2010. december 14., kedd

A nyelv és nyelvjárás problematikája

A valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta)
a 9. századból származó szerződések vulgáris latin
dialektusban, amelyek az első felismerhető
kasztíliai szavakat tartalmazzák
Nyelvjárás (szakszóval: dialektus), tájszólás... biztos vagyok benne, hogy mindenki hallotta már ezeket a kifejezéseket, melyekről az átlagembernek általában az „ízesen” beszélő falusiak jutnak eszébe. De belegondolt-e már az olvasó abba, hogy ezek a kifejezések mit jelentenek a magyarénál jóval nagyobb területekre kiterjedő nyelvek esetén, ahol szélsőséges esetben egészen a kölcsönös érthetőség megszűnéséig nőhetnek a különbségek? Vagy akkor azt már nem is nyelvjárásnak neveznénk, hanem másik nyelvnek? Vajon hol van a határ, egyáltalán van-e?

A kérdés ennél jóval összetettebb. Ha valaki azt várná, hogy a nyelvjárás és a nyelv közötti különbségre létezik tudományosan elfogadott magyarázat, annak csalódást kell okoznom: ilyen nincs. Hogy melyik nyelvváltozat minősül nyelvjárásnak, és melyik külön nyelvnek, a közeli rokon nyelvváltozatok esetén legtöbbször csupán etnikai és politikai körülmények határozzák meg. Nyilván nehéz ezt elképzelni a magyar esetében, amely tulajdonképpen elszigetelt nyelv Közép-Európában, s mivel több ezer éve külön folytatja az útját a rokon finnugor nyelvektől, még a nyelvtörténetileg legközelebb álló rokonunkat sem értenénk meg, tehát nyilvánvaló, hogy a magyar különálló nyelv. Viszont az indoeurópai nyelvcsaládon belül, amely a világ legnagyobb nyelvcsaládja, rengeteg olyan nyelv vagy nyelvjáráscsoport létezik, melynek tagjairól a mai napig vita folyik, hogy nyelvjárásoknak, avagy külön nyelveknek számítanak-e. Ugyanakkor például a beszélt arab nyelv nyelvjárásai legalább annyira különböznek egymástól, mint pl. az olasz a spanyoltól, mégis egyetlen nyelv „tájszólásainak” tekintik őket. Látható tehát, hogy igazából nem tudományos kritériumok alapján különül el a két fogalom. Egy hasonlattal élve, ezen az alapon az újlatin nyelveket is nyugodt lélekkel tekinthetnénk a latin nyelvjárásainak, csak nem biztos, hogy ennek örülnének például a franciák vagy a spanyolok, akik a klasszikus latin nyelvet hasztalannak, csupán a „gyerekek kínzóeszközének” tartják.

Ha tudományos definíció nem is létezik, megpróbálkozhatunk némi körülírással, hogy mit tekintünk nyelvnek és mit csak nyelvjárásnak. Az írott nyelvek esetében könnyebb dolgunk van, hiszen itt figyelembe lehet venni, hogy adott nyelvváltozat rendelkezik-e irodalmi múlttal, költészettel a többihez képest. Egy másik meghatározó szempont, hogy a nyelvváltozat beszélői mit gondolnak, hogy külön nyelvet, vagy csak az irodalmi nyelv nyelvjárását beszélik. Szintén figyelembe lehet venni, de önmagában nem meghatározó, hogy mennyire érthetőek egymás között a nyelvváltozatok (például a galiciai és a spanyol tökéletesen érthetőek egymás beszélői között, mégis megsértődnének a gallegók, ha azt mondanánk, hogy „csak egy spanyol nyelvjárást beszélnek”; de ugyanez igaz például a cseh és a szlovák nyelv kapcsolatára is). Továbbá vizsgálnunk kell azt is, hogy a közeli rokonságban álló nyelvváltozatok ugyanattól a feltételezett legközelebbi őstől származnak-e, vagy sem: az utóbbira tipikus példa az Észak-Olaszországban beszélt újlatin nyelvjárások (ún. galloitáliai nyelvek), amelyek bár nyelvtörténetileg sokkal közelebb állnak a franciához (de még a katalánhoz és a spanyolhoz is), mint a toscanai nyelvjárásból kialakult irodalmi olaszhoz, beszélőik mégis csupán „olasz nyelvjárásoknak” tekintik őket, vagyis itt pontosan arról van szó, hogy a tudományos besorolás alapján az olasztól különálló nyelvekről a lakosság úgy gondolja, hogy csak nyelvjárások; ellentétben például a délszláv nyelvváltozatokkal – szerb, horvát, bosnyák stb. – amelyek valóban csak nyelvjárások lennének, mégis külön nyelveknek tekintik őket – pusztán etnikai alapon.

