyelvjárás még archaikusabb, mint a spanyolországiak, pl. éppen a közép-mexikói áll a legközelebb a sztenderdhez).

    Erről egyébként írtam bővebben egy korábbi bejegyzésben:
    http://elmexicano2010.blogspot.com/2011/05/legendak-az-oshonos-nyelvek-hatasairol.html

    VálaszTörlés
  3. Megnézem. Egyébként a kultizmus egyenlő a purizmussal (most így a hajdani görög diglossza esetében)?

    Ld. szerény pennámból:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Katharevusza

    VálaszTörlés
  4. "Egyébként a kultizmus egyenlő a purizmussal (most így a hajdani görög diglossza esetében)?" – Nem egészen. A kultizmus kifejezetten az újlatin nyelvekben használt fogalom, amely olyan szót jelent, amely – az írott nyelv, a liturgiai, vallási nyelvhasználat, vagy a műveltebb rétegek nyelvének hatására – nem torzult el a nép ajkán, vagyis nem (vagy csak részben) szenvedte el azokat a hangváltozásokat, melyek a népnyelv útján folytonossággal örökölt szavakban végbementek. Fontos viszont, hogy ez diakrón szempontból vizsgált fogalom, vagyis csak a szóhasználat eredetére vonatkozik, szinkrón szempontból ezek a szavak is ugyanúgy a mai mindennapi nyelv szerves részei, tehát szó sincs semmi olyasmiről, hogy "csak a műveltek" vahy a "puritánok használják" (pl. a "familia" is kultizmus, egyébként *hamija~*hameja lenne), pedig csak azt jelenti, hogy 'család').

    Erről is volt már egyébként téma:
    http://elmexicano2010.blogspot.com/2011/09/mesterseges-nyelvvel-termeszetessegert.html :)

    A katharevuszás cikkhez gratulálok, szépen összehoztad!

    VálaszTörlés
  5. Nagyon jó a bejegyzés. Viszont eszembe jutott egy kérdés ezzel, vagyis az "s" hanggal kapcsolatban. Ha valaki spanyolul kezd tanulni ma Magyarországon, melyik kiejtést tanítják neki? A selypítős kasztíliait, vagy valami latin-amerikai sztenderd kiejtést?

    VálaszTörlés
  6. Remek bejegyzés lett! Muito bem, muito bem! Nagyon érdekeltek mindig is a hangtani változások levezetése. Viszont továbbra is a baszk-spanyol nyelvek kapcsolatán szoktam vissza-visszatérően agyalni illetve foglalatoskodni. Esetleg nem írnál róla majd bővebben? Vagy már írtál és elsikkadt vigyázó szemeim előtt? :)

    VálaszTörlés
  7. Időközben megtaláltam. Jópofa a spanyol szöveg? "Anyanyelvi" beszélővel mondatták fel ezt a szöveget vagy Te magad vetted a bátorságot? :)

    VálaszTörlés
  8. Ez abszolút tanárfüggő. Ha anyanyelvű tanár tanítja, akkor természetesen attól függ, hogy honnan származik (egy latin-amerikai nem fog elkezdeni selypíteni, csak mert Spanyolországban úgy beszélnek, de egy spanyol sem fog latin-amerikai kiejtéssel beszélni, még akkor sem, ha ez a változat az elterjedtebb világviszonylatban). Mindkét változatnak van létjogosultsága és teljesen egyformán elfogadott, a nyelvvizsgán sem fognak csak azért kirúgni valakit, mert nem az európai spanyol kiejtést használja. Egy a lényeg, bármelyik változatot is választod, a különbség nem csak a kiejtésből áll, hanem a szóhasználatból és a nyelvtanból is (pl. a "selypítős" változatban vosotros van, a latin-amerikában ustedes, stb.).

