2011. július 30., szombat

A felszólító mód és használata

Nyelvtani sorozatunk eddigi részeiben szó volt a kijelentő mód három leggyakrabban használt múlt idejéről, jövő idejéről és a condicional-ról, valamint a kötőmód igeidőiről, most pedig rátérünk a harmadik spanyol igemódra, a felszólító módra.

Mindenekelőtt érdemes tisztázni néhány dolgot. A régebbi spanyol nyelvkönyvek és szótárak a felszólító módot (modo imperativo) „parancsoló mód”-nak is nevezték, ekkor viszont a kötőmódot (modo subjuntivo) hívták „felszólító mód”-nak (hiszen mint látni fogjuk, nem kevés átfedés van a kettő között). A felszólító módnak ugyanakkor kétféle értelmezése van: alaktani, illetve mondattani; a kettő közötti összefüggésekről az alábbiakban szólok.

A felszólító mód lehet állító (imperativo), valamint tiltó (imperativo con negación, vagy régebben: imperativo negativo). Mindkét esetben (mondattanilag) öt-öt alakot különböztetünk meg, mivel egyes szám első személyű felszólítás nincs (bár egyes grammatikusok szerint a szigorúan vett felszólító módban csak második személyekről van értelme beszélni, akiket megszólítunk, mindazonáltal a magázó stílusban a nyelvtani harmadik személy is második személynek számít a kommunikációs kontextusban; ugyanígy a latin-amerikai spanyolban, mivel többes számban nem használják a nyelvtani második személyt, így a nyelvtani harmadik személy veszi át a szerepét tegezésnél is). Ez az igemód – alaktanilag – valójában mindösszesen két saját alakkal rendelkezik, ezek pedig az állító ragozás egyes szám második (E/2.) és többes szám második (T/2.) személyű alakja; az összes többi, beleértve a tiltó ragozás valamennyi alakját is, megegyezik a kötőmód jelen idejével (így tehát az állító és a tiltó alakok között csak a nyelvtani második személyeknél van különbség). A helyzetünket még az is könnyíti, hogy e két önálló állító alak közül csak az első (vagyis az E/2. személyű) lehet rendhagyó, vagyis csak egyetlen egy alakot kell külön megtanulni, ha a kötőmód jelen idejének ragozását már jól ismerjük. Az alábbiakban az imperativo részletes ismertetése következik.

Az állító imperativo

Az állító ragozás E/2. személyű alakja szabályos igéknél látszólag megegyezik a kijelentő mód jelen idejű E/3. személyű alakjával, eredetük viszont nem azonos (a latinban a kijelentő mód jelen idejének E/3. alakja -t-re végződött, amely az újlatin nyelvek többségében lekopott, ez okozza ma a látszólagos azonosságot). A T/2. alak képzése rendkívül egyszerű: a főnévi igenévnek az -r végződése helyébe -d kerül – ezt az alakot viszont csak Spanyolországban használják (Latin-Amerikában T/2. = nyelvtani T/3.). A többi alak – E/3., T/1. és T/3. – megegyezik a kötőmód megfelelő jelen idejű alakjaival. Három szabályos ige állító felszólító ragozása tehát az alábbi (kivastagítással jelölve az önálló – nem a kötőmódból kölcsönzött – alakokat:
  • cantar (I.): ¡canta! ¡cante! ¡cantemos! ¡cantad! ¡canten! (’énekelj!’, ’énekeljen!’ stb.)
  • comer (II.): ¡come! ¡coma! ¡comamos! ¡comed! ¡coman! (’egyél!’, ’egyen!’ stb.)
  • vivir (III.): ¡vive! ¡viva! ¡vivamos! ¡vivid! ¡vivan! (’élj!’, ’éljen’ stb.)
A helyett vos névmást használó latin-amerikai nyelvjárásokban (főként Argentína, Uruguay) az E/2. alak véghangsúlyos: a spanyolországi T/2. -d nélküli változata. Ezeken a területeken az állító alakok a következőképpen alakulnak (E/2., E/3., T/1., T/3.):
  • cantar (I.): ¡cantá! ¡cante! ¡cantemos! ¡canten!
  • comer (II.): ¡comé! ¡coma! ¡comamos! ¡coman!
  • vivir (III.): ¡viví! ¡viva! ¡vivamos! ¡vivan!
Az eddigiek összefoglalása az alábbi táblázatban látható. Az önálló – vagyis nem a kötőmódból kölcsönzött – alakokat színessel jeleztük, az eredetüket tekintve összetartozó alakok pedig azonos színnel szerepelnek.

