2011. június 12., vasárnap

Hasta la etimología – egy furcsa elöljáró vitatott eredete

A homonim asta (< lat. hasta) jelentése ’zászlórúd’.
Még a spanyolul nem tudók is gyakran hallhatják filmekben az ¡Hasta la vista! kifejezést, amely magyarul a „Viszlát!”-nak felelne meg. Bár valójában a spanyol anyanyelvűek legfeljebb tréfából szokták ezt így mondani búcsúzáskor – sokkal elterjedtebb és hétköznapibb az Hasta luego –, a kifejezés az hasta elöljárószó miatt érdekes. Jelentése ’-ig’, illetve ’(sőt,) még ... is’ (pl. Hasta tú la conoces ’Még te is ismerted őt [nőt]’), az utána álló kifejezéssel pedig ’az addigi viszontlátásra’ – hasta mañana ’a holnapi viszontlátásra, hasta la próxima [vez] ’a legközelebbi viszontlátásra’, hasta el lunes ’a hétfői viszontlátásra’ stb.

Ha már tisztáztuk a jelentését, felmerülhet a kérdés, hogy honnan származik, ugyanis más újlatin nyelvekben nem találunk hozzá hasonlót (kérdés, hogy a portugál até kapcsolatban van-e vele, ami külön megérne egy témát). A hagyományos etimológiai magyarázatok szerint a szó eredete a hispániai arab ḥattá ’még’ – így ez lenne az egyetlen olyan arab jövevényszó a spanyolban, amely nyelvtani funkciót tölt be. A legtöbben azért is támogatják ezt a feltételezést, mert az arab szó majdnem ugyanazt jelenti, mint a spanyol hasta. Néhányan azonban ezt az etimológiát vitatják. Az alábbiakban megnézzük, mit lehet tudni a kérdésről.

Rögtön az első furcsaság: hogy került bele az -s-? Erre a DRAE azt a magyarázatot adja, hogy a latin AD ISTA ’eddig’ kifejezés hatására. Vannak viszont, akik úgy gondolják, hogy eleve ebből a latin kifejezésből származik az hasta. Ekkor viszont az a kérdés, hogy hogyan került a h az elejére. Ez a betű ugyanis, bár a mai spanyolban nincs hangértéke, azt jelzi, hogy valaha ott egy kiejtett mássalhangzó állt. Valóban, a középkori spanyol irodalomban a szó főként fasta alakban fordul elő, de az egyik legrégebbi dokumentálása a 945-ből származó, még vulgáris latin nyelvű De Castrillo de Siero című földbirtoklási szerződésben található adta. A dolgunkat nehezíti, hogy az arab [ḥ] hangot (a magyar h-nál erősebb hehezet, de nem zörejes, mint a spanyol j) is f-fel írták át a középkori spanyolban – mivel a latin eredetű f kiejtése is az [f]~[h] között ingadozott valahol, amely mindig is jellemző volt a spanyolra (ezt bizonyítja, hogy sok szóban később el is tűnt), vö. FACERE > hacer, FESTA > fiesta –, így nem tudni, hogy ez az f- latin vagy arab eredetű-e. Az adta alak inkább az arab eredetet erősíti, ha feltesszük, hogy a -dt- csupán a hosszú [tt] hangot jelöli – bár furcsa, hogy itt semmilyen betű nem jelöli az arab szókezdő mássalhangzót.

A fasta > hasta eredetére nézve létezik egy alternatív etimológiai magyarázat is, amely az arab eredetet tagadja. Ez a hipotézis az hacia (< FACIE AD) ’felé’ elöljárószó eredetével állít párhuzamot, és azt mondja ki, hogy a fasta nem más, mint a *faz(e) ta fejleménye. A faz itt szintén a latin FACIE ’arccal’ szóra vezethető vissza (a faz szó egyébként a mai spanyolban is létezik ’arc’ jelentéssel), a ta viszont egy kis magyarázatra szorul: ez a latin INTRA ’benne’ rövidült alakja lenne, amelyet más újlatin nyelvekben, nyelvjárásokban is megtalálunk különböző rövidült formákban (olasz tra, délolasz nta, aragóniai enta~ta stb.).

Ugyanezen feltételezés szerzője szerint az hadta (sic!) alakban a d az interdentális [θ] réshangot jelöli, és említ egy példát is, mely szerint a változást a középkori spanyol judgar (< lat. IUDICARE) ’ítél(kezik)’ > modern spanyol juzgar mintájára kell elképzelni. A probléma ezzel viszont a következő: egyrészt, *hadta alak egyáltalán nem dokumentált a Spanyol Nyelvtörténeti Szövegtár (CORDE) szerint; másrészt, a feltételezett – de szintén nem dokumentált – *faz(e) ta alakban a z betű a korabeli spanyolban a [dz] hangot jelölte (a latin -CI- folytatásaként), a [dz] > [ts] > [θ] változás pedig jóval később, a 16–17. században ment végbe, következésképpen az (*h)adta alakban lévő d semmiképpen sem jelölhette az interdentális [θ] hangot (a példa egyébként azért is félrevezető, mert a középkori spanyol judgar igében lévő -d- latin előzménye is -D-).

Valószínű tehát, hogy a dolog kicsit bonyolultabb, és nem is eredeztethető a szó csak az egyik vagy csak a másik nyelvből. Sokkal inkább az történhetett, hogy a feltételezett latin alak(ok) és az arab ḥattá hatottak egymásra (azt persze nem lehet megmondani, hogy az elsődleges arab forrásra hatott a latin, vagy a latin forrásra az arab), így valójában – ahogy a DRAE-ben is szerepel – inkább arab–latin „hibrid” etimológiáról lehet szó. A kérdés tehát továbbra sem tekinthető teljesen lezártnak, de ez már legyen az etimológusok kihívása!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.