2011. szeptember 3., szombat

„Azért hímnemű, mert o-ra végződik...”

Mint a címből kiderül, a mai témában a nyelvtani nemekről lesz szó. Vajon mitől függ, hogy egy szó milyen nemű? Egyáltalán van valami köze a főnév végződésének a neméhez? Hogyan alakult ki a nemek megkülönböztetése, és miért nincs minden nyelvben így? Ezekre a kérdésekre próbálok választ adni az alábbiakban.

Az iskolázott emberek többsége valamilyen indoeurópai nyelvet (pl. németet, oroszt, vagy spanyolt) már tanult, így bizonyára tudja, e nyelvek egyik jellemzője a nyelvtani nemek megkülönböztetése. Bár ez a megkülönböztetés bizonyos indoeurópai nyelvekből, például az angolból mára szinte teljesen eltűnt, még találkozhatunk vele legalább a személyes névmásoknál (he, she, it) – szemben a nem indoeurópai magyarral, ahol ilyen egyáltalán nincs, még a személyes névmásoknál sem. Szintén létezik a nyelvtani nemek megkülönböztetése az afroázsiai nyelvcsaládban is (pl. arab, héber).

Hogyan alakulhatott ki a nyelvtani nem? Feltételezhetően az emberek a dolgokat már a kezdetektől fogva különböző kategóriákba sorolták, például az „élő és mozgó”-t valahogyan megkülönböztették az „élettelen”-től vagy „mozdulatlan”-tól, ami aztán tovább differenciálódhatott. E kategóriák bizonyos nyelvekben a nyelvtani rendszerbe is beépültek, vagyis a szó alakjából (anélkül, hogy ismernénk a jelentését) már kiderült, hogy az mifélét jelenthet. Mindazonáltal természetesen nehéz ezt bizonyítani, hiszen az alapján, ameddig a nyelvek történelmét – a tudomány mai állása szerint – vissza tudjuk követni, mindig is léteztek olyan nyelvek, melyekben volt, és olyanok is, melyekben nem volt ilyesféle megkülönböztetés. Ma is vannak nyelvek (pl. számos afrikai nyelv, a bantu nyelvcsalád), amelyekben nagyon sok ilyen, ún. „főnévi osztály” található, vannak, ahol csak kettő vagy három (pl. az, amit nyelvtani nemnek nevezünk), de rengeteg nyelvben egy sincs, és nem is volt az eddig ismert történelmükben.

A hímnemet, nőnemet és semlegesnemet megkülönböztető nyelveknél feltehetően eredetileg hímnemmel jelölték a férfiakat és a hím állatokat, nőnemmel a nőket és a nőstény állatokat, semlegesnemmel pedig az élettelen vagy mozdulatlan (ún. „nem animált”) dolgokat – legalábbis ez tűnne logikusnak, ha egyáltalán beszélhetünk logikáról (például az indoeurópai alapnyelvben eredetileg csak „animált” és „nem animált” megkülönböztetése volt, majd a nyelvjárásokban az előbbiből alakult ki a hímnem és a nőnem, az utóbbiból a semlegesnem). Ez a rendszer viszont idővel teljesen átalakult, és bár részben fennmaradt – ti. a férfiakat és a hím állatokat hímnemű, a nőket és a nőstény állatokat nőnemű szóval jelölik máig is –, az élettelen dolgokat jelölő szavak is éppúgy lehetnek hím- és nőneműek, sőt: az újlatin nyelvek többségéből el is tűnt a semlegesnem, amely az indoeurópai alapnyelvben eredetileg a nem animált dolgokat jelölte.

Így alakulhattak ki a nyelvtani nemek az indoeurópai nyelvekben... (Forrás: El Mexicano)

Elképzelhető persze az is, hogy a rendszer soha nem volt következetes, és csupán utólagosan alakult ki megfeleltetés különböző főnévtípusok és kategóriák között, méghozzá oly módon, hogy egy-egy főnévtípussal általában hasonló dolgokat jelöltek, ami aztán egyfajta szabályszerűséggé vált (úgy kell ezt elképzelni, hogy például adott végződéssel rendelkező főnevek gyakran férfiakra vonatkoztak, ezért később az ilyen főneveket elnevezték hímneműeknek). A kezdetekről tehát semmit nem lehet tudni, így marad a klasszikus kérdés: vajon mi volt előbb, a tyúk, vagy a tojás?

Rá is térnék így a következő kérdéskörre, melyre már a címben is utaltam. Spanyol nyelvet tanulókban például gyakorta az az elképzelés él, hogy egy szó azért hímnemű, mert -o-ra végződik, míg egy másik azért nőnemű, mert -a-ra végződik. Ha ez valóban így lenne, akkor nem lenne semmi gond, hiszen minden -o-ra végződő szó hímnemű lenne, és minden a-ra végződő pedig nőnemű volna. Csakhogy nem így van: pl. la mano ’a kéz’, el día ’a nap [időegység]’. Mondhatnánk persze, hogy „így van, csak vannak kivételek”, de ezek a „kivételek” éppen arra mutatnak rá, hogy valójában nem a szó végződése határozza meg a nemét – nem beszélve azokról a szavakról, melyek nem is o-ra vagy a-ra végződnek. Hát akkor mi? Nos, rosszul tesszük fel a kérdést, ugyanis a dolog éppen fordítva van. A szónak van egy neme, amit vagy valami jelöl, vagy sem. Abban az esetben, ha jelölik, el lehet mondani, hogy általában a hímnemet az -o végződés – vagy éppen a végződés hiánya – jelöli, a nőnemet pedig az -a. Vagyis helyesen fogalmazva egy -o-ra végződő hímnemű főnév nem a végződése miatt lett hímnemű, hanem egyszerűen azért, mert hímnemű, és ezt éppen az -o végződés jelöli (ez azért is könnyen belátható, mert ha például lekopna a magánhangzó a szó végéről – ahogy a franciában történt – akkor is minden bizonnyal hímnemű maradna).

Szokták mondani, hogy mennyire hasznos egy nyelvben a nemek megkülönböztetése, hiszen így, például egy személyekről szóló szövegben, már a személyes névmásokból és a melléknevekből is kiderül, hogy ki a nő és a ki a férfi. De akkor miért nincs így minden nyelvben? A magyarázat egyszerűen az, hogy a nyelvek tipológiailag különbözőek lehetnek, vagyis különböző nyelvtani eszközeik vannak ugyanannak a kifejezésére. A magyarban például nincsenek nyelvtani nemek, de számos toldalék kapcsolódhat a szavakhoz (ún. agglutináló nyelv), és van magánhangzó-illeszkedés is, amelyek viszont a spanyolban – és egyáltalán az indoeurópai nyelvekben – nincsenek meg. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az egyik nyelv ezért „jobb” vagy „rosszabb”, sem azt, hogy „könnyebb” vagy „nehezebb”, mint a másik – csupán eltérőek.

Egy következő bejegyzésben mindenképpen írok még a nyelvtipológiai besorolásokról is, ha már itt megemlítettem. A kiegészítő információkért és észrevételekért köszönet Dr. Kálmán László nyelvésznek.

Kapcsolódó cikkek

31 megjegyzés:

  1. Nono! A mano azért nőnemű, mert manus ragozása IV. deklinációba tartozik, ahol az igék többsége nőnemű.

    Bár számomra hihetetlen, hogyan tudott ennyire "szabályosan elferdülni" a vulgáris nyelv. Meg hogy miért pont tempo a tempus alakja, és miért nem tempore, vagy hogy a corpusnak miért corpo az alakja, és miért nem corpore...

    VálaszTörlés
  2. "Az emberek a dolgokat már a kezdetektől fogva különböző kategóriákba sorolták." - Ez így eléggé értelmetlen, az igazi "kezdetekről" (a nyelv kialakulásáról) semmilyen adatunk nincs; azt, hogy a legrégebbi dokumentált nyelvek között is volt olyan, amiben nemek voltak, nem tulajdoníthatjuk "a kezdeteknek", a nyelvek azóta pontosan ugyanolyan természetűek, nem figyelhető meg úgy általában az emberi nyelvnek semmiféle globális változása.
    "Köztük talán a legalapvetőbb az „élő és mozgó” megkülönböztetése volt az „élettelen”-től vagy „mozdulatlan”-tól, ami aztán tovább differenciálódott." - Ez megint hamis historikus beállítás, nem igaz, hogy a legrégebben dokumentált nyelvekben mondjuk csak élő/élettelen megkülönböztetés lett volna, és a "későbbi nyelvekben" ezek differenciáltabbak. Szó sincs róla. Amilyen régen csak emberi nyelvekről adataink vannak, látunk példát a nemek teljes hiányára (pl. a kínaiban), gazdag osztályozási rendszerekre (pl. a bantu nyelvekben) és közepesen differenciált rendszerekre.
    "Így lehetett ez a hímnemet, nőnemet és semlegesnemet megkülönböztető nyelveknél is: eredetileg valószínűleg hímnemmel jelölték a férfiakat és a hím állatokat, nőnemmel a nőket és a nőstény állatokat, semlegesnemmel pedig az élettelen vagy mozdulatlan (ún. „nem animált”) dolgokat." - Hát például az indoeurópai nyelvekben egyáltalán nem így történt, ha jól tudom. Nem vagyok ennek a szakértője, de amennyire tudom, csak élő/élettelen megkülönböztetés volt. A nemek elkülönülése úgy történt, hogy sok ragozási osztály alakult ki (alapvetően a tövek hangalakja, végződése szerint, hiszen az indoeurópai toldalékok a szóalak végén vannak, ezért a tővel való kölcsönhatásban elsősorban a tövek végének volt szerepe). Ezek kezdetben csak formai osztályok voltak. Azután asszociációs alapon az olyan ragozási osztályok, amikben sok/gyakori férfiakra utaló szó volt, egyre inkább szert tett a 'hímnemű' jelentésmozzanatra, ami azt jelenti, hogy a későbbiekben a hímnemű dolgokat jelentő töveket úgy alakították a nyelvek, hogy valamelyik "hímnemű" ragozási osztályba kerüljenek. Így asszociálódott a latinban az -us végűnek nevezett ragozási osztály (amire egyébként az eredetileg 'élő'-t jelentő alanyesestű -s jellemző) a 'hímnem' fogalmával, az -a végűnek nevezett a 'nőnem' fogalmával, és így tovább. Persze sok ragozási osztálynál nem alakult ki ez az asszociáció, de mivel a nyelvben kialakult már a nemek szerinti megkülönböztetés (pl. a melléknevekkel való egyeztetés formájában), ezért előbb-utóbb minden névszónak be kellett sorolódnia valamelyik nembe a rendszerkényszer miatt. Ez történhetett hangalak alapján is (ha egy szó sok hímnemű szóra hasonlított, most már nem szigorúan a végződést tekintve, besorolódhatott közéjük) vagy funkció alapján (pl. ilyen az, hogy a latinban minden fa neve nőnemű, akármire végződik, pl. "quercus" 'tölgy' vagy maga az "arbor" 'fa' szó.

    Üdv -- Kálmán László

    VálaszTörlés
  3. Martinus:

    De ezzel még nem magyaráztál meg semmit. :) A kérdés éppen az, hogy de miért nőnemű a IV. deklinációba tartozó főnevek – gondolom nem "igék"-et akartál írni ;) – többsége? Mert csak. :) A lényeg, hogy nincs rá magyarázat (legalábbis ma már nem tudjuk), mert az indoeurópai alapnyelv óta elég sok idő eltelt.

    A másik felvetésedben szerintem megválaszoltad önmagadnak a kérdés, még ha nem is tudatosan. A "szabályosan" a kulcsszó: vagyis analógia. Mivel a kései latinban már nem lehetett kiigazodni a különböző esetvégződéseken (miután már régen lekopott a szóvégi -[m], eltűnt a magánhangzók hosszúsági megkülönböztetése, [e] lett a hangsúlytalan i-ből és [o] a hangsúlytalan u-ból), azt hozzávéve, hogy a rendszer eleve nem volt következetes (pl. ugyanaz a végződés más-más esetet jelölt egyes- ill. többes számban, ill. különböző deklinációba sorolt főneveknél), a beszélők előbb-utóbb szintén nem tudtak rajta kiigazodni, és mindent "szabályosítottak". Pl. mivel a legtöbb -us végő főnév hímnemű volt és -um volt a tárgyesete (ugye ez kiejtésben már csak -[u]-nak vagy -[o]-nak hangzott!!!), és -os volt a többes tárgyesete, így lett a TEMPUS is tempo/tiempo és tempos/tiempos. ;)

    VálaszTörlés
  4. Kálmán László:

    Köszönöm az észrevételeket, finomítottam néhány dolgot ennek megfelelően. :)

    VálaszTörlés
  5. "A kérdés éppen az, hogy de miért nőnemű a IV. deklinációba tartozó főnevek – gondolom nem "igék"-et akartál írni ;) – többsége?"

    Mea maxima culpa. Ez most valóban halálos, megbocsáthatatlan baki volt...

    VálaszTörlés
  6. Egyébként tudsz még ilyen IV-es latin főneveket mondani? Kíváncsi vagyok, a spanyolban hogy alakultak, a "mano"-n kívül nem jut eszembe most hirtelen több, amely -o-ra végződik és nőnemű (a "la radio", "la foto", "la moto" stb. nem ide tartoznak, mivel ezek rövidülések – la radiodifusión, la fotografía, la motocicleta stb.).

    VálaszTörlés
  7. Jaj, keverem a szezont a fazonnal. A görög nyelvben vannak olyan példák, ahol az "-os" végződésű melléknevek/többnemű főnevek egy része nem csak hímnemű, hanem nőnemű is lehet. (παρθένος - szűz, αἴγαγρος - kecske stb.)

    (tiszta kivételek: διάλεκτος, βίβλος)

    Az u- v. IV. deklinációs főnevek közül még nőnemű a domus, -ūs f., azonban ezt a szót - ha jól tudom -a casa "kunyhó" szóval helyettesítették.

    VálaszTörlés
  8. Hát igen, nem is beszélve az olyan szavakról, mint a DIES, ami, ha jól tudom, hol hímnemű volt, hol nőnemű (azt hiszem ma egyedül a románban nőnemű – ziua –, máshol hímnemű). A DOMUS kiveszett az újlatin nyelvekből (talán a szárdban még megvan), de egyébként találtam a spanyolban még egyet: TRIBUS > (la) tribu.

    Aztán Bennó még írt párat, de azok -ud végződéssel folytatódtak:

    VIRTUS > (la) virtud
    SALUS > (la) salud
    IUVENTUS > (la) juventud
    SENECTUS > (la) senectud

    VálaszTörlés
  9. (Megjegyzem, a spanyol szó végi -d vagy nem hangzik, vagy olyan, mint az angol Smith szóban a -th; ez területtől függ.)

    VálaszTörlés
  10. http://www.youtube.com/watch?v=G47o44m4J2U

    http://sc.wikipedia.org/wiki/Domo

    VálaszTörlés
  11. Sejtettem, hogy a szárdban megvan (ahogy elég sok régi szó érintetlen maradt, pl. a "cras" is – persze kiejtése [kraza]).

    VálaszTörlés
  12. Ami még érdekes dolog,hogy ez a "nemi" megkülönböztetés (mármint h. a főnevek hím/nő/semleges neműek) megkülönböztetés inkább a flektáló nyelvekre jellemző (legalábbis én még olyan agglutináló,izoláló vagy inkorporáló nyelvről nem hallottam,ahol lenne ilyen megkülönböztetés):az ismertebb agglutináló és izoláló nyelvcsaládok (pl. uráli,altaji,ausztronéz,paleoszibériai,kaukázusi,sino-tibeti,,dravida,stb) nyelvei nem használnak nyelvtani nemet,míg az afroázsiai és indoeurópai nyelvek,amelyek többsége (de nem mind) flektáló,használja ezt.Az is érdekes,hogy az örmény egy agglutináló i.e nyelv,és az sem használ nyelvtani nemet,ahogy az angol is inkább több izoláló vonást mutat,és ott is a nemek csak a személyes névmásokban és azok ragozásaiban maradtak meg.(De kivételek is vannak:a hausza és a hindi is inkább agglutinálónak tekinthető,viszont van bennük hím és nőnemű nyelvtani nem).
    Mi lehet ennek az oka,hogy a nyelvtani nemek inkább a flektáló nyelvekre jellemzőek ?

    VálaszTörlés
  13. Valóban nagyon érdekes felvetés! Persze azért vannak kivételek: a perzsa például (bár nem tudom, hogy az ó- és középperzsában is így volt-e) flektáló – bár agglutináló is valamennyire, ahogy a latin és az újlatin nyelvek is –, és nem ismer nyelvtani nemeket egyáltalán.

    Szerintem ez pontosan azzal lehet összefüggésben, amiért egy nyelvet éppen flektálónak nevezünk és nem agglutinálónak (ezek a tipológiai besorolások egyébként jövő héten lesznek terítéken): a flektáló ugyanis csak annyit jelent, hogy a szavak képesek valamilyen módon alakváltoztatásra, és ez általában tőváltozást + ragot jelent, azonban a rag és a tő nem minden esetben különíthető el jól egymástól. Így amit ma nyelvtani nemnek nevezünk, azt hívhatnánk egyszerűen úgy is, hogy egy különböző szótípusok/szóalakok, ezek pedig a flektáló nyelvben korlátozottak, és ezen van a hangsúly. Egy agglutináló nyelvben pedig miről is van szó? Van egy tő, és ahhoz rakosgatunk toldalékokat, így végtelen sok szóalak létrejöhet, túl sok ahhoz, hogy valahogy elnevezzük mindegyiket. A modern nyelvészet szerint, ahogy Kálmán professzor úr is írta, a nyelvtani nemnek eredetileg semmi köze nincs a biológiai nemekhez, hanem az után nevezték el ezeket, miután egy-egy szótípus feltűnően gyakran jelölt pl. férfifoglalkozásokat.

    Egyébként számos hasonló megfigyelés létezik a különböző nyelvtípusok között: pl. azokban a nyelvekben, ahol a magánhangzók hosszúságának fonológiai megkülönböztető szerepe van, a hangsúly általában kötött (lásd magyar, ír, a balti nyelvek, latin stb.). Ugyanígy, amelyik nyelvben a hangsúly jelentésmegkülönböztető szerepű, ott a hosszúság nem. Vagy pl. az agglutináló nyelveknél általában semmi szerepe nincs a hangsúlynak (a baszkban pl. egyáltalán nincs hangsúly eredetileg, csak utólag alakult ki a mindig a második szótagra eső nyomaték, felteszem, hogy az újlatin nyelvek hatására).

    VálaszTörlés
  14. Tkp. a nyelvekre nem is jellemző "szigorúan" csak egy szerkezeti vagy szóképzési típus,a besorolást aszerint veszik figyelembe,hogy melyik vonásból mutat többet.

    Az észt (és a nyenyec) is inkább flektáló típusú,és nincsenek benne nemek,míg a legközelebbi rokona a finn,agglutináló (ahogy az előzményei is, az uráli,a finnugor és a közfinn alapnyelv is azok voltak).

    "így végtelen sok szóalak létrejöhet, túl sok ahhoz, hogy valahogy elnevezzük mindegyiket".Mármint hogy osztályokba,nemekbe soroljuk őket ? Szerintem akkor a toldalék vagy a képző igazodna a kiinduló szó vagy tő neméhez (mint a magánhangzó harmóniánál a toldalékok),valahogy biztos meg lehet oldani.De pl. a németben is az összetett szavaknál az összetett szó első eleme felveszi a második tag nemét: Die Hausarbeit (házimunka)< Das Haus (ház - semlegesnem) + Die Arbeit (munka -nőnem), Der Hochzeitstag (házassági évforduló)< Die Hochzeit (házasság - nőnem) + Der Tag (24 őrás nap - hímnem), Der Geschäftsmann (üzletember) < Das Geschäft (üzlet,bolt - semlegesnem)+ Der Mann (ember - hímnem),stb.Ha valamihez odarakják az -in végződést,az nőnemet jelez (pl: Die Verkäuferin - eladónő,Die Ausländerin - külföldi nő,stb).Ha a magyarban is lennének ilyen végződések (vagy esetleg a mutatónévmás megváltoztatásával),attól még ugyanúgy lehetne ragozni,képezni a szavakat (még ha egyes esetekben hosszú szavak is keletkeznének).Tehát szerintem attól,hogy egy nyelv ragozó típusú,még nem feltételenül következne ,hogy nincsenek benne nemek.

    Az is érdekes dolog,hogy némelyik nyelvben az igék is kifejezik a cselekvő nemét (ha jól emlékszek vmelyik indián nyelv az egyik példa).

    VálaszTörlés
  15. "Tkp. a nyelvekre nem is jellemző "szigorúan" csak egy szerkezeti vagy szóképzési típus, a besorolást aszerint veszik figyelembe, hogy melyik vonásból mutat többet" – erről fog szólni a következő téma jövő héten.

    "Az észt (és a nyenyec) is inkább flektáló típusú,és nincsenek benne nemek, míg a legközelebbi rokona a finn, agglutináló" – nem ismerem annyira egyiket sem, de nem hinném, hogy ha a finn agglutináló, akkor az észt olyan nagyon flektáló lenne, legfeljebb több hajlító vonás lehet benne, mint a finnben. Vagy az észtben nem járulhat több toldalék a szótövekhez?

    "Szerintem akkor a toldalék vagy a képző igazodna a kiinduló szó vagy tő neméhez (mint a magánhangzó harmóniánál a toldalékok), valahogy biztos meg lehet oldani" – hát ezt mondom én is, hogy pl. a magyarban (finnben, törökben stb.) lévő magánhangzó-illeszkedés is felfogható olyasminek, mintha nyelvtani nem lenne, csak nem így hívjuk. :)

    A legegyszerűbb úgy vizsgálni a dolgot, hogy megpróbálsz elvonatkoztatni az elnevezésektől. Így pl. egy újlatin nyelvben (pl. spanyol vagy olasz) egy főnévnek legjobb esetben lehet négy eltérő alakja: kettő egyes számban és kettő többes számban (felejtsük most el, hogy ezt nemeknek hívják). A magyarban hány alakja lehet egy főnévnek? Rengeteg, ahányféle toldalékolása lehetséges. Miért? Mert a magyar agglutináló, az újlatin nyelvek flektálóak. Vagyis a nemek létezését a flektáló nyelvekben épp az magyarázza, hogy flektálóak és nem agglutinálóak, ez az én tippem.

    VálaszTörlés
  16. "lévő magánhangzó-illeszkedés is felfogható olyasminek, mintha nyelvtani nem lenne, csak nem így hívjuk." ????

    1:A magánhangzó-harmónia a mai magyarban már nem "kötelező" érvényű minden szóra,rengeteg olyan idegen eredetű vagy belsőkeletkezésű szavunk van,melyben nincs jelen mgh-harmónia,még a szuffixumoknak sem kell feltétlenül igazodniuk az őket megelőző szótag mgh-hoz,pl. egyszer pont Te példálóztál az "ország/ban" alakkal.

    2:Olyan is előfordul ,hogy közeli rokonnyelvekben,sőt egy nyelv némely nyelvjárásaiban sincs mgh-harmónia (ha jól tudom egyes kipcsak-török dialektusokban pl.),míg a többiben igen.

    A nyelvtani nemek ennél sokkal összetettebbek: a főnév neme szerint kell képezni a melléknevet,a különböző határozókat(pl. németben der-den-dem,die-die-der,stb),a személyesnévmások eseteit,stb.Szerintem nem hasonlítható a kettő egymáshoz.

    Egyébként még mindig nem igazán értem az érvelésedet,hogy egy flektáló nyelvben miért "kéne" nyelvtani nemeknek lenniük.


    U.I. Rosszul emlékeztem,a Die Hochzeit esküvőt jelent,nem házasságot.

    VálaszTörlés
  17. "Egyébként még mindig nem igazán értem az érvelésedet,hogy egy flektáló nyelvben miért "kéne" nyelvtani nemeknek lenniük" – Én olyat sehol nem állítottam, hogy "kéne" lenniük, csupán a flektáló nyelvek sajátosságaiból eredeően magyaráznám, hogy miért pont ezekben a nyelvekben LEHETNEK nyelvtani nemek. De mivel nem ismerek olyan sok nyelvet (gondolom te sem ismered a világ összes nyelvcsaládját és tulajdonságaikat), nem tudhatjuk, hogy ebből az egész feltételezésünkből egyáltalán mi igaz. :) Ehhez egy nyelvész véleményét kellene meghallgatnunk.

    VálaszTörlés
  18. Ha már az agglutináló nyelvek szóba kerültek: a középmongolban is voltak nyelvtani nemek, de erről tenegri biztos többet tud.

    "The variation of the individual tense-aspect markers is partially connected with functional factors, the most important of which is the category of grammatical gender. Unfortunately, grammatical gender in Middle Mongol is a feature only fragmentarily documented, little investigated, and poorly understood.On the basis of the documentary evidence it can only be said that there was a clear tendency to use some verbal forms specifically with a feminime subject (possibly also a feminime object), while other forms had mainly a masculine or neutral reference." Juna Janhunen: Mongolic Languages, pp75

    VálaszTörlés
  19. Ha jól értem az idézett angol szöveget, nem konkrétan nyelvtani nem volt ez (írja is, hogy csak szórványosan van erre bizonyíték), hanem csak valami olyasmi. :)

    Egyébként megkérdeztem közben egy nyelvészt, és azt mondta, hogy azért csak a flektáló nyelvekben vannak nyelvtani nemek, mert csak ezekben a nyelvekben vannak főnévi osztályok. (Lényegében én is ezt magyaráztam.)

    VálaszTörlés
  20. Mindenesetre érdekes a téma, majd megpróbálok utánaolvasni.

    A főnévi osztályokról jut eszembe,a szuahéliben a következő névszóosztályok vannak (szintén agglutináló nyelv):

    1. emberek osztálya
    2.fák osztálya
    3. termések, gyümölcsök, kerekded, gömbölyded tárgyak és testrészek osztálya
    4. élettelen tárgyak, dolgok osztálya
    5. állatok osztálya
    6. elvont fogalmak osztálya
    7. főnévi igenévi osztály
    8. tér-idő viszonyokat kifejező (locativus) osztály

    (Füssi Nagy Géza: Szuahéli nyelvkönyv. Debrecen, 2006)

    VálaszTörlés
  21. Ha valóban agglutináló nyelv, akkor viszont mégsem igaz, hogy csak a flektáló nyelvekre jellemzőek ezek...

    VálaszTörlés
  22. Persze,h.nemcsak kizárólag a flektáló nyelvekre (ilyet nem is írtam),de többségében inkább azokra.De én elsősorban a "nemek" (mármint hím/nő/semlegss) szerinti csoportosításra gondoltam.

    Majd megkérdezem tenegrit a fórumon a mongollal kapcsolatban.

    VálaszTörlés
  23. Mondd neki, hogy nyugodtan kommenteljen ide is, minél többen írtok, annál jobb, mert sajnos nagyon kevés a látogató.

    VálaszTörlés
  24. Ami a közép-mongolban a nemeket illeti, valóban felfedezhetők a nyomai, de nem egészen úgy, ahogy mondjuk a már említett indoeurópai nyelvekben vagy akár a szuahéliben. Itt voltaképpen csak természetes nemekről van szó, nem pedig névszóosztályokról, amik a természetes nemtől függetlenek is lehetnek. A lényeg, hogy egyes igei, igenévi, sőt névszói végződéseknél jelölhették az alany, tárgy, jelzett szó természetes nemét, vagyis leginkább azt, hogy nőnemű. Hímnemnél ugyanazokat az alakokat használták, mint a természetes nemmel nem jellemezhető szavaknál. Így pl. a múltidejű igei végződés nőnemben -bi, minden más esetben -ba/be (hangrend szerint persze). Jelen-jövő idejű főnévi igenévnél hímnemben -qu/kü, nőnemben -qui/küi (később mindkettő előfordul nemtől függetlenül). Van egy-két névszóképző, amit nőnemű szavaknál használtak, pl. a -lun/lün(/lan/len) képzővel nőnemű neveket képeztek (altan "arany" > Altalan, temür "vas" > Temülün, stb.). Ez elvileg a burjátban is előfordul. Aztán van olyan, hogy állatok jelzőjeként használt színneveknél a nőnem állat színe kap egy -γčin/gčin végződést (pl. qara aǰirγa "fekete mén", de qaraγčin gegüü "fekete kanca"). Ezt ma is használják, leginkább a kínai naptár állatneveinél és színkombinációinál, de előfordulnak burjátban ilyen módon képzett női nevek, s igazából pár olyan szónál is megjelenhet, ahol a jelzett szónak nincs is természetes neme. Szintén állatoknál a korukat jelző szavaknál helyenként megkülönböztetik a hím és nőnemű egyedeket (ez ma is megvan): gunan "hároméves (hím) jószág", gunǰin "hároméves (nőstény) jószág", dönön "négyéves (hím) jószág", dönǰin "négyéves (nőstény) jószág" (persze jószágfajtánként változik hogy milyen szóval jelölik a korukat :)) Közép-mongolban van rá adat, hogy a kettő számnévnek volt nőnemű formája. Az alapforma qoyar, a nőnem ǰirin. Ez ma már nincs meg így (a közép-mongolban is 1-2 példa van rá), de a ǰirin szóból képzett szavak azért vannak. Pl. mai halha ǰiremsen "terhes" (< kettő), de egyébként ez a szó van a mongol hat számnévben is: ǰirγuγan "hat" < *ǰir "kettő" + *γu(r)(γan) "három" (γurban "három"). Elsőre kb. ennyi, talán 1-2 példát még lehetne találni. A lényeg, hogy közép-mongolban is nagyon esetlegesek az ilyen adatok, nem igazán látszik következetes rendszer. Olvasnivaló: Poppe, Introduction to Mongolian Comparative Studies (kb. az van leírva benne, amit én is ideírtam).

    VálaszTörlés
  25. Tenegri, köszönöm a magyarázatot!



    Más. Egy kis érdekesség: Tatui Baba (Baba Tacui) 19. századi, angolul megjelent japán nyelvtanában-ez volt az első olyan nyelvtan, ami a beszélt japán nyelvet tárgyalja- valószínűleg az indoeurópai nyelvek hatására (?) nyelvtani nemeket is felállít:

    "Nouns have three genders-the Masculine, Feminine, and Neuter". A példákból aztán kiderül, hogy a férfiakkal kapcsolatos szavakat (pl sō: szerzetes, hana muko: vőlegény stb) hímneműnek, a nőkkel kapcsolatos szavakat (ama: apáca, fuzin: asszony stb) nőneműnek nevezi. Amelyik egyikbe sem tartozik, az lett a semlegesnem (pl yama: hegy).

    (An Elementary Grammar of the Japanese Language. 2. kiadás, 1888)

    Más korai japán nyelvtanokban is megfigyelhető a holland stb nyelvtanok hatása- pl egy az egyben átveszik a szófaji besorolásokat stb.

    VálaszTörlés
  26. tenegri

    A nőnemű kettes számú jirin alak rokonítható a (anatóliai) török yirmi (húsz) szóval ?

    bitxəšï

    A japánban vannak olyan személyesnévmások,melyek használata nemenként változik vagy inkább csak az egyik nemre jellemzőek (pl. férfiaknál washi,ore,boku, nőknél atashi,stb.).Bár nem tudom,h. mostanság már mennyire veszik komolyan ezek használatát.

    VálaszTörlés
  27. Igen, megvannak ezek a különbségek- pont azok, amiket írtál:) De ez nem mindig volt így, pl a kora edo korban az "ore" elég széles körben volt használatos nemtől és társadalmi osztálytól függetlenül. Vagy pl a "vasi"-t főleg a nők használták. A késő edo korban az "ore" egyre inkább a férfiak nyelvhasználatára volt jellemző. Tehát korszakonként is változó, hogy mi számított női vagy férfi névmásnak. Előfordul még, hogy a fiatal lányok a nevüket használják az első személyű névmás helyett. Pl egy Jumiko nevű lány a vatasi /atasi helyett a Jumikot fogja használni :)
    A 3. személyre használatos kare/kanodzso elég "friss", mert a meidzsi korban jött létre.

    VálaszTörlés
  28. "A nőnemű kettes számú jirin alak rokonítható a (anatóliai) török yirmi (húsz) szóval ?"

    A yirmi az ótörök yëgirmi/yigirmi-re megy vissza és valóban felmerült, hogy ez esetleg összefüggésben lehetne a mongol ǰirin-nel. Meg az is hogy nem :) Amennyire tudom nincs általánosan elfogadott etimológiája, de azért meg lehetne nézni valami frissebb török etimológiai szótárt.

    VálaszTörlés
  29. Ez tényleg érdekes, ami a mongolt illeti. Persze éppenséggel, ha azt vesszük, a magyar is képes megkülönböztetni a nőnemet a főneveknél, hiszen ha fontosnak tartjuk kiemelni, akkor hozzátesszük a -nő képzőt: énekesnő, táncosnő stb. :)

    VálaszTörlés
  30. bitxəšï

    A mandzsu nyelvvel foglalkozó blogod él még (csak most találtam rá) ? Mármint lehet rá még kommentelni ?

    VálaszTörlés
  31. Roland,

    Persze, lehet kommentelni-sőt örülnék is neki, mert mindig ugyanaz szokott hozzászólni :)
    Az utóbbi fél évben nem nagyon volt időm frissíteni, de lassan neki kéne már állnom. Igazából a mandzsu amolyan hobbi-féleség (de nem vagyok olyan penge belőle :) ), van pár mandzsu nyelvtanom meg társalgásom, aminek tartalmát szerettem volna magyarul is megosztani (igazából egy ismerősöm kérte a magyarítást) .

    VálaszTörlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.