A fentiek alapján tehát megpróbálkozhatunk egyfajta meghatározással arra nézve, hogy mi a nyelvjárás, és mi a nyelv. A nyelvjárás:
  1. ugyanabból a legközelebbi – régebbi – közös nyelvállapotból származó nyelvváltozatok egyike; vagy:
  2. nyelvtörténeti besorolástól függetlenül, olyan – közelebbi vagy távolabbi – rokon nyelvváltozat, melyet saját beszélői nem tekintenek különálló – a hivatalos vagy irodalmi nyelvtől eltérő – nyelvnek.
Ugyanezt a gondolatmenetet folytatva pedig a nyelv: olyan nyelvváltozat (nyelvjárás), amelyet történelmi jelentősége, kulturális, politikai stb. helyzete miatt (különálló) nyelvnek tekintenek. (Hiszen valójában minden nyelv egyben nyelvjárás is, az csak hagyomány és megegyezés kérdése, hogy mely nyelvváltozatból, nyelvjárásból csinálnak irodalmi nyelvet.)

A problémakör nagyon jól szemléltethető az Ibériai-félszigeten beszélt újlatin nyelvváltozatok történelmi és jelenlegi helyzetével. A félszigeten jelenleg 6, viszonylag jól elkülöníthető újlatin nyelvváltozatot (nyelvjáráscsoportot) beszélnek: (1) keleten a katalánt (català), amely mintegy átmenet a francia és a spanyol között, inkább spanyolos fonetikával, legközelebb a történelmi jelentőségű dél-franciaországi okcitán (régebbi néven provanszál) nyelvhez áll; (2) az aragóniai nyelvjárásokat (aragonés), melyek átmenetet képeznek a katalán nyelv és a kasztíliai között, de az utóbbival állnak közelebbi rokonságban; (3) a kasztíliait (castellano), amely a tulajdonképpeni spanyol (español), és a sztenderd nyelv alapja Latin-Amerikában is, viszonylag homogén, a nyelvjárások között nincsenek számottevő eltérések; (4) az asztúriai-leóni nyelvjárásokat (asturianu, lïonés), amelyek szintén a kasztíliaihoz állnak a legközelebb; (5) a galiciait (galego), melynek középkori változatából alakult ki délebbre a legnyugatibb újlatin nyelv, a (6) portugál (português). A múlt század közepe felé a galiciait még spanyol nyelvjárásnak tekintették, természetesen ez mára teljesen elavult és téves elmélet; a katalán viszont már hosszú idő óta külön folytatja útját, így nyelvi státusza szintén nem kérdéses.

Monasterio de Suso, San Millán de la Cogolla – ebben a kolostorban találták az első kasztíliainak vélt
nyelvemlékeket tartalmazó, 10. századi kódexet. (Forrás: Wikimedia Commons, CC)

A „probléma” az asztúriai-leóni, a kasztíliai és az aragóniai dialektuscsoportoknál kezdődik. Ezeket ugyanis, teljesen egy kalap alá vonva, hagyományosan csak „spanyol nyelvjárásoknak” tekintették, amikor a szó szoros értelmében vett spanyol, mint tudjuk, csak a történelmi kasztíliai nyelvjárásból kialakult modern nyelvet jelenti; míg az asztúriai-leóni és az aragóniai nyelvjárások éppúgy önállóan a latinból fejlődtek ki, ahogyan a kasztíliai is, következésképpen nyelvtörténeti alapon semmiképpen sem nevezhetőek „spanyol nyelvjárásoknak”, hiszen nem a kasztíliaiból alakultak ki. Az ellentmondás ott tetőzik, hogy az első írásos spanyol nyelvemlékeknek máig a 10. századi ún. San Millán-i glosszákat (Glosas Emilianenses) tekintik, amelyek éppen aragóniai, és nem kasztíliai nyelvjárásban íródtak, vagyis a modern spanyol nyelvészet szerint nem a spanyolnak, hanem az aragóniai nyelvnek az első írásos emlékeiről van szó. Hm... akkor teljesen meg kell változtatni a spanyol irodalomkönyveket? Mondanom sem kell, hogy a kasztíliaipárti nyelvészek persze nem adják fel ilyen könnyen: szerintük a glosszák ugyanis nem tisztán aragóniai, hanem egy „koiné” nyelven íródhattak, amelyek éppúgy tartalmaznak óaragóniai és ókasztíliai elemeket is. De nem csak ez az egyetlen ellenfegyver van a kezükben: ugyanis legkorábban a 9. századból származó ún. valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta) vulgáris latin szövegének egyes részei már felfoghatóak egy kezdetleges spanyol nyelvnek, tehát ezzel egy évszázaddal korábbra tolódna az első írásos kasztíliai nyelvemlékek keletkezési dátuma, illetve az első újlatin nyelvű emlékek keletkezése is, melyeknek egyelőre a 842-ből származó ófrancia Strasbourgi esküt tartják.

Azon viszont még vitatkoznak, hogy mennyire tekinthetőek kasztíliai nyelvemlékeknek a vulgáris latin szövegekben (valószínűleg nem szándékosan, hanem az írott latin nyelv tökéletes ismerete hiányában) elrejtett, a mai nyelven is felismerhető „spanyol” szavak és kifejezések. (Az alábbiakban a két legfontosabb spanyol nyelvemlék szövege látható, alatta – dőlttel szedve – a mai fordításukkal.)

A San Millán-i glosszák (Glosas Emilianenses) szövege (10. század körül)

Cono aiutorio de nuestro dueno, dueno Christo, dueno Salbatore, qual dueno get ena honore, e qual dueno tienet ela mandatione cono Patre, cono Spiritu Sancto enos sieculos de lo[s] sieculos. Facanos Deus omnipotes tal serbitio fere ke denante ela sua face gaudioso[s] segamus. Amen.

Con la ayuda de nuestro Señor Don Cristo, Don Salvador, Señor que está en el honor y Señor que tiene el mandato con el Padre, con el Espíritu Santo en los siglos de los siglos. Háganos Dios Omnipotente hacer tal servicio que delante de su faz gozosos seamos. Amén.

A valpuestai okiratok (Cartularios de Valpuesta) szövegkivonata (9. század)

[...] in loco que vocitant Elzeto cum fueros de totas nostras absque aliquis vis causa, id est, de illa costegera de Valle Conposita usque ad illa vinea de Val Sorazanes et deinde ad illo plano de Elzeto et ad Sancta Maria de Vallelio usque ad illa senra de Pobalias, absque mea portione, ubi potuerimus invenire, et de illas custodias, de illas vineas de alios omnes que sunt de alios locos, et omnes que sunt nominatos de Elzeto, senites et iubines, uiriis atque feminis, posuimus inter nos fuero que nos fratres poniamus custodiero de Sancta Maria de Valle Conpossita [...]

[...] en el lugar que llaman Elicedo con fueros de todas las nuestras excepto alguna causa de fuerza, esto es, de la costera de Valpuesta hasta la viña de Val Sorazanes y de allí al llano de Elicedo y a Santa María de Vallejo hasta la sierra de Pobalias, excepto mi parte, donde habremos podido encontrar, y de los puestos de guardia, de las viñas de otros hombres que son de otros lugares y hombres que llaman de Elicedo, viejos y jóvenes, varones y hembras, hemos puesto entre nosotros fuero que nosotros hermanos pongamos guardián de Santa María de Valpuesta [...]

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A hozzászóláshoz nem szükséges regisztráció, de kérjük, tiszteld meg olvasótársaidat azzal, hogy a névtelenség helyett választasz magadnak valamilyen becenevet a Név/URL-cím profil használatával. Köszönjük a megértést és az együttműködést!