A nagyobb mérethez kattints! (Forrás: El Mexicano)

A felszólító mód állító alakjaihoz a (tárgy- vagy részes esetű, beleértve a visszaható) hangsúlytalan személyes némvások simulószóként kapcsolódnak, vele egybeírva. Ilyenkor a hangsúly megőrzi a helyét, ezért a hangsúlyjelölés szabályainak megfelelően kell jelölni, amennyiben így a szó harmad- vagy negyedélessé válik: ¡cántale! ’énekelj neki!’, ¡cómetelo! ’edd meg magadnak!’ stb.

A névmással ellátott alakokkal kapcsolatosan ki kell térnünk néhány „szabálytalanságra” is. Az egyik, hogy a többes szám első személyű állító alak -s végződése a nos és a se névmás előtt írásban kiesik. Példák:
  • vamos+nos = ¡vámonos! ’menjünk!’;
  • cantemos+se+la = ¡cantémosela! ’énekeljük el neki(k) [azt a dalt]!’.
A Spanyolországban használatos többes szám második személyű állító alak -d végződése az os névmás előtt – a sztenderd (irodalmi) nyelvben, az ir ige kivételével – kiesik, a köznyelvben r-ré válik, például:
  • vestid+os = ¡vestíos! (művelt) ~ ¡vestiros! (köznyelvi) ’öltözzetek!’;
  • poned+os+lo = ¡ponéoslo! ~ ¡ponéroslo! ’tegyétek/vegyétek fel magatokra [azt]!’; de:
  • id+os = ¡idos! ~ ¡iros! ’menjetek el!’.
Lássunk egy-egy példát visszaható névmással történő állító ragozásra is a callarse ’(el)hallgat’, romperse ’eltörik, elszakad, szétmegy’ stb. és partirse ’elindul, útra kel’ szabályos igékkel (az E/2. alaknál a és a vos névmásnak megfelelő is szerepel):
  • callarse: cállate/callate, cállese, callémonos, callaos (callaros), cállense;
  • romperse: rómpete/rompete, rómpase, rompámonos, rompeos (romperos), rómpanse;
  • partirse: pártete/partite, pártase, partámonos, partíos (partiros), pártanse.
Szólni kell a rendhagyó igékről is. Mint korábban említettem, a felszólító mód két önálló állító alakja közül csak az egyes szám második személyű lehet rendhagyó (a többes szám második személyű mindig szabályos), a többi alak viszont a kötőmód jelen idejéből kölcsönzött. (Ez esetben tehát az olyan E/2. személyű állító alak számít rendhagyónak, amely nem azonos alakú a kijelentő mód jelen idejének egyes szám harmadik személyű alakjával.)

Némiképp kivétel a leírtak alól az ir ’menni’ ige, melynek T/1. állító felszólító alakja látszólag a kijelentő mód jelen idejének T/1. alakjával – ¡vamos! – egyezik, nem pedig a kötőmódú vayamos alakkal; valójában viszont a kötőmódú vayamos (< lat. VADÁMUS) lerövidüléséről van szó, és nem a kijelentő módú vamos (< lat. VÁDIMUS) alakról.

A rendhagyó igék E/2. személyű felszólító alakja – a decir és az ir kivételével – maga az igető:
  • decir ’mond’: di ’mondj, mondd’;
  • hacer ’csinál, tesz’: haz ’csinálj, csináld’;
  • ir ’megy, jár’: ve ’menj’ (illetve vamos ’menjünk’, továbbá [vos] andá);
  • poner ’tesz, helyez’: pon ’helyezz, helyezd’;
  • salir ’kijön, kimegy’: sal ’gyere/menj ki’;
  • ser ’van’: ’légy’;
  • tener ’neki van’: ten ’legyen neked’;
  • venir ’jön’: ven ’gyere’.
A vos névmással egyedül az ir rendhagyó, amely rövidsége miatt – hiszen szabályosan *í lenne – az andar ige vosszal használt andá alakját kölcsönzi.

