2011. március 4., péntek

Vulgáris latin – egyáltalán mi az?

Régebben már érintettem valamennyire a kérdést, most viszont megnézzük, mit is takar ez a fogalom – vagy legalábbis miért (hitték azt egykor, hogy) szükséges a használata. A választ természetesen nem én vagyok hivatott megadni; úgy gondolom, a problémát nagyon jól leírja az MLR (2007):
A latin nyelv feltételezett egységességében való hit több gondot jelentett, mint hasznot a latin újlatin nyelvekké válása kérdésének tárgyalásakor, hiszen többek között ennek köszönhető a „vulgáris latin” elnevezés és elgondolás megjelenése. Mivel a latin feltételezett egységességéből kiindulva nem lehetett megmagyarázni az újlatin nyelvek által várt mély változatosságot, ki kellett találni egy szakkifejezést a latin vagy „latinok” megjelölésére, amelyek e nyelvek eredetében leledzenek. A „vulgáris” terminus választása egyenesen szerencsétlen volt a benne rejlő pejoratív tartalom miatt.

Nos, ez az egész problémakör viszonylag egyszerű módon leszűkül és megoldódik, ha abból a tényből indulunk ki, hogy egészen idáig egy inkább látszólagos, mintsem valóságos ellentmondással dolgoztunk, s mely a felvázolás hibájának eredménye, hiszen egy dolog nem lehet egyszerre önmaga és az ellenkezője; vagyis, a latin nem lehet egységes nyelv és differenciált is egy időben. Így hát, a valóság meghamisítása nélkül, elintézhetjük a problémát egy másik nézőpontból való megközelítéssel.

A latin természetes nyelv, amely – mint minden természetes nyelv – fejlődik, belső tényezők és más nyelvekkel való kapcsolatok hatására. Viszont ezenkívül, a latin esetében, ez a fejlődés különösen fokozódott terjeszkedésének gyorsasága és nagy hatósugara miatt. Vagyis a „bomlasztógének”, melyeket a latin magában hordott már saját bölcsőjétől kezdve, egyre inkább aktiválódtak a Mediterráneumban való terjeszkedésének növekedésével. [...] Mindazonáltal, ezzel párhuzamosan, az i. e. 3. századtól kezdett összekovácsolódni, politikai és kulturális érdekek kötődésének hatására, egy irodalmi nyelv, mely térben és időben nagyon stabilan tartotta magát, mígnem modellnormák megjelenéséhez vezetett – különösképpen Ciceróhoz –, amelyek gyorsan elérték a klasszikusok megjelenését, s ezért elkezdték utánozni őket, ami még jobban hozzájárult egy irodalmi nyelv megszilárdulásához.

A történelmi hiba abban állt, hogy ezt az irodalmi latint vették alapul, illetve annak vélelmében, hogy létezett egy másik latin (mely a
vulgáris nevet kapta), amely fokozatosan elvált attól, amikor a helyes nézőpont éppen az ellenkező.
Bár a nyelvészeknek biztos lenne némi kivetnivalójuk a fogalmazással kapcsolatban, a magyarázat talán érthető és elfogadható. De miről is van szó lényegében? Azzal nem mondok semmi újat, hogy az élő nyelvek folyamatosan változnak, és az írott nyelv mindig sokkal merevebb szabályokat követ (nincs ez másképp a magyar esetében sem), s mivel a latin is élő nyelv volt (ha egyáltalán mondhatjuk azt, hogy „volt”!), nyilván nem volt kivétel ez alól. A „bomlasztógének” meglehetősen furcsa kifejezés a latinban már az őstörténetétől fogva meglévő nyelvjárásokra – valószínűleg erre gondol az MLR –, melyek között a terjeszkedéssel még inkább nőtt a különbség (s azt sem szabad elfelejteni, hogy már az ókori Itáliában beszélt szomszédos (nem) indoeurópai népek – pl. etruszkok, oszkok stb. – nyelvei is hatottak rá). Kissé más megközelítésben, de lényegében hasonlóan vélekedik Adamik Béla (2009) nyelvtörténész is a latin nyelv történeti korszakainak leírásánál:
A korszak elnevezését tehát az motiválja, hogy a vulgáris latin nyelvváltozat, amely lényegében azonos volt minden latin anyanyelvű beszélő nyelvével, egyre jobban érvényre jut, és egyre nagyobb mértékben van hatással az írott normanyelv különböző megjelenési formáira, az intenzív 4–5. századi grammatikusi tevékenység ellenére (vö. az időmértékes verselés összeomlásának tüneteit a 4–5. században). A vulgáris latin tehát ugyanolyan kettős jelentésű terminus, mint a klasszikus latin: jelenti egyrészt a (többé-kevésbé) írástudatlan tömegnek (a vulgusnak) a nyelvi normalizációl érintetlen (spontán, beszélt) latin nyelvváltozatát, másrészt pedig jelöli azt a nyelvtörténeti korszakot, amelyet ennek a vulgáris latin nyelvváltozatnak az érvényre jutása, dominanciája fémjelzett.
A latin tehát kezdetben csak beszélt nyelv volt – mint mindegyik más –, aztán kialakult az irodalom és ennek hatására a normanyelv, miközben az élő nyelv természetesen folyamatosan változott; e változás valamennyire felgyorsult a Római Birodalom terjeszkedése hatására (hiszen sok idegen, eredetileg nem latin anyanyelvű népesség is elkezdte a latint használni, akiknek eredeti nyelvei szintén hatottak rá), de még inkább akkor, amikor a birodalom felbomlott, és megszakadtak Rómával a kapcsolatok. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy ezt a nyelvet már vulgáris latinnak nevezzük, vagyis a klasszikus (i. e. 100 – i. sz. 50) kor után a birodalom területén kialakult nyelvjárásokat és rétegnyelveket, az irodalmi nyelvvel szemben, amelytől a beszélt nyelv egyre inkább eltávolodott.

Tulajdonképpen azt is mondhatnánk, hogy a spanyolok, olaszok stb. máig vulgáris latint beszélnek – ezzel nem tévedünk sokat –, amelynek csupán sztenderdizálták egyes változatait.

Felhasznált irodalom

  • Adamik Béla (2009): A latin nyelv története. Az indoeurópai alapnyelvtől a klasszikus latinig. Argumentum Kiadó, Budapest, p. 26.
  • Gargallo Gil, José Enrique; Bastardas, Maria Reina (2007): Manual de lingüística románica, Ariel Lingüística, Barcelona, pp. 78–79. [MLR]

12 megjegyzés:

  1. Csak egy kicsit OFF:

    Ezt ismered? Az Elte BTK onlájn tankönyve:
    Az ókori Itália nyelvei
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=104.html
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=108.html
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=109.html
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=107.html
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=110.html
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=111.html
    https://christal.elte.hu/curriculum2/Okor-kelet/Okori.es.keleti.nyelvek.es.irasok/index.asp_id=113.html

    VálaszTörlés
  2. Köszi a linkeket, nem ismertem, de el fogom olvasni mindent. A latinba bele is olvastam, hát van egy-két dolog, amin én vitatkoznék, pl. az, hogy a latin "agglutináló" lenne, az nagyon durva túlzás. Az, hogy esetragok vannak, nem jelenti azt, hogy agglutináló: az agglutináló nyelveknél nem az a lényeg, hogy ragozás van, hanem az, hogy a szótő után (vagy elé) _egymás_után_ragasztott_ toldalékkokkal fejezi ki a nyelvtani viszonyok többségét. Sőt, azért mert egy nyelvben vannak agglutináló szerkezetek – ilyenek még a spanyolban is vannak, pl. dímelo, cantándoselas – még nem azt jelenti, hogy a nyelv agglutináló. A kései latin a 8. századig? Hát szerintem ez sem igaz teljesen: a kései latint szerintem a birodalom felbomlása előtti 1-2 évszázadra értik (3–5. század), utána már középkori latin van. Bár ebben nem vagyok biztos. Persze ahány szakember, annyiféleképpen osztja fel, gondolom.

    VálaszTörlés
  3. A latinhoz sajnos nem értek, de a fenti tankönyv egyéb fejezeteit olvasva, néha elég összecsapottnak tűnik....de azért jobb mint a semmi :) Az én időmben még nem volt ilyen tankönyv .

    VálaszTörlés
  4. Igen, hát szerintem is valószínűleg nem kimerítő pontosság és szakszerűség volt a célja a szerzőnek, hanem az, hogy legyen fogalmunk nagyjából a témáról. Egyébként ha érdekel, én Adamik Béla A latin nyelv története – Az indoeurópai alapnyelvtől a klasszikus latinig című könyvét tudnám ajánlani, ami nemcsak egyetemi tankönyv, hanem érdekes olvasmány is, ezzel a céllal is készült.

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm a könyvajánlást! Utána fogok majd nézni.

    VálaszTörlés
  6. Mexicano! Ismered ezt a spanyol egyházi dalt Szent Jakabról?:

    http://www.sewanee.edu/Spanish/santiago/dumpater.htm

    http://www.youtube.com/watch?v=D0qG4-_wq4I&feature=related

    Ebben van egy vulgáris rész:

    "Herru Sanctiagu
    Grot Sanctiagu
    E ultreya e suseya
    Deus aia nos"

    Itt a "herru", "grot" mint germán eredetű szó.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Érdekes, nem ismertem. Az idézett rész nem tudom, melyik nyelvjárás lehet, de az 100%, hogy nem kasztíliai.

      (Rákerestem az ultreya, suseya, illetve Deus aia kifejezésekre a CORDE-ban; az első kettőre egyáltalán nincs találat – ha kasztíliai, navarrai, aragóniai vagy aszturleóni lenne, akkor hozná –, a harmadikra egyetlen egy van a 12. századból navarrai nyelvjárásban. Tehát kizárásos alapon gallegoportugál...)

      Törlés
    2. Valószínű, ugyanis Sz. Jakab sírja elvileg Galíciában van.

      Törlés
    3. Elküldtem a spanyol filológus ismerősömnek, kíváncsi vagyok, ő mit mond rá. Bár a dologhoz hozzátartozik, hogy a 12. században egy ilyen pár szóból álló szövegnél még nem igazán lehetett különbséget tenni a nyelvjárások között.

      Törlés
    4. Gyors volt az ismerősöm, és azt mondja, hogy ez sima vulgáris latin. Megadott egy linket is, ahol megtalálható a magyarázat. Az én olvasatom szerint tehát ez lenne:

      E[t] ultr[a] eia, e[t] sus eia,
      Deus a[d]i[uv]a nos

      Törlés
    5. Az átirat azért egészen más a két forrásban. Mindkettőtöknek köszönöm.

      Törlés

A hozzászóláshoz regisztráció nem szükséges. Ez esetben kérjük, hogy a névtelenség helyett használj valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil kiválasztásával. Tájékoztatunk, hogy a 30 napnál régebbi cikkekhez írt megjegyzések – a spamek kiszűrése érdekében – előzetes jóváhagyás után válnak láthatóvá.