    Mindamellett egyértelműen az a tendencia a világon, hogy a külföldieknek (értsd: a nem spanyol anyanyelvűeknek) a spanyolországi sztenderdet tanítják, amivel én nem igazán értek egyet: Európában ez még rendben is lenne, de pl. egy kanadainak vagy amerikainak, hogy csak egy példát említsek, miért kellene a spanyolországi spanyolt erőltetni, amikor lehet, hogy életében nem fog odamenni, és nem pl. a mexikóit, amikor arra épül egész Latin-Amerika sztenderd nyelvhasználata? Ez már csak az én véleményem. :)

    VálaszTörlés
  9. @Gabcsi: Ha az óspanyol Cid-részletre gondolsz, a hanganyag a texasi egyetem oldaláról származik, Jabier Elorrietának hívják a narrátort (a nevéből ítélve baszk származású). Tehát anyanyelvű, de ezt egyből lehet is hallani a kiejtésén. :)

    VálaszTörlés
  10. sziasztok, kérdezek: nyilván századokkal későbbi a változás, de érdekelne mi az oka (már ha van neki) a rio de la plata-környéki "zsózásnak" (meg az eltérő ottani igeragozásnak, bár ez tényleg messzire visz a poszt témájától), lehet-e köze az ottani olasz bevándorlók hatásának stb.

    VálaszTörlés
  11. @téli vanília: A latin -li- [lj] az óspanyolban [zs]-vé vált (mert egy eleve palatális mássalhangzó és egy palatális félhangzó egymásra hatásából létrejött egy "még palatálisabb" zöngés réshang), ezzel párhuzamosan az -ll-ből lett [lj]. Az argentin spanyolban pedig ez a folyamat folytatódik, vagyis kicsit előrehaladottabb állapotban van, mint máshol. Sőt, már az elzöngétlenedés is elkezdődött, mert sokan már [s]-nek ejtik az LL/Y-t Argentinában (ahogy történt a középspanyolban is). Kezdetben úgy tartották, hogy ez az olasz vagy a portugál nyelv hatása lehet, de egyik sem, hiszen ezekben a nyelvekben éppen az eredeti (vulgáris) latin állapotot őrzik ezek a hangok, és nem palatalizálódtak.

    Az eltérő "vos"-os igeragozás pedig egy óspanyol jellegzetesség megőrzése. A régi spanyolban ugyanis az udvari(as) tegezés a vosszal történt, amely szemantikailag ugyan egyes szám második személyt jelentett e használatban, viszont nyelvtanilag többes szám második személyű volt (hiszen a latin VOS = 'ti' névmásból származott, amelyet használtak ilyen udvari nyelvezetben 'te' jelentésben is, erre mondjuk ma, hogy "királyi többes", lényeg az, hogy az udvariasságot a latinban úgy fejezték ki, hogy egyes számban is többes számú névmást és igét használtak). A vos cantás, comés, vivís pedig a cantáis, coméis, vivís módosulatai (azért véghangsúlyosak, mert eredetileg többes szám második személyű alak volt), ugyanígy a felszólító módú cantá vos < cantad vos(otros), comé < comed és viví < vivid módosulatai.

    VálaszTörlés
  12. húúú alapos, igyekezem követni,köszönöm. laikus összefoglaló: zsózásban fejlettebbek tegezésben hagyományosabbak a "sztenderdnél" (már ha van ilyen), jól értelek? nem teljesen egyértelmű nekem, hogy mikor változik meg a ragozás (mármint a sztenderdhez képest) t/2-ben? mindig? vagy csak bizonyos fajta szavaknál?
    és akkor az ar-uy "ti" = vosotros vagy ustedes?

    VálaszTörlés
  13. Igen, nagyjából így van. A palatalizáció – lágyítás, jésítés magyarul, ha így érthetőbb :) – teljesen általános nyelvi változás, szinte minden nyelvben jellemző vagy jellemző volt valamelyik korszakában, csak nem mindenhol ugyanúgy történik.

    Leegyszerűsítve a folyamatot (LATIN > spanyol):
    [LJ] (pl. FILIU) > [jj] > [zs] > [s] > [ch] (hijo),
    illetve
    [LL] (pl. ILLA) > sztenderd [lj] > [jj] (ella) > argentin [zs] > [s]: [ézsa]/[ésa] most itt tart a folyamat.

    Ami a névmásokat illeti, a vosotros ma már csak Spanyolországban használatos, a 'ti' mindenhol ustedes. A kép a következő (nagy általánosságban):

    Spanyolország:
    'te' = tú (cantas, comes, vives / canta! come! vive!)
    'ti' = vosotros (cantáis, coméis, vivís / cantad! comed! vivid!)
    'Önök' = ustedes (cantan, comen, viven / canten! coman! vivan!)