A spanyol kiadású szótárak igeragozási táblázataiban a felszólító módnak általában csak az egyes szám második, valamint a többes szám második és harmadik személyű alakja van feltüntetve (az utóbbi azért, mert a latin-amerikai spanyolban a ’ti’ jelentést is alaktanilag a T/3. személlyel fejezik ki). Így pl. a cantar igénél a spanyol akadémiai értelmező szótárban (DRAE) a következő alakokat találjuk: canta (tú) / cantá (vos), cantad (vosotros) / canten (ustedes). (A másik kettőt – E/3. és T/1. – a kötőmód jelen idejéből tudhatjuk, hogy cante és cantemos.) Végül lássunk néhány példát az állító felszólító alakok használatára.
  • ¿Quieres que te cante esta canción? —Sí, cántamela. ’Akarod, hogy elénekeljem neked ezt a dalt? – Igen, énekeld el nekem.’
  • Venga usted conmigo, por favor. ’Ön jöjjön velem, kérem.’
  • Decidme, ¿qué queréis hacer? ’Mondjátok meg nekem, mit akartok tenni?’
  • Ayúdennos, por favor. —¡Vámonos todos y ayudémoslas! ’Segítsenek nekünk, kérem. – Menjünk, mindenki, és segítsünk nekik!’ (Az ayudar ige a spanyolban tárgyas, csak magyarra ebben a mondatban részes névmással fordítjuk.)
  • ¿Te compro el nuevo disco? —Sí, por favor, cómpramelo. ’Megvásároljam neked az új lemezt? – Igen, légy szíves, vedd meg nekem.’
  • ¡Poneos (poneros) abrigo, que hará frío! ’Vegyetek kabátot, mert hideg lesz!’
  • —¿Se lo decimos? —Digámoselo. ’Megmondjuk neki(k)? – Mondjuk meg neki(k).’
Mint két fenti példából is látható, amikor mi első személyben, látszólag felszólító módban (valójában kötőmódban) kérdezünk, a spanyolban ilyenkor a kijelentő mód jelen idejét használják: ¿Te lo compro? ’Megvásároljam neked [azt]?’; ¿Qué le decimos? ’Mit mondjunk neki?’.

A tiltó alak (imperativo con negación)

A tiltó felszólító mód (imperativo con negación, imperativo negado vagy – régebben – negativo) az összes alakját a kötőmód jelen idejéből kölcsönzi. Ismételjük át, melyek ezek, a három szabályos példaigénkkel:
  • cantar: cante, cantes, cante, cantemos, cantéis, canten;
  • comer: coma, comas, coma, comamos, comáis, coman;
  • vivir: viva, vivas, viva, vivamos, viváis, vivan.
Ezek után már nincs más dolgunk, mint eléjük tenni a no tiltószócskát. Vagyis például a ¡canta! ’énekelj!’ tiltása ¡no cantes! ’ne énekelj!’, a ¡vivid! ’éljetek!’ tiltása pedig ¡no viváis! lesz. Ennyire egyszerű! Lényegében tehát csak az egyes szám második személyben, és a – csak Spanyolországban használt – többes szám második személyben lesz eltérő az állító és a tiltó alak a felszólító módban. Összefoglalva a három szabályos igével az állító és tiltó alakokat:
  • cantar: canta (cantá) / no cantes, cante / no cante, cantemos / no cantemos, cantad / no cantéis, canten / no canten (’énekelj / ne énekelj’ stb.);
  • comer: come (comé) / no comas, coma / no coma, comamos / no comamos, comed / no comáis, coman / no coman (’egyél / ne egyél’ stb.);
  • vivir: vive (viví) / no vivas, viva / no viva, vivamos / no vivamos, vivid / no viváis, vivan / no vivan (’élj / ne élj’ stb.).
Fontos különbség továbbá az állító alakkal szemben, hogy a tiltó alakhoz nem kapcsolódhatnak a hangsúlytalan (ún. klitikus) személyes névmások simulószóként, hanem csak előtte állhatnak: cántamela ’énekeld el nekem [a dalt]’, viszont: no me la cantes ’ne énekeld el nekem [a dalt]’ (nem pedig *no cántesmela).

Végül lássunk néhány példát az imperativo con negaciónra is:
  • Usted no venga conmigo. ’Ön ne jöjjön velem.’
  • ¿Te compro el nuevo disco? —No, gracias, no me lo compres. ’Megvásároljam neked az új lemezt? – Nem, köszönöm, ne vedd meg nekem.’
  • ¡No os pongáis abrigo, que hará calor! ’Ne vegyetek kabátot, mert meleg lesz!’
  • —¿Se lo decimos? —No, no se lo digamos. ’Megmondjuk neki(k)? – Ne, ne mondjuk meg neki(k).’

A felszólító mód tágabb értelmezése, a felszólítás egyéb eszközei

Mint a téma elején is már említettem, az imperativo a spanyolban a felszólítás legerősebbik formája. Érdemes még arról is szólni, hogy milyen egyéb eszközökkel lehet „finomabban” is akaratunkat érvényesíteni. Erre a spanyolban két további lehetőség áll rendelkezésünkre.

Az egyik az ún. „személytelen” felszólítás, melynek képzése a + infinitivo, például ¡A bailar! ’Táncra fel!’, ¡A dormir! ’Alvás!’ (A főnévi igenévvel történő felszólítás a magyar köznyelvben is elterjedt, csak éppen durvának számít, pl. „Aludni!”.) A főnévi igenévhez természetesen itt is tapasztható a hangsúlytalan személyes névmás, amennyiben szükséges: ¡A felicitarla! ’Meggratulálni őt!’, ¡A esconderse! ’Elbújni!’.

A másik pedig a kötőmóddal történő felszólítás, amely valamivel enyhébb az imperativónál (bár használhatják annak megerősítésére is). A kötőmódú igealakot ilyenkor mindig a que szócska vezeti be, amelyet nem fordítunk: ¡Que bailes conmigo! ’Táncolj velem!’, ¡Que se diviertan! ’Szórakozzanak jól!’, ¡Que te vaya bien! ’Minden jót neked!’.

A kötőmóddal való felszólítás a latinból öröklődött, ahol a QUOD ’hogy’ szócskát használták felvezetőként (ennek eredetileg csak kérdő névmásként használt változatából, a QUID-ből származik a spanyol que és qué is). E kifejezésmód valószínűleg arra a hiányos mondatfajtára vezethető vissza, amely eredetileg az „Azt akarom, hogy ...” felvezetéssel kezdődhetett.

16 megjegyzés:

  1. Jó, hogy így próbálsz segíteni a spanyolul tanulóknak, mindig jól jön egy ilyen oldal, noha nem értek egyet néhány dologgal a leírtak közül... még van mit csiszolni rajta, de összességében jó.

    Üdv.

    -Z-

    VálaszTörlés
  2. Azt esetleg szabadna tudni, hogy konkrétan mivel nem értesz egyet?

    VálaszTörlés
  3. Az elsö bejegyzéseidet futottam végig, de néhány példamondat és fordítás nem a legszerencsésebb szerintem...
    Emellett a 3 múlt idö összehasonlítása... (Pretérito perfecto simple, Pretérito perfecto compuesto, pretérito imperfecto...) A példamondatot "Pedro ha sido padre." Fordításod: Pedro épp most lett apa. A pretérito perfecto compuesto általában arra használatos, hogy a múltban történt már lezárult eseményeket jelöljön, de a pretérito perfecto simple-vel ellentétben vmilyen szinten még kapcsolatba hozható a jelenbeli eseményekkel (itt megjegyezném, hogy Latinamerikában szinte nem is használatos, ezt felváltja a préterito perfecto simple). Szóval a mondat kb. annyit jelentene: Pedro apa lett (nemrég). Ha azt akarnád kifejezni, hogy Pedro ÉPP most lett apa, akkor arra sokkal jobb az igei körülírás (perífrasis verbal). Pedro acaba de ser padre.
    Van egy-két dolog még, de apróságok. Mint mondtam, a blog öszzeségében jó, és hasznos a spanyolul tanulóknak.
    Egy személyes kérdés... hol tanultál spanyolul?

    -Z-

    VálaszTörlés
  4. Így már értem, azt hittem, hogy konkrétan erre a bejegyzésre gondolsz.

    Nos, azt elismerem, hogy néhol kicsit szájbarágós (talán túlbonyolított) a fordítás, meg sajnos nincs túl nagy fantáziám, így elég primitívek a mondataim :), de a cél elsősorban az, hogy azok is megértsék, akiknek nincs túl sok nyelvérzékük.

    A perfecto compuestóval valóban az helyzet, hogy Latin-Amerikában már nem mindenhol használják, illetve eltérő funkciója lehet területenként, de természetesen mindezt bemutatni és körüljárni, nem férne bele a blog terjedelmébe, meg nem is volt célom. Próbáltam a "sztenderd" köznyelvi használatot bemutatni, de pl. Mexikóban a compuestónak olyasmi szerepe van, hogy élményt ír le (tehát ami megtörtént, és ez a beszélőben nyomot hagyott, tehát fontosnak tartja a jelenben). A spanyoloktól viszont valami olyasmit hallottam, hogy náluk a compuesto akkor használatos, ha valami ugyan megtörtént, de még nincs vége az eseménysornak, melynek része, pl. "He escrito la carta", azaz pl. 'Megírtam a levelet [és most várom rá a választ]'. Az 'épp most'-os dologra még kitalálok valamit.

    Egyébként nagyon köszönöm az észrevételt, és arra kérlek, hogy máskor is tedd szóvá, ha valamivel nem értesz egyet, mert ebből látom én is, hogy mennyire világos, amit leírtam (sajnos így is alig szólnak hozzá), és arra is megkérnélek, hogy mindig a konkrét bejegyzéshez írd a vele kapcsolatos észrevételt vagy javaslatot, hogy más is követni tudja.

    Ami a "személyes részt" illeti: én a középiskolában kezdtem a spanyolt (sajnos csak heti három órában, de ez már 22 éve volt), azóta pedig teljesen autodidakta módon bővítgetem az ismereteimet (akkoriban spanyol rádió, tévé – mivel internet még nem volt –, most meg inkább internet, illetve nyelvészeti szakirodalmakat olvasok spanyolul, a spanyol Wikipédiában is írtam néhány cikket a témában). Igazából a latin-amerikai (mint a nevem is elárulja, leginkább a mexikói) spanyol áll közelebb hozzám, egyrészt azt tanultam középiskolában, másrészt nem titkolom, hogy jobban is tetszik, mint a magyar fül számára beszédhibásnak tűnő európai. :)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Mexicano!
    Irtal mar valahol az indicativo szabalyairol? Hogyan kell hasznalni, ha igen hol?
    A suliban "Correlacion temporal en las frases de reletivo" foglalkozunk, irtunk egy kis hazi feladatot, eleg sokat hibaztam es alulra oda is biggyesztette a tanarno h: "Si es una persona conocida debes usar el indicativo"ezt ertem, hogy ha egy ismert szemelyrol irunk az indicativo modot kell hasznalni. na igen, es hogyan? Koszonom szepen! Anita

    VálaszTörlés
  6. Kedves Anita!

    A kijelentő módról külön összefoglaló cikket nem írtam, az oldalsávban "A spanyol nyelvtan rejtelmei" című dobozban találod a nyelvtannal kapcsolatos témákat.

    De röviden az a lényege, hogy ami tényként történő állítás vagy közlés, az minden esetben indicativo (a subjuntivo pedig csak akkor használatos, ha valami nem biztos, kétséges, vagy pl. várható esemény, ami még nem következett be, de nem ismert a bekövetkezésének időpontja, azt szeretnéd, hogy megtörténjen stb.). Ha a konkrét példákat is leírod, hogy mi volt a hibás, akkor többet tudok segíteni.

    VálaszTörlés
  7. Koszonom, le fogom irni, mar is vilagosabb.Mivel magyarul nem magyarazza el senki, sokszor csak gondolom es kovetkeztetek valamire:)
    Anita

    VálaszTörlés
  8. Most végre "megvilágosodtam"! Most tanultam az imperativot és a subjuntivot, de órán nem vált számomra világossá, hogy mi a különbség. Örülök, hogy megtaláltam ezt az oldalt! :)

    VálaszTörlés
  9. Szia!

    "Mint két fenti példából is látható, amikor mi első személyben, látszólag felszólító módban (valójában kötőmódban) kérdezünk, a spanyolban ilyenkor a kijelentő mód jelen idejét használják: ¿Te lo compro? ’Megvásároljam neked [azt]?’; ¿Qué le decimos? ’Mit mondjunk neki?’."

    De nemcsak két példa volt ilyen jellegű - szerintem. Én ebbe a "kategóriába" sorolnám az első példát is (legalábbis, ha magyarra lefordítjuk):
    "¿Quieres que te cante esta canción?"

    A másik két példamondat alapján, ez miért nem kijelentő módban van (cante)? Miért nem "te canto"?


    A másik kérdésem az, hogy ha a az "ir" szónak a visszaható formája valójában nem "klasszikus" visszaható, mert lefordítva lényegében csak annyi a különbség, hogy nem "menni", hanem "elmenni" (ha tévedek, akkor előre is bocs, csak nekem ilyesmit tanítottak), akkor a felszólító mód T/1. miért nem csak "vamos" és miért "vamos + nos = ¡vámonos! ’menjünk!’" De végülis a kérdésem ettől független: ha simán csak az "ir" igéről beszélünk, akkor elég a !Vamos! is, ugye?
    Vagy valami teljesen más oka van ITT a "nos" használatának?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A másik két példamondat alapján, ez miért nem kijelentő módban van (cante)? Miért nem "te canto"?

      Azért, mert itt a főmondatban nem E/1. az alany, tehát nem saját magamat szólítom fel.

      "A másik kérdésem az, hogy ha a az "ir" szónak a visszaható formája valójában nem "klasszikus" visszaható, mert lefordítva lényegében csak annyi a különbség, hogy nem "menni", hanem "elmenni"

      Álvisszahatónak vagy álszenvedőnek hívják az ilyen igét. (Valójában a se végű igéknek csak a töredéke valódi visszható, a legtöbb álvisszaható.) A latinban is elég sok olyan ige volt, amit úgy ragoztak, mintha szenvedő lenne, pedig cselekvő volt.

      "a felszólító mód T/1. miért nem csak "vamos" és miért "vamos + nos = ¡vámonos! ’menjünk!’" De végülis a kérdésem ettől független: ha simán csak az "ir" igéről beszélünk, akkor elég a !Vamos! is, ugye?"

      Mindkettő jó. A vámonos inkább már önállósult kifejezés, ill. a "visszaható" névmásnak van nyomatékosító szerepe is, amikor valójában szintén nem visszaható. Az ir és az irse között olyan különbség is lehet, mint a magyarban a 'jár' (rendszeres cselekvés) és a 'megy' (egyszeri cselekvés) között, ha félreérthető, akkor odateszik a névmást.

      Törlés
    2. A másodikat így már értem, sőt, miután megírtam a hozzászólást eszembe is jutott az az opció, amit szintén tanítottak, hogy esetleg a nyomaték kedvéért van ott a "nos".

      Az első viszont még mindig nem biztos, hogy világos. (Gyorsan hozzáteszem, hogy a kötőmódot még EGYÁLTALÁN NEM tanultuk; ami fogalmam van róla, az elsősorban Neked köszönhető, mert elolvastam az arról írott bejegyzést anno, és annak fényében, amikor belefutok egy kötőmódba, igyekszem értelmezni, hogy miért az.)
      Ennek kapcsán -ahogy írtad is a bejegyzés elején és később is utaltál rá- a spanyolban a kötőmód és a felszólító mód több, mint "közeli rokonok".
      De válaszodon el rövidre zárva...a válaszodon elgondolkodva, megcserélődött bennem a kérdés: a másik kettő miért nem kötőmód? Hiszen a kötőmódot bizonytalanság, kétség esetén (is) használjuk (ezt a definíciót Nálad is, és egyéb nyelvkönyvekben mindig olvasom), és a "megvásároljam neked...?", és az összes kérdés, amelyekre "igen" vagy "nem" válasz várható, tulajdonképpen kétséget, bizonytalanságot fogalmaz meg, tehát belegondolva, (kis túlzással) szinte többször kell(ene) használni kötőmódot, mint kijelentő módot.

      Törlés
    3. Azért, mert a spanyol nyelvtani "logika" szerint a beszélő saját magában nem kételkedik, nem bizonytalan és nem is szólítja magát fel semmire. Ezért nem használják E/1. személyben sem a kötő- sem a felszólító módot, mert a nyelvtan azt feltételezi, hogy aki E/1. személyben beszél, az biztos abban, amit ő maga mond.

      Olyan sincs ezért, hogy *Quiero que yo cante 'Azt akarom, hogy én énekeljek', hanem Quiero cantar 'Énekelni akarok', valamint olyan sincs, hogy *No creo que yo pueda cantar 'Nem hiszem, hogy én tudok énekelni', hanem azt mondják helyette, hogy No creo poder cantar, szó szerint: 'Nem hiszem az énekelni tudásom'.

      Törlés
  10. "Ezért nem használják E/1. személyben sem a kötő- sem a felszólító módot, mert a nyelvtan azt feltételezi, hogy aki E/1. személyben beszél, az biztos abban, amit ő maga mond."

    Igen. Amit "Ő maga MOND". De én a KÉRDŐ formára (kérdésre, kérő mondatra) gondoltam, mikor azt írtam, hogy ezzel az erővel minden KÉRDÉS, ami bizonytalan ("igen" vagy "nem") válasszal, az kétséget, bizonytalanságot fejez ki.
    És pont azért örültem, hogy ha már az imperativo-ban nem létezik E/1., legalább kötőmódban létezik, és így kifejezhető a magyarnak megfelelően. Mert a magyarban igenis van E/1. felszólító mód, még ha ritkábban használatos is. Ami példa HIRTLELEN eszembe jutott, az nem publikus (nyilvánosan), mert egy nem jó emlékű verbális csata közben hangzott el valakivel. De amúgy is nyilvánvaló, hogy a magyarban LÉTEZIK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De persze nem baj, ha a spanyolban ez (E/1.) nem létezik, csak ez (is)számomra azt mutatja, hogy a magyart jobban lehet árnyalni. (Ugyanis eddig is ez volt INKÁBB a véleményem (az angollal szemben is). Azért írom, hogy "inkább", mert néhány esetben fodítva van, és a spanyolban/angolban van meg néhol az árnyalat (a magyarhoz képes). De -véleményem szerint- ezekben kevesebb.

      Törlés
    2. Csak egy példa (sajnos nem lesz konkrét): az új (B.1) tanfolyamon most egy spanyol anyanyelvű tanárnő van, de 1996 óta itt él, tud magyarul, viszont nem hajlandó megszólalni magyarul. Egy hete, egy páros feladat (gyakorlás) során minden párhoz odaült 1 percre és figyelt, éerdeklődött, kérdezte, hogy valamelyik szó nem megy-e... És mikor mondtunk egy szót, akkor azt monta, hogy erre a spanyolban nincs megfelelő. Még a "sin"-nel sem (ugyanis nem emlékszem a konkrét szóra, de fosztóképzős volt).

      Törlés
    3. Nem, a kérdés az kérdés, tehát eleve nem lehet bizonytalan, nem is értelmezhető a bizonytalanság. Nyelvtanilag próbáld értelmezni, ne pedig úgy, hogy azért kérdezel valamit, mert bizonytalan vagy benne.

      "De persze nem baj, ha a spanyolban ez (E/1.) nem létezik, csak ez (is)számomra azt mutatja, hogy a magyart jobban lehet árnyalni."

      Ez megint nem igaz. Jelent bármiféle különbséget, hogy a spanyolban a kijelentő módot használjuk néhány konkrét esetben, amikor a magyarban a felszólító módot? Lehet ugyanazt a magyarban is a kijelentő móddal kérdezni? Nem. Tehát semmivel sem árnyaltabb a magyar, sőt, inkább redundáns és felesleges, mert számomra pl. sokkal logikusabb az, hogy az ember önmagára nézve nem kérdez valamit felszólító módban, hiszen mekkora hülyeség felszólító móddal kérdezni, amikor a felszólító mód felszólításra való és nem kérdésre, nem?

      "És mikor mondtunk egy szót, akkor azt monta, hogy erre a spanyolban nincs megfelelő. Még a "sin"-nel sem (ugyanis nem emlékszem a konkrét szóra, de fosztóképzős volt)."

      Igen, és éppúgy van olyan spanyol szó is, amelynek magyarul nincs megfelelője. De nem azért, mert a spanyol "szegényebb" nyelv lenne a magyarnál, hanem azért, mert más. Minden nyelven ki lehet fejezni mindent, csak nem biztos, hogy egyetlen szóval. Ettől még egy nyelv nem lesz alsóbb vagy felsőbbrendű a másiknál.

      Törlés

A hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, de kérjük, tiszteld meg olvasótársaidat azzal, hogy a névtelenség helyett választasz magadnak valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil használatával. Köszönjük a megértést és az együttműködést!