    Mexikó, Közép-Amerika, Dél-Amerika északi része:
    'te' = tú (cantas, comes, vives / canta! come! vive!)
    'ti/Önök' = ustedes (cantan, comen, viven / canten! coman! vivan!)

    Argentína, Uruguay, Paraguay, stb.:
    'te' = vos (cantás, comés, vivís / cantá! comé! viví!)
    'ti/Önök' = ustedes (cantan, comen, viven / canten! coman! vivan!)

    A sztenderd dél-amerikaiban tehát csak a kijelentő és a felszólító mód E/2. személyű alakjai változnak a vosnál. Abból indulj ki, hogy ezek az alakok (vos cantás) a spanyolországi "vos(otros) cantá(i)s"-ból származnak, lényegében a "vosotros"-os sztenderd alakból (az -ar, -er ragozásnál) ki kell hagyni az -i-t (tehát rendhagyó igéknél például vosotros podéis > vos podés, vosotros tenéis > vos tenés, vosotros decís > vos decís, [mivel decís < *deciis]). Felszólító módban ugyanez, csak ott a -d-t hagyod el: cantad vosotros > cantá vos, comed vosotros > comé vos, vivid vosotros > viví vos.

    Az egész rendszer "őse" a régi spanyolban vagy középspanyolban valami ilyesmi lehetett:

    'te' = tú (tú cantas)
    'ti' mint udvarias/királyi 'te' = vos (vos cantades < lat. VOS CANTATIS)
    'ti' mint T/2. = vosotros (vos + otros, azaz 'ti, a többiek')
    'ön' = vuestra merçed, azaz 'kegyelmetek' (ennek rövidítése volt a "vusted", ebből az usted), ebből pedig az ustedes 'önök', E/3-mal (ahogy magyarul is) (ustedes cantan).

    Itt találsz egy nagyon szép színes összefoglaló táblázatot is erről:

    http://hu.wikipedia.org/wiki/Spanyol_nyelvjárások#Latin-Amerika

    (ha nem ugrik oda, akkor a "Latin-Amerika" címnél keresd).

    VálaszTörlés
  14. Annyit még hozzáteszek, hogy a latinban nem létezett magázás, tehát végül is ezért van ez az "összevisszaság" (a magázás utólagos fejlemény a vele használt 3. személyű igével). ;)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon tetszik a blog, gyakran olvasom és sokat okulok :) De most valamit nem értek. Az argentin spanyolban a palatalizáció "kicsit előrehaladottabb állapotban van, mint máshol." de akkor a félszigeti spanyolban miért van az, hogy a zs-s hangok már ch-vé alakultak. [LJ] (pl. FILIU) > [jj] > [zs] > [s] > [ch] (hijo), Az ételmezésem szerint ez az "előrehaladottabb", mivel ez már a következő változás. Vagy nem? Javíts ki, ha rosszul értem.

    VálaszTörlés
  16. @Fynn: A középkori spanyol [zs]-[s] minden mai spanyol nyelvváltozatban [ch]-vá alakult (itt a [ch] azt a hangot jelenti, amit a j-vel írnak), de ez a hang a latin [LJ] folytatása. Ezzel párhuzamosan viszont a latin [LL] palatalizációjából származó sztenderd spanyol [lj]~[jj] az argentin spanyolban [zs]-vé alakult, ami előrehaladottabb változás a sztenderd spanyollal szemben.
    Egy a lényeg, hogy ez alapján könnyű belátni, hogy a spanyolban az a hangváltozás tendenciája, hogy [lj] > [zs] > [s] > [ch]. (Így elképzelhető, hogy 200 év múlva a sztenderd spanyolban az ella kiejtése [ézsa] lesz mindenhol, de az argentinban már [écha].)

    Konkrét példával talán egyszerűbb belátni: amit a latinban úgy ejtettek, hogy [fílju]~[fíjju], az az ókasztíliaiban – amely ugyanúgy a latinnak egy nyelvjárása volt, ahogy a mostani kasztíliainak az argentin – úgy hangzott, hogy [fízso] (majd ebből lett [híso], aztán a mai [ícho]). Ami pedig a latinban [illa] volt, az az ókasztíliaiban [élja], ez pedig az argentinban továbbfejlődött [ézsa]-vá. Így már érthető a párhuzam? :